H (11)

 

M. G. filmje előtt és után Dsidát olvasva

Meg kellett volna értened

mi ez a túl hosszú

getszemáni konok csönd

ahol az árulás

a fügénél gyorsabban beérik

mi ez a féktelen hübrisz

a mindig nyájként igazodó jámborokban

ha nem veszik észbe lelkükben a pánikot

a hitetlenekre vagy kicsinyhitűekre

oly jellemző földrengéses csődöt

ahogy nem értik

miért a te kéretlen közeledésed

miért akarnád pont velük

menteni (talán) a menthetetlent

még a nagy omlás előtt

mikor ikaroszi szárnyakat csatolsz

és a bezúduló niagarás vízfalak

háborgó tengerek előtt

ama cédruserdők tisztásain

biztos hajót ácsolsz

és nem keresztet

mert nem megfeszíteni akarsz

hanem életeket menekíteni

s tekinteted mágnesét

a láthatatlan keresztre függeszteni

ahol élesen látod annyiféle emberarcban

azt az érvényes egyet

aki el tudta mondani még

s azóta is mindig jól hallhatóan

visszhangzik benned az álszent zsivaj közepén:

„Bocsásd meg nekik, Atyám,

mert nem tudják, mit cselekszenek!"

S mert az a kereszt: tény

ezért vagyok keresztény

így szólhatsz már te is

az angyali citerák

rekedt visszhangjaként

„...keményen és tekintet nélkül...

...farizeusoknak és vámosoknak

zsidóknak és rómaiaknak…"

szólhatsz mindenkinek

meg kell hogy értsenek!

 

 

H (12)

 

útban Kosztolányihoz

Hosszú és gyötrető álmodban

már végére jártál

annyiszor az útnak

de hogy végére értél-e

ezt kéne most tévedhetetlenül tudnod

a titkos szálak végül hova futnak?

És váratlanul változott meg

minden körülötted

ha eltaszított ami eddig

lágyan körülölelt

és vonzani kezdett

ami eddig durván elriasztott

s mára bizony súlyos lett

a tegnapi könnyű gondod

és ami a földhöz szögezett

gyökérzetedig nehezült és süllyedt

nyers erőt mutatván szívedig hatolt

mint vendégségben szembejött halott...

de lelked csak szállt azúr selyemként

felhők fodrain is könnyen áthatolt

már hihetted: teljesen magad vagy

kivérzett egyedüli példány

mikor elhagytad minden fölösleged

hátad és vállad mégis fájón kiérzed

e földi létből mert úgy sajog

mintha most is szörnyű málhák

nyomnák és tonnás sziklatömbök

miket cipeltél szakadatlan

s a bokád és talpad

az út éles kiálló köveihez csaptad

vérzett bizony – de ez volt a jel

hogy élsz s töviseid is valódiak

mikor rendelés szerint

csillagjai mögül rád tör majd a hajnal

és új fényeivel érted már ő felel

hogy álmodból mégis fölriadj

mert szelíd oroszlán sétál

kint a nyírott pázsiton

hátán valami hófehér lepel mögött

egy szárnypropeller pörög...

mondják is: valami elbitangolt angyal.