Az osztály

Operett

 

A takarítónő

Nincs mese, ez az osztály tiszta!

Anyák vére, csecsemők piszka,

köldökcsonkot körbekunkorgó

sebhintőporos gézgiliszta -

megy a szemétre!

Itt az enyészet sosem fog győzni!

Tessen vigyázni:

síkos a padló, most mostam frissen,

most egy ideig ne tessék járni

itten!

 

A nővér

 

Én ellátom a sebedet,

én megsimítom a fejedet,

csillapítom fájdalmadat,

előttem nyögnöd is szabad.

 

Még égnek fenn a csillagok,

mikor már lázmérőt hozok,

és térülök, és fordulok,

ki sem találod hol vagyok.

 

A gyakornok

 

Milyen sok selymes újszülött!

Még magzatmáz és fényburok

borítja csöpp fejük.

Én egyszerűen nem tudok -

hogy is tudnék? Jaj, nem tudok

betelhetni velük.

 

Kora hajnalban felkelek,

megszaporázom léptemet,

úgy rohanok ide.

Mindig új jövevény fogad,

ölelem, ő nem válogat,

csak bámul és figyel.

 

És éjszaka az ügyelet!

Az egyik bömböl - hogy lehet,

hogy éhezik szegény?

Miféle anya az ilyen?

Bárcsak nekem volna tejem:

megszoptatnám, meg én.

 

Már két hete, hogy itt vagyok,

de soha el se fáradok,

imádom a babákat,

olyan aranyos némelyik,

de pár nap múlva elviszik -

ezért emészt a bánat.

 

Biztos, hogy ki se bírná senki,

hogy ne szabadjon megszeretni

még egyet se, soha -

jobban szorítom, mint az anyjuk,

de nekem édes gyerek nem jut -

maradok mindig dajka, mindig

keserű mostoha.

 

Az ablakmosó

 

Halihó, hölgyek! Már elnézést:

meg kell fognunk a munka végét,

meg ezt a létrát itt, ni.

Mi vagyunk a specialisták,

terepünk a csecsemőosztály,

most kell kitakarítani.

 

Tudjuk, picikét kellemetlen:

mindenütt a fedetlen keblek...

De tavasz van, ugye -

itt a takarítás szezonnya,

ahogy ezt minden asszony tudja.

Ezért jöttünk ide.

 

Szoptassanak, kérem, nyugodtan.

Addig mi csendbe szépen, sorban

megpucoljuk az üveget.

Ja, és egyébként gratulálunk:

elhihetik, még sose láttunk

ilyen sok formás gyereket.

 

A szobatársak

 

Már van egy fiam.

Van egy lányom.

Itt van az öccse.

Húga.

(Látom.)

Ne félj, a tiéd is megszületik.

(És lesz olyan szép, mint ez itt?)

 

Az orvos

 

Hogy van? Ugye, hogy nagy boldogság?

Látom, hogy el se engedi.

Csak babusgassa. Megszenvedte.

Ne sírjon. Persze. Szereti.

A hormonális változások,

az alváshiány. Semmi baj.

Majd hamarosan magához tér.

Legyen erős. Hisz fiatal.

 

Az anya

 

Itt fekszik rajtam. Istenem. Hogy megértem.

Hús a húsomból. Már nem én. Nem értem.

Alszik. Szuszog. Furcsa szagú

kórházi rugdalózóba tették.

Csak tapogatom nem rég született,

belülről ismert testét.

A kórház mindig gyászt jelentett.

Most az életért vagyok újra itt.

Eleven. Ép. A pokróc alatt megsimítom,

megszámolom a lába ujjait.

 

Ugyanő, éjjel

 

A neonfényes folyóson,

kóválygok. Nem vagyok magamnál.

Óriási és kőkemény

mellemben égő ideg pulzál.

Lázas vagyok.

Hát adjatok

 

gyorsan egy éhes gyereket.

Bánom is én, bármelyiket.

Minél mohóbb, annál jobb. Segítsen már.

Hisz túlcsordulok, mint a sajtár.

 

Hogy kell lefejni a tejet?

Valaki mondja meg.

 

A babám békésen szuszog.

Rovom a hosszokat, a köröket.

 

A hajnal

 

Ott künn, a kerekes kocsin,

mint a frissen sült kenyerek,

szépen sorjában egymás mellett

újszülöttjeink fekszenek

puhán becsomagolva, tisztán,

véges-végig a szobák hosszán

szuszog és sír és nyekereg

a visszhangos csecsemőosztály,

ahogy egyenként mind kiosztják,

és mellre téve elcsitítják

a sok üvöltő gyereket.