Az időnk rövid története: kegyhelykilökődés

Mohácsi Balázs

Megjelent a májusi lapszám. Benne Terézia Mora-blokk. Egyébként pedig: kisvárosi flashbackek, légüres reggelek, pontatlan alkonyat, amazóniai apokalipszis. Mohácsi Balázs szerkesztői ajánlója.

A májusi lapszám tőkesúlya egyértelműen a Terézia Mora-blokk. Nem csupán egy eddig még németül sem olvasható novellát közlünk a Büchner-díjjal – a legjelentősebb német irodalmi elismeréssel – kitüntetett magyar származású szerzőtől, hanem egy pazar műhelyesszét is, amely betekintést enged például a nyelvváltás, a forgatókönyv- és a prózaírás kulisszái mögé. A blokkhoz társul a legutóbbi, Szerelmes ufók című elbeszéléskötetet recenzáló Thomka Beáta, illetve a Nap mint nap című kötetet elemző Paál Balázs írása. E két szöveg ugyanakkor bőven vizsgálja az életmű belső kapcsolódásait, jellegzetességeit, így végül részletes, átfogó képet kaphatunk a szerző prózapoétikájáról. S tegyünk említést a lapszám utolsó oldalán elhelyezett programajánlóról is: május 28-án a pécsi Művészetek és Irodalom Házában a Jelenkor vendége lesz Terézia Mora, akivel fordítója, Nádori Lídia fog beszélgetni.

Az utóbbi lapszámokba kivétel nélkül jutott egy-két olyan fiatal szerző, aki eddig még nem szerepelt a Jelenkor oldalain – most sincs ez másként. Paál Balázs is ilyen. Ahogyan Ozsváth Zsuzsa is. Aki egy versében például az időnk rövid történetéről értekezik érzékenyen, másutt ezt olvashatjuk: „Szeretlek; és ez olyan biztos, mint egy pont. / Megmutatom, ilyen: .” – üdítően pimasz. A luzitanista Urbán Bálint pedig az amazóniai származású Rudinei Borges apokaliptikus prózaversét hozta el nekünk fordításban és rövid kommentárral. S először közöl nálunk Tóth Krisztina Kitti is, aki Virginia Woolf és D. H. Lawrence egy-egy regényében megjelenő társalgási szerepvállalásokról értekezik.

Talán nem a woolfi vagy lawrence-i értelemben, de az idén 75 éves zeneszerző, Vidovszky László és beszélgetőtársa, Szatmári Áron demonstrálják is, milyen az igazán jó társalgás, ami által láthatóvá válik a Vidovszkyt izgató zenei kérdések általánosabb, kultúrtörténeti kontextusa is. S ha már kultúrtörténet és az időnk rövid története: a tanulmányrovatban Mélyi József izgalmas írást közöl az 1945-ös budapesti szovjet „emlékműátírások”-ról, s azon belül a Gellért-hegyi Szabadság-szobor – eredeti nevén: Felszabadulási emlékmű – történetéről. Az írás kapcsolódik Kukorelly Endre regényrészletéhez is, melyben többek között felvillan Budapest ostroma és felszabadítása is – amelynek a Kisfaludi Strobl-szoborral kívántak emléket állítani az oroszok.

A prózák között Tóth Krisztina regényrészlete is olvasható, beszédes a felütése: „Dr. Kreutzer többször megpróbálta már végiggondolni, hogy annak a folyamatnak, amely végül a házasságuk bedőléséhez vezetett, melyek is voltak a legfontosabb állomásai”. Ám végül mintha mégsem egészen az történne, mint amire számítunk egy ilyen indítás után – érdemes elolvasni. Szeifert Natália szintén készülő regényéből közöl részletet: a szülővárosban tett látogatás hangulatos epizódját, amelyet természetesen újabb és újabb flashbackek szakítanak meg – kellemes és kellemetlen emlékek egyaránt, s ez szavatol azért, hogy mindvégig távolmaradunk a könnyű nosztalgiától, nem csúszunk bele az emlékműállítás hívságába. Az emlékek sorát egy parkbeli pad, a beszélő, Grafit társaságának régi gyülekezőhelye indítja el, ahol a beszélő megáll, s örülve, hogy a park kihalt, senki nem zavarja, eltűnődik. S mintha Nyerges Gábor Ádám versei rímelnének a Szeifert-próza városkájára: „Helyszín utólag, persze, bármiből lehet”; „Előfordul egy-egy környékkel néha, / hogy közel s távol nem lézeng senki”.

Lázár Júlia hasonlóképpen a patikamérlegen mért emlékekből építi a rákban elhunyt barátot búcsúztató, a személyes veszteségen túlmutató, nagy ívű gyászciklusát. „a gyász is csak / szó, szó, / nincs is, / nem a szomorúság jut eszembe, / hanem leszállnék / a Pillangónál”. G. István László versei szintén búcsú- és hiányversek („A halott vereségei is győzelemként / ragyognak”). Kürti László írása pedig a beteg, megműtött társról szól, illetve az én tehetetlen hétköznapiságáról: „tegnap sebészi pontossággal vettem ki a dézsából / a túlélő virágodat”. Ezt a tematikus szálat gazdagítják-erősítik Mezei Gábor sötét tónusú költeményei, már a címük is beszédes: [légüres_reggel] és [pontatlan_alkonyat].

A szerencsés véletlen úgy hozta, hogy a versrovatban a 2018. szeptemberi szám után Röhrig Géza és Szálinger Balázs írásai ismét találkoztak – sőt, most a lapszám élén. A Röhrig-vers határozottan indít: „a paradicsomba nincsen visszaút”, Szálinger pedig – mondhatjuk – kontrázik: „Volt itt egy apró, / Mesebeli kegyhely, / De hivatalossá vált, / És kilökődtetett. // Tetett, tetett. // Talán nem kellett volna az a plusz / Szent.” Ezúttal kritika is szerepel róluk a lapszámban. Röhrig Angyalvakondját Mosza Diána elemzi elismerőn. Szálinger 361° című kötetét pedig Fenyő Dániel teszi mérlegre a megelőző kötetek, mindenekelőtt természetesen az előzménykötet, a 360° tükrében.

A kritikarovatban továbbá Bárány Tibor érvel amellett nagy erudícióval, hogy Bartók Imre Jerikó épül című regénye miért az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb magyar könyve. Balogh Tamás a holland Martin Michael Driessen A pelikán című regényét bírálja. S Gyürky Katalin az orosz Dmitry Glukhovsky zsánerirodalomból kilépni kívánó Text című regényét recenzálja.

A lapszámot a Lengyel András József Attila-tanulmánya nyomán elindult vita újabb darabjai zárják: az előzményekre Tverdota György és Sárközi Éva reagált.

2019-05-06 16:00:00
http://www.szinhaz.net

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs