A Nagy Brém reggelije,;

Keresztesi József  vers, 2013, 56. évfolyam, 7-8. szám, 763. oldal
Lapszám letöltése
PDF-ben

A Nagy Brém reggelije,

 

avagy rövid dialógus az emberi állapotról

 

 

A Nagy Brém megjön és asztalhoz ül,

bólint, majd a szervizre várva csenget,

s hozzák is, lám, a forró lágytojást,

mellé pirítóst, mellé málnadzsemmet.

Ám a Kis Brém, a Legrosszabb Tanítvány

orrával szipog, lábával kalimpál,

s Nagy Brém szól: „Fiam, ez nem állapot:

Ön úgy eszik, akár az állatok.

Épp úgy eszik, akár az állatok.”

 

A Kis Brém most lesunyja tökfejét

– konok gömbforma pár szál szalmahajjal –,

s lábával veszett ütemben kapál,

a diszkrét csöndhöz képest nagy robajjal.

És erre feddőn rátekint a Nagy Brém,

tekintetével azt sugallva: agyrém… –

míg a kezében kocog, meg nem áll

a tojáshéjon az ezüstkanál

– a tojás héján az ezüstkanál.

 

Aztán fölvéve egymás ritmusát

(láb a kanálét, a kanál a lábét)

a fehér abroszt nézik szótlanul,

míg a személyzet kitölti a kávét.

Ekkor a Kis Brém felszegi az állát,

s tekervén egyre a szellempedálját

suttogni kezd, bár hangja megremeg:

„Úgy érti Ön, hogy némán szenvedek?

Arra céloz, hogy némán szenvedek?”

 

Most a Nagy Brém egy ütemet kihagy

– a tojás héján őrült hálóminta –,

majd a Bolero ritmusára vált,

és felel, komor arccal rábólintva:

„A szenvedésnek nyelvet adni – nos hát…” –

ám elhallgat, mert behozzák a postát,

s míg fél kezével ezt lapozza át,

fütyülni kezdi Ravel dallamát

– halkan fütyöli Ravel dallamát.

 

Így ülnek hát. A Nagy Brém bal keze

a reggeli friss híreket lapozza,

míg a Bolero ritmusát üti

a lágytojása roncsain a jobbja.

Közben egy toast-ra ráharap a Kis Brém,

málnadzsemm csöpög az állán, az ingén,

és jár a lába az asztal alatt:

ültő helyében egyre csak szalad

– halk surrogással csak szalad, szalad.

 

És mindeközben kinn sürög-forog

a konyha mélyén a szorgos személyzet:

ananászt szelnek avatott kezek,

hátszínt hártyáznak vagy fogast filéznek.

Óriás languszták csattogtatnak ollót,

szórják átkaik, miként egykoron Jób,

hanyatt heverve, jégtömbök között.

A szagelszívó tompán dübörög

– a szagelszívó zúg és dübörög.