A szlovén költészet kincsestárából

 

Mehr Licht

Darjával szerelmet reggelizünk.

Megfogom a nyakát és megszorítom. Mekeg. Mit képzelnek a nők,

még hogy lemondok erről. Vettem egy

elemlámpát (most, hogy minden hó hatodikán fizetést kapok,

megtehetem), és Diogenészt játszom.

Naponta látok három-tíz

szlovén költőt, de jól bírom még.

A szemük csillog.

Különböző állatfajták: pupillájuk gonoszul, ravaszul,

irigyen, gőgösen, aljasul, rémülten, önzően, nyomorultul izzik.

Tekintetük a sárga és a fekete árnyalataiban izzik.

Van egy világhírű költő, szemében aszály fekete szakadéka

tátong. Tizenegykor kávézunk, és úgy teszünk, mintha

barátok volnánk. Az irodalom rajzszögekkel van a falra szögezve. Irodalom-Krisztus.

Pál harmadik példabeszéde (a fiú igen olvasott). Majd jön az articsókaszállító,

és felszeli a tortát. A hölgyek szeretik a fiút. Az ember elvágódik. Az elefántok túléléséről

van szó. Fontos a bőr vastagsága. Három órába telik, mire eszembe jut

Európa. Európa a másik oldalon van. Alacsony, nyakkendős fickók

mászkálnak a szójával beültetett síkságon, és azt állítják, hogy műveltek.

Valami fennakad a torkomon. Megnézem – egy csillag.

Torkomon akadt a Sarkcsillag, sajnos érett.

Lapátot fogok és ások. Egész nap ások, éjszaka valami betemeti a gödröt.

Türelmem fogytán. Ásom az északnyugati átjárót.

Néhány fenyőre bukkanok a Tikun-hegyéről. Guatemalából.

Követed az út kanyarulatát, és előtte ott a San Pedro de Atitlan-vulkán.

Teljesen önkéntelenül, de könnyek zabálják föl a szememet,

és csak az álmok maradnak nekem. Megyek és álmodom, de nem jutok sehová.

Az igazság esszékben fészkel, de nekem, igazságszerető embernek,

valami bűzlik. Hiányzik az elégedettség. A szorongás barlangérzése ez.

A tömegben keskeny járatok képződnek, ezeken furakodik át

szorongásom barlangérzése. Ma általánosságban és érthetőbben írok,

mert meglágyított a szorongás. De minden korszakkezdet észrevétlen.

Kezdődik az élő szlovén költők realista leírásának kora.

Nem segít rajtuk, hogy New Yorkban installálták őket. Egy nap azonban

meg fogják érteni. Több fényre volt szükségem.

 

Dél szigete

A mindenség egy iroda. Két kandúr az esernyőtartóban, három kölcsönzött grafika és Primož Trubar, a szlovén protestantizmus hírharangja. Vidám leányok

fogpasztareklám-mosolya. És a kétnyelvű patkány, aki a nemzetközi önfinanszírozásról gondoskodik. Vagy a magyar rizling, a szlovén származású németbarát intendánsok

és a pasta szakértője. Hét telefon, mind egyszerre csörög, drótok kilométerei, mindenbe belegabalyodnak, ami megmozdul.

Madárházikók, ezekbe rejtjük az udvari ajtó kulcsát.

Ugyanis kitűnő parkolóhely vagyunk a városközpontban.

Központja lélekkufároknak, cselszövések, ócska trükkök csarnoka.

Vannak, akik egyenlőbbek.

A szlovén irodalom színháza, őfelsége Einstein, a bagoly szögeivel.

Számítógépek, úsznak a kropai kovácsoltvas csillár zöld félhomályában, könyvek,

senki sem olvassa őket. Mindennap reggeltől tizenegyig térden állva misét

mondunk Berlioz elnök egészségéért. Tizenegytől tizenkettőig a röpködő porszemeken

lovagolunk, és petíciókat írunk. Egykor jön a tűzijáték. Ötkor koktél Narkózis úrnál.

És Dél szigete van.

 

Dél szigete – Kajetan Koviè híres verse a reményről, 1970-ből. Zárósora: „És Dél szigete van." Lator László fordítása.

Kropai csillár – jellegzetes szlovén kovácsoltvas kézművesmunka.

Mindkét versben ráismerünk a szerző munkahelyére, a Szlovén Íróegyesület irodáira. (A ford.)

 

 Mont St.Victoire

Az ember a réten ugrándozik, és a virágok közt felidézi egy idegen költő emlékét –

ami persze legitim, a virágok illatoznak, és Istent dicsőítik –, valaki helyet keres

magának az Evangélium kiszakított lapjai között. Ostobaság, de elkerülhetetlen. Amikor

Mallarmé leírta a normand izzadt izmait, azokkal a színekkel tette, amelyekkel Cézanne

lefestette a Mont St. Victoire-t. A folyóvíz színeivel. A fák lehajló lombjai alatt.

Ahogy csöndben siklott a tavirózsák között. A vad szenvedély egy lépéssel jár a

filozófiai értelmezés előtt. Az eszmék széttörve hevernek a költő lábánál, és a képen a hegy

alig látható körvonala az alkotó erőfeszítés kezdetére emlékeztet, melyre a tevékeny

ember szánja el magát. Nevetséges, hogy e fiatal test mozgása sugározza a duzzadó

életet, a frissességnek ez a verejtékes suhogása, az elméé is, legyűri a nátha

támadását. Eleinte az ember vak, aztán egy ismeretlen magból levél hajt, és itt

a kemény munka a szavakkal. Csobogva siklanak a vízililiomok a szájon át, és a szív

issza belőlük az áttetsző kék, a zöld színeit és a sár földszínű narancsárnyalatát.

GÁLLOS ORSOLYA fordítása