Pata Sola prológja

 

(Paul Foster I. Erzsébetéhez)

 

KIKIÁLTÓ (Karddal, angol fegyverzetben.)

    És akkor jött Pata Sola –

    Pajkos szellem, kanboszorka,

    Kaján színészek védnöke,

    Világszínháznak mérnöke,

    S miként meghitt szakártalom,

    Vagy Will Shakespeare szakálltalan –

    Emígy szóla Pata Sola,

    A pillanat varázslója…

PATA SOLA (Jő komor arccal, fanyarul.)

    Nem kacagtatni jöttem: ez a mű

    Mosolytalan, komor szemöldökű,

    Fenséges fájdalommal jajgató,

    És nem egy jelenése ríkató:

    Ezt játsszuk most. Ki érzéssel teli:

    Talán nem szán egy könnyet ejteni,

    Hisz érdemes. Ki pénzt azért adott,

    Hogy elhihesse, amit látni fog:

    Valót lel itt. Ki szemlélődni jött,

    Elámulni néhány látvány előtt:

    Ha mindent lelkesen, türelmesen néz,

    Ígérem, spórolt pénze kárba nem vész.

    Megéri egy-két óra?^* Látni fog

    Varázslatot, mit törvény s bármi jog

    El nem tiporhat – színházat, csodát,

    Mit fénykörökből pillanat hoz át

    Szemekbe, mert a látást nem lehet

    Beszüntetni – kincstári rendelet

    Tilthatja bár, de mindig látni kell

    A bűbájt, melyből látomás kikel:

    Örök játékot, légbe szétfoszolván!

    Mert Pata Sola vagyok én – boszorkány,

    Ki fölcserélhet honnant és hovát…

    Hát akkor együtt pörgessük tovább

    A perceket, s a lágy, silány való

    Keményebb lesz, ha játszin látható –

    S pörög, mint szókra föltekert mese,

    Hibbant hatalmak sok szerelmese!

 

 

Mary Stuart föllép a vérpadon

 

(Pótrészlet Paul Foster I. Erzsébetéhez)

 

WILLÁGNAC SZÍN- ÉS WÉRPADÁN, SŐT, TRANSZPADÁN

FÖLLÉPŐ FŐBB, MAJD FŐTLENEBB SZEREPLŐK:

 

STUART MÁRIA, a skót királyi díva, a pápisták üdvöskéje, angliai

    jutalomjátékon, éppen a Fotheringay Castle nagytermében lép föl.

LORD BURGHLEY (Sir William Cecil), Erzsébet királynő főtanácsnoka,

    továbbá főtitoknok, főállamtitkár, főkincstárnok, főprotektor, fősatöbbi.

SIR ROBERT CECIL, Lord Burghley fia, Erzsébet királynő főpigmeusa,

    éppen a nagypolitikába fölkapaszkodóban, főminiszteri s egyéb székekig.

ERZSÉBET KIRÁLYNŐ, néma szereplő, szótlanul áll, mert nincs is

    ott, mivel éppen Westminsterben tevékenykedik, a történelmi háttérben.

FRANCIA HÓHÉR, Calais-ből jött, de már nagyon unja, mert neki éppen 

    ott kell lennie, ámbár szintúgy néma szereplő, szintúgy a háttérben.

 

(Háttérben turba, néptömeg tolong –

bámészkodó stáb, hajrás drukkerek,

bérelt tapsoncok, udvaronc rokonság –

s ha hallhatók is, most sem láthatók.)

 

MARY STUART

(Miközben ezüstpénzt csúsztat a külhoni hóhér kezébe.)

    In te Domino, confido, non confundar,

    In aeternum. In manus tuas, Domine,

    Confide spiritum meum.

BURGHLEY

    Mit mond a szajha fönt a vérpadon?

CECIL

    Latin fohászt… Mit ő sem ért nagyon.

BURGHLEY

    Ne szellemeskedj! Néz Erzsébetünk!

 

(Boleyn Anna szelleme jő, átleng a színen.)

 

 

CECIL

    Ezért majd némi pénzt feltéphetünk,

    Atyus!

BURGHLEY

                 Kussolj, Erzsébet erre néz!

 

(Erzsébet különben nem néz arra, sem semerre.)

 

CECIL

    Hatalmi kékvér – édes, kerge méz,

    Csurogjál!

BURGHLEY

                      Szajha! Szépeket csipog!

 

(Boleyn Anna szelleme jő, ismét átleng a légen.)

 

CECIL

    Apám, figyelj! Ez énekelni fog!

MARY STUART

(Persze, hogy énekel is már!)

    Stabat Mater Dolorosa

    Juxta crucem lacrimosa

    Dum pendebat Filius.

    Szabad vágy vert… Hol a rózsa?

    Nincs szerelem, talmi rózsa –

    Röppen, elhágy síri szusz.

BURGHLEY

    Hallgass már el, bolond rózsa!

    Lelked sincsen, vad mimóza –

    Bárd alá tedd jól nyakad!

CECIL

    Ó, hímnős kor szexepilje!

    Hallgass Sir Robert Cecilre –

    Hős király lesz skót Jakab!

MARY STUART

    En ma fin est mon commencement!

BURGHLEY

    Most mi a loboncos franc van?

CECIL

    Nincsen semmi gond, tata!

    Franciául szólt a transzban –   

    En ma fin est mon commencement!

    Ez az ő jelmondata…

MARY STUART

(Ráadást énekel.)

    Vár a végem kezdetemben,

    Kezdet és vég meg se rezzen –

    Végem újra kezdhetem.

    Szent világom szép, kerekded!

    Reggel ébreszt, éj lefektet –

    Végemben van kezdetem.

 

    Itt a vég, de benne kezdet

    Vár, megérlel, mint gerezdet,

    Míg a végem reszketem…

    Szép világom már kerekded!

    Végzet földre vág, lefektet –

    Végemben van kezdetem.

CECIL

    Mais sa fin est mon commencement!

    Ennyi végben mennyi flanc van,

    S kurva báj!… 

FRANCIA HÓHÉR

(Bár néma, unja, s már juszt is beszól.)

                           Nna, kezdhetem?

 

(Burghley rábólint, Sir Cecil beint.

Boleyn Anna szelleme jő megint –

S lebegni kezd a színpad légterében.

Mindenki vár, majd hirtelen sötét hull.)               

 

 

Tilly Boom mosodája

 

(Dalbetétek Foster drámájához)

 

Tilly Boom, a királynő mosónője,

Erzsébetről dalol:

 

A Szűz Királynő, hej, de szűz!

Törvénybe iktatják becsét –

Sok iratán és szennyesén

Virít sok éktelen pecsét.

 

A szűz Erzsébet, hej, de szűz!

Kihírdetik, ha nem hiszik –

Megírják fönt miniszterek,

Aztán alantan stemplizik…

 

A Szűz Királynő, hej, de szűz!

Szűz hírnevét megsínyli gúny –

Szennyest, pecsétes ágyneműt

Nem olvas más, csak Tilly Boom!

A szűz Erzsébet, hej, de szűz!

Nincs nála tisztább, lánynemübb –

Én csak tudom, mert én mosom

A stemplis, firkás ágyneműt!

 

A Szűz Királynő, hej, de szűz!

Egy foltja sincs, de kenje szét –

Jól megszapulja Tilly Boom

Szűzesség minden szennyesét!

 

A szűz Bözsénk, ajaj, de szűz!

De rá a néma Tilly mos –

Nem tudja tőle senki meg,

Mer’ itt a téma ildomos…

 

A Szűz Királynő, hej, de szűz!

Csodálja hétrét renyhe nép –

Csak mossa, mossa Tilly Boom

A szoknyás fenség szennyesét.

 

Tilly Boom, a királynő mosónője,

Tilly Boomról dalol:

 

Buta Tilly, ha tudja, se szól, ha locsog –

Biza, Tilly, te fogd meg a szádat!

Lerakódhat a gyűrt hatalomra mocsok,

De te mosd ki, mit elken a század!

 

Nosza, Tilly, szapuljad a szűzi ruhát,

Rokolyát, bugyogót, lepedőket –

S be nehéz lepedőn kibetűzni furát,

Mit a vágy odarótt epedőleg!

 

Buta Tilly, tudod te, hisz egyre mosod,

De pofád kifecsegni se szokja,

Hogy hova fröccsen a hajdani szennyre mocsok,             

S mennyire szűz, aki ennyire szoknya?                             

 

Nosza, Tilly, te moss, sose láss, csak olyat,

Hogy a pince lyukán fut a csótány!

Biza, szűzi Bözsénk s a világ patyolat –

Te meg itt vagy egy árva mosólány!

 

-----

* William Shakespeare – John Fletcher: VIII. Henrik, a Prológusból – Weöres Sándor fordítása