Utóirat

 

az alkony viharba ütközvén ma este

dupla szivárványt szült az ütközés

pompáztak a parton óaranyra festve

színes házacskák közt a jegenyék

teljes hétszín ív volt mint a szentély boltja

fényes padlatán aranylott a part

homorult az ónszín fél égboltnyi foltja

öblébe foszlányfelhőket kavart

a szél: ekképp órjás kápolnát csinálván

a bizarr fény meg az ékes keret

a jelenés mi tán több volt mint szivárvány

hosszan tündöklött Ráckeve felett

 

menedék szigetem szép vermébe esve

hűtlenségemért végül ez fizet

egyre távolabbról nézek Budapestre

s kerülök hozzá egyre közelebb

míg a ringó csöndben töprengek hazámon

lassan fogy a fény kinn a képeken

hogy miféle tréfa Rodostó meg Zágon

megadathat még itt megértenem

lenn aludttej-sűrű lesz az éji béke

fenn a háztetők: őrjáró hajók

piros-fehér sávok dagadnak az égre:

szárnyuk csapkodó árpádlobogók

 

 

Jogos

Misinek

 

adódik a kérdés fényképedre nézve

aztán elenyészik az ember személye

vagy megmarad?

 

lezser nyári pózba befagyasztva állasz

hunyorgó szemedből visszaszúr a válasz:

„Tudd meg magad."

 

 

 Humble Pie

 

hátrább önérzet földre büszke kard

forgatom számban a kiskanálka szart

amit nap mint nap adagol a kényszer

vissza nem hányom szét sem prüszkölöm

hogy le ne nyeljem csak azzal küszködöm

látszik nem gyakoroltam még elégszer

de van remény hogy megjön az eszem

ha elém tolják már önként beveszem

bár undorít még kezdek belejönni

már nemcsak lelkem: gyomrom is kitart

forgatom számban a kiskanálka szart

s lesem sunyin hogy hol tudom kiköpni

 

 

Sanzon nehéz időkben

– Nagy Miklós barátomnak –

 

elveszted őt? vagy el vagy veszve?

büszke arcéled füstbe metszve

számold csak újra sebtiben

ó hogy felhígult minden eszme!

mint olcsó fröccs e restiben

a torkodon még ezt is ereszd le

aztán csak menj menj menj ne less

se magad köré se hátra

s ha majd egy percre mégis megállnál

ne nézz tovább a cipőd orránál

úgy gyújts egy újabb cigarettára

őrült nyár jött veszett tavaszra

gyorsít az élet gyorsvonatja

bele a ködbe egyenest

hallod? most ért a nagy kanyarba

hosszan sikít a pályatest

s hol még az ősz, tél? – vigyázz magadra

azért most szállj csak fel ne nézz

se magad köré se hátra

s ha állsz majd a fülkéd ablakánál

ne láss tovább az útmenti fáknál

úgy gyújts egy újabb cigarettára

 

 

Latin

F-nek

 

kihalt a főtér elbújt minden ember

ölel a nap egyforma szerelemmel

virágot házat tornyos bádogot

kerek szem dermed végső pillanatba

ma éjjel itt járt a halászó macska

bámul a halfej amit felhozott

vakít a bádog elviselhetetlen

felforr a vér a megfeszült erekben

a déli szellem! ő az itt oson

ütik a delet fönn a kába órák

ülök szelíden mint a veszett rókák

míg meg nem ölsz én déli városom

selyem homályban ruhák szanaszerte

csíkozza ágyam félig leeresztve

hanyag redőnyléc fáradt pillarács

álmomban tudtam láttam mit hozol rám

napfényben álltál árnyatlan napórán

szádon piros folt friss kígyómarás