Sárkány József (1955–2019)

Várkonyi György

A január 17-én elhunyt művészettörténészre, a Janus Pannonius Múzeum osztályvezető főmuzeológusára Várkonyi György emlékezik.

Várkonyi György írásai a Jelenkor folyóiratban>


A feltálalt nyúlgerinc fölött merengő ismeretlen vendég – Szindbád, a nagy utazó – ekképp összegzi élettapasztalatát: „Az ember is olyan, mint a nyúl. Nem tudja, hol kapja futamodásában a halálos lövést.” (Krúdy Gyula: A pincér álma. 1927.) Sárkány Jóskát is útközben érte el a végzet, Frankfurtban, ahová dolgozni, kiállítást bontani utazott. Micsoda dramaturgiája a sorsnak! Folytonos vándorútjának következő állomására, Pozsonyba már kollégája ment el helyette, hogy befejezze a megkezdett munkát: a két legnagyobb világcsavargó magyar festő, Mednyánszky és Csontváry kamara-kiállítását haláluk (1919) közös centenáriumán.

Mi is sokat utaztunk valaha, a nyolcvanas évek elején. Együtt jártunk egyetemre, ő Zalaegerszegről, én Szombathelyről. A budapesti expressz elágazó szerelvényeit Bobán kapcsolták össze, illetve szét. Voltak még akkor büfékocsik is, a magunkfajta pasasérok kedvére. Együtt vizsgáztunk Szilágyi János Györgynél, Németh Lajosnál, Tóth Sándornál, Marosi Ernőnél. Azután kollégák lettünk a pécsi múzeumban, hol távolabbról figyelve egymásra, hol közvetlen munkatársként együttműködve.

Diplomadolgozatát Szobotka Imre franciaországi éveiből írta, emlékszem, Németh Lajos nagyon elégedett volt vele. A választás már jelezte a később megszilárduló pályaorientációt, a francia példákat követő, „klasszikus” magyar avantgárd iránti érdeklődést. Ennek az elkötelezettségnek a nyomvonalán haladva jutott el muzeológusi pályája csúcsához, a 2010-es pécsi EKF-program keretében rendezett Nyolcak-kiállítás megszervezéséhez, ahol a tudományos előkészítő munkák koordinálásától a maradandó (mert alapvető) kiadvány menedzselésén át a képtárépület szürreális fordulatokban bővelkedő beruházásáig mindent igyekezett kezében tartani.

Ez a spektrum időközben fontos tárgykörökkel bővült, súlyponti helyet kapott benne a modern kerámiaművészet (biennálék, majd kvadriennálék), a szimpózium-mozgalom, a Vasarely-életmű, a kortárs magyar művészet mozaikkockái El Kazovszkijtól a pécsi egyetem művészeti mesteriskolájának végzőseiig. Minden kitérő, párhuzam, alkotótelepi, alapítványi és egyesületi szervezkedés végül a múzeumba, a muzeológiába, a gyűjteményezésbe csatolódott vissza. Jóskának meggyőződése volt, hogy az egyetlen legitim végcél a közgyűjtemény. Nemcsak a gyarapítása, hanem a védelme is az illetéktelen kezektől, a hozzá nem értők buzgólkodásától.

A rátartiságig nagyralátó volt, nem volt hajlandó beletörődni a kisvárosi léptékekbe akkor sem, amikor már végzetesen szétnyílt az olló a milliárdokkal kistafírozott országos és a sorsukra hagyott „vidéki” múzeumok között. Nagyrészt az ő hitének és eltökéltségének köszönhetjük, hogy Pécsett – életünkben egyszer, 2010-ben – a magyarokon kívül Cézanne, Dufy, Kokoschka, Matisse, Vlaminck remekműveit is színről színre láthattuk. Már aki kíváncsi volt rájuk.

Megtanult ellenszélben vitorlázni. Irigylésre méltóan sikeres pályázó volt, aki meg tudott ragadni minden lehetőséget az ellehetetlenülő viszonyok között is. Tudott értékeket és érdekeket képviselni, küzdeni konokul a mindenkori felsőbbség bornírt elvárásai, a „hivatalnak packázásai” ellen.

Kitartása egyszerre volt erény és fogyatékosság. Vitte tovább rendületlenül a pécsi országos biennálékat (vagy csak hagyta érvényesülni tehetetlenségi nyomatékukat?), akkor is, amikor maguk a műfajok már érvénytelenné vagy értelmezhetetlenné váltak. Talán fölismerte, hogy a seregszemlékre nem a muzeológiának, hanem a művészeknek van szüksége. Csak nagyon indokolt (elvi) esetben mondott nemet kiállítás-rendezési fölkérésekre. Életeleme volt, szerette csinálni. Nem pályázott az elvont tudományosság babérjaira, csak időnként szakított belőlük egy-egy levelet. De a kisujjában volt a múzeumi praktikum minden fortélya.

Utolsó beszélgetésünkben arról győzködtem, találja ki, mit kezd majd magával, ha pár hónap múlva elmegy nyugdíjba. Készült rá nagyon, mert elege lett a „viszonyokból”. Pedig ízig-vérig muzeológus volt. Utolsó vérig.

(A fotót Füzi István készítette.)

 

2019-02-01 10:00:00
http://www.szinhaz.net

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs