(vissza)galopp

lírai utószinkron

 

4.

mint oly sokan én nem vágyom történelmi érdemekre de egy őszi nap alig lett kész

a lecke s ráestünk a menzán a káposztalevesre jött igazgató bácsi kissé remegve

jeges szemekkel bámulva a sok éhes gyerekre s mint ki berekedve reszelős hangon

kék nyakkendőinket levettette úgy zavart mindenkit haza megérteni sok volt ez nekünk

tódultunk hát hangosan rajokban a ronda nagy irodaház előtt emberek zajongtak

nagy létrák rohamoztak a homlokzatára dühösen verték a csillagot én is ott voltam

én is láttam még az is megeshet hogy tetszett nagyon pedig ki tudta mi a forradalom

de már a gyerekben is van valahol egy finom kis műszer mert a fojtott estét máig őrzöm

apámat én eddig a tanácsban láttam nem pedig tanácstalannak amint halk izgalommal

szőtték anyámmal fonalát a napnak ránk is mélyebbeket néztek a lendület és az enyészet

együtt kavargott tekintetükben penates mei lett (ha a későbbi latint jól citálom)

a singularisra megoldást most nem találok hamar elnyűtt néprádiónk az éjjeliszekrényen

kezdetben szólt is néhány nap múltán kukoricadarálóként recsegett később már tudtuk

orosz radar a hegyeken de ekkor még apuka megfagyott megnyúlt füle dühben fuldokolva

mi van hol lőnek azt nem volt nehéz felfedezni hogy a tankok napokon át özönölnek

s olykor benzines üveget vág hozzájuk néhány bátor felzaklatott hazafi most nem ők

pofáznak szétlőtt gerincük rég avarba mállott talán ők voltak az igazi naiv proletárok

harc van háború lesz – hallottuk villanyoltás után a suttogást innen visszaképzelem

öt év háborúskodás után apát ahogy naftalinos zubbonyt ölt s nem tudja hova álljon

chagall elhíresült festményeként kereng a világon körbe övéi lézengenek itt is ott is

felfelé bukdácsolnak mások gödörbe aztán mikor már minden elcsöndesedett

egy üres pisztolyt a tanácsban csak körbeültek vagy húszan tudták sokáig rájuk ugyan

nem nyit ajtót senki de csak nincs vége a világnak számokat illik a rubrikákba tenni

ha már fizetik őket utcánkban aztán még néhány rossz arcú hőbörögtek senki sem tudta

mit akarnak harcolni ha vége van a harcnak vagy abbahagyni mert még pesten lőttek

eleink olykor még eltűnődtek s lett változatlan minden főleg a megszokott szegénység

tovább kezdett minket boronálni a féltés mire kitavaszodott egymásba lettünk zárva

aztán bizonytalanul valamennyien csak elindultunk tanácsba gimnáziumba új iskolába

az enyém az utcában volt káderképzőből alakította neveldévé a tragikus kényszer

a homokbányán túl szemközt a hímesben furcsa fűszerbolt nyílt naponta legalább kétszer

odavágtattam egy elliptikus női kerékpáron kenyérért zsírért s milyen büszke voltam

mikor megdicsértek ennél csak a kristálycukor volt nagyobb érdem s a bicikliző

merész kacsázása mert a rögtönzött kukoricatábla igencsak különösen zizegett

csak később tudtam meg részeg verőlegények lövöldöznek a magas terméskő mögül

honnan még két tanév után is kiszivárgott a szétvert testek pokoli jajgatása míg elöl

vizenyős tekintetű rabok sepergették a falomb maradékát anya a focizgatás közben

almát küldött velünk zsíros kenyeret sárgarépát keménycukrot s mi arra gurítva

a pukkant gumilabdát az unatkozó őr felé nézve egy bambát a zsákmányt odakotortuk

bajban azok a hálás szemek – becsületes ember ezzel már le is zárja az egyenleget

de hát lassan a szellem első moccanásainak is illik utánanézni közeledvén a hatvanas

évek fordulója a házi feladatok mögül némi öntörvényű mozgás beindult jött a fizika

az átütő nagy élmény csillagászattal telten amint a sötét égen a végtelen riasztó orgonái

felénekeltek s kezdeti nagy riadalmait tovább gerjesztette gyermekagyakba a halál

soha ilyen összeizzadtan az ágy a temetőkből ellesett feneketlen vermek melyek huzatában

meggémberedtek a nem értett vég motiválatlan sírásra ingerlő szipogásai no meg a számtan

utolérhetetlen gyönyöre még ezen a szinten hol a talált logika a lumpen rugdosódások

s a spiccel vágott gól múló öröme fölé nőhetett fölérezve a zajban alig vagy zárvatermő

görcsöket melyek freudi alapon mint árvalányhaj a kalapon stigmaként megmaradtak

aztán ahogy sötét mélyvíz a halaknak az eszmélkedés peremén a prések felmorogtak

a zavart ifjú kezdett éllel állni valahová a fajtájához eltalálni ötlettelenül és öntudatlan

ezt az üres teret mágnesezte a nagy tan a história és az érző szívekbe nyilazó irodalom

ne túlozzunk – az ízes verbális kényszer csak utólag roppan meg a havas giccsek alján

míg a távozó olcsó utóérzések halmán elbukdácsolt az első szerelemig jobb perceiben

tágabb összefüggéseket húzott magára százéves tölgyekből fölrémlett a göcsörtös világfa

nem több csak annyi – így lehetett a villasor szakadt tudatát sokáig magára hagyni

s elmerülni a kora kamasz évek centrifugájában kitapogatva az első megtartott szavakat

mikor egy-egy baráti kézfogásban valami furcsa gőg megakad nyápic gerincek alól

kiemelve a tettet ami olykor egy el nem fogadott sütemény letagadott csíny kitartott harag

belül bőszen zúgó viharai a gyereknek s még szerencse hogy nincs külső nézőpontja

a parány tér miként feleselhetne az ajzott galoppra mellyel hősünk sorsának nekiinal

még mindig kátrányos szörp az ital egyetlen népünnepély a kirakodó vásár hol pörög

a műselyem a műgyöngy mint rossz szivárvány s ereszkednek alá a zsíros illatok

nagyapa mindig benne van a képben enyéim érzem nem nagyon remélnek de élvezik

ahogy vállaikon lassan enged a kor irdatlan szorítása áporodott izzadt mozikban

peregni kezdenek a nevettető filmek bennük már nem veretes igor és amazon mása

pátoszába fullad a gyakori filmszakadás ólmos esőket követő riadt áramkimaradás

meg van andalítva a zene mókáznak a jeles színészek anya mindent néző apa csak

a megbondorított primadonnák üveg csengésű hangjaitól részeg s telik lelki pohara

néha már pajkosan évődve érkeznek haza olykor már a lekopott színházba is járnak

ránk lehelve visszacsempészett légkörét a távoli kispolgárnak persze az elnyűtt városka

szűk utcáin még éles huzatok vad csattanások ők újra óvatosan rébuszokban beszélnek

két koszos száguldás között ebből legfeljebb annyit értek apával baj van a pártban

anyának is menni kell munkába ami a gyereknek persze a szabadság emeltebb foka

kevesebb a szülői kontroll később a vacsora s a naiv lény gyakran rossz irányba igazul

nekivág olykor kis terének panait istrati módra a nevet később söpri be a képbe a nóta

megszívja a kukoricaszárat otthon néha csúsztat zavartan előre igyekszik utálja a múltat