Pécsre költözök.

Vásárolok egy elegáns, régi vágású házat kerttel.

Végleg. Végképp. Végleg költözöm.

Kellő belmagasság, cserépkályha, bukszusbokrok, cseresznyefa, semmi forgalom, a teraszról majdnem odalátszik a tenger.

Valami módon látszik is.

Viszont nem lehet belátni.

Szinte semmit.

És még, mindenekelőtt, a beláthatatlanság előtt, megbeszélem száz barátommal-kollégával-satöbbi, hogy költözzenek ők is Pécsre, de azonnal.

Nem nagy cucc amúgy, fölszámolják az addigiakat – állás, megszokások, család, barátok, élet, ilyesmi –, eladják a lakásukat, kapnak helyette Pécsen jobbat.

Vagy Pécsett jobban.

Vagy építtetnek maguknak, nem épp szorosan egymás nyakára, azért nem is túl messze egymástól, és radikálisan integrálódnak.

Minden idegszálukkal.

Fog menni, lelazul az ideg, mintegy leszállsz az idegről, szép nyugodtan belassulsz Pécsig.

Lelassulok Pécsre.

Csak pécsi lakos tanít(son/hat) az egyetemen, vagy odaköltöznek, vagy pedig irgumburgum, de nyugi, simán költöznek, meg lesz dumálva.

Plusz érdek(es).

És Csontváry.

De nem sorolnám, mi minden volt/van Pécsen, mert az ilyesmi regiszterek első- és másodsorban az alapos frusztrációról szólnak.

Van, ami van, emberek, művek, események, normális: flóra, fauna.

Hogy már Janus Pannonius is (stb., pécsi püspök volt, annál inkább, mert leginkább Budán dekkolt. Csak télen ment Pécsre, lásd még: mediterrán éghajlat), vagy hogy Csokonai, Vörösmarty és Petőfi is eltöltöttek itt egyetlen éjszakát. (Arany?) Ady és Dsida is 1x, Móricz sokszor, Babits “Sótra” járt gimnáziumba. Weöres és így tovább, ezekről, a dzsámiról, a román kori székesegyházról, Zsolnayról és a Sopianae cigiről szót se.

Inkább arról, hogy pécsi színész játsszon a színházakban, pécsi író írjon a Jelenkorba, és ez mind nem volna strikt szabály, csak valahogy magától alakulna így, mert hogyan máshogy.

Pécsi költő költse ott a pénzét, pécsi boltokban!

Pécsi-kesztyű, meg minden.

Na, erre föl, persze, látván, mi minden van, le akarnának – azért le, mert most nem Beregszász van becélozva mint kult. főv. – nyomulni némely állami szervek, hivatal, ilyesmi, kultuszminisztérium, hát nyomuljanak vagy ne, mindegy, viszont cégek nyomulnak, egyik elkezdi, jönnek utána, csak ne vigyék túlzásba.

Mert akkor visszaköltözöm.

Vagy Szekszárd. Vagy Döbrököz.

Nekifogok drukkolni a Pécsi Hirtelen Nem Is Tudom Minek, péemescé, könnyen, de igazán sofort átállítom az identitást Fradikáról Pévéeskára, jól emlékezve arra, hogy elvertük a Newcastle-t.

Magától átállítódik az identitás.

Vagy Manchester, mindegy, bárkit, aki erre jár.

Ezelőtt ezer évvel, no, akkor kellett volna költözni, mindegy, most költözünk.

Változunk és változtatunk, 100 ember plusz családtagok, max. négyszáz lélek.

Viszont lelkes lelkek: kicsit, lehet, hogy eleinte mulatságosnak tűnik majd, ahogy őspécsiekkel összekavarodva egyszerre csak Hatalmas Nagy Ügyet csinálunk minden hatalmas nagy ügyből, de az nem lesz baj vagy gáz, mert közben remekül mulatunk.

Szívügyet.

Tehát nagyszabású vernisszázsok, könyvbemutatók, színházi események, koncertek, felolvasó- és beszélgető-estek telt házzal, mindenki részt vesz, utána kiülés hajnalig.

Nyáron, mert télen beülés.

Iszonyú sok csinos egyetemista lány, öntudatosan nyüzsögnek, mind Pécsre jár, kultúrában utazik.

Mindenki Pécsre akarna járni, hova máshova.

Közép-európai kultúrtévé magyarul, németül, szerb-horvát-szlovénul.

Románul.

Angolul, bárhol fogható, mindenhol fogják.

Lesz késői kusettes vonat P(est)ről P(écs)ig (és fordítva), éjfélkor indul, fölszállsz, egy sör, vagy kettő, ledőlsz, hazáig majdnem kialszod magad.

Mert az M6-os autópálya eleve kész már, repülőjárat meg minden, mégis IC-vel járnak.

Ugyanis járnak Pestről eseményekre, és akad, aki (de nem túl) korán visszautazik és rosszul jár, viszont van, aki ott marad, föllendítve a szállodaipart.

És van, aki ideköltözik, noha addig eszébe se jutott, mert.

Egyrészt mit ingázzon folyton.

Másrészt meg még eddig nem költözött ide, nem?

(2005. május 20.)