A középkori pécsi egyetem

Font Márta  tanulmány, 2002, 45. évfolyam, 5. szám, 473. oldal
Lapszám letöltése
PDF-ben

A középkori egyetem jellemzői

 

Az egyetem napjainkban egyértelmű fogalmat takar, a legmagasabb szintű felsőoktatási intézményt jelöli, amely a jogszabályok szerint belső autonómiával rendelkezik. Az egyetemet az európai nyelvek többsége a latin nyelvből származó universitas szóval jelöli. Az universitas szó eredeti jelentése bizonyos mértékig eltért a maitól: közösséget, összetartozó csoportot jelentett, a communitashoz hasonlóan, amelynek tagjai nem a tanulással, tanítással álltak kapcsolatban: így nevezték például az erdélyi szászok közösségét is a 15. században (Universitas Saxonum).

A szervezett középkori oktatás kezdete a káptalanokhoz, a városi közösségekhez kapcsolódott. A 11–12. században ismét előtérbe került a klasszikus örökség, a régi szerzők műveinek olvasása. Egyes iskolák nagy hírnévre tettek szert, a 13. században pedig megjelentek a koldulórendek, a ferencesek és a domonkosok, akik a korábbi szerzetesrendekkel ellentétben igen nagy hangsúlyt fektettek a tanulásra, a műveltségre. A 12. században pedig megszületett francia területen a tudomány: a skolasztika. Nem tudjuk meghatározott időponthoz kötni az első egyetemek létrejöttét, hiszen a létező iskolákból fokozatosan emelkedtek ki. A párizsi egyetem megalakulását például ahhoz az eseményhez kötik, amikor 1212-ben a párizsi tanulóközösség királyi védelem alá került, noha ott már a 12. században is olyan szintű oktatás folyt, amely messziről is vonzott diákokat. Az egyetem létrejöttének folyamata azonban csak az 1231. évi pápai megerősítéssel ért véget. Ugyancsak homályba vész a jogtudomány oktatásáról híressé vált Bologna egyetemének születése: 1140 körül már itt oktatott Gratianus, a kánonjog középkori szaktekintélye. A 13. században a koldulórendi oktatás kapcsolta össze az oktatás helyszínét a diákok lakóhelyével, megteremtve a máig élő college-rendszer alapjait. Ezt a rendszert vette át Oxford, Cambridge és a később alapított francia egyetemek is. Német területen és Közép-Európa országaiban a 14. század volt az egyetemalapítások „nagy korszaka": Prága 1346, Krakkó 1364, Bécs 1365, Pécs 1367. Ezek az egyetemek azonban nem spontán módon szerveződtek, hanem uralkodói kezdeményezésre, és alapításukat pápai bulla regisztrálta.

Az oktatás rendszere is jelentősen eltért a maitól. Az alapot a facultas artium elvégzése jelentette, ahol a hét szabad művészetet oktatták (septem artes liberales). Az artes elvégzése után lehetett csak a többi fakultásra belépni, azaz jogot, teológiát vagy medicinát tanulni. De továbblépni nem feltétlenül kellett, hiszen az artes elvégzésével megszerzett licentiatus tanításra jogosított fel. Nem minden egyetem rendelkezett mind a négy fakultással. Az egyetemek számának gyarapodásával a pápai engedélyt különösen a teológiai fakultás működéséhez volt nehéz megszerezni. A 14. századra azonban már világossá vált, hogy az egyetem folyamatos működéséhez mind a négy fakultás megléte szükséges.

Az egyetem diákjai a latin kereszténységhez tartozó „világ" minden pontjáról érkeztek. Az egy helyről származók csoportja egy-egy natiót alkotott. A hallgatóknak be kellett iratkozni az egyetemre, erről a matriculák tanúskodnak. Igaz, a koraiak csak töredékesen maradtak fenn, ennek ellenére például már a 12. században tudunk Oxfordban, Párizsban tanuló magyar diákokról.

 

A pécsi egyetem alapításának, fennállásának ideje

 

A pécsi egyetemet 1367. szeptember elsejei bullájával alapította meg V. Orbán pápa. Az oklevél tanúsága szerint az egyetem működését a pápa Nagy Lajos király kérésére engedélyezte. Az oklevél „mindenféle megengedett fakultással felruházott egyetem"-et említ, más helyen kiköti, hogy teológiát nem oktathatnak, viszont konkrétan szól a római és a kánonjogi ismeretek átadásáról.

Az alapító oklevélben a teológia kizárásán nem kell meglepődnünk, hiszen a 14. században ez másutt is így történt, illetve a teológiai fakultás engedélyezése későbbi fejlemény. A 14. században az is jellemző volt, hogy az uralkodó lépett fel az egyetemi oktatás megszervezésének igényével. Ebben a tekintetben a pécsi alapítás különösnek számít, hiszen Pécs sohasem volt uralkodói székhely, és azzal sem dicsekedhetett, hogy bármelyik uralkodó hosszú időt töltött volna itt. A másik kulcsfigura, aki az egyetem létrehozása körül bábáskodott, a pécsi püspök volt, akit a pápa az egyetem kancellárjának nevezett ki. Vagyis ő volt az, akinek bemutatták a végzetteket és a kar doktorait.

Pécsről azt állítja a pápai bulla, hogy a tudomány művelésére különösen alkalmas. Vajon mi tette alkalmassá erre? Kétségkívül szerepet játszhatott a városban működő káptalani iskola, az oktatásra különös figyelmet fordító koldulórendi monostorok. Fontos körülmény, hogy Buda után az országban egyedül Pécsett fordult elő, hogy négy koldulórendi kolostor tudott gyökeret verni egy városban. Ez igen kedvező szellemi közeget jelentett, másrészt a város gazdagságáról tanúskodott. Az egyetem létesítése szempontjából mindkettő lényeges elemnek bizonyult. Pécs valóban a középkori Magyarország leggazdagabb városai közé tartozott, a pécsi püspök tizedbevételeit egyedül az esztergomi érseké múlta felül. Pécs kiválasztása azért sem lehetett véletlen, mert püspöke a német származású Koppenbachi Vilmos volt (1361–1374), aki a prágai egyetemet alapító német-római császár, IV. Károly környezetéből került a magyar király udvarába. Számos alkalommal teljesített diplomáciai küldetést királya számára, a pápai udvarban is többször megfordult. Joggal feltételezzük, hogy ő lehetett az ötletadó Lajos király számára, egyben a közvetítő a pápai udvar felé, és nem utolsósorban pécsi püspökként a megfelelő anyagi eszközök is rendelkezésére álltak.

A középkori pécsi egyetemmel kapcsolatban a leggyakrabban felmerülő kérdés, hogy vajon meddig állt fenn, meddig működhetett? A 18. század végén megfogalmazott álláspont Koller József nevéhez fűződik, aki Klimó püspök megbízásából a pécsi egyházmegyére vonatkozó vatikáni iratokat összegyűjtötte. Koller szerint a pécsi egyetem a török hódítás idejéig működött. A másik szélsőséges álláspont szerint az egyetemet csak megalapították, de ténylegesen nem működött, hiszen hiányoznak a korabeli pécsi iratok.

A középkori pécsi egyetem kutatásában a szórványos adatok összegyűjtését Petrovich Ede (1898–1987), a káptalani levéltár igazgatója végezte el. Petrovich több ponton korrigálta Kollert, például az 1376. évi pápai oklevelet illetően, ahol a Vilmos püspök halála utáni zűrzavarra történik utalás, és többeket említenek, akik a püspöki javakat jogtalanul használták. Az egyetem nem volt közöttük. Igaz, ez az argumentum e silentio önmagában nem bizonyíték sem az egyetem létére, sem működésének megszűnésére. A forráskritika szem-pontjából Petrovich korrekt módon állapította meg, hogy az 1410–1420 közötti években a Bécsben tanuló magyar diákok száma ugrásszerűen megnőtt: az előző évtized 228 magyar hallgatójával szemben 626-ra! Hogy emögött mégsem a pécsi oktatás megszűnését látta, annak oka az ugyancsak általa vizsgált kódex, amelyet Veresmarthy Ipoly, egykori pécsi diák másolt 1432-ben. A kódexmásoló bejegyzése nyomán ismertté vált adat olyan következtetés levonására adott lehetőséget, hogy a pécsi egyetem a 15. századba nyúlóan is működött. Bár annak meghatározására, hogy Veresmarthy Ipoly mikor végezhette tanulmá-nyait Pécsett, nincs semmi támpontunk, sőt az is bizonytalan, hogy az az intézmény, ahol tanult, egyetem volt-e, vagy csak schola maior. Petrovich azt fejtegette, hogy a schola jelenthetett egyetemet, a kódex pedig a bölcseleti és jogi fakultás hallgatói számára készült. Azóta tudjuk, hogy a Petrovich által Pécsi egyetemi beszédeknek nevezett gyűjteménynek a pécsi egyetemmel való összekapcsolása több mint bizonytalan.

 

A pécsi egyetem 15. századi működésének hiányára számos körülmény utal. Például:

– nem ismerünk ide érkezett vagy innét távozó professzorokat;

– Janus Pannonius pécsi püspök soha nem tett említést egyetemről;

– Bécsben, Prágában és Krakkóban növekedni kezdett az ott tanuló magyar diákok létszáma;

– újabb egyetemalapítási kísérletek történtek Magyarországon: már Zsigmond uralkodása alatt Óbudán (1395, 1411) és Mátyás alatt Pozsonyban (1467).

 

A fentiekkel tisztában volt Petrovich Ede is, aki – talán túlzott lokálpatriotizmusból – nem fogalmazta meg egyértelműen azt, ami tanulmányaiban implicit módon benne rejlett: a pécsi egyetem a 14. század végére egyetemi rangját elvesztette, mint universitas megszűnt létezni. Gyaníthatóan azért, mert sem orvosi, sem teológiai fakultás nem szerveződött. Valószínűleg a jogi fakultás is elhalt, mivel egy csonka universitas nem lehetett vonzó a külföldi professzorok számára, és a diákok is a külföldi egyetemeket részesítették előnyben. Petrovich látta a megszűnés okait is: nincs továbbfejlődés, talán a pénzügyi fedezet hiánya miatt, illetve abból kifolyólag, hogy az alapítás erősen személyhez kötődött. Ugyancsak az egyetemi szintű oktatás megszűnéséről árulkodnak azok az adatok, amelyeket Petrovich Ede is ismer: 1395-ben kettő, 1402-ben egy pécsi kanonok kapott pápai engedélyt arra, hogy lakóhelyüktől távol egyetemi tanulmányokat folytassanak. A pécsi egyetem működése ezt nem tette volna szükségessé.

Ugyanakkor megmaradt a hazai viszonylatban magas színvonalat jelentő képzés, a schola maior. Lehet, hogy ez az oktatás (domonkos)rendi keretek között folyt. Ezzel lehet magyarázni a Pécsett tanulók magas számát, amire valóban utalnak 15. századi források. Abban igazat adhatunk Petrovich Edének, hogy csak az universitas szűnt meg; a schola maior mint bölcseleti alapképzést adó intézmény továbbra is létezhetett. De ezt az intézményt már nem tekinthetjük egyetemnek, hiszen egyetemeknek azokat az oktatási intézményeket nevezték a középkorban, amelyek több karral rendelkeztek és joguk volt tudományos fokozatok adományozására. A 15. században Pécsett ilyen intézmény már nem létezett.

 

Tanárok, tanulók

 

Az egyetem 14. századi működéséről pécsi tanárokra és diákokra történő utalások tanúskodnak, bár az ismert esetek száma nem nagy.

Vilmos püspöknek az alapításban játszott meghatározó szerepére utal, hogy mindjárt az egyetem alapítását követően Pécsre tudott „csábítani" egy igen neves jogtudóst, Galvano di Bolognát. A „csábítást" a szokásosnál lényegesen jobb anyagi feltételek jelentették: a 600 aranyforint évi fizetés, amelyhez Ürög falu 70 forintnyi tizede és pécsi lakás járult. Minderre bizonyára szükség volt, hogy a neves professzor otthagyja Bolognát Pécs kedvéért. Az új egyetemet pedig vonzóvá tette az ismert jogtudós jelenléte. Egyszers-mind személyén keresztül bizonyított, hogy az egyetemszervezés a jogi fakultás megszervezésével kezdődött. Galvano di Bologna pécsi működése nem lehetett hosszú életű, bár pontos adataink nincsenek róla. 1374-ben – valószínűleg Vilmos püspök halálát követően – visszatért Bolognába, így pécsi tartózkodása maximum hét évet tesz ki. Valójában még ennél is kevesebbről lehetett szó, hiszen közben a király számára követi megbízatásokat is teljesített.

Az egyetem többi tanára is hasonló módon kerülhetett Pécsre. 1371-ből ismert az a pápai irat, mely szerint a pápa engedélyezte, hogy a püspök három alkalommal egy-egy kanonoki stallum jövedelmét az egyetem céljaira felhasználhassa, és az oktatás számára megfelelő személyeket hívhasson.

Szintén Petrovich Ede érdeme, hogy újabb személyek tanári működését ki tudta mutatni. Köztük Lurtz Hermannról sikerült a legtöbb adatot összegyűjtenie. Hermannus Lurz de Nürenberga 1379-ig tartózkodott Pécsett, innét Prágába ment, majd a bécsi és az erfurti egyetemen folytatta pályafutását részben oktatóként, részben újabb (orvosi) tanulmányokat végezve. Közvetett bizonyítékok alapján a pécsi egyetem tanára volt egy Rudolf nevű, szintén német származású klerikus, akit a pécsi káptalan prépostjának és iuris canonici licenciatus et in artibus baccalariusnak neveztek. Petrovich Ede feltételezése szerint egyike volt azoknak, akik kanonoki stallumukat egyetemi oktatómunkájukkal érdemelték ki. Rudolf oktatótevékenységéről nem tudunk, mivel csak oklevelek tanúnévsorában bukkant fel a neve. Ugyancsak pécsi professzort sejthetünk azon eset mögött, amikor Pál szebeni prépostot külön pápai engedéllyel avatták jogi doktorrá 1369-ben, és egyben megkapta a docendi licentiát is. Pálnak az egyetemi oktatásban való részvételéről sajnos ugyanúgy nincsenek adataink, mint a korábbi esetekben. A negyedik pécsi oktatóként számba vehető személy Czudar Imre jogi végzettségű pécsi kanonok lehet, de kanonokként nemcsak az egyetemen, hanem a káptalan iskolájában is taníthatott.

A tanárok kilétére vonatkozó töredékes ismereteink ellenére a külföldi oktatók jelenléte kétségtelenül bizonyítja, hogy az alapítók célja egy rangos universitas megvalósítása lehetett. Az ismert tanárok gyors távozása viszont azt sejteti, hogy a célkitűzés – a biztató kezdetek után – nem valósult meg. A kisszámú ismert tanári működés kivétel nélkül a 14. század utolsó harmadára esik. Ez tehát lényegében egybevág más adatokkal, amelyek az egyetem működésének megszűntét a 14. század végére teszik.

 

Nem jobb a helyzet az egyetem hallgatói esetében sem, közülük alig néhányat ismerünk:

1. Wydera György, 1384-ben pécsi baccalaureus-ként iratkozott be Prágában;

2. Csóti György, a zágrábi egyházmegye klerikusa, említése: 1400-ban;

3. Szőlősi György, a pécsi egyházmegye klerikusa, említése: 1400-ban;

4. Kancellár János, említése: 1400-ban;

5. László fia Lukács, a pécsi egyházmegye klerikusa, említése: 1402-ben;

6. Jakab pécsi diák, említése: 1400-ban;

7. Veresmarthy Ipoly, kódexmásoló, 1432;

8. Zimonyi János Miklós, bácsi kanonok.

 

A 2–4. helyen említettek együtt szerepelnek egy dokumentumban. Mindhárman egyházi pályára léptek, és szükségük volt a pápa feloldozására. Ugyanis egykor (olim) diákként egy olyan verekedésbe keveredtek, amelynek következtében egy társuk halálos sérülést szenvedett. Ez alól kértek feloldozást. Hasonló okok miatt vált ismertté László fia Lukács neve, aki egy török betörés alkalmával (nem tudjuk pontosan, hol és mikor) embert ölt. A kódexmásoló Ipoly diák 1438-ban a bécsi egyetemre iratkozott be. A schola, amit pécsi működése színtereként emleget, nem biztos, hogy egyetem volt. A nyolcadikként említett Zimonyi János Miklós bácsi kanonokról azt tudjuk, hogy 1372-ben, pécsi tartózkodása idején a grammatica studiumhoz szükséges könyvet vásárolt. A vásárolt könyvben fennmaradt bejegyzés – sajnos – tanulmányokat nem említ. Esetlegesen ide sorolt Petrovich Ede egy Budai János nevű illetőt, aki az esztergomi Corpus Christi Társulat alapítója volt. Róla csak annyit tudunk, hogy egy „másik egyetemről" érkezve iratkozott be a prágai egyetemre. Korábbi tanulmányait végezhette másutt is, nem csak Magyarországon.

 

Az egyetem épülete és címere

 

Nem kevés vitára adott okot az egyetemi oktatás helyszíne. Erre is különböző megoldások jöttek számításba, mióta a pécsi egyetem kutatási témaként szerepel. Az egyetem épületét elhelyezték többek között például:

– a mai Citrom utcában,

– a domonkos kolostorban a Munkácsy és a Fürdő utca környékén,

– a Székesegyház délkeleti tornyához csatlakozó épületben,

– a mai Alsósétatér északi vonalán.

 

A Citrom utcai ásatások bebizonyították, hogy az ott talált falmaradványok az ókori Sopianaehoz tartoztak, így az első felvetés tarthatatlan. A sétatéri verzió minden forrásos alapot nélkülöző feltételezésnek minősíthető, állította már Petrovich Ede is. A domonkosok kolostorának maradványai azóta előkerültek, de nem a Fürdő utca tájékán, hanem a Munkácsy utca és a Bercsényi utca sarkán, a mai Lenau-ház udvarán. Az ásatások természetesen csak a rendház létét bizonyítják, de azt nem, hogy ott egyetemi oktatás folyt volna.

A négy álláspontból a komoly kutatók, mint például Békefi Remig 1909. évi könyvében vagy Petrovich 1972-ben megjelent tanulmányában, lényegében azonos álláspontot foglaltak el. Mindketten hangsúlyozták, hogy a középkori egyetemi oktatást nem lehet egy helyszínre lokalizálni. Petrovich a bölcseleti kart a domonkos rendházba, a jogi oktatást a Székesegyház közelébe helyezte. Elképzelhetőnek tartotta egy orvosi fakultás szervezésének megindulását, amit az akkoriban létesült Szent Erzsébet hospitálhoz kötött. Ez utóbbi kizárólag hipotézisként kezelhető, forrásos alapja nincs.

Az 1967-ben kezdődött Székesegyház körüli ásatások feltártak egy épületet a várfal és a Székesegyház között, amely oktatási célokat szolgálhatott, és az Aranyos Mária-kápolnával együtt a Vilmos püspök által patronált építkezések közé tartozott. Békefi Remig, majd nyomában Petrovich véleményét az ásatások megerősítették – némi módosítással. A G. Sándor Mária által vezetett ásatások során megállapítható volt, hogy az építkezés a 14. század derekára datálható, a címer előkerülése pedig megerősítette, hogy az építtető személye az egyetemalapításban fontos szerepet játszó Vilmos püspök.

Annak alapján, hogy Vilmos a püspökség anyagi lehetőségeit latba vetve komoly összeget fordított egy neves professzor Pécsre hozatalára, joggal feltehető, hogy megfelelő helyet is biztosított az egyetemi oktatás számára. Legkézenfekvőbb, hogy a Püspökvár épületei közül engedte át valamelyiket. A Székesegyház mögötti épület a kora középkori püspöki palota volt, amely ekkor már nem püspöki rezidenciaként funkcionált, mivel a püspök a 14. században már a mai püspöki palota helyén álló épületbe költözött. A tulajdonjog bizonyára továbbra is a püspöké maradt, hiszen az egyetemi autonómia megteremtésére a rövid idő alatt nem kerülhetett sor.

A középkori egyetemnek bizonyosan volt címere, de írott forrásokban ennek sem találjuk nyomát. Az Állam- és Jogtudományi Kar épületén található címer avatatlan szem számára középkorinak tűnhet, de a 14. századi egyetemhez kötni több mint problémás. Legnagyobb gond vele, hogy lelőhelye tisztázatlan, nincs pontosan rögzítve, hol, mikor, milyen körülmények között került elő. A lant alakú címerpajzs bizonyosan nem középkori, és a liliomábrázolás sem felel meg az Anjou-kori formának. Kétségtelen, hogy a címerpajzson ábrázolt könyv és a töredékesen olvasható academia szó az egyetemmel való kapcsolat felé billentheti a mérleg nyelvét. A címer kérdésében változást hozott a Székes-egyház melletti ásatásokon előkerült címerlelet. Igaz, ezen nem szerepel az academia szó, de biztosan 14. századi. Dokumentálható a lelet előkerülése és kapcsolata az egyetemalapító Vilmos püspökkel, aki az egyetem első kancellárja volt. Az ásató régész, G. Sándor Mária véleményét, érvelését elfogadva használta a JPTE az 1980-as évektől ezt a címert, mint az első egyetemre utaló szimbólumot; és magáévá tette a jogutód PTE is.

 

Az úgynevezett Pécsi egyetemi beszédek

 

A müncheni Staatsbibliothek katalógusában a 19. század végén jelent meg az első információ arról a kéziratról, amely Pécsi egyetemi beszédek címen került be a magyarországi köztudatba (Sermones compilati in Studio generali Quinqueecclesiensi in regno Ungariae). A pécsi egyetem kutatásával foglalkozók mindegyike érintette, a szöveg filológiai feldolgozásával és a kódex közlésre való előkészítésével Petrovich Ede, majd Timkovics Pál foglalkozott. A kötet megjelenését egyikük sem érte meg, így a befejező munkálatokba többen is bekapcsolódtak, például Kulcsár Péter, Pajorin Klára, Szovák Kornél és mások. Az egyetemi beszédek vizsgálata azonban a pécsi kapcsolatok tekintetében negatív eredménnyel zárult. A kódex eredetije valamikor a 13–14. század fordulóján készült német nyelvterületen, a magyar szentekre való utalás a magyarországi dominikánus környezetben lett a kompiláció része, a pécsi utalás pedig a másolat használatával áll összefüggésben. Nem a pécsi egyetem, hanem a dominikánus oktatás egy értékes dokumentumának tarthatjuk.

 

Összegzés

 

A 14. században alapított pécsi egyetem a város már meglévő oktatási hagyományait felhasználva, arra apellálva szerezte meg a pápai jóváhagyást 1367-ben. Prága, Krakkó, Bécs után logikus, hogy Lajos király is elvállalt egy ilyen kezdeményezést, hiszen a felsorolt egyetemeket alapító uralkodókkal rokonságban állt, így példájuk követése logikusnak tűnik, és minden bizonnyal megfelelt a király presztízsszempontjainak is. Hogy az alapítás az előbbi példáktól eltérően nem a király székhelyén – az Anjouk által épített reprezentatív Visegrádon vagy a Lajos alatt már többször ilyen minőségben megjelenő Budán – történt, abban valószínűleg a pécsi püspök személyes ambícióit és anyagi áldozatvállalását láthatjuk. Az idehívott egyetemi tanárok költségei teljes egészében a püspököt terhelték, nincs annak nyoma, hogy az uralkodó bármennyit is áldozott volna e célra. Emiatt szintén logikus, hogy az új intézmény nagyon személyfüggővé vált. Galvano az alapító püspök halála után azonnal távozott. Az egykori diákokra utaló 15. század eleji adatok viszont arra engednek következtetni, hogy az egyetem 1374-nél tovább működött, legalábbis Alsáni Bálint püspöksége (1376–1408) elején is. Amikor Zsigmond Óbudán újabb egyetemalapítással kísérletezett, akkor a pécsi már bizonyára elenyészett.

A pécsi egyetem sorsa nem egyedülálló. Az összehasonlító egyetemtörténeti kutatások arra figyelmeztetnek, hogy egyik középkori intézmény fejlődése sem töretlen, és mindegyiknél fel-felmerülnek súlyos finanszírozási gondok. Bécs és Krakkó esetében valóságos újjáalapításról beszélnek részben a teológiai kar engedélyezésével, részben a rendelkezésre bocsátott uralkodói támogatásokkal összefüggésben. Nos, a pécsi egyetem nem kapott ilyen „injekciót". Emiatt volt hátrány a nem uralkodói székhelyhez kötődés, illetve a változó egyházi méltóságok és az uralkodó egymáshoz való viszonya. Pécsett teológiai kar bizonyosan nem működött, számunkra az orvosi kar létére vonatkozó adatok hiánya e kar hiányáról is árulkodik. Az alap, a facultas artiumként szolgáló koldulórendi vagy káptalani oktatás 1367 előtt is megvolt, illetve utána erre épült a jogi oktatás. Így 1367-ben végül is csak a jogi fakultás megszervezéséről lehetett szó. Mint új alapítás logikusan kötődött a püspök személyéhez és fizikai közelségéhez – az épület terén. Galvano, illetve a többi ismert – egytől egyig jogot oktató – professzor távozása a jogi oktatás megszűnését vonta maga után. A megmaradó facultas artium rendi vagy káptalani keretben semmiképpen sem nevezhető már egyetemnek.

A kutató helytörténész Petrovich érdeme az igen aprólékos adatgyűjtés a német levéltárakban és a Vatikánban: ennek köszönhetjük az ismert tanárok számának növelését, a néhány diákra vonatkozó adatot; valamint a beszédgyűjtemény kiadásának előkészítését. Sajnálatos, hogy a pécsi egyetem tanárait említve Mészáros István iskolatörténeti nagymonográfiája még mindig csak az egyetlen Galvanót említi.

A pécsi egyetem rövid életű fennállása mellett nem lehet nem gondolni arra, hogy a középkorban alapított többi magyar egyetem sem lett hosszabb életű. Zsigmondnak az óbudai professzorokra inkább presztízsszempontok miatt volt szüksége – Magyarországon kívül. A Mátyás-kori pozsonyi alapítás sem az uralkodó személyéhez kötődött, a kezdeményező Vitéz János volt.

Az okokat keresve az említetteken kívül az sem elhanyagolható, hogy elérhetőbbek lettek a közelebb fekvő egyetemek, Prága, Krakkó, Bécs és a németországiak. Az elérhetőséget jelzi, hogy ezeket az egyetemeket a mezővárosokból származók is látogatták a 15. században. A teológiai, kánonjogi ismereteket igénylő elit tagjai között folyamatosan találunk külföldről ide származottakat az uralkodó környezetében, ehhez nem kellett Magyarországról külföldre menni és képzettséget szerezni. Az is megfigyelhető, hogy a külföldön tanulók közül a többség csak az alsóbb fokozatokat szerezte meg, nem fordított hosszú időt tanulmányaira. Jogi tanulmányokra kevéssé volt szükség, hiszen a magyarországi igazságszolgáltatásban az ítélőmestereknek jutott nagy szerep, ők pedig a gyakorlatból szerezték tudásukat. Az ítélőmestereknek a magyarországi gyakorlatot, a szokásjogot kellett kitűnően ismerni – ezt el lehetett sajátítani egyetemi végzettség nélkül is. A szokásjog összefoglalását Werbőczy végezte el a 16. század elején. Az a Werbőczy, aki jogi ismereteit úgyszintén ítélőmesterként szerezte a gyakorlatban…


PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs