Előőrs

Simon Ferencnek

Vajon ki küldte őket, hogy a fény

bozótjai közt csörtessenek előre,

és megpróbáljanak minden részletet

följegyezni? Mire jó ez a felbőszült

igyekezet, amellyel úgy rajzolnak,

írnak, hogy nem válogatnak semmiben,

s így minden ív, hajlat, akadály,

s persze a távlat is, egyszerre fontos

tébolyult tekintetüknek, mely kavicsként

görgeti üres folyómederben a világot?

Mintha egy titkos terv szereplőiként

maguk se tudnák, hogy kinek és miért.

Mellüket mégis büszkeség feszíti:

valami olyanra leltek, ami nincs is.

De nem jön utánuk semmilyen csapat,

a titokgazda meggondolta magát,

és veszni hagyja teremtményeit.

Az erdő is bosszút esküszik ellenük,

szabad kezet ad a viharoknak, végül

árnyék-bozótba jutnak, hol nyomuk

sem marad, nem is értem,

honnan tudhatnék róluk bármit is.