A Zsolnay: könyvbemutató

A szerk.

P. Horváth Tamás A Zsolnay című új regényét június 7-én mutatják be Pécsett. Az alábbiakban részletet is olvashatnak a műből.

Június 7-én, pénteken este 6 órakor kerül a P. Horváth Tamás új könyvének bemutatójára a pécsi Trafik étteremben. A Zsolnay című regény története a szerző Tündérváros és Öt torony című könyveinek előzménye. A könyv a Zsolnay család Pécsre kerülését, majd Vilmos életútját mutatja be.

 A szerzővel Ágoston Zoltán, a Jelenkor folyóirat főszerkesztője és Péczely Dóra, a kötet szerkesztője beszélget.


Zsolnay

(részlet a regényből)

Jellasics György, akinek szépséges és kacér leányai már sok álmatlan éjszakát okoztak, a pécsi ifjaknak is, most nemcsak a lányai miatt bosszankodott, hanem az úti előkészületek miatt. Fontos ügyben indult Budára rossz hírű és igencsak utált unokatestvéréhez, Nyugat-Magyarország katonai kormányzójához, a horvát bánhoz. Fut Bécs felé Jellacsics, a gyáva” ‒ írta róla Petőfi a pákozdi csata után, de a bán azóta a Habsburgokkal együtt visszatért. Ezt az ügyet nem lehetett levélben elintézni. A városra kirótt kétszázezer forint rendkívüli és azonnali katonai hadisarcot akarta visszavonatni, és ha ez még nem lenne elég, általános amnesztiát is akart. A nagyobbik lánya halálra szekálta a bujkálni kényszerülő udvarlója miatt, aki hosszú és epekedő leveleket írt neki egy elátkozott normandiai fürdőhelyről, ami valójában egy bánatos halászfalu volt. Evelyn pedig sírt, toporzékolt, csapkodott, tépte a haját és verte a szobalányt, hogy ő csak a Kozáry főhadnagyot akarja. Most, azonnal! Egy alkalommal még el is ájult a kisasszony. A felesége meg az igaz szerelemről duruzsolt a fülébe, azután a lányát vigasztalgatta. Mellesleg az üzlete is tönkremegy – mint mindenkié –, ha be kell fizetni a rettenetes sarcot.

A hosszú és eseménytelen út egyhangúságát csak a paksi postaállomás melletti halászcsárda méregerős halászleve szakította meg, ahol lovakat cseréltek. Nagy forgalma volt az állomásnak, amit a híres halászlevének köszönhetett. Az is megállt itt, akinek eszébe sem jutott lovat cserélni vagy átkelni a komppal a Dunán. De nemcsak halászlét főztek a csárdában, hanem a Fekete-tengerből felúszó hatalmas vizákból is készítettek finomságokat a méltán híres konyhán. A halfiléket vajban sütötték ki, bevert tojással, snidlinggel meghintve, és a hal saját kaviárjával szervírozva került az éhes vendég asztalára, egy kancsó hideg fehérbor kíséretében.

A bán Budán, a várban fogadta. Nagyon szívélyes volt, alig várakoztatta meg a tágas előszobában, ahol vezérkari tisztek, mindenféle kérvényezők és özvegy katonafeleségek várták a sorukat. Ferenc József portréja még nem készült el, az iroda falán V. Ferdinánd arcmása, a birodalom katonai térképe és az olmützi királyi nyilatkozat függött a hatalmas íróasztal és a magas támlás bőr karosszék mögött. Minden simán ment. A bán nem hogy nem dobatta ki, amikor unokaöccse előadta hajmeresztő kéréseit, hanem hellyel kínálta a kényelmes bőrfotelban, és mindent megígért. Később, amikor már nem németül, hanem horvátul beszélgettek, úgy a második szilvórium után, a kékes pipafüstön át elárulta, hogy bár megesett a szíve a lányos apa rémes gondjait hallván, valójában nem rokoni szívességet tesz:

– Bécsnek szüksége van egy helyőrségre és egyben egy erős, pontosan adózó városra a délvidéken. Ha ragaszkodunk a hadisarchoz, a város nem tér magához, csak nagyon sokára. A külföldi nyomás is nagy az osztrák kormányon Haynau táborszernagy vérbíróinak kegyetlen ítéletei miatt.

‒ Amikkel én – természetesen – nem értek egyet. Magunkra haragítjuk az oroszokat… De a császár édesanyja, Zsófia főhercegnő nem szereti a magyarokat. Für alle Fälle: legfontosabb a családi béke. Kozáry főhadnagy mehet haza Pécsre.

Jellasics György pécsi polgár ennek a hírnek jobban örült, mint a hadisarc visszavonásának.

*

Zsolnay Miklós présháza előtt üldögélt barátaival, Czvetkovics Ferenc bányatulajdonossal, az öreg Traubert-Vasváry Lipóttal, aki csak ritkán ébredt föl a vörösfenyő karosszékben, az idősebb Hermann Vincével, akinek szintén nagy szőlői voltak a hegyen, dr. Horváth Antallal és még néhány kertszomszéddal. A szomszédok meg voltak tisztelve, hogy ilyen tekintélyes pécsiekkel ülhetnek egy asztalnál, kényelmesen iszogattak a délutáni napsütésben, nemigen takarékoskodva a borral. Egymás után kóstolták a lisztes fehéret, népies nevén fosókát, a sárga fügert, majd a csomorikát, a barátcsuhát és a furmintot. A vörösök közt a kék kadarka volt az első, amit a tökös fekete, egy nehéz pecsenyebor követett. A vincellér alig győzte felhordani a pincéből a teli kancsókat. Természetesen adódott néhány rúd stifolder, füstölt szalonna, újhagyma, sajt és friss kenyér.

– Ezt a barátcsuhát nem szabad összekeverni a hamvas nevű fajtával. Az egészen másféle szőlő, és ez jobb bort is ad. Ha jól van metszve és egészséges, olyan szürkésfehér színe van a fürtöknek, mint a barátcsuhának. Van benne egy kis üde birsalmás íz. A hamvas is jó, de túlságosan sok a dolog vele – magyarázta vendégeinek lelkesen Miklós.

– A püspök úr is ezt issza − emelte poharát Czvetkovics.

– Ő a tökös feketét szerette, az a magyar pinot noir, mondogatta sokszor.

– Sokat vett? − kérdezte az egyik szomszéd, Malétter Rudi.

– Mióta a pápa kinevezte esztergomi érseknek, már kevesebbet vásárol, bár vitt magával néhány hordóval – válaszolt Zsolnay.

– Ezeket az átkozott Bach-huszárokat vitte volna magával! − szólt Taubert.

– Nem viszi, azt mondják, azért lett érsek, mert negyvennyolcban csendben hű maradt a császárhoz.

– De a nehéz ezüst lámpatartót odaajándékozta a nemzetőr seregnek a székesegyházból.

– Rettenetes recesszió van, alig megy az üzlet. Vilmos fiam hiába őrzi a boltot. Nincs vásárló. Senkinek sincs pénze. Csak a szeminárium birtokgondnoka vásárolt oltványokat tőlem.

– Honnan is lenne, hiszen Kossuth-bankókat égetnek a Fő téren a katonák.

– Ide figyelj, Miklós! – szólt a bányavállalkozó. – Most az iparba kell fektetni a tőkét, nem a kereskedelmet fejleszteni. Nézd meg Hirschfeld Lipótot a sörgyárával! Egyre több kémény nő ki a földből. Vagy a Madarászék vasgyárát a szigeti külvárosban. Nem győzőm szállítani nekik a szenet.

– Pedig nincs is vasérc a közelben, csak az a kevés Zengővárkonyban – sóhajtott félálomban Taubert-Vasváry Lipót, a vaskereskedő.

– A Hammerliak is gépgyárat építettek! Littke Lőrinc meg pezsgőgyárat akar csinálni a tér alatti pincékben. Neki sem elég a szabóság. Nagyipar kell, gyárak. Előbb-utóbb vége lesz a Bach-huszárok uralmának, és visszatér a normális kerékvágásba az élet. Gyártani kell, nem kereskedni, az Úristenit! – lelkesedett Czvetkovics, nemcsak a saját gondolataitól, de az elfogyasztott kadarkák okán is.

– Kétségtelen, a szabadságharc alatt szépen ment az üzlet, vettem is néhány telket meg szőlőt, de most? Bár legalább nincs kijárási tilalom, attól féltem, egyszer agyonlőnek, mikor megyek haza innen… ‒ dünnyögött Miklós.

– Az agyagiparban van a jövő, nekem elhiheted – folytatta Czvetkovics. ‒ Már a falukban a parasztok sem akarnak óntányérból enni, nem beszélve a vízvezetékekről és egyebekről. Te is cseh fazekasárut kínálsz a vevőidnek. A szombati cserépvásárnak is mekkora forgalma van a dóm előtt!

– Lehet, hogy igazad van, de én már nem akarok új üzletbe belevágni. Én már megtettem a magamét. Sokkal jobban érdekel a szőlő meg a bor. Ehhez értek igazán, meg a kereskedelemhez.

– Nem is neked kellene! Ignác fiad megcsinálná a cserépedénygyárat.

– Apropó, mi van Ignác fiaddal?

– Gondolhatod! Hol is kezdjem? Mivel a szabadságharc alatt Bem tábornok segédtisztje volt, a világosi fegyverletétel után Kossuthtal emigrált Törökországba. Utána Vidinben az ifjú szultán, Abdul Medjiel vendégszeretetét élvezték egy darabig, amíg a washingtoni szenátus meg nem hívta Kossuthot az Államokba. De oda nem mehetett mindenki, és Ignác sem fért fel az értük küldött Mississipi nevű hadihajó fedélzetére. Maradhatott volna a törököknél, mint Bem, de a szultán feltétele az volt, hogy térjen át a muzulmán hitre. Erre nemet mondott, és kalandos úton Bukarestbe menekült. Ott húzta meg magát, francia nyelvleckéket és hegedűórákat adott, abból tartotta fenn magát. Ez a baj vele. Nagyon okos meg tehetséges, de folyton hegedül. Vilmost le tudtam beszélni a festészetről, de Ignác állandóan csak hegedül. Most meg egy nagyszebeni színésznőbe szerelmes. Nem lesz ennek jó vége! Bár most itthon van Magyarországon.

– Mellesleg Szigetvár mellett ‒ szólt közbe Czvetkovics ‒, Somogyban, az Isten háta mögött, Lukafán van egy eladó kőedény manufaktúra. Még a bánya előtt alapítottam Auerrel, avval a bécsi kereskedővel. De mi később eladtuk, és a mostani tulajdonos is szeretne megválni tőle. Szerintem olcsón megkapod ezekben a nehéz időkben. Odaküldöd Ignácot, az kitanulja a mesterséget, aztán Pécsre hozod az egészet. Gépeket, szerszámokat, mindent.

– A Ledinán, a Balokány fölött jó agyag van, ott el lehetne kezdeni! – így Traubert Lipót.

– Tudom, vettem már ott néhány nagyobb telket – mosolygott titokzatosan Miklós. ‒ Ignác fiam járt már Lukafán, és beleszeretett a fazekasságba meg a kerámiába. Többször beszéltem már vele erről. Most is ott van és tanul.

– Te meg hagyod itt, hogy győzködjelek! – méltatlankodott Czvetkovics.

– Nem volt hiábavaló, mert meggyőztél. Kerámiagyárat alapítunk!

 

2019-06-05 16:00:00

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs