Társadalomismeret; Itt fogok elesni; A megfelelő mélység; Csökkenő kereslet

Domján Gábor  vers, 2014, 57. évfolyam, 10. szám, 1098. oldal
Lapszám letöltése
PDF-ben

Társadalomismeret

 

B. szaktárs a postásiskolában

az állam elhalásáról beszélt,

s hogy a kommunizmusban

nem lesz szükség pénzre,

mert minden ingyenes.

 

Senki nem merte kinevetni,

mintha sejtettük volna,

hogy fizetni fogunk, legfőképp azért,

ami ingyenes.

 

Az osztály,

mint tömegsírban enyésző tetem,

szétoszlott.

 

Egyedül B. szaktárs futott be szép karriert:

Magánügyvéd lett a rendszerváltás után.

Nagy perbeszédek fűződnek nevéhez,

saját bevallása szerint.

 

Lojalitását a postások iránt

mindvégig megőrizte.

Méltányos áron kötötte szerződéseiket,

térítés nélkül adott tanácsokat,

és ennyiben mégiscsak megvalósított valamit

az ingyenesség eszméjéből,

még ha ez piaci marketingnek is bevált,

és mágnesként vonzotta az ügyfeleket.

 

 

Itt fogok elesni

 

Itt fogok elesni én

a Komarov utcában,

fél kiflivel a kezemben.

 

Potya gyümölcsök,

súlyos borravalók fürtjei

az égi kertben,

a fák alatt

aranyozott lábú

karosszék,

csak engem vár,

hogy megpihenjek,

labda tompa puffogását

hallgassam a szürkületben,

űzi-hajtja két gyerek.

Kutyájuk pamutgombolyagja

lábamhoz ütődik, gurul,

míg leszáll

a szélesvásznú este.

 

 

A megfelelő mélység

 

Ha szerettük volna, talán itt marad.

Meghaladta erőnket?

Ellenkezett az elveinkkel?

Figyelmünket más kötötte le?

A feltevések

ijesztőn tág terében

rémült pontocska világít:

Senkit nem szerettem, csak magamat.

 

Látták a hídon déltájban.

Ez két év múlva derült ki.

Föl-le járkált

a megfelelő mélység fölött.

 

 

Csökkenő kereslet

 

A sárga mackó is

a tied volt.

Vastagszik porkabátja.

 

Láttam egy filmet a gyárról.

Csökkenő keresletre

panaszkodott az igazgató.

A rekordeladások

a hetvenes évek közepén voltak,

mikor születtél,

mikor a Ratkó-gyerekeknek

is már gyerekei lettek,

és nem tapadtak még

aggódó szemek

a demográfiai mutatókra.

 

Ha megbízható vagyok,

testvéred is lett volna.

 

Csak helyeselni tudtam,

hogy a második gyereket

anyád nem vállalta velem.