Legendárium

Tegnap óta vagyok huszonnyolc éves.
Két évvel idősebb,
mint apám a születésem napján.
Huszonhat évvel sérülékenyebb.
Ennyi idősen apám már
nem beszélte az anyanyelvem,
országot, magyart, elhagyott, engem.
Az apanyelvem
nem zeng, mint cimbalom, érc, süket.
Milyen nevetséges
egy idegen arcot
tapogatnom ki magamon,
s nem ismernem a tulajdonost. Félbe-
tört kockacukor, hamis íz, sós
nyelv forog a számban.
A patkányok soha nem hagyják el a kölykük,
hallottam a családsegítő órán,
s én hiszek a pedagógiában.  
Hiába nézem a fotón sokáig
az arcot, minden irányból idegen, mondom.

Álomrekonstrukció

Mint egy szennyes álommunka,
közel engedem
egészen, gesztusaim hirtelen
hasonlítani kezdenek
egy régi önmagamra, apaképeim
feljönnek, mint a vízbe ejtett,
mélységekbe lenyomott
parafa dugók, s félreértett
nyelveikben is
magamra hasonlítok.
Édes álommunka,
dolgozz velem,
engedd ki a felesleget, engedd el a kezem,
engedd meg nekem a felejtést,
ne adj hozzá a részeimhez, mint a gyűlölet sem
ad hozzá semmit a gyűlölethez.
Légy olyan,
mint a fehér
gyászdal, messziről
nászdalhoz hasonló,
kedvesem.