Bárdosi Németh János (1902-1981)

Kalász Márton  alkalmi írás, 2002, 45. évfolyam, 5. szám, 551. oldal
Lapszám letöltése
PDF-ben

Bárdosi Németh János egész életművét a harmóniára való törekvés jellemezte. Nem kellett ehhez megrögzöttnek lennie – akik ismertük, tudjuk, lénye s következésképp a költészetről alkotott felfogása erre ösztönözte. S ezért szólhatott érdemben róla a kritika mindvégig úgy, hogy verseiben, esszéiben egyszerű, világos szerkezetű, pontos mondatokra törekszik, érzelme csöndes szavú, nem kendőzött s nem csinált, sosem csap azonban át érzelgősségbe. Nyilvánvalóan érvényes jelzők: Bárdosi Németh János a szolgálat költője, mindenben a szeretetnek igyekszik teret szerezni, a hűséget éli s nem demonstrálja – lehetne sorolni, miképpen hívták föl évtizedeken keresztül az értékelések minderre az olvasói figyelmet. S mindez abból is következik, hogy Bárdosi Németh János nemcsak a mindennapi tények egymás mellé sorolásával kívánta életre hívni líráját, de – amint Lengyel Balázs 1978-ban, a költő Nyugtalan madarak című verseskönyvét elemezve írja – tiszteletre méltó pontosság- és szépségvágy él benne, s a kettő együtt természetszerűen képes egyensúlyt teremteni a higgadtsághoz s ahhoz a stilizálatlan érzésfolyamathoz, amelyben nyugodtan kimondhatók olyan szavaink, mint lélek, szív, könny.

Bárdosi Németh Jánost sokáig tájköltészete révén láttuk, láttattuk: 1902-ben született, s nem csak nemzedék-, de évjáratra is társa volt Illyés Gyulának, predestinálta a dunántúli táj is, szintén a pusztai élmény, amelyet Illyés a paraszti viszonyok, a zsellérélet, a szociális torzságok tapasztalása nyomán megírt. Bárdosi Németh János is, líráján túl, megírja Jégeső és Zsellérek című regényeit. Líráját ugyan lágyabbnak szokás nevezni, mint Illyését, szűkebb kört vonónak – ha hivatkozunk, inkább Jankovich Ferenccel való rokonságát említjük, a Jankovich által megidézett „elmaradt Párizs, s ittmaradt Somogy" nosztalgiája nélkül. Bárdosi Németh János kicsit Juhász Gyula mélabújával is, de inkább Radnóti „nem térkép e táj"-szemléletével nézte világunkat, azt a Dunántúlt többek közt, amelyből végtére ki sosem költözött. 1943-ban csupán helyet változtatott. Otthagyta azt a Szombathelyt, ahol irodalomszervezői, lapszerkesztői s elsősorban írói munkásságával mértékadóvá vált, ahol kötetei sorra megjelentek, s 1927-ben együtt lépett dobogóra Kosztolányi Dezsővel. Pécsett ezt a munkát folytatta, Várkonyi Nándor hívására, ki-ki ennek változatos momentumaira emlékezik – ritkábban esik szó arról, hogy Bárdosi Németh János mindvégig városi hivatalnok is volt, számvevőségi, pénzügyi szakember. Nyilvánvalóan terhére lehetett olykor a kétféle világot egyeztetni, egyensúlyt tartani; arra, hogy valaha panasza lett volna, senki se emlékezik.

Inkább lelkesedésére emlékszünk. Csorba Győző a fiatalokkal való alapos és szeretetteljes törődését hangsúlyozza, s egy meghitt születésnapi portréban azt írja: „Bárdosi Németh János azok közé a nagyon kevesek közé tartozik, akikről a szokványos interjú-kérdésre: »Vannak-e ellenségei?« – a legtisztább szívvel felelhetném: »Nincsenek.«" Pedig, folytatódik a gondolatmenet, akinek ars poeticája – „…a rendetlenséget renddé, a világot széppé akartam tenni…" – tulajdonképpen forradalmi programot hirdetne.

Bárdosi Németh János nem forradalmi alkat, ha mégis, a legcsöndesebbek közül való. Szelídségében makacsul következetesnek tűnt inkább – már ami költői programját illeti. Ez a program az időskori lírában a további egyszerűsödést hirdette, amely megvalósulva azonban lehetett kemény szavú s igaz érvényű: határozott életbölcselete következtében a derű kerekedett fölül, a keserűség legföljebb visszafogott mélabúval szólalt meg időnként. A „roppant semmiről" való híradás, végességünk ténye persze nem volt kiiktatható, költészete mégiscsak igenlő, életigenlő maradt. Hogy a tétova kitérőket is milyen elgondolkodtató szemléletszintek korrigálták újra meg újra, Emberi tisztesség című költe-ményének egy részletével érzékeltessük: „Én nem repülnék a Holdba, / a földön keresném meg / a biztos otthont / külön küszöbbel, lánggal, / hol nem szedik meg / magányod gyümölcseit, / termésedet se lopják el, / a ház, haza tiéd, / ehhez keressünk kibírhatót, / melyben a világ / megszüli a harmóniát, / az emberhez méltó valót."

E magatartásról jegyzi meg Lengyel Balázs: „Ezt az emberhez méltó valót (ünnepelt idea!), úgy vélem, sokféleképpen lehet szolgálni. De költészettel bizonyosan."

 

Az itt olvasható szöveget a szerző 2002. március 21-én Pécsett, Bárdosi Németh János költő – a Sorsunk és a Jelenkor egykori szerkesztője – emléktáblájának avatásán olvasta fel.


PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs