Kígyó, béka

 

Hortenziánk alatt egy béka él.

Tavaly pedig a kígyót láttam is.

A rózsatő alól csúszott elő.

Meglepett, és az is, hogy nem nagyon.

Akkor, mikor a házba költözött,

és összerágta annyi mindenünk

egy népes és buzgó egércsalád.

Pedig különben tényleg szép a kert.

Mintha művelője délen élne.

Kakukkfüvet nevel, és áttelel

a rozmaring, a zsálya is. Van még

citrom, levendula és kőfalak.

De bárhogy is, nem dél ez itt, elég

kemény a tél.

                      A

              gránátalma

                     és

                  babér

                           a fagyhalált nem éli túl. 

Nem úgy, mint a burkolatba fészkelt

agyagdarázs. Nem tudtuk, és ezért

történhetett, hogy átfúrták maguk,

és arra érkeztünk haza, hogy azt

hiszik, övék a ház, bent rajzanak.

Persze most halottak, és talán nem

érkezik új darázskolónia.

 

Egyet se félj, itt élnek ők velünk.

 

 

Meg kígyók

 

Van egy rohadt nagy szőnyeg,

szőve bocsánatokból,

és átzuhanhatsz rajta

az alásöpört kosztól.

Egészen púpos lett már,

akár egy vénasszony háta,

ilyen lesz az enyém is,

bár ki tudja, mennyi van hátra?

A szőnyeg alatt egyébként

csattogó fogak kocognak,

épp ezért kell ez a szőnyeg,

él-, na és hangtompítónak.

Előbb vagy utóbb majd így lesz,

egyszer csak átzuhansz rajta,

és becsavarodsz a földön

kígyózó bocsánatokba.

Feltápászkodni nehéz ügy,

akárhogyan okoskodsz,

csattogó fogak meg kígyók,

ráadásul a sok kosz.

 

Ki tudja, ki mondja már meg,

kigabalyodni hogy kéne?

 

Nem félni fogat, nem kígyót.

 

Talán a púpos, a néne.