Szereplők:

 

pali bácsi (80 éves)

veronika néni (80)

fiatal veronika (20)

évike (25)

bittner (80)

fiatal bittner (20)

péter (60)

kurátor (40)

nagyezsda (40)

rádióbemondó (hangja)

őr, díszítő, ünneplők

 

1

 

Pa­li bá­csi mű­he­lye. Kém­csö­vek, mű­sze­rek, egy fur­csa szék, fe­let­te idő­pont­ki­jel­ző vil­log. Pa­li bá­csi erő­sen gon­dol­ko­dik. Rá­gyújt egy ci­gi­re. A rá­di­ó­ból ze­ne szól, egy idő után el­hal­kul, Pa­li bá­csi iz­ga­tot­tan fi­gyel

 

rá­dió­be­mon­dó (hang­ja): Új­ra ka­taszt­ró­fa­vé­del­mi in­for­má­ci­ók kö­vet­kez­nek. Az orosz Rossz­koz­mosz Űr­ügy­nök­ség, amely egész nap fo­lya­ma­tos tá­jé­koz­ta­tást ad a meg­hi­bá­so­dott Leonyid űr­szon­da ma­rad­vá­nya­i­nak vár­ha­tó be­csa­pó­dá­si he­lyé­ről és ide­jé­ről, per­cek­kel ez­előtt kö­zöl­te, hogy a leg­újabb szá­mí­tá­sok sze­rint még­sem az In­di­ai-, ha­nem az At­lan­ti-óce­án­ba ér­kez­nek majd a szon­da da­rab­kái. Ag­go­da­lom­ra to­vább­ra sincs okunk. Ko­ráb­ban, mint is­me­re­tes, Ma­gyar­or­szág is ve­szé­lyez­te­tett volt, a leg­utób­bi becs­lé­sek azon­ban ar­ra en­ged­nek kö­vet­kez­tet­ni, hogy a lég­kör­ben el nem égő da­ra­bok Af­ri­ka ke­le­ti part­já­nál csa­pód­nak be. A min­dig meg­bíz­ha­tó Rossz­koz­mosz Űr­ügy­nök­ség elő­re­jel­zé­sei sze­rint tel­jes biz­ton­ság­ban va­gyunk.

 

pa­li bá­csi (ma­gá­ban): Rossz­koz­mosz.

 

Új­ra ze­ne szól a rá­di­ó­ból. Kint­ről lé­pé­sek hal­lat­sza­nak, Pa­li bá­csi ijed­ten a föld­re dob­ja a ci­ga­ret­tát, el­ta­pos­sa, hasz­ta­lan pró­bál­ja el­hes­se­get­ni a füs­töt. Évi­ke lép be

 

pa­li bá­csi (meg­kön­­nyeb­bül): Évike… (fel­ve­szi a föld­ről a csik­ket, rá­gyújt) Meg­ijed­tem, hogy a fe­le­sé­gem jött át.

évike: Min­dig meg­ijed, Pa­li bá­csi.

pa­li bá­csi: Min­dig majd­nem ő jön.

 

Évi­ke be­ül a szék­be, nya­lo­gat­ja a szá­ja szé­lét, Pa­li bá­csi bá­mul­ja

 

pa­li bá­csi: Ilyen­kor kö­rül­be­lül mi­re gon­dol, Évi­ke?

évike: A sze­re­lem­re.

 

Pa­li bá­csi kö­ze­lebb lép

 

évike: Iga­zá­ból a Nap­ki­rály­ra. Egy­szer csi­szol­ta­tott egy gyö­nyö­rű­sé­ges gyé­mán­tot Ma­dame Pompadournak.

pa­li bá­csi: Igen?

évike: Olyan ala­kút, mint Ma­dame Pompadour aj­ka.

pa­li bá­csi: Na­hát. Ez a Nap­ki­rály.

évike: Én, aki a ci­pő­i­met is ko­po­gás­ra vá­lasz­tom, min­dig ilyes­mi­re vágy­tam.

pa­li bá­csi: Nap­ki­rály­ra?

évike: Fel­haj­tás­ra! Úri­nő­ség­re! És tes­sék, egy­szer sze­re­tek meg ren­de­sen va­la­kit, az is meg­nő­sül.

pa­li bá­csi: Rend­sze­re­sen meg­sze­ret va­la­kit, Évi­ke. És ma­gá­ba is ren­ge­te­gen sze­rel­me­sek. Meg lesz­nek is még.

évike: Az mond­juk alap, sze­re­tem, ha meg­őrül­nek ér­tem. Egy­szer majd olyan lány­ké­rést aka­rok, hogy va­la­me­lyik ja­pán tu­ris­ta­cso­port va­kuz­za ki a re­ti­ná­mat!

pa­li bá­csi: A re­ti­ná­ját?

évike: Cső­dül­je­nek oda, vil­lant­gas­sa­nak! Ah­hoz mond­juk ké­ne egy lány­ké­rő. Még sen­kit nem akar­tam iga­zán fog­gal-kö­röm­mel. Szin­te.

pa­li bá­csi: Ha akar va­la­kit, biz­tos meg is kap­ja.

évike: Egy ki­vé­tel­lel.

 

Pa­li bá­csi oda­lép hoz­zá, in­dul a ke­ze, Évi­ke meg­ál­lít­ja

 

évike: Hopsz.

pa­li bá­csi: Tu­dom, hogy töb­bet akar­na tőlem…

évike: Nem ma­gá­ra gon­dol­tam, Pa­li bá­csi. Ma­gá­tól de­hogy akar­nék en­nél töb­bet.

pa­li bá­csi: Nem is tud­na, én már el­kel­tem. Köz­tünk ez egy más jel­le­gű­en szép kap­cso­lat. Nem gyü­möl­csö­ző, azt nem sze­ret­ném, ha gyü­möl­csöz­ne, ugyan­ak­kor okos, érett, bölcs kap­cso­lat.

 

Zaj kint­ről, Pa­li bá­csi gyor­san el­lép

 

évike: Édes, ahogy ret­teg a fe­le­sé­gé­től. (ne­vet­ve, sze­re­tet­tel) Imá­dom ma­gát, úgy, ahogy van, zse­ni­á­lis, mint egy szi­vacs! Min­den nap új­ra el­kez­dek ra­jon­ga­ni ma­gá­ért. Már dél­előtt! Most pél­dá­ul úgy meg­csó­kol­nám azt a bo­nyo­lult, te­het­sé­ges homloklebenyét! Meg is csó­ko­lom. (meg­csó­kol­ja)

pa­li bá­csi: Pont a le­be­nye­met? An­­nyi mást le­het.

évike: Tu­dom, hogy egy­szer tény­leg fel­ta­lál majd va­la­mi ér­tel­me­set.

pa­li bá­csi: Fe­ri bá­tyám ugyan­ezen a pro­jec­ten dol­go­zik, pár éve si­ke­rült be­üze­mel­nie Szom­bat­he­lyen egy lo­ká­li­san fi­xált gé­pet. Ál­lí­tó­lag be­jár­ta ve­le a múl­tat és a jö­vőt, csak az­tán el­rom­lott a szer­ke­zet. Nem hisz ne­ki sen­ki. Én se. Hi­szen őrült.

évike: Mond­juk ma­gát is an­nak tart­ják.

 

Mind­ket­ten só­haj­ta­nak

 

évike: El­jött ez a nap is. A ki­csi fi­úk es­kü­vő­je. Ve­ro­ni­ka né­ni a leg­gyö­nyö­rűbb ipar­mű­ve­it fog­ja ki­ál­lí­ta­ni a ban­ket­ten.

pa­li bá­csi: Dik­tá­to­rok, had­ve­zé­rek, ki­rá­lyok, bank­ve­zé­rek, frak­ció­ve­ze­tők arc­ké­pe­it zsák­fo­te­le­ken, fal­vé­dő­kön. Min­dent, ami a nya­kun­kon ma­radt. Jö­vő hé­ten ér­ke­zik a sar­ki ho­tel­be egy fe­hér­orosz tu­ris­ta­cso­port. Lukasenko-szőtteseket akar el­ad­ni ne­kik. Chavezzel be­für­dött múlt­kor, hi­á­ba ke­res­te meg az edző­tá­bo­ro­zó ve­ne­zu­e­lai boxválogatottat. Az egyik pe­hely­sú­lyú el­haj­tot­ta. 

évike: Szé­pen sző a Ve­ro­ni­ka né­ni.

pa­li bá­csi: Min­dig szé­pen szőtt. Ve­zé­re­ket. Őket sze­re­ti. A ve­zé­re­ket.

évike: Meg ma­gát.

pa­li bá­csi: De fő­leg aki­nek ha­tal­ma van.

évike: So­kan sze­ret­nek fel­néz­ni va­la­ki­re. Mond­juk én is. Jó ra­jon­ga­ni.

 

Évi­ke Pa­li bá­csi elé gug­gol, ka­cé­ran néz fel rá, Pa­li bá­csi a fe­jé­re te­szi a ke­zét, köz­ben az aj­tó fe­lé te­kint­get. Évi­ke fel­áll, ne­vet­ve ar­rébb megy

 

pa­li bá­csi: Rá­ko­si hat­va­na­dik szü­le­tés­nap­ján in­dult el a kar­ri­er­je. És tes­sék, ha len­ne egy ret­ros­pek­tív ki­ál­lí­tá­sa, né­gyen len­nénk ott. Ő meg én.

 

Csend

 

pa­li bá­csi: Meg Pé­ter fi­acs­kánk.

 

Pa­li bá­csi tű­nő­dik

 

évike: Az még min­dig csak há­rom.

pa­li bá­csi: Ja, meg ma­ga. Eset­leg Lu­ca.

évike: Az meg már öt.

 

Évi­ke ide­ge­sen jár­kál­ni kezd

 

évike: A Luca…

pa­li bá­csi: Utál­ja őt, tu­dom.

évike: Tud­ja jól, mi­ért nem ked­ve­lem.  

pa­li bá­csi: Mert sze­rel­mes Pé­ter­be.

évike: A Lu­ca? De­hogy sze­rel­mes.

pa­li bá­csi: Nem a Lu­ca. Ma­ga.

évike: Sze­rel­mes nem va­gyok, vagy hát nem tu­dom, mi az, hogy sze­re­lem, túl nagy szó, min­den­eset­re Pé­ter­rel el tud­nék kép­zel­ni egy fel­haj­tós lány­ké­rést. Biz­tos len­ne tüzijáték, meg dísz­lö­vé­sek. De ő az egyet­len a vi­lá­gon, aki ész­re se vesz.

pa­li bá­csi: Hagy­ja a Pe­ti­két. Idős ma­gá­hoz.

 

Évi­ke las­san néz Pa­li bá­csi­ra

 

pa­li bá­csi: A mi­enk mun­ka­tár­si kap­cso­lat. Is. És én nem kí­vá­nom ma­gam­hoz lán­col­ni.

évike: Pé­ter se kí­ván. Lán­col­ni. Ő a Lu­cát kí­ván­ja lán­col­ni. De én te­he­tek ró­la. Né­ha egé­szen el­csüg­ge­dek az élet­kép­te­len­sé­ge­men. Az­tán rá­jö­vök, hogy egész ügyes kis csaj va­gyok, csak időn­ként né­mi kis tu­dat­mó­do­sí­tás­ra vá­gyom.

 

Pa­li bá­csi si­et­ve tölt va­la­mi al­ko­holt, Évi­ke fel­hajt­ja

 

pa­li bá­csi: Hat­van­éves az én ki­csi fi­am. És ez az el­ső ko­moly kap­cso­la­ta. Nem tart örök­ké, el fog­nak vál­ni. Min­den­ki el­vá­lik. Ne­héz őt el­vi­sel­ni, ri­go­lyái van­nak. En­­nyi idős kor­ban ez ter­mé­sze­tes. Na jöj­jön az ölem­be. (le­ül a szék­be, ma­gá­ra húz­za Évi­két)

évike: Most in­kább ne, Pa­li bá­csi.

pa­li bá­csi: Mi min­dig meg tud­juk vi­gasz­tal­ni egy­mást.

évike: Most nem aka­rom vi­gasz­tal­ni. Ezen a na­pon.

 

Évi­ke fi­no­man le­fej­ti ma­gá­ról Pa­li bá­csi ke­zét. Pa­li bá­csi rá­gyújt

 

pa­li bá­csi: Még­se ránk esik az űr­szon­da. Pe­dig már be­szar­tam egy ki­csit.

évike: Egyéb­ként meg nem vá­lik el min­den­ki, ma­ga se vált el.

pa­li bá­csi: Egy va­gyok az ezer­ből, aki bol­dog há­zas­ság­ban él. Na, ad­jon már egy pu­ha pu­szit az öreg fel­ta­lá­ló­nak.

 

Évi­ke meg­pu­szil­ja

 

pa­li bá­csi: Aki egész éle­té­ben nem ta­lált fel sem­mit.

évike: Majd az idő­gép, Pa­li bá­csi! Az idő­gép!

pa­li bá­csi: Nem jö­vök rá, mi kell még a kok­tél­ba. Ki­ke­ver­tem, de va­la­mi ada­lék hi­ány­zik. Pe­dig kö­zel já­rok hoz­zá.

évike: Ha si­ke­rül­ne, ho­va men­ne ve­le szí­ve­seb­ben, a múlt­ba vagy a jö­vő­be?

pa­li bá­csi: A múlt­ba so­ha! Csak elő­re!

 

Pa­li bá­csi le­te­szi a ci­git, csó­kol­gat­ja Évi­két. Ve­ro­ni­ka né­ni lép be, hos­­sza­san né­zi őket. Ke­zé­ben al­bum és egy bo­rí­té­kok­kal te­li pak­sa­mé­ta. Egy idő után meg­szó­lal

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Pál.

 

Évi­ke fel­si­kolt, fel­ug­rik, Pa­li bá­csi krá­kog, el­nyom­ja a ci­git

 

pa­li bá­csi (za­var­ban, Évi­ké­nek): És az ott már Af­ri­ka.

évike (nem ér­ti): Hol?

ve­ro­ni­ka né­ni (Évi­ké­nek): Mit ke­re­sett megint a do­hány­zó fér­jem ölé­ben?

pa­li bá­csi: Az űr­szon­da pá­lyá­ját ma­gya­ráz­tam ne­ki. Azt raj­zol­gat­tam ép­pen.

ve­ro­ni­ka né­ni: A mel­lé­re.

évike: Nya­kam.

ve­ro­ni­ka né­ni: Pál… Több, mint hat­van évet le­él­tünk hű­ség­ben, sze­re­tet­ben. Vén­sé­ged­re egy kopogócipős as­­szisz­tens el­csa­var­ja a fe­je­det! Plusz do­hány­zol!

évike: Nem csa­va­rok én sem­mit. (hal­kan) Ami nem akar csa­va­rod­ni.

pa­li bá­csi: Fél­re­ér­ted a hely­ze­tet, Ve­ro­ni­ka. De tel­je­sen. Amen­­nyi­re csak le­het.

ve­ro­ni­ka né­ni: Tud­tam, hogy ma tör­té­nik va­la­mi baj, úgy tud­tam!

 

A rá­di­ós ze­ne el­hal­kul

 

pa­li bá­csi: Fi­gyel­jük a rá­di­ót!

ve­ro­ni­ka né­ni: Ne te­reld el a szót!

pa­li bá­csi: Pszt!

rá­dió­be­mon­dó (hang­ja): Újabb in­for­má­ci­ó­ink sze­rint az űr­szon­da Ar­gen­tí­na fö­lött el­re­pül­ve ha­tol be a lég­tér­be, és ma­gyar idő sze­rint dél­után csa­pó­dik be az óce­án­ba. Al­ter­na­tív szá­mí­tá­sok sze­rint haj­nal­ban.

 

Foly­ta­tó­dik a ze­ne

 

pa­li bá­csi: A Rossz­koz­mosz fo­lya­ma­to­san új­ra­ér­té­kel.

ve­ro­ni­ka né­ni: Ne­kem is azt ké­ne. Hat­van éve vá­rom, hogy be­nő­jön a fe­jed lá­gya. Idő­gép! Meg Évikel! A fi­unk es­kü­vő­jé­nek nap­ján!

évike (te­rel­né ő is a szót): Ezek? Mik? (az al­bum­ra mu­tat)

ve­ro­ni­ka né­ni: Egy csa­lád ké­pei, amely csa­lád­nak ma­ga nem tag­ja. Egy szép kö­zös élet em­lé­kei. (meg­eny­hül, né­ze­ge­ti a ké­pe­ket) Azok a szép öt­ve­nes évek… Pe­ti­ke pi­ci­ben. (a pak­sa­mé­tát mu­tat­ja Pa­li bá­csi­nak) Ezek itt a zöld bo­rí­té­kos sze­rel­mes le­ve­le­id. Rég volt.

 

A zöld bo­rí­té­kok kö­zött van egy ró­zsa­szín. Évike kikapja

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Azt… Kérem vissza.

évike: Ez mi? Lányos szerelmes? (beleolvas, elsápad)

pa­li bá­csi: Mi az?

 

Évike ví­vó­dik, az­tán oda­nyújt­ja Pa­li bá­csi­nak

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Add ide, Pál.

 

Pa­li bá­csi ol­vas­sa a le­ve­let. Le­eresz­ti

pa­li bá­csi: Ez egy sze­rel­mes le­vél.

ve­ro­ni­ka né­ni: Igen?…

évike: Igen.

pa­li bá­csi: Ne­ked szól.

ve­ro­ni­ka né­ni: Igen?…

évike: Ne­ki.

pa­li bá­csi: Nem tő­lem.

évike: Nem.

ve­ro­ni­ka né­ni: Nem?… Nem zöld, lá­tom.

pa­li bá­csi (né­zi a bé­lye­get): 1952… Hat­van­egy éve te meg­csal­tál en­gem.

ve­ro­ni­ka né­ni: Ez csak egy ró­zsa­szín le­vél.

pa­li bá­csi (ol­vas­sa): „Az édes kis anya­jegy a bal com­bod bel­ső hajlítóizmán… A má­sik meg fel­jebb, a…” (le­eresz­ti a le­ve­let)

évike: Hopsz.

ve­ro­ni­ka né­ni: Ne hopszozzon, as­­szisz­tens! Ne­héz tör­té­nel­mi idő­szak volt, mit tud ma­ga ar­ról?! (Pál­nak) Ez csak egy ár­tat­lan le­vél, Pál.

pa­li bá­csi: Ár­tat­lan.

 

A rá­di­ós ze­ne el­hal­kul

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Fi­gyel­jünk!

pa­li bá­csi: Ne te­reld el a szót!

ve­ro­ni­ka né­ni: Pszt!

rá­dió­be­mon­dó (hang­ja): Most ér­ke­zett a Rossz­koz­mosz leg­újabb hí­re, esze­rint még­sem zár­ha­tó ki egy­ér­tel­mű­en az űr­szon­da kö­zép-eu­ró­pai be­csa­pó­dá­sa. Ös­­sze­ül a ka­taszt­ró­fa­vé­de­lem.

 

Rá­di­ós ze­ne in­dul

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Úr­is­ten!

pa­li bá­csi: Meg­csal­tál.

ve­ro­ni­ka né­ni: Nem hal­lot­tad? Ös­­sze­ül a ka­taszt­ró­fa­vé­de­lem!

pa­li bá­csi: Nem is tu­dom, mit mond­jak.

 

Pé­ter lép be

 

péter: Szi­asz­tok.

évike: Hel­lo.

ve­ro­ni­ka né­ni: Ös­­sze­ül a katasztrófavé-delem!

pa­li bá­csi: Hoz­zád köl­tö­zöm, fi­am.

péter: Hogy?

pa­li bá­csi: Nincs más vá­lasz­tá­som.

péter: Hogy­hogy? Most, hogy ki­rö­pül­tem? Ma lesz az es­kü­vőm, apa. Meg a nász­éj­sza­kám.

pa­li bá­csi: Vá­lunk anyád­dal.

ve­ro­ni­ka né­ni: Pál!

pa­li bá­csi: Anyád meg­csalt!

ve­ro­ni­ka né­ni: Hat­van éve! Hat­van­egy. És csak ta­lán.

pa­li bá­csi: Hogy­hogy ta­lán? Mi­lyen ta­lán?

ve­ro­ni­ka né­ni: Nem tiszta… És ez nem bi­zo­nyí­ték. (ki­a­bál) Mit tu­dom én! És ne ki­a­bálj!

pa­li bá­csi (ki­a­bál): Te ki­a­bálsz!

péter (kiabál): Apa! Anya!

évike (ki­a­bál): Pa­li bá­csi!

ve­ro­ni­ka né­ni: 1952-ben, a vér­zi­va­tar­ban! (hal­kan) Ta­lán.

pa­li bá­csi: Ne talánozz!

péter: Nyu­god­ja­tok meg! Ez… Ez…

pa­li bá­csi: El­dön­töt­tem.

péter: Es­kü­vő lesz, nem vá­lás. Már itt ké­ne len­nie Lu­cá­nak.

pa­li bá­csi (Ve­ro­ni­ka né­ni­nek): Ki volt az a mo­csok?! Nincs alá­ír­va a le­vél.

ve­ro­ni­ka né­ni: Mind­egy már. Pál…

pa­li bá­csi: Ne Pálozz! Tud­ni aka­rom!

 

Min­den­ki Ve­ro­ni­ka né­nit né­zi

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Már­ci­us ki­len­ce­di­kén. Öt­ven­ket­tő­ben. Rá­ko­si hat­van­éves szü­le­tés­nap­ján. Az­nap, mi­kor meg­nyílt a ki­ál­lí­tás.

pa­li bá­csi: Az­nap, ott?

ve­ro­ni­ka né­ni: Ak­kor ép­pen ze­nész­nek ké­szül­tél, a harsonakvartettedet ír­tad, pe­dig mond­tam, hogy gye­re el ve­lem a Mun­kás­moz­gal­mi In­té­zet­be. An­­nyi­ra hívtalak… De a harsonakvartett fon­to­sabb volt.

pa­li bá­csi: Szó­val én te­he­tek ró­la.

évike: Mond­juk ha el­megy Pa­li bá­csi, ak­kor nyil­ván nem kúr fél­re a Vero…

ve­ro­ni­ka né­ni: …Kuss!

pa­li bá­csi: Kuss!

ve­ro­ni­ka né­ni: Na és ott, az egyik ipar­mű­vész-kol­lé­gám­mal.

pa­li bá­csi: A ne­vét!

ve­ro­ni­ka né­ni: Mind­egy már. An­­nyi év telt el.

pa­li bá­csi: Nem mind­egy!

ve­ro­ni­ka né­ni: Mit szá­mít a ne­ve?

pa­li bá­csi: Tud­ni aka­rom!

 

Csend, Ve­ro­ni­ka né­ni bi­zony­ta­lan

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Bittner. 

 

Csend

 

pa­li bá­csi: Bittner!… (íz­lel­ge­ti) Bittner. Mi­cso­da név. Van ben­ne va­la­mi al­jas­ság.

ve­ro­ni­ka né­ni (lá­gyan, sze­re­tet­tel): Bittner… El­len­áll­tam, ahogy csak tud­tam. Na­gyon el­len­áll­tam. De az ital… Nem em­lék­szem jól… A Bittner sze­rel­mes volt be­lém. Én nem akar­tam. A csil­la­gok áll­hat­tak ros­­szul. Gyö­nyö­rű pász­tor­bot­ba fa­rag­ta a Rá­ko­si­nak szánt jó­kí­ván­sá­ga­it, és én meg­néz­tem a bot­ját. Ez volt a hi­ba. És… Egy sa­rok­ban tör­tént meg. Ha jól emlékszem… Az­tán már alig… Na és utá­na ír­ta ezt a le­ve­let.

 

Pé­ter el­ve­szi a le­ve­let, el­ol­vas­sa ő is, le­eresz­ti

 

pa­li bá­csi (Pé­ter­nek): Így bíz­hat meg egy fér­fi a fe­le­sé­gé­ben. Te még át­gon­dol­ha­tod az es­kü­vő­det.

évike: Nem ké­ne el­kap­kod­ni, az biz­tos.

ve­ro­ni­ka né­ni: Nincs több tit­kom. Min­dent tud­tok. Meg is kön­­nyeb­bül­tem, az az igaz­ság.

 

Pé­ter néz ma­ga elé, Évi­ke vi­gasz­tal­ja

 

pa­li bá­csi: Azt hit­tem, sze­rel­mes vagy be­lém. Ne­ked kom­po­nál­tam a harsonakvartettet. Rád gon­dol­tam vé­gig köz­ben.

ve­ro­ni­ka né­ni: Meg se ír­tad vé­gül.

pa­li bá­csi: Mert be­szip­pan­tott a tu­do­mány.

ve­ro­ni­ka né­ni: Én is rád gon­dol­tam. Köz­ben. Töb­bet nem is na­gyon ta­lál­koz­tam ve­le. Né­ha fa­rag­tunk csak együtt egy-egy os­tor­nye­let.

pa­li bá­csi: Hát más­kor is?

péter: Anya!

veronika néni: Csak fa­rag­tunk.

pa­li bá­csi: Mi tör­tént ve­le az­tán? A Bittnerrel.

ve­ro­ni­ka né­ni: Fo­gal­mam sincs.

pa­li bá­csi: Hol van most?

ve­ro­ni­ka né­ni: Nem hi­szem, hogy bol­dog. Ha él még egy­ál­ta­lán. 

pa­li bá­csi: Hol él, ha él?

 

Csend. Pa­li bá­csi kö­zel­ről né­zi Ve­ro­ni­ka né­nit, aki meg­tö­rik

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Egy le­rob­bant nyugdíjasotthonban.

 

Kér­dőn néz­nek rá

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Vé­let­le­nül tar­tot­tuk a kap­cso­la­tot. Va­la­hogy min­dig ös­­sze­fu­tot­tunk.

péter: Anya, bazdmeg!

ve­ro­ni­ka né­ni: Nyolc­van­éves ő is. Mint mi.

évike (hal­kan): Ve­ro­ni­ka né­ni húsz éve hat­van­nak mond­ja ma­gát.

ve­ro­ni­ka né­ni: Most száz­nak ér­zem ma­gam.

évike: An­­nyi­nak azért nem néz ki.

ve­ro­ni­ka né­ni (hal­kan, nem néz rá): Kuss.

pa­li bá­csi: Meg­ke­re­sem most azon­nal. Hogy a ma­gas­sá­gos ég ro­had­jon rá!

péter: Apa, bazdmeg!

ve­ro­ni­ka né­ni: Ne ká­rom­kodj!

évike: Pa­li bácsi…

ve­ro­ni­ka né­ni: Pál…

pa­li bá­csi: Hol az a nyugdíjasotthon?

ve­ro­ni­ka né­ni: Bri­dzsez­zük le, Pál. Játsz­­szunk egy par­tit. Hig­gadj le, szí­vem, a szí­ved! Tu­dod, hogy nem tesz jót a stressz.

pa­li bá­csi: A cí­met.

 

Rádiós ze­ne hal­kul, Évi­ke fel­han­go­sít­ja a rá­di­ót

 

évike: Fi­gye­lem!

péter: Ne te­reld el a szót!

évike: Pszt!

rá­dió­be­mon­dó (hang­ja): Meg­nyu­god­ha­tunk, majd­nem biz­tos, hogy Ázsia fe­lett ér be a lég­kör­be az űr­szon­da, Kö­zép-Eu­ró­pa nincs ve­szély­ben. A meg­fi­gye­lés foly­ta­tó­dik, ha új hír ér­ke­zik, ha­la­dék­ta­la­nul be­szá­mo­lunk ró­la.

ve­ro­ni­ka né­ni: Már azt hit­tem, itt a vi­lág­vé­ge.

 

Rá­mo­so­lyog Pa­li bá­csi­ra

 

ve­ro­ni­ka né­ni (in­dul­na): Na, akkor…

pa­li bá­csi (hal­kan): Me­lyik nyugdíjasott-honban van az a gö­rény?

évike: Pa­li bá­csi, fe­lejt­se el ezt az egé­szet. Majd én meg­vi­gasz­ta­lom.

ve­ro­ni­ka né­ni: Ma­ga ne vi­gasz­tal­jon, asz­­szisz­tens. 

pa­li bá­csi: Jobb a Bittnernek, ha ma­gad­tól áru­lod el, hol van.

 

Ve­ro­ni­ka szót­la­nul bó­lint

 

 

 

2

 

Nyugdíjasotthon, Pa­li bá­csi és Bittner. Utób­bi csí­kos pi­zsa­má­ban, egy gon­do­san meg­há­mo­zott al­ma ap­ró­ra vá­gott sze­le­te­it esze­ge­ti las­san

 

bittner: Nem tu­dok se­gí­te­ni, lát­ja, el va­gyok hü­lyül­ve tel­je­sen.

pa­li bá­csi: De­hogy van el­hü­lyül­ve.

bittner: De­hogy­nem. Csak job­ban tu­dom. Tisz­ta hü­lye va­gyok.

pa­li bá­csi: Em­lé­kez­zen! Vall­jon!

 

Bittner szét­tár­ja a ke­zét

 

bittner: Azt se tu­dom, hány éves va­gyok. Kér­dez­ze meg, hány éves va­gyok.

pa­li bá­csi: Nyolc­van!

bittner: Igen?

pa­li bá­csi: A Rá­ko­si-ki­ál­lí­tá­son, egy sa­rok­ban csó­ko­ló­zott ös­­sze a fe­le­sé­gem­mel. Ve­ro­ni­ka el­mond­ta!

bittner: Who’s Ve­ro­ni­ka? Who’s she?

pa­li bá­csi: A fe­le­sé­gem! Hat­van­egy évig őriz­te a tit­kát, és most nem bír­ta to­vább, szo­rí­tot­ta a mel­lét a lelkiismeretfurdalás. Vall­jon ma­ga is!

bittner: Ve­ro­ni­ka, Veronika… Ku­ta­tok az em­lé­ke­zet mély­kék ten­ge­ré­ben. Egy­elő­re za­va­ros a víz. Vár­jon, hadd ku­tas­sak. Hát­ha fel­buk­kan va­la­mi.

pa­li bá­csi: Ne játs­­sza a hü­lyét!

bittner: Te­le van hí­nár­ral.

pa­li bá­csi: Mi?

bittner: Nem tu­dom.

 

Csend

 

bittner: Ja, a víz.

pa­li bá­csi: Mi­lyen víz?

bittner: Hát ez az. Nem kér al­mát? Ma­ga­san a leg­fi­no­mabb gyü­mölcs. Min­dig ked­vel­tem.

pa­li bá­csi: Ar­ról be­szél­jen, ami­ről kér­de­zem.

bittner: Az még az elő­ző év­szá­zad, ugye?

pa­li bá­csi: Ne szó­ra­koz­zon, Bittner!

bittner: Bittner. Ez az.

pa­li bá­csi: Mond­ja el, hogy tör­tént!

 

Bittner gon­dol­ko­dik

 

pa­li bá­csi: Se­gí­tek.

bittner: Meg­kö­szö­nöm.

pa­li bá­csi: Rá­ko­si-ki­ál­lí­tás! 1952!

bittner: Rá­ko­si, Rákosi… Rém­lik va­la­mi. Fel­buk­kant most mély­ről egy kép. A bú­za­táb­lás ko­pasz em­ber, ugye? A hat­van­éves! Aki ott se volt. Aki­nek a pász­tor­bo­tot ké­szí­tet­tem! Hol van már az a bot?! Hogy tet­szett az min­den­ki­nek! Be­le­fa­rag­tam a szí­ve­met-lel­ke­met. Rá­ko­si, per­sze. Ké­sőbb fo­ci­zott a Fra­di­ban. Kö­zép­pá­lyás volt. Még a vá­lo­ga­tott­ban is ját­szott. Ré­gen jár­tam ám mec­­csek­re.

pa­li bá­csi: Ne játs­­sza az agyát!

bittner: Nincs agyam. Pa­pí­rom van. Rá van ír­va, hogy be­szá­mít­ha­tat­lan va­gyok. Akar­ja lát­ni?

pa­li bá­csi: Nem!

bittner: Kér­dez­ze csak meg, ki ma­ga.

pa­li bá­csi: Ki va­gyok én?

bittner: Nem tu­dom. Lát­ja?

 

Pa­li bá­csi egy­re ide­ge­sebb, Bittner újabb al­mát kezd pu­col­ni, fel­sze­le­te­li és eszi

 

pa­li bá­csi: Ma­ga le­fe­küdt a fe­le­sé­gem­mel!

bittner: Ma­ga is.

pa­li bá­csi: Agyon fo­gom ver­ni!

bittner: Egy hü­lyét? Ma­ga ké­pes len­ne bán­tal­maz­ni egy ron­csot? Egy éle­te vé­gén já­ró sze­ren­csét­len be­te­get? Aki a ne­vé­re se em­lék­szik?

pa­li bá­csi: Mond­jon el min­dent, ami az eszé­be jut, Bittner!

bittner: Bittner, ez az. Rög­zí­tem most már.

pa­li bá­csi: Mond­ja el, mi­re em­lék­szik!

bittner: Mi­lyen te­rü­le­ten?

pa­li bá­csi: Ne in­ge­rel­jen!

bittner: Ké­rem. Azt nem akar­nám. Na lás­suk csak­.

 

Bittner a tá­vol­ba néz, esze­get, az­tán nagy le­ve­gőt vesz

 

bittner: Há­rom­szor volt ku­tyám. Össz-vissz. Bolero volt az el­ső.

pa­li bá­csi (te­he­tet­le­nül): Ez hü­lye.

bittner: Per­sze, ezt mon­dom. De foly­ta­tom, ha már kér­dez­te, csak ak­kor
fi­gyel­jen. Tar­ka korcs volt. Rend­sze­re­sen áram­csa­pá­so­kat ka­pott, min­den­nap, mert hü­lye volt, mint én. Éj­je­len­te el­ha­rap­ta a té­vé­ká­belt, a te­le­fon­zsi­nórt, a ka­rá­csony­fa-égő­sort, úgy­hogy fo­lya­ma­to­san csap­dos­ta az áram. Ki kel­lett vág­nom egy idő után, nem tud­tam té­véz­ni. A ka­rá­csony­fa se szép, ha nem vi­lá­gít. Ké­sőbb jött a Vivike, az egy kataton hü­lye ku­tya volt, ilyen kis fox ter­ri­er. Nem szólt egy kur­va szót se egész nap. Kép­zel­jen el egy tel­je­sen né­ma ku­tyát. Hogy őriz az há­zat? Se­hogy. Csak a far­ka járt ide-oda. El­aján­dé­koz­tam a kí­nai hen­te­sem­nek. Ké­sőbb be­sze­rez­tem egy tacs­kót, a Di­nit. Vagy Da­nit, nem tu­dom már. Egész nap dö­gö­nyöz­ni kel­lett. Vi­szont tu­dott be­szél­ni! Meg­mond­ta, me­lyik já­té­kot ké­ri. Ez volt az én há­rom ku­tyám.

pa­li bá­csi: Bittner, én…

bittner: A ne­gye­dik, a Sé­ró, az vég­képp tart­ha­tat­lan volt, szét­sze­dett min­dent. Nem volt nor­má­lis az se. Őr­jön­gött, au­tók elé ug­rált, az­zal szó­ra­ko­zott. Egy dán dog, kép­zel­je. Tud­ja, mi­lyen a dán dog? Egy­szer az élet­ben ér­de­mes ven­ni egyet, míg még ép­eszű az em­ber. Iga­zi ba­rát. Meg­is­mer­ked­tem egy öreg al­ko­ho­lis­tá­val, a kocs­má­ban sóz­tam rá. Foly­ton tequilát akart in­ni, de ki­zá­ró­lag ócs­ka kocs­mák­ba té­vedt be, nem ka­pott so­se, csak fröc­­csöt. Meg tő­lem a Sé­rót. A franc akar­ta ak­kor már haj­na­lon­ként sé­tál­tat­ni, reg­gel min­dig hi­deg van, meg be­szél­get­ni kell a töb­bi ku­tyás­sal. Oda­kö­töz­tem a Sé­rót az al­ko­ho­lis­ta ke­zé­hez a pult­nál. Saj­nos más­nap ha­za­ta­lált. Mi­kor ter­hes lett egy fe­hér usz­kár­tól, még ak­kor, a nagy ha­sá­val is le­rán­tott több­ször a lép­cső­ház­ban, olyan ere­je volt, el­szen­ved­tem nem egy láb­ujj­tö­rést mi­at­ta. Ket­tőt.

pa­li bá­csi: Fe­jez­ze be!

bittner: Er­re a há­rom­ra em­lék­szem. Más­ra, ha agyon­üt se.

pa­li bá­csi: Azt fo­gom. Vagy mond­ja meg, mit csi­nál­jak ma­gá­val.

bittner: Ér­de­kes, pe­dig a macs­ká­kat min­dig job­ban sze­ret­tem. De az va­la­hogy so­se volt.

pa­li bá­csi: Nem me­he­tek el csak így.

bittner (ér­dek­lőd­ve): Nem?

 

Csend

 

bittner: Nem kér egy ge­rez­det? Tisz­ta vi­ta­min. Jó az agy­nak. Em­lék­szem ma­gá­ra sze­rin­tem.

pa­li bá­csi: Hogy?

bittner: Ha le­het­ne, ami­re gon­do­lok, em­lé­kez­nék. Rég­ről. Per­sze az le­he­tet­len.

pa­li bá­csi: Mi­re em­lék­szik?

bittner: Én?

pa­li bá­csi: Azt mond­ta, em­lék­szik rám.

bittner: Igen?

 

Csend, Bittner sze­lí­den mo­so­lyog

 

bittner (ko­mo­lyan, nor­má­lis han­gon): Bosz­­szant­juk az öre­get?

pa­li bá­csi: Mi van?

bittner (megint mint egy bo­lond): De ki kit? Ki az öreg? Ma­ga bos­­szant en­gem vagy én ma­gát? Fér­fi­ak, egy­mást meg­tép­ve nő mi­att? Ki a öreg, én vagy te? Vagy ő? A nő? Ve­ro­ni­ka? (éne­kel) „Mu­tat­vá­nyos volt a drá­ga, / Is­mert nő, a szak­ma sztár­ja, / Kör­me vö­rös, kék a szá­ja, / S min­den es­te meg­pró­bál­ja ő… / Tö­rök­ülés a ko­sár előtt, / Tá­tott száj­jal gye­rek, s fel­nőtt, / Hom­lo­kán egy li­la kaszt­jel, / Fu­vo­lá­ja szí­ne pasz­tell. / Ez ő, a kí­gyó­bűvő­lő nő… / Min­den­kit el­bű­völ ő, / Ez ő, a kí­gyó­bű­vö­lő nő, / Sze­mé­ből bű­vös erő tör elő.” R-GO. Sze­re­ti?

 

Pa­li bá­csi le­fagy­va ül

 

bittner: Asszem, a Rá­ko­si már vis­­sza­vo­nult. A Páling ját­szik a he­lyén. Vagy az is el­múlt már? Újak van­nak, mi? Kül­föl­di­ek.

pa­li bá­csi: Leg­alább kér­jen bo­csá­na­tot!

bittner: Bo­csá­na­tot ké­rek.

pa­li bá­csi: Ez is va­la­mi.

bittner: Bo­csá­nat, nem or­vos vé­let­le­nül? El­gu­rult az ös­­szes gyógy­sze­rem. Ké­rem a se­gít­sé­gét.

 

Pa­li bá­csi jár­kál

 

bittner: Éj­sza­ka Lis­­sza­bon­ban.

pa­li bá­csi: Mi van?

bittner: Az egy könyv. Azt ír­ja a szer­ző­je, aki Erik is meg Má­ria is, hogy a nők­nek nem ma­gya­ráz­ni kell, ha­nem fog­lal­koz­ni ve­lük.

pa­li bá­csi: Ezt most mi­re mond­ja?

bittner: Nem tu­dom.

pa­li bá­csi: Még egy­szer ne­ki­fu­tok. Néz­zük a té­nye­ket. Ma­ga hat­van éve le­fe­küdt a fe­le­sé­gem­mel!

bittner: Most már nem ten­ném. Ak­kor tör­tént vol­na, már hat­van éve, biz­tos?

pa­li bá­csi: És ne­kem emi­att nyolc­van­éves ko­rom­ban el kell vál­nom!

bittner: Ha úgy ala­kul, jöj­jön ide. Van el­lá­tás. Tea, pi­rí­tós. Nő­vér­kék, sakk­táb­la. Most ta­nul­má­nyo­zom a vezérindiai vé­del­met. Száz­éves, öre­gebb, mint mi. Egy lett szü­le­té­sű dán sak­ko­zó ta­lál­ta ki, ti­zen­négy­ben. Ér­de­kes, ez a dán­ság kí­sért en­gem, a Sé­ró is dán volt, meg a vezérindiai ki­ta­lá­ló­ja is. Ere­de­ti­leg lett. Az­tán lett dán. Úgy kez­dő­dik a vezérindiai, hogy dé négy, hu­szár ef 6. Az­tán cé 4, e 6. Az­tán hu­szár ef 3, b 6. Ké­sőbb az­tán már van­nak min­den­fé­le vál­to­za­tok.

pa­li bá­csi: Le­sza­rom!

bittner: Ha nem vonz­za a sakk, le­het ma­mut­va­dá­szoz­ni is. Az év tár­sas­já­té­ka lett, jó­po­fa. Csak az az egy baj van, hogy sok itt a hü­lye. Én is az va­gyok. Kér­dez­ze csak meg, hogy hív­nak en­gem?

pa­li bá­csi: Bittnernek hív­ják!

bittner: Igen?

pa­li bá­csi: Hü­lyé­nek tet­te­ti ma­gát, pe­dig csak egy gyá­va szar!

bittner: Nem. Én va­ló­ban hü­lye va­gyok. Kér­dez­ze meg, ki volt Na­pó­le­on.

pa­li bá­csi: Nem kér­de­zem.

bittner: Mit?

 

Bittner mo­so­lyog

 

pa­li bá­csi (hal­kan): Hogy ki volt Na­pó­le­on.

bittner: Na­pó­le­on? Az ki? (éne­kel­ni kezd) „Úgy ül ott, mint Ízisz szob­ra, / Köz­ben meg­moz­dul a kob­ra, / A pub­li­kum csak né­mán me­red, / Be­szól egy hang: ezt hogy me­red? / Hi­deg zöld szem, tág pu­pil­la, / Hang­sze­ré­ből las­sú tril­la, / És a hül­lő, mint a spár­ga, / Zu­han vis­­sza, tisz­ta má­gia! / Ez ő, a kígyóbűvőlő nő…

 

Pa­li bá­csi ki­me­ne­kül. Bittner néz utá­na, majd elő­vesz egy köny­vet. Nyil­ván­va­ló­an tel­je­sen nor­má­lis. Ol­vas pár sort, le­eresz­ti a köny­vet

 

bittner (ma­ga elé): Veruska…

 

 

 

3

 

A mű­hely. Évi­ke, Pé­ter és Ve­ro­ni­ka né­ni

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Hol ma­rad en­­nyi ide­ig? Meg­öl­te! Biz­tos már meg­öl­te!

péter: De­hogy öl­te, apa nem öl.

évike: Nagy sokk le­het ez, mond­juk. Sokk-mott. Bo­rul min­den.

ve­ro­ni­ka né­ni: Ma­ga csak ne őriz­ze a csa­lá­di szent­sé­get! Jobb, ha kus­sol! Úgy vi­sel­ke­dik, mint egy csa­lád­tag!

 

Évi­ke sze­rel­me­sen né­zi Pé­tert

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Nincs szük­ség a meg­jegy­zé­se­i­re! Ko­pog itt a magassarkújában évek óta Pál kö­rül! (sír­ni kezd)

 

Pé­ter át­öle­li Ve­ro­ni­ka né­nit

 

évike: Pál kö­rül, per­sze. (Pé­tert né­zi) Egyéb­ként is csak mint mun­ka­társ ko­po­gok.

ve­ro­ni­ka né­ni: Nem mun­ka­társ, as­­szisz­tens! Ki­sik­lat­ta az éle­tün­ket!

évike: Én? Nem a Bittner?

ve­ro­ni­ka né­ni: Rá­adá­sul pont ezen a gyö­nyö­rű es­kü­vős na­pon! Ma­ga mi­att tör­tént az egész, mert oda­ad­ta ne­ki a le­ve­let! Ma­ga te­het ró­la, meg a Sza­tur­nusz!

péter: Sza­tur­nusz?!

ve­ro­ni­ka né­ni: Ilyen sze­ren­csét­le­nül és igazságtalanul… Ki­sik­lat­ták a házasságot… A biztonságot… A há­zas­ság szép vonatát… A sínről…

péter: Nem lesz sem­mi baj. Nem fog­tok el­vál­ni.

ve­ro­ni­ka né­ni: És ha meg­öli? Ta­lán már meg is tet­te! Fo­lyik a vé­re sze­gény­nek!

péter: Te a Bittnert saj­ná­lod?

ve­ro­ni­ka né­ni: Nincs sen­ki­je, csak a köny­vei! A vér­nyo­má­sa egy­re ala­cso­nyabb, a múlt hé­ten a ko­lesz­te­rin­je sem volt rend­ben.

péter: Hon­nan tu­dod?

 

Csend

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Mind­járt be­mond­ják a rá­di­ó­ban: sze­re­lem­fél­tés­ből ölt az idős fel­ta­lá­ló! Gyil­kos­ság a nyugdíjasotthonban! Csak fi­gyel­je­tek!

péter: Kap­cso­lat­ban ma­rad­ta­tok?

ve­ro­ni­ka né­ni: Te­le van ilye­nek­kel a saj­tó!

péter: Kér­dez­tem va­la­mit.

ve­ro­ni­ka né­ni: Mi­nek kel­lett el­árul­nom a címet?…

 

Pé­ter szi­go­rú­an né­zi Ve­ro­ni­ka né­nit

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Időn­ként ér­dek­lő­döm ró­la, mi­ért, nem sza­bad? Sen­ki­je nincs. (hal­kan) Csak én.

évike: Múlt hé­ten?!

ve­ro­ni­ka né­ni: Meg a köny­vei.

 

Csend

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Meg az em­lé­kek.

 

Csend

 

ve­ro­ni­ka né­ni: A múlt hé­ten is, igen. Nem ti­tok, fő­leg most, hogy Pál nincs itt, nem ti­tok, még min­dig sze­ret en­gem. Vi­szont vé­gig tisz­te­let­ben tar­tot­ta a há­zas­sá­go­mat. Pál is sze­ret, tu­dom. Ezért fog öl­ni. Ezért lesz gyil­kos! És én is sze­re­tem őket!

 

Csend

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Őt. 

 

Ve­ro­ni­ka né­ni za­va­rá­ban az idő­gé­pen bab­rál

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Őt.

péter: Anya…

ve­ro­ni­ka né­ni: Más kér­dés, hogy más­képp ala­kult vol­na min­den, ha… Nem be­szél­tem er­ről so­ha, most se ké­ne, de most már… Be­lép­tünk a folyóba… Ta­lán ott is, de in­kább később… Min­den nő­nek kell egy tit­kos sze­rel­mes, kell, hogy le­gyen sze­rel­me vagy ra­jon­gó­ja, va­la­mi él­te­tő titka… Va­la­ki, aki­ről tud­ja, hogy van ne­ki. Egy lo­vag­ja. Nem baj, ha mes­­sze van tő­le, csak le­gyen.

évike (Pé­tert né­zi): Igen.

ve­ro­ni­ka né­ni: Ma­gá­nak kuss.

évike: Csak mert én is nő va­gyok, és tu­dom, hogy ez ab­szo­lút igaz, és…

péter (le­in­ti Évi­két): …folytasd, anya.

ve­ro­ni­ka né­ni: Sze­ret­tem az apá­dat is.

péter: Is.

ve­ro­ni­ka né­ni: Rej­te­lem egy nő lel­ke, fi­am.

 

Évi­ke meg­szó­lal­na, de meg­gon­dol­ja ma­gát, csak bó­lint

 

ve­ro­ni­ka né­ni: És ör­dög is a nő.

péter: Ör­dög?

ve­ro­ni­ka né­ni (Évi­ke fe­lé int): Nézd ezt, mi­lyen kis ár­tat­lan. Pe­dig di­rekt csi­nál­ta, hogy tönk­re­te­gyen min­dent. Pál­ra hajt.

évike: Ve­ro­ni­ka né­ni!

ve­ro­ni­ka né­ni: Mu­száj volt oda­ad­ni a le­ve­let? Ki kell minden­nek de­rül­nie? Ha len­ne ben­ne egy csepp női szo­li­da­ri­tás, nem mu­tat­ta vol­na meg!

évike: Nem akar­tam. Csak a sokk mi­att tör­tént. Saj­ná­lom. (hal­kan) Men­­nyi­vel szebb len­ne ha­zug­ság­ban él­ni to­vább.

ve­ro­ni­ka né­ni: Mit mo­tyog? Pált akar­ja, ké­pes len­ne ér­te bár­mi­re.

 

Évi­ke kun­cog

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Mi van, ha meg­öli a Bittnert? Ké­ne te­le­fo­nál­ni, hogy vi­gyáz­za­nak! Van­nak ott biz­ton­sá­gi­ak? Erős ápo­lók? Pe­ti­ke, te­le­fo­nálj! Tu­dom a szá­mot!

 

Pé­ter italt tölt ma­gá­nak, iszik

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Sej­tet­tem, hogy tör­té­nik ma va­la­mi nagy baj.

évike: Ja, van ma pár do­log, szon­da, esküvő…

ve­ro­ni­ka né­ni: Meg­néz­tem reg­gel, ros­­szat sej­tet­tem, már úgy éb­red­tem. És igen… A Sza­tur­nu­szom haj­nal­ban be­lé­pett a ki­len­ces ház­ba. Ez a fő baj.

évike: Ak­kor még­se én, jól van.

ve­ro­ni­ka né­ni: Oda­állt a Ju­pi­te­rem mel­lé. Ez azt je­len­ti, hogy fon­tos dol­gok dől­nek ma el. És a Sza­tur­nusz meg Urá­nusz együtt, az ha­lá­los pá­ros. A dol­gok­ról ki­de­rül­nek, fe­ke­ték vagy fe­hé­rek. Tel­jes le­zá­rá­sok–tel­jes foly­ta­tó­dá­sok. To­tá­lis be­fe­je­zé­sek–új ala­pok­ra he­lye­ző­dé­sek. Nin­cse­nek ár­nya­la­tok, csak el­dő­lé­sek.

Ve­ro­ni­ka né­ni meg­re­meg, Pé­ter tölt ne­ki, meg­itat­ja. Évi­ke el­gon­dol­kod­va áll az idő­gép mel­lett, ön­kén­te­le­nül nyúl­kál a gom­bok fe­lé

 

péter: Anya, egy­szer már ab­ba­hagy­tad ezt az aszt­ro­ló­gi­ai mar­ha­sá­got. Egy­szer már ki­szed­tek be­lő­le. Ez egy köz­ve­szé­lyes má­nia!

ve­ro­ni­ka né­ni: Min­den be­jön. És a te kés­ar­ze­ná­lod? Öt­éves ko­rod óta gyűj­töd! Az nem má­nia?

péter: Az nem köz­ve­szé­lyes.

évike: Mi? A kés?

péter: Pe­dig ki­gyó­gyí­tot­tak már, anya. Mi­kor meg­ál­lás nél­kül orosz­lá­nos szőt­te­se­ket csináltál… Kép­te­len vol­tál bár­mi más­ra. A csil­lag­je­gye­ket ta­nul­má­nyoz­tad reg­gel­től es­tig. És mi­lyen szé­pen el­múlt!

évike: Orosz­lá­nos szőt­te­se­ket? (óva­to­san): Mi­kor van a Bittner szü­le­tés­nap­ja?

ve­ro­ni­ka né­ni (rá­vág­ja): Au­gusz­tus­ban.

 

Ve­ro­ni­ka né­ni a szá­já­ba ha­rap, Évi­ke fi­no­man bó­lo­gat

 

ve­ro­ni­ka né­ni (Pé­ter­nek): De apád szü­le­tés­nap­ját is tu­dom!

évike: Ő Ha­lak. Mint a Rá­ko­si Má­tyás.

ve­ro­ni­ka né­ni: Hon­nan tud­ja, hogy Ha­lak?

évike: Ha­las szőt­te­se­ket nem csi­nált?

 

Ve­ro­ni­ka né­ni in­dul Évi­ke fe­lé

 

évike: Hogy­hogy hon­nan tu­dom? Kö­szönt­jük min­den már­ci­us­ban.

péter: Ha­la­sa­kat nem. Volt egy Nyi­las-kor­sza­ka mi­at­tam. (tap­sol) Mind­egy, majd meg­be­szé­lünk min­dent, de mind­járt itt lesz Lu­ca, ké­szü­lőd­jünk.

 

Pa­li bá­csi fel­dúl­tan ér­ke­zik

 

pa­li bá­csi: Ne bab­rál­ja az idő­gé­pet, Évi­ke! Száz­szor kér­tem!

ve­ro­ni­ka né­ni: Időgép!…

évike: Mi tör­tént? Meg­ta­lál­ta?

ve­ro­ni­ka né­ni: Mit tet­tél ve­le? Él?

pa­li bá­csi (Ve­ro­ni­ká­hoz): Hát gra­tu­lá­lok.

 

Pa­li bá­csi le­ül, a töb­bi­ek kö­ré gyűl­nek

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Nem bán­tot­tad? Él?

pa­li bá­csi (Pé­ter­nek): Kép­zelj el egy komp­lett idi­ó­tát. Nem iga­zán idi­ó­ta, csak meg­játs­­sza. De köz­ben még­se nor­má­lis.

 

Ve­ro­ni­ka né­ni meg­kön­­nyeb­bül

 

pa­li bá­csi: Úgy csi­nál, mint­ha nem em­lé­kez­ne sem­mi­re.

ve­ro­ni­ka né­ni (ki­csit csa­ló­dott) Igen?

pa­li bá­csi: Hü­lyé­nek né­zett. (Ve­ro­ni­ká­hoz) Ahogy te is. Csak te hat­van éven át.

évike: Hat­van­egy.

péter: Ké­szü­lőd­jünk, apa, mind­járt jön Lu­ca.

pa­li bá­csi: Mi­cso­da nap.

 

Pa­li bá­csi be­ál­lít­ja a ki­jel­zőn 1952. már­ci­us 9-ét, és be­pö­työg még va­la­mit

 

pa­li bá­csi: Észa­ki szélesség… Meg­van. Ez volt a nagy nap, igaz?

ve­ro­ni­ka né­ni: Kár hogy nem lát­tad, mennyi­re til­ta­koz­tam. De csak egy gyen­ge nő vol­tam, tá­masz nél­kül. Mert nem jöt­tél ve­lem.

pa­li bá­csi: Át­me­ne­ti­leg köl­tö­zöm hoz­zá­tok, fi­am. Egy-két hét­ről van szó. Meg­hir­de­tem a la­kást hol­nap. Hét­főn be­adom a vá­ló­pert, a bú­to­ro­kat majd el­oszt­juk, nem fo­gunk vi­tat­koz­ni, mint az os­to­ba fi­a­ta­lok.

 

Ve­ro­ni­ka né­ni sír

 

pa­li bá­csi: Ké­ső bá­nat, eb­gon­do­lat.

 

Csend

pa­li bá­csi: Há­rom ku­tyá­ja volt. Ami négy.

 

Né­zik őt, nem ér­tik. Ve­ro­ni­ka né­ni sír­va ki­megy, Pé­ter utánaindul

 

évike: Ha mű­köd­ne a gép, vis­­sza­me­het­ne ve­le meg­aka­dá­lyoz­ni, hogy meg­csal­ja.

pa­li bá­csi: De nem mű­kö­dik.

évike: Nem kel­lett vol­na oda­ad­nom a le­ve­let.

pa­li bá­csi: Leg­alább ki­de­rült az igaz­ság. Nem olyan nagy baj. Vár a sza­bad­ság.

 

Pa­li bá­csi ma­gá­hoz húz­za Évi­két

 

pa­li bá­csi: Szerelmibánatoskodjunk egyet, Évi­ke.

 

Zaj, Pa­li bá­csi azt hi­szi, Ve­ro­ni­ka né­ni jön. El­tol­ja Évi­két. Az­tán vis­­sza­húz­za

 

évike: Sze­gény, sze­gény Pa­li bácsi…

 

Ölel­kez­nek. A rá­di­ós ze­ne el­hal­kul, szét­reb­ben­nek, fi­gyel­nek

 

rá­dió­be­mon­dó (hang­ja): Öröm­mel kö­zöl­jük, hogy most már biz­to­san el­ke­rü­li ha­zán­kat az űr­szon­da. El­ső­sor­ban Ame­ri­ka észa­ki ré­sze van ve­szély­ben. Vagy az Ant­ark­tisz. Eset­leg a Kö­zel­-Ke­let.

 

Ze­ne in­dul a rá­di­ó­ban. Pa­li bá­csi csó­kol­gat­ja Évi­két, aki ki­bon­ta­ko­zik, be­ül a szék­be 

 

évike: Ha mű­köd­ne, szí­ve­sen el­men­nék ma­gá­val a jö­vő­be. Meg a múlt­ba is! Az ős­kor­ba pél­dá­ul. Va­dász­hat­na ne­kem ma­mu­tot.

 

Pa­li bá­csi ide­ges lesz, jár­kál­ni kezd

 

évike: Baj van?

pa­li bá­csi: Biz­to­san jó ma­mut­va­dász len­nék.

évike: Sze­rin­tem is.

pa­li bá­csi: De csak egy te­het­ség­te­len tu­dós va­gyok, ez az igaz­ság. Egy si­ma kis idő­gé­pet se tu­dok mű­kö­dés­be hoz­ni. Is­te­ni su­gal­lat­ra len­ne szük­ség hoz­zá.

évike: Majd én su­gal­lok, Pa­li bá­csi.

 

Ma­gá­hoz in­ti. Pa­li bá­csi át­öle­li

 

évike: Nem gon­dol­ja ko­mo­lyan a vá­lást, ugye?

pa­li bá­csi: De­hogy­nem. A büsz­ke­sé­gem nem vi­se­li el a meg­alá­zást.

 

Pa­li bá­csi meg­fog­ja Évi­ke mel­lét

 

évike: Ma­ga ta­lán min­dig hű­sé­ges volt?

pa­li bá­csi: Az más. Én ezt kü­lön tu­dom vá­lasz­ta­ni ma­gam­ban. Be­lül. 

évike: Fér­fi­lo­gi­ka.

 

Pa­li bá­csi csó­kol­ja Évi­két, Ve­ro­ni­ka né­ni zo­ko­gá­sa hal­lat­szik kint­ről. Zú­gás kez­dő­dik, a fény ki-ki­ma­rad

 

évike: Ez mi?

pa­li bá­csi: Nem tu­dom.

évike (ne­vet) Most dől ös­­sze a vi­lág?

 

Egy­re na­gyobb a zaj, min­den ren­ge­ni kezd. A rá­di­ós ze­ne el­hal­kul

 

rá­dió­be­mon­dó (hang­ja): Most kap­tunk újabb hírt…

pa­li bá­csi: Föld­ren­gés?

 

Évi­ke si­kít, a szék kar­fá­ján lé­vő kis kar­ba ka­pasz­ko­dik

 

rá­dió­be­mon­dó (hang­ja, pá­nik­ban): Saj­nos a leg­fris­sebb hí­rek szerint…

 

Zaj, füst, sö­tét. Csend. A szín ki­vi­lá­go­so­dik, Pa­li bá­csi egye­dül van

 

pa­li bá­csi: Évi­ke! Évi­ke, ho­va tűnt? Évi­ke!

 

Pa­li bá­csi min­den­ho­va be­néz, ke­re­si Évi­két. A füst el­osz­lik, hos­­szabb csend. Ve­ro­ni­ka né­ni és Pé­ter sza­lad be

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Nincs sem­mi ba­jod? Az űr­szon­da, ugye? Min­ket sújt, sze­gény ma­gya­ro­kat!

pa­li bá­csi: Mű­kö­dik!

péter: Mi?

pa­li bá­csi: Az idő­gép! Évi­ke el­tűnt! Visz­­sza­ment a múlt­ba!

ve­ro­ni­ka né­ni: Mi­cso­da?!

péter: Apa, pi­henj le.

pa­li bá­csi: Az űr­szon­da be­csa­pó­dá­sa be­in­dí­tot­ta az idő­gé­pet! Be volt ál­lít­va az idő­pont! A be­csa­pó­dás ös­­sze­rá­zott va­la­mit!

péter: Apa!

 

 

Pa­li bá­csi lá­za­san né­ze­ge­ti a szék kö­rü­li mű­sze­re­ket

 

pa­li bá­csi: Hi­ány­zik a kar! A ke­zé­ben volt! Si­ke­rült! Az­zal tu­dott el­men­ni! Sejt-transzportálással mű­kö­dik a szer­ke­zet. Évi­ke el­vi­leg vis­­sza tud jön­ni, mert alap­ve­tő­en két uta­zá­sos a konst­ruk­ció, ha akar­ná, már itt len­ne. Utá­na­me­gyek!

ve­ro­ni­ka né­ni: Tel­je­sen meg­őrül­tél?

péter: Apa, nincs olyan, hogy idő­gép!

ve­ro­ni­ka né­ni: Pál!

pa­li bá­csi: Utá­na­me­gyek.

 

Pa­li bá­csi elő­vesz egy pót­kart, rá­il­lesz­ti a szék­re, majd rá­gyújt, na­gyo­kat szív a ci­gi­ből, hogy mi­nél előbb le­gyen ha­mu

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Pál! A tü­dőd! Mit csi­nálsz?

pa­li bá­csi: Ha­mut! In­du­lok Évi­ke után. Itt volt a ha­mu! Be­le­ráz­ta a ren­gés! Ez hi­ány­zott, a ha­mu! Mi­lyen jó, hogy nem szok­tam át elekt­ro­mos ci­gi­re. Vis­­sza­ho­zom Évi­két! Ott van az ün­nep­sé­gen, be­ütöt­tem az előbb a ko­or­di­ná­tá­kat. Most né­zi vé­gig, ahogy meg­csalsz a vén hü­lyé­vel!

ve­ro­ni­ka né­ni: Ak­kor még nem volt vén. És hü­lye se.

pa­li bá­csi: Meg­aka­dá­lyo­zom, hogy meg­tör­tén­jen!

ve­ro­ni­ka né­ni (hal­kan): Mu­száj?

pa­li bá­csi: Az es­kü­vő­re itt le­szünk. És min­den rend­be jön.

 

Pa­li bá­csi be­száll a gép­be. Be­töl­ti a ha­mut. Meg­ra­gad­ja a kart. Sö­tét lesz, füst. Vi­lá­gos, nincs ott se Pa­li bá­csi, se a pót­kar

 

péter: El­tűnt!

ve­ro­ni­ka né­ni: Úr­is­ten!

péter: Apa tény­leg fel­ta­lál­ta az idő­gé­pet?

ve­ro­ni­ka né­ni: Le­he­tet­len! Ál­mo­dom!

péter: Ak­kor ugyan­azt ál­mod­juk!

rá­dió­be­mon­dó (hang­ja, tel­jes pá­nik­ban): Pá­nik­ra sem­mi ok. A kor­mány ura a hely­zet­nek, ezt a tá­ma­dást is vis­­sza­ve­ri. Min­den­ki őriz­ze meg a nyu­gal­mát. A har­minc év­re ki­ne­ve­zett be­csa­pó­dás­ügyi il­le­té­kes sze­rint su­gár­zás nem ke­rült a le­ve­gő­be. Sem­mi sen­kit nem rá­ko­sít.

ve­ro­ni­ka né­ni: Rá­ko­sit! Őt ké­ne meg­ke­res­nie, ha tény­leg vis­­sza­ment, kér­het­ne tő­le au­tog­ra­mot, négy-öt Lukasenkót ad­ná­nak ér­te mi­ni­mum.

péter: Te is meg­bo­lon­dul­tál?

veronika: Mi tör­té­nik ve­lünk, fi­am?

 

Meg­szó­lal Pé­ter mo­bil­ja. Fel­ve­szi

 

péter: Lu­ca! Hol vagy már? Képzeld… (el­ko­mo­ro­dik) Mi­cso­da? Ezt nem te­he­ted! Hallo! Hallo!

 

Pé­ter ki­nyom­ja a te­le­font, ös­­sze­om­lik

 

péter: Lu­ca nem akarja… Nem akar es­kü­vőt.

ve­ro­ni­ka né­ni (ká­bán bó­lo­gat): A Sza­tur­nusz mi­att van. Ami nem elég fe­hér, az ma fe­ke­te lesz.

 

Pé­ter bu­tán né­zi Ve­ro­ni­ka né­nit

 

 

 

4

 

1952, a ki­ál­lí­tás. Tö­röl­kö­zők, hím­zé­sek, fest­mé­nyek, raj­zok, pi­ros be­tűs fel­irat­ok a fa­la­kon: „Él­jen Rá­ko­si Má­tyás!”, „Né­pünk bölcs ve­zé­re mu­tat­ja az utat!”, „60 éves szü­le­tés­nap­já­ra a mi szeretet /sic!/ Rá­ko­si apánk­nak!”, „Elő­re a vö­rös úton”, „Tű­zön-ví­zen át!”, „Él­jen a meg­bont­ha­tat­lan!”, „Veni, VIDI, vi­ci”. A „sze­re­tet” szó vé­gé­re va­la­ki re­me­gő kéz­zel egy má­so­dik „t”-betűt pró­bál il­lesz­te­ni. To­ló­szé­kes Ku­rá­tor irá­nyít­ja a mun­ká­la­to­kat. Pat­tog, uta­sít, lát­ha­tó­an ret­teg­nek tő­le. A nagy­mé­re­tű Rá­ko­si-kép fer­de a fa­lon, Ku­rá­tor őr­jöng. Ün­nep­lő ru­há­ba öl­tö­zött ven­dé­gek né­ze­ge­tik a ki­ál­lí­tá­si tár­gya­kat. A be­já­rat­nál gép­pisz­to­lyos őr áll. A fi­a­tal Bittner áll­do­gál pász­tor­bot­já­val, al­mát eszik, a nő­ket bá­mul­ja. A sé­tál­ga­tók kö­zött ott a fi­a­tal Ve­ro­ni­ka is. Évi­ke tű­nik fel, ke­zé­ben a kis kar, tá­tott száj­jal né­zi a for­ga­ta­got, a gép­pisz­to­lyos őr­nek gya­nús is lesz, el­in­dul fe­lé, de vis­­sza­lép, nem me­ri ott­hagy­ni a he­lyét. Nagyezsda a mik­ro­fon­hoz lép, meg­ko­cog­tat­ja, nagy erő­vel szól a hang­ja a hang­szó­rók­ból

 

nagyezsda (mik­ro­fon­ba, orosz ak­cen­tus­sal): Mik­ro­fon­pró­ba, egy-ket­tő-há­rom. Ágyin, dvá.

ku­rá­tor (oda­ki­a­bál): Ne or­dít­son!

nagyezsda (mik­ro­fon­ba): El­né­zést, kúrátor elv­társ. Nincs még itt nagy ve­zér, ez csak mik­ro­fon­pró­ba. En­ged­jék majd meg, hogy én, aki fé­lig szov­jet, fé­lig ma­gyar szár­ma­zá­som­nál fog­va öt­vö­zöm egy­be­gyűlt min­den­sé­get, ün­ne­pél­­lyel meg­nyis­sam ez fe­hér hol­ló-jel­le­gű ki­ál­lí­tást. Vár­juk ön­ma­gát Rá­ko­si elv­tár­sat is mi­kö­zénk, meg­lát­juk, el­jön-e hoz­zánk bölcs szü­le­tés­na­pos ve­zé­rünk, vagy sza­ka­dat­lan mun­ka­épí­té­se nem en­ge­dé­lye­zi szá­munk­ra lá­tá­sát.

 

Csa­ló­dott mo­raj, Nagyezsda el­lép a mik­ro­fon­tól

 

ku­rá­tor: Nem kell üvöl­te­ni. Mint egy grá­nát­re­pesz.

nagyezsda: Vagy így, vagy úgy, én pár perc és nyi­tok.

ku­rá­tor: Majd ha en­ge­délyt kap, Nagyezsda.

nagyezsda: Igen­is, kúrátor elv­társ.

 

Ku­rá­tor ala­po­san vé­gig­mé­ri a tá­vo­zó Nagyezsdát, majd rá­or­dít az egyik dí­szí­tő­re

 

ku­rá­tor: Jöj­jön ide! A ma­ga mű­ve az egy tés „sze­re­tet Rá­ko­si apánk”?

 

Dí­szí­tő bó­lint

 

ku­rá­tor: Járt is­ko­lá­ba?

 

Dí­szí­tő bó­lint

 

ku­rá­tor: Ta­nult nyelv­tant?

 

Dí­szí­tő bó­lint

 

ku­rá­tor: Hány „t” a sze­re­tett?

dí­szí­tő (gon­dol­ko­dik): Tu­laj­don­kép­pen at­tól függ.

ku­rá­tor: Ez sza­bo­tázs! Néz­zen rám, szar­há­zi! Lát raj­tam lá­ba­kat? Mi­e­lőtt kul­tú­ra-te­rü­let­re ve­zé­nyel­tek, fegy­ver­rel har­col­tam! A tes­ti ép­sé­ge­met ad­tam a sza­bad­sá­gért! Ma­gá­nak csak a nyelv­ta­ni sza­bá­lyo­kat ké­ne be­tar­ta­ni! Meg fog ro­had­ni a töb­bi nép­el­len­ség­gel együtt, ha nem hoz­za hely­re a sza­bo­tázs­ak­ci­ó­ját! Ve­lem mer pac­káz­ni? A nép­köz­tár­sa­ság hő­sé­vel? Vagy Rá­ko­si elv­társ­sal? Saj­nál egy ki­ba­szott „t” be­tűt Rá­ko­si elv­társ­tól?!

A dí­szí­tő óva­to­san a fal­ra mu­tat, már ott vi­rít a má­sik „t” be­tű. Más szín­nel ugyan, de Ku­rá­tor bó­lint, egy kéz­moz­du­lat­tal el­kül­di a dí­szí­tőt, aki li­heg­ve, ré­mül­ten hú­zó­dik be egy sa­rok­ba. Mel­let­te a fi­a­tal Bittner elő­húz a bel­ső zse­bé­ből egy vod­kás­üve­get, meg­kí­nál­ja. Ész­re­ve­szi a fi­a­tal Ve­ro­ni­kát, in­dul fe­lé. Évi­ke kö­zel­ről hall­gat­ja őket

 

fi­a­tal bittner: Veruska!

fi­a­tal ve­ro­ni­ka (sze­rel­me­sen): Már azt hit­tem, nem vagy itt. Vég­re.

 

évike (ma­ga elé): Basz­ki, Ve­ro­ni­ka né­ni! Ez nem pont úgy tör­tént, ahogy me­sél­te!

 

fi­a­tal ve­ro­ni­ka: Hi­á­nyoz­tál.

fi­a­tal bittner: Gye­re, meg­mu­ta­tom a bo­to­mat.

fi­a­tal ve­ro­ni­ka: Mi­ó­ta vá­rom, hogy meg­mu­tasd.

 

évike (ma­ga elé): Mi­lyen szép… Mi­lyen rom­lott!

 

fi­a­tal ve­ro­ni­ka: Én ké­zi­mun­ká­val ké­szül­tem.

fi­a­tal bittner: Az jó lesz… De ne igyunk előbb va­la­mit? Van vod­ka, meg szov­jet pezs­gő.

fi­a­tal ve­ro­ni­ka: Ne húz­zuk az időt. Majd utá­na. Ke­res­sünk egy jó pász­tor­óra-he­lyet.

fi­a­tal bittner (kö­rül­néz): Ő nincs itt, ugye?

fi­a­tal ve­ro­ni­ka: Nincs. Kom­po­nál. (áhitattal) Va­jon el­jön a ve­zér? Mi, ma­gya­rok nagy ve­ze­tő­je?

fi­a­tal bittner: Te kis ra­jon­gó tí­pus. Gye­re, ra­jongj ér­tem.

fi­a­tal ve­ro­ni­ka: Ér­ted is ra­jon­gok.

 

Egy sa­rok­ba húz­za, csó­kol­ja. Ku­rá­tor Évi­ke mel­lé gu­rul

 

ku­rá­tor: Ma­ga, szép elv­társ­nő, ki­cso­da?

évike: Én? Én Éva.

ku­rá­tor: Szép.

évike: Kö­szö­nöm.

ku­rá­tor: Kü­lö­nös az öl­tö­zé­ke.

évike: Ez? H and M, asszem.

ku­rá­tor: Hogy mond­ja?

évike: Há e… Há egy em… beri kis cucc… Vé­gül is. Új di­vat. Leg­újabb.

ku­rá­tor: Bol­gár? Cseh­szlo­vák? Vagy NDK?

évike: Mi­cso­da? NDK?

ku­rá­tor: Az lesz. Azok ilyen klassz mo­der­nek. Jól áll, Éva.

évike: Kö­szö­nöm, ku­rá­tor elv­társ.

ku­rá­tor: Ma­gá­nak ma An­dor.

évike: An­dor.

 

Fi­a­tal Ve­ro­ni­ka és fi­a­tal Bittner szen­ve­dé­lye­sen csó­ko­ló­zik

 

ku­rá­tor (ész­re­vesz va­la­mit, in­dul. Évi­ké­nek): Majd még fus­sunk ös­­sze.

évike: Fus­sunk.

 

Ku­rá­tor ar­rébb gu­rul. Pa­li bá­csi tű­nik fel, Évi­ke oda­si­et hoz­zá

 

évike: Pa­li bá­csi! Ez hi­he­tet­len!

pa­li bá­csi: Meg­van a kar­ja?

 

Ku­rá­tor még a kö­zel­ben, meg­hall­ja, vil­lo­gó sze­mek­kel for­dul oda, majd to­vább­gu­rul

 

évike: A ka­rom?

pa­li bá­csi (mu­tat­ja a ke­zé­ben lé­vő kart): Nem a sa­ját­ja, a gé­pé! Az­zal tud vis­­sza­men­ni a je­len­be!

évike: A ke­zem­ben ma­radt va­la­mi kis szar, ami­kor transzportálódtam. De le­tet­tem va­la­ho­va.

pa­li bá­csi: Meg kell ke­res­ni!

évike: Fo­gal­mam sincs, ho­va tet­tem.

pa­li bá­csi: Az baj.

 

Ke­re­sik

 

pa­li bá­csi: A ha­mu volt a kulcs, az hi­ány­zott a kok­tél­ba! A be­csa­pó­dás be­le­ráz­ta a gép­be.

évike: Ott van!

 

Évi­ke meg­lát­ja a kart egy szé­ken, oda­megy, fel­kap­ja

 

pa­li bá­csi: Vi­gyáz­zon, ne­hogy el­ve­szít­se.

évike: Tény­leg időt utaz­tunk? Ez őrü­let! Sze­ren­csé­re itt is tet­szem so­kak­nak.

pa­li bá­csi: Lát­ta már Ve­ro­ni­kát?

 

Évi­ke pró­bál úgy he­lyez­ked­ni, hogy Pa­li bá­csi há­ta mö­gött le­gyen a fi­a­tal Bittner és fi­a­tal Ve­ro­ni­ka

 

évike: Még nem.

pa­li bá­csi: Jó, hogy be­ütöt­tem a fo­ko­kat, ér­kez­het­tünk vol­na ve­szé­lye­sebb föld­raj­zi ko­or­di­ná­ták­ra is. Bár ez se sem­mi azért, öt­ven­ket­tő.

évike: El se hi­szem, mi va­gyunk az el­sők a tör­té­ne­lem­ben! Tud­tam, hogy zse­ni! Ad­ja a le­be­nyét!

 

Évi­ke meg­pu­szil­ja Pa­li bá­csi hom­lo­kát

 

pa­li bá­csi: Ne­hogy Ve­ro­ni­ka meg­lás­sa, hogy csó­kol­gat. Néz­ze, az az ő szőt­te­se.

 

Pa­li bá­csi le­emel a tár­ló­ról egy Rá­ko­si-arc­kép­pel dí­szí­tett szőt­test

 

pa­li bá­csi: Ak­kor ő is itt van már va­la­hol.

 

Ku­rá­tor tap­sol ket­tőt

 

ku­rá­tor: Fi­gye­lem! El­pró­bál­juk a kí­gyó­bű­vö­lő­nő-szá­mot! Mi­kor ki­ug­rik az elv­társ­lány, min­den­ki tap­sol. Mi­kor bű­völ, min­den­ki szi­szeg. A vé­gén taps, őr­jön­gés, „Él­jen Rá­ko­si!” Ért­he­tő? Hoz­zá­tok! Gye­rünk! Ze­ne kész?

 

Pa­li bá­csi a szí­vét fog­ja

 

pa­li bá­csi: Kí­gyó­bű­vö­lő­nő?!

évike: Fél a kí­gyók­tól?

 

Ze­ne in­dul, ha­tal­mas mű­tor­tát tol­nak be, ki­ug­rik be­lő­le le­dér ru­há­ban egy gyö­nyö­rű nő. A kör­me vö­rös, a szá­ja kék. Egyik ke­zé­ben fu­ru­lya, a má­sik­ban zsák. Ki­emel egy mű­kí­gyót, elé áll, vo­nag­lik, ke­le­ti ze­né­re fu­ru­lyá­zik, mint­ha bű­völ­né. A ven­dé­gek Ku­rá­tor uta­sí­tá­sa sze­rint vi­sel­ked­nek, a szám vé­gén „Él­jen Rá­ko­si” ki­a­bá­lás kez­dő­dik, Ku­rá­tor ve­zé­nyel. A fi­a­tal Bittner és fi­a­tal Ve­ro­ni­ka még min­dig nyal­ja-fal­ja egy­mást

 

ku­rá­tor: Áll­jon vis­­sza min­den­ki a he­lyé­re. Lány, ezt majd sokkal kevesebb ero­ti­ká­val! Haladóbb szellemű vonaglást várunk! Vis­­sza a tor­tá­ba, egy-ket­tő!

pa­li bá­csi (el­hűl­ten): Kör­me vö­rös, kék a szája… Ezt énekelte…

 

A lány vis­­sza­má­szik, a tor­tát ki­tol­ják

 

évike: Jó, hogy utá­nam jött, fo­gal­mam sem len­ne, hogy kell vis­­sza­men­ni.

pa­li bá­csi: A ka­ron van egy pö­cök, azt kell meg­nyom­ni. Ki­csit le­het mó­do­sí­ta­ni is az időn. Itt a nagy al­ka­lom, hogy meg­aka­dá­lyoz­zam a meg­csa­lá­so­mat.

évike: És a sza­bad­sá­gá­val mi lesz? Már kez­dett ne­ki örül­ni.

pa­li bá­csi: Nincs sza­bad­ság. Nem kell sza­bad­ság.

 

Ezt meg­hall­ja a kö­zel­ben el­gu­ru­ló Ku­rá­tor, fel­kap­ja a fe­jét, meg­né­zi ma­gá­nak Pa­li bá­csit, de to­vább­hajt­ja ma­gát. Pa­li bá­csi for­go­ló­dik, ész­re­ve­szi a fi­a­tal Veronikáékat, akik most csak be­szél­get­nek, he­lyet ke­res­nek ma­guk­nak

 

pa­li bá­csi: Oda­néz­zen! Ott van!

évike: Gyö­nyö­rű nő. Volt íz­lé­se Pa­li bá­csi­nak.

pa­li bá­csi (meg­fog­ja Évi­ke fe­ne­két) Ugye, mi­lyen szép? Én meg je­len­leg a harsonakvartettet írom. Hát nor­má­lis va­gyok? Az­tán be se fe­je­zem. Ve­ro­ni­ka ki­vel be­szél­get? (kap­csol) Ma­gas­sá­gos Úristen!… Csak nem?!

Ku­rá­tor meg­hall­ja Pa­li bá­csit, oda­gu­rul

 

ku­rá­tor: Úr­is­ten?

pa­li bá­csi: Pa­ran­csol, uram?

ku­rá­tor: Uram? Meg Úr­is­ten? Meg nincs sza­bad­ság? Meg meg­van-e kar­ja? Csak raj­tam gú­nyo­ló­dik vagy az egész rend­sze­ren?

pa­li bá­csi: De­hogy, elv­társ. Bo­csá­nat, csak ki­jöt­tem már a gya­kor­lat­ból.

ku­rá­tor: Hon­nan jött?

pa­li bá­csi: Ki.

ku­rá­tor: Hogy ki?

pa­li bá­csi: A gya­kor­lat­ból.

ku­rá­tor: Nem úgy! Ide!

pa­li bá­csi: Ide mes­­szi­ről. Az idők szár­nyán.

ku­rá­tor: Mu­tas­sa a mun­ká­ját. Még­is­csak én va­gyok a ku­rá­tor.

 

Ku­rá­tor ki­ve­szi a ke­zé­ből a szőt­test, vizs­gál­gat­ja

 

ku­rá­tor: Nem tel­je­sen rossz, de elég se­ma­ti­kus az áb­rá­zo­lás. Nem ad­ja vis­­sza Rá­ko­si elv­társ áb­rá­za­tá­nak ki­emel­ke­dő tó­nu­sa­it.

pa­li bá­csi: Nem az én szőt­te­sem, az a hölgy csi­nál­ta. (a fi­a­tal Ve­ro­ni­ká­ra mu­tat) Én csak hoz­zá­tar­to­zó­ként va­gyok itt.

ku­rá­tor: Aki az­zal a fess le­gén­­nyel enye­leg egész es­te? Mond­ja meg ne­ki, hogy ma­rad­hat a szőt­tes, de a jö­vő­ben ön­kri­ti­kát kell gya­ko­rol­nia.

pa­li bá­csi: Ezt min­den­kép­pen át­adom.

ku­rá­tor: Va­la­hogy nem lá­tom a böl­cses­sé­get Rá­ko­si elv­társ te­kin­te­té­ben. Ha nem len­ne pa­ra­do­xon, azt mon­da­nám, böszme az áb­rá­za­ta. Akas­­sza le a nőt a fi­a­tal elv­társ­ról, és mond­ja meg ne­ki.

 

Ku­rá­tor el­gu­rul. A fi­a­tal Bittnerék még min­dig ta­na­kod­nak

 

pa­li bá­csi: Ez az. Hű­sé­ges.

évike: Nem… Most fog meg­tör­tén­ni, ami­nek nem len­ne sza­bad.

pa­li bá­csi: Iga­za van. Köz­be kell lép­nünk.

 

Va­la­ki oda­lép Ku­rá­tor­hoz, súg va­la­mit a fü­lé­be. Ku­rá­tor bos­­szús. Oda­in­ti ma­gá­hoz Nagyezsdát, a fü­lé­be sug­dos. Nagyezsda el­ke­se­re­dik, a mik­ro­fon­hoz lép

 

nagyezsda (mik­ro­fon­ba): Elv­tár­sak, elv­társ­nők!

ku­rá­tor: Ne or­dít­son!

nagyezsda (mik­ro­fon­ba): Most kap­tunk szo­mo­rú hírt. Né­pünk vezére…

 

Döb­bent csend, min­den­ki lé­leg­zet­vis­­sza­fojt­va fi­gyel

 

nagyezsda (mik­ro­fon­ba): Nem tud ma el­lá­to­gat­ni mi­kö­zénk.

 

Fel­sza­ba­dult mo­raj

 

nagyezsda (mik­ro­fon­ba): Nagy bá­nat ez ne­künk.

ku­rá­tor: Nyis­sa meg.

nagyezsda (mik­ro­fon­ba): Szomorral szí­vünk­ben, még­is bol­do­gan azért, en­ged­jék meg ne­kem, aki fé­lig szov­jet, fé­lig ma­gyar szár­ma­zá­som­nál fog­va öt­vö­zöm egy­be­gyűlt min­den­sé­get, hogy ün­ne­pél­­lyel meg­nyis­sam ez fe­hér hol­ló-jel­le­gű ki­ál­lí­tást. (pa­pírt vesz elő, ol­vas­sa) Az or­szág kép­ző­mű­vé­sze-t­ének há­lás leg­ja­va kö­szön­ti né­pe bölcs ve­zé­rét (fel­néz) úgy is, ha nincs itt. (ol­vas) Amed­dig in­ter­na­ci­o­na­lis­ta mun­kás­moz­gal­munk vér­vö­rös sze­me­i­vel el­te­kin­tünk a mes­­sze­ség­be, har­minc­há­rom dús te­rem­ben lát­ha­tók aján­dé­kok, ame­lyek ma­gyar dol­go­zók sokezer dol­gos ke­ze mun­ká­ja hor­dott ös­­sze sze­re­tett ve­zé­re hat­va­na­dik szü­le­tés­nap­já­ra. Tar­ka so­ka­ság­ban ros­ka­doz­nak né­pi dí­szí­tő­mű­vé­szet pom­pái, itt szőt­tes, ott tö­röl­kö­ző, ab­rosz és pász­tor­bot, min­den­ki ké­pes­sé­gei sze­rint kö­szön­ti or­szág el­ső­szá­mú hő­sét, szent fi­át, har­cos ve­ze­tőt, té­ved­he­tet­len hazánklegnagyobbfiát! Nyolc to­váb­bi tá­vo­li te­rem­ben Rá­ko­si elv­társ gaz­da­gon sor­já­zó élet­út­ja te­kint­he­tő meg. Ki­ál­lít­ta­tott ked­ves szü­lő­ha­zám, ba­rá­ti óri­ás­test­vér Szovjetúnió és töb­bi szo­ci­a­lis­ta or­szág meg­ka­pó aján­dék­özö­ne, itt van meg­an­­nyi óvo­dás raj­za, bá­nyá­szok, szí­né­szek, fut­bal­lis­ták le­ve­lei, me­lyek tör­té­ne­lem zaj­ló ten­ge­rén re­pí­tik sze­re­tet­ben hor­gony­zó, szín­pom­pás ün­ne­pet. Nem­csak pla­ket­tek, ma­ket­tek, ha­nem mi több, még szob­rok is di­cső­í­tik Rá­ko­si elv­tár­sat, ki­nek fe­lejt­he­tet­len ipar­mű­vész port­ré­ja lát­ha­tó szá­mos, sőt, szám­ta­lan os­tor­nyé­len, dísz­pár­nán, ma­tyó fal­vé­dőn. For­rón sze­re­tett ve­ze­tőnk kö­szön­té­sé­nek ki­dol­go­zá­sa ha­té­kony gör­dü­lé­keny­ség­be csa­pott át, mi­dőn ki­ak­náz­tuk ba­rá­ti erők te­ré­nek centra-litikus sú­lyát, el­len­áll­va ve­sze­del­mes, pusz­tí­tó, glo­bá­lis kí­sér­té­sek­nek. Ipar és kép­ző­mű­vé­szet test­vé­ri­sé­ge mint­egy két kul­tu­rá­lis légy kö­zös ütés­sel tör­té­nő le­csa­pá­sá­nak pél­dá­ját vá­zol­ja fel. Me­rül­jön el ki-ki lát­vány­ban sze­re­te­té­vel, vi­gye hí­rét nagy bölcs­nek.

 

Nagyezsda el­lép a mik­ro­fon­tól, taps. Az em­be­rek a tár­ló­kat né­ze­ge­tik

 

évike (Bittnert mé­rics­ké­li): Szép egy fér­fi.

pa­li bá­csi: Szed­je fel, Évi­ke, az­zal meg­ol­da­na min­dent!

évike: Gon­dol­ja, hogy ne­ki is tet­szem? A ku­rá­tor si­ma ügy len­ne. Igen, ez lesz az egyet­len meg­ol­dás. Ma­ga min­den­hogy zse­ni, Pa­li bá­csi, iga­za van eb­ben is! Meg fo­gom ol­da­ni. Ki­hí­vás. Még tet­szik is a srác.

pa­li bá­csi: Tud­ná, mi lesz be­lő­le hat­van év múl­va.

évike: Akit aka­rok, azt én meg­ka­pom.

Évi­ke nagy le­ve­gőt vesz, el­szán­tan oda­lép a fi­a­tal Bittnerékhez

 

évike: Bo­csá­nat. Meg­tisz­tel­te­tés szá­mom­ra, hogy így is­me­ret­le­nül.

veronika: Te ki vagy?

évike: Én a… Ma­gyar-szov­jet ba­rá­ti társaságtól… Rég­óta fi­gye­lem már Bittner elv­tár­sat.

 

A kö­zel­ben ál­ló Nagyezsda fel­fi­gyel

 

bittner: Igyál egyet ve­lünk, szép hölgy.

 

A fi­a­tal Bittner tölt Évi­ké­nek, Nagyezsda oda­lép

 

nagyezsda (oro­szul): Ma­gyar-szov­jet ba­rá­ti tár­sa­ság? Sze­re­tet­tel kö­szön­töm! (ke­zet nyújt) Nagyezsda.

 

Évi­ke a kéz­fo­gás­hoz le­te­szi a kart egy kis szék­re

 

nagyezsda (oro­szul): Én szov­jet va­gyok, be­szél­ges­sünk két nép ba­rát­sá­gá­ról.

évike: El­né­zést, de én…(jelzi, hogy nem ér­ti)

nagyezsda (ma­gya­rul): Én egy szov­jet va­gyok.

évike: Örü­lök.

bittner: Mi­e­lőtt be­szél­get­nél a két nép ba­rát­sá­gá­ról, öröm­mel meg­mu­tat­nám dí­szes pász­tor­bo­to­mat.

évike: Öröm­mel meg is néz­ném.

nagyezsda (oro­szul): Én is.

bittner: Úgy gon­do­lom, mél­tón kö­szön­töm ve­le Rá­ko­si elv­tár­sat.

nagyezsda (ma­gya­rul): Én is.

veronika: Néz­zük meg együtt? Én ben­ne va­gyok.

 

A fi­a­tal Ve­ro­ni­ka ki­hí­vó­an rá­néz min­den­ki­re, Évi­ke el­sá­pad

 

évike: Nem!

bittner: Pe­dig nem rossz öt­let.

nagyezsda (oro­szul): Jó öt­let.

veronika: Ke­res­sünk egy he­lyet, ahol el­fé­rünk.

évike: Nem! Nem, én úgy gon­dol­tam, egye­dül néz­ném meg! Eset­leg sor­ban, de elő­ször min­den­kép­pen én…

 

A fi­a­tal Bittner le sem ve­szi a sze­mét Évi­ké­ről

 

nagyezsda (oro­szul): Úgy is jó.

 

Nagyezsda el­sé­tál, Évi­ke sze­rel­me­sen né­zi a fi­a­tal Bittnert

 

évike: Ma csak én.

bittner: Tet­szik az egyé­ni fel­aján­lás. Sze­re­tem, ha lel­kes va­la­ki.

veronika (Évi­ké­nek): Mi­lyen kis ár­tat­lan. Eh­hez azért po­fa kell.

 

A fi­a­tal Ve­ro­ni­ka dü­hö­sen ott­hagy­ja őket. Pa­li bá­csi örö­mé­ben a le­ve­gő­be csap, Ku­rá­tor gya­na­kod­va fi­gye­li

 

bittner (Évi­ké­nek): Gye­re.

 

Évi­ke és a fi­a­tal Bittner el­vo­nul. A fi­a­tal Ve­ro­ni­ka iszik. Pa­li bá­csi oda­megy a szék­hez, el­te­szi a kart

 

pa­li bá­csi (ma­gá­ban): A leg­oko­sabb, ha itt ma­rad ve­le. Ta­lán tar­tós bol­dog­ság ve­szi kez­de­tét. Eset­leg ös­­sze­há­za­sod­nak. Bittner nem ke­rül nyugdíjasotthonba. Ve­ro­ni­ka hű­sé­ges ma­rad, nincs ró­zsa­szín le­vél, csak a szép zöl­dek. Ta­lán tény­leg zse­ni va­gyok.

 

A fi­a­tal Ve­ro­ni­ka oda­lép Pa­li bá­csi­hoz

 

veronika: Nem akar meg­vi­gasz­tal­ni, öreg­úr?

pa­li bá­csi (he­beg­ve): Mi? Öreg­úr? Hogy­hogy megvig?… Ver… Ver­je ki a fe­jé­ből!

 

Ve­ro­ni­ka ész­re­ve­szi a szőt­test Pa­li bá­csi ke­zé­ben

veronika: Ez az enyém! Mi­ért vet­te el? Mit bá­mul? Ad­ja ide, vén hü­lye!

 

Ki­kap­ja a ke­zé­ből, dü­hö­sen vi­szi a töb­bi kö­zé. Le­ül, iszik. Nagyezsda a mik­ro­fon­hoz lép

 

nagyezsda: Kis fi­gyel­met ké­rek! Cso­por­tos lá­to­ga­tást in­dí­tok tes­tü­le­ti­leg har­minc­há­rom gaz­dag ter­men át, két­nyel­vű is­me­ret­ter­jesz­tés­sel. Jöj­je­nek, te­kint­sék Rá­ko­si elv­társ hős éle­tét, kezd­ve ter­mény­ke­res­ke­dő apa fi­á­nak le­vés­től min­den idők leg­na­gyobb magyara biz­tos tu­da­tig! Élet­út kis Adától nagy Bu­da­pes­tig, lé­leg­zet­el­ál­lí­tó élet leg­fon­to­sabb pil­la­na­tai. Rá­ko­si elv­tár­sat nem tör­te meg bör­tön, ku­darc, ne­héz­ség. Sze­gény sor­ból ju­tott os­tor­nyél­re, szőt­tes­re.

 

Ku­rá­tor kö­zel­ről né­zi Nagyezsdát, aki et­től za­var­ba jön

 

nagyezsda: In­dul­ha­tunk. 

 

In­dul, de csak Ku­rá­tor gu­rul szo­ro­san mö­göt­te. Nagyezsda meg­áll, vis­­sza­lép a mik­ro­fon­hoz

 

nagyezsda: Vagy in­kább ké­sőbb. Azt ja­vas­lom, előbb ad­juk elő ön­ma­gunk­nak nagy ve­zér­nek szánt mű­sor­szá­mot tán­cos­tul, bűvölőnőstől.

 

Ku­rá­tor­ra néz, aki bó­lint, ze­ne in­dul. Be­tol­ják a tor­tát, a lány ki­jön be­lő­le, nincs taps, csak ze­ne, az em­be­rek tán­col­ni kez­de­nek. Ku­rá­tor is mo­zog a to­ló­szék­ében. A fi­a­tal Ve­ro­ni­ka egy sa­rok­ban sír, Pa­li bá­csi fi­gye­li őt tá­vol­ról. Mo­so­lyog, el­szo­mo­ro­dik, megint mo­so­lyog, las­san ki­megy. A hát­tér­ben Évi­ke és a fi­a­tal Bittner va­dul csó­ko­ló­zik. Tánc

 

 

 

 

 

 

5

 

A mű­hely. Sö­tét. Füst, majd vi­lá­gos­ság. Pa­li bá­csi ül a szék­ben, mind­két ke­zé­ben egy-egy kar. Ki­száll

 

pa­li bá­csi: Ez az, ki­csit ko­rább­ra jöt­tem vis­­sza, si­ke­rült! De akkor… Hol va­gyok innen?… Évi­ke el­ment, én vi­szont még csak most fo­gok el­in­dul­ni. Itt ké­ne len­nem.

 

Né­ze­get kör­be, ke­re­si ma­gát

 

pa­li bá­csi: Meg­van! Egy idő­ben két­szer nem le­he­tek je­len. Idő­pa­ra­do­xon. Az utol­só pa­rancs fe­lül­ír­ja az elő­ző­ket. Így vi­szont át­íród­nak a fi­zi­ka tör­vény­sze­rű­sé­gei. Há­la ne­kem. Jö­het a No­bel-díj! Nagy be­szé­det fo­gok mon­da­ni. An­go­lul, ma­gya­rul, své­dül. Ta­lán dá­nul is szó­lok pár szót, hát­ha né­zi a té­vé­ben a Bittner.

 

Pa­li bá­csi rö­työg. Zajt hall, fel­fi­gyel rá. Ve­ro­ni­ka né­ni sza­lad be pon­to­san ugyan­úgy, mint ko­ráb­ban, de egy má­sik, ke­vés­bé ün­ne­pé­lyes ru­há­ban. Pé­ter nincs ve­le

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Nincs sem­mi ba­jod? Az űr­szon­da, ugye? Min­ket sújt, sze­gény ma­gya­ro­kat!

 

Pa­li bá­csi ra­gyo­gó arc­cal for­dul Ve­ro­ni­ka né­ni­hez

 

pa­li bá­csi: Mű­kö­dik!

ve­ro­ni­ka né­ni: Mi?

pa­li bá­csi: Most már min­den rend­ben van! Mind­járt itt lesz Lu­ca, kez­dőd­het a ce­re­mó­nia. Ha tudnád…

ve­ro­ni­ka né­ni (bu­tán néz): …milyen Lu­ca?

pa­li bá­csi: Hát Lu­ca.

ve­ro­ni­ka né­ni: Ki­ről be­szélsz? 

 

Csend

ve­ro­ni­ka né­ni: Mi van ve­led?

pa­li bá­csi: Hogy­hogy mi­lyen Lu­ca? Pé­ter meny­as­­szo­nya.

 

Csend

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Jól vagy? Mi­lyen Pé­ter? Pál, jól vagy?

 

Csend

 

pa­li bá­csi (hal­kan, ijed­ten): Pe­ti­ke. A fi­unk.

 

Ve­ro­ni­ka né­ni sze­lí­den né­zi a fér­jét

 

pa­li bá­csi: A fi­unk. Pe­ti­ke.

ve­ro­ni­ka né­ni (sze­lí­den): Be­üt­het­ted a fe­je­det a be­csa­pó­dás­kor. Dőlj le ki­csit. Vagy még­se, ta­lán agy­ráz­kó­dás, ak­kor nem jó, ha el­al­szol. Na­gyon fáj?

pa­li bá­csi: Mi?!

ve­ro­ni­ka né­ni: A fe­jed.

pa­li bá­csi: Mi­ért fáj­na a fe­jem? Pé­ter­ről be­szé­lek! A fi­unk­ról! Aki 1952 de­cem­be­ré­ben szül…

 

Pa­li bá­csi néz ma­ga elé

 

pa­li bá­csi: Uram­is­ten. (le­rogy az idő­gép­be)

ve­ro­ni­ka né­ni: Jobb, ha ülsz, ugye?

pa­li bá­csi: Ve­ro­ni­ka. Ne­künk nincs Pé­ter ne­vű fi­unk?

 

Ve­ro­ni­ka né­ni jár­kál­ni kezd

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Nem tu­dom el­dön­te­ni, vic­celsz vagy nem.

pa­li bá­csi: Én se ró­lad.

ve­ro­ni­ka né­ni: So­se volt Pé­ter ne­vű fi­unk. Sem­mi­lyen ne­vű fi­unk nem volt. Meg­ré­misz­tesz. Ne­künk nincs gye­re­künk. Mondd, hogy csak vic­celsz ve­lem. Nem kell, hogy or­vos­hoz vi­gye­lek, ugye?

 

Pa­li bá­csi fel­áll, jár­kál­nak mind­ket­ten

ve­ro­ni­ka né­ni: Ha szé­dülsz, vagy még­is fáj va­la­mid, fel­hí­vok va­la­kit.

 

Pa­li bá­csi esze­lős te­kin­tet­tel né­zi Ve­ro­ni­ka né­nit

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Ré­misz­tő az ál­la­po­tod. Ki­nek szól­jak?

 

Pa­li bá­csi meg­áll

 

pa­li bá­csi: A Bittnertől volt… A Bittnertől volt Pé­ter! Az ő fia!

ve­ro­ni­ka né­ni (ko­mo­lyan): Ülj le, Pál.

 

Pa­li bá­csi le­rogy az idő­gép­be

 

pa­li bá­csi: Mondj el min­dent őszin­tén.

ve­ro­ni­ka né­ni: Pál…

pa­li bá­csi: Át­ko­zott szer­ke­zet, ha nem ta­lá­lom fel, so­se tu­dom meg! Men­­nyi­vel jobb nem tud­ni min­dent.

ve­ro­ni­ka né­ni (tü­rel­me­sen): Me­séld el, mi ját­szó­dik le ben­ned. Sze­ret­nék se­gí­te­ni. Ös­­sze­vis­­sza be­szélsz. Ért­he­tő per­sze, az ütő­dés, a sokk, ta­lán ha el­mon­dod rész­le­te­sen, mit érzel…

 

Pa­li bá­csi a sem­mi­be ré­ved

 

pa­li bá­csi: Nem ért­he­ted.

ve­ro­ni­ka né­ni (só­hajt): Volt egy Bittner ne­vű kol­lé­gám, de te őt nem is­mer­het­ted, úgy­hogy nem értem… Ta­lán hal­lot­tál ró­la még­is, és most ka­va­rog­nak a fe­jed­ben az in­for­má­ci­ók. Ha más­képp ala­kul, ta­lán le­he­tett vol­na va­la­mi a Bittner és köz­tem, volt né­mi szim­pá­tia köz­tünk, de nem tör­tént sem­mi. Az ég­vi­lá­gon. Meg is es­kü­szöm, ha kell. Úgy­hogy nem ér­tem, mi­fé­le gye­rek­ről be­szélsz, aki az övé meg az enyém. Meg a ti­éd is, egy­szer­re min­den­kié, és Pé­ter a neve… Azt akar­tam vol­na, ha szü­lök, Pé­ter­nek ne­vez­tem vol­na el, de nem szül­tem.

pa­li bá­csi: Tő­le volt a Pe­ti­ke ben­ned, nem tő­lem.

ve­ro­ni­ka né­ni: So­se csal­ta­lak meg! Te meg­bo­lon­dul­tál!

pa­li bá­csi: Mert meg­aka­dá­lyoz­tam. Utó­lag.

 

Ve­ro­ni­ka né­ni el­gyö­tör­ten néz Pa­li bá­csi­ra

 

pa­li bá­csi: Hogy ez nem ju­tott eszem­be! És most Évike…

ve­ro­ni­ka né­ni: Ő hol van?

pa­li bá­csi: A múlt­ban. Most csá­bít­ja el a Bittnert he­lyet­ted.

ve­ro­ni­ka né­ni: A múlt­ban. (ma­gá­ban) Na­gyobb a baj, mint gon­dol­tam.

pa­li bá­csi: Én aka­dá­lyoz­tam meg! Én nem en­ged­tem, hogy meg­szü­les­sen Pe­ti­ke! És most nincs! Nincs fi­am! Fi­unk! Fi­a­tok! Pe­ti­ke és az élet kö­zé áll­tam!

ve­ro­ni­ka né­ni: El­me­or­vost hí­vok, ha nem ha­gyod ab­ba. Sú­lyos agy­ká­ro­so­dás ért a be­csa­pó­dás­kor.

pa­li bá­csi: Petikém…

 

Ve­ro­ni­ka né­ni a te­le­fon­hoz lép, fel­eme­li, de nem tud­ja, kit hív­jon

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Men­tők? Vagy kör­ze­ti or­vos? Kit kell ilyen­kor?

pa­li bá­csi: Tedd le. El­mon­dom, mi a hely­zet, hall­gass vé­gig.

 

Ve­ro­ni­ka né­ni le­te­szi a te­le­font, fi­gyel, mint or­vos az ápolt­já­ra

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Vé­gig­hall­gat­lak. Csak le­gyen egy ki­csi­két va­ló­szí­nű.

pa­li bá­csi: Fel­ta­lál­tam az idő­gé­pet. Nem, nem ez­zel kezdem… Ott kez­dem, hogy ma lesz a fi­unk es­kü­vő­je.

 

Ve­ro­ni­ka né­ni fel­só­hajt

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Kész. Vé­ge. Tud­tam. A kár­tyák elő­re meg­mond­ták.

pa­li bá­csi: Ez egy al­ter­na­tív je­len. Te eb­ben is asztrologizálsz?

ve­ro­ni­ka né­ni: Még egy­szer szö­gez­zük le: nincs fi­unk. Ez az alap. In­nen kezdj me­sél­ni. És nincs ma es­kü­vő se. Olyat me­sélj, ami nem tel­jes őrü­let.

pa­li bá­csi: Vá­lás is van, nem­ csak es­kü­vő.

 

Ve­ro­ni­ka né­ni fel­áll, majd le­ül. Megint fel­áll, tölt egy po­hár italt, oda­ad­ja Pa­li bá­csi­nak

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Ta­lán ez meg­nyug­tat.

 

Pa­li bá­csi re­me­gő kéz­zel meg­is­­sza

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Jobb, ugye? A stressz.

pa­li bá­csi: Sok­kal jobb, mint a to­jás­li­kőr. Ez el tud fogy­ni.

ve­ro­ni­ka né­ni: Leg­alább ar­ra em­lék­szel, hogy az a ked­venc ita­lod. Kez­det­nek ez is va­la­mi. Vis­­sza fog jön­ni min­den, szé­pen ki fogsz tisz­tul­ni. Rossz ál­ma­id ke­ve­red­het­nek ben­ned a be­csa­pó­dás-ütő­dés­sel.

pa­li bá­csi: Csak az a baj ve­le, hogy a fe­le min­dig a po­hár­ban ma­rad. A to­jás­li­kőrt mon­dom.

ve­ro­ni­ka né­ni: Tu­dom, ré­gi prob­lé­mád.

pa­li bá­csi: Majd fel­ta­lá­lom an­nak is a meg­ol­dá­sát.

ve­ro­ni­ka né­ni (ma­gá­ban): Mond­ják, hogy a zse­nit és az őrül­tet mind­ös­­sze egy pi­ci kis hajszál…

pa­li bá­csi: …figyelj rám. 1952 de­cem­be­ré­ben szü­le­tett egy gyö­nyö­rű fi­unk. A sze­münk fé­nye, Pe­ti­ke. Most múlt hat­van­éves. Ne szólj köz­be. Úgy tör­tént, hogy 1952 már­ci­u­sá­ban Rá­ko­si Má­tyás szü­le­tés­nap­ján a Mun­kás­moz­gal­mi In­té­zet­ben te ös­­sze­ka­va­rod­tál az­zal a bi­zo­nyos Bittnerrel. Akit is­mersz, most mond­tad. Ki­lenc hó­nap­ra rá szü­le­tett a Pe­ti­ke. Há­rom ki­ló öt­ven­nel. Sok haj­jal. Azt hit­tem, az enyém.

 

Ve­ro­ni­ka né­ni fel­áll

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Nem hall­ga­tom ezt a mar­ha­sá­got to­vább. Vi­lá­gos min­den. A dá­tu­mok okoz­zák. A szá­mok. A szü­le­té­sed, meg a mai nap, ahogy ös­­sze­jön­nek. Plusz az űr­szon­da to­vább dur­vít­ja a dol­got. Sze­ren­csét­len a kons­tel­lá­ció. Alap­ve­tő­en karmaprobléma. És most vég­képp tönk­re­ment min­den az­zal, hogy meg­őrül­tél. Pont, mint Fe­ri bá­tyád. A nul­la-há­rom-nul­la-ket­tő meg a hu­szon­ket­tő, ami ma van, kész… A hu­szon­ket­tő ele­ve nem ta­lál­koz­hat a har­minc­ket­tő­vel, ami a szü­le­té­si éved, és vég­képp nem a há­rom-ket­tő­vel. Mert ugye már­ci­us 2. A nul­la-há­rom-nul­la-há­rom a hu­szon­ket­tő­vel hu­szon­hét, ami vesz­tes szám.

pa­li bá­csi: Veronika…

ve­ro­ni­ka né­ni: Iszo­nya­tos fá­tum­ban szü­let­tél le a Föld­re. Ezt ko­ráb­ban is tud­tam, csak azt hit­tem, ked­ve­ző kö­rül­mé­nyek se­gít­het­nek va­la­men­­nyi­re. De túl sok min­den el­ve­szett már ele­ve. Ezek a szá­mok nem tud­nak jól egyez­ni. Mi­kor fe­le­sé­gül vet­tél, még… Ha tudom… Ezer­fé­le­kép­pen ala­kul­hat egy élet… Mind­egy. Ha en­­nyi­re sze­ren­csét­len egy szám­ös­­sze­ál­lás, az sú­lyos ka­taszt­ró­fát je­lent. Csak vesz­tés van az ol­da­la­don. Le­hetsz te­het­sé­ges, am­bi­ci­ó­zus, a már­ci­us másodikai szü­le­tés ki­je­löl­te a bu­kás leg­mé­lyebb bugy­ra­it. Ezt tu­dom mon­da­ni ne­ked in­tu­i­tí­ve. Meg a tu­dá­som alap­ján. Ak­ko­ra lúzer egy ilyen em­ber, hogy az va­la­mi bor­zasz­tó, a sors ál­do­za­ta. Egyet­len na­pon múl­ha­tott min­den. A nul­la-há­rom-nul­la-egy, vagy a nul­la-há­rom-nul­la-há­rom már jó len­ne. Ha meg­in­dít­ják elő­re a szü­lést, vagy kés­lel­te­tik, most ta­lán a Ka­ná­ri-szi­ge­te­ken na­po­zunk. Ott min­dig 25 fok van. A leg­ide­á­li­sabb. Leg­alább­is a par­ton. Fenn a he­gyek­ben hi­de­gebb.

pa­li bá­csi: Vé­gig­mond­ha­tom rö­vi­den?

 

Ve­ro­ni­ka né­ni bó­lint, mint aki­nek mind­egy. Pa­li bá­csi fel­áll, Ve­ro­ni­ka né­nit lát­ha­tó­an nem­igen ér­dek­li, amit mond

pa­li bá­csi: Meg­csal­tál. Nem tud­tam. El­vet­te­lek fe­le­sé­gül. Gye­re­künk szü­le­tett. Hat­van­egy év után ki­de­rült. A csa­lás. Az nem, hogy Pe­ti­ke nem az enyém. Köz­ben hopsz, fel­ta­lál­tam az idő­gé­pet. Csak nem mű­kö­dött. Be­csa­pó­dott az űr­szon­da. A ha­mut be­le­szór­ta a gép­be. Évi­ke épp ben­ne ült. A gép be­in­dult. A ha­mu­tól. Évi­ke vis­­sza­re­pült oda, ahol meg­csal­tál. Én is oda­men­tem. Mert volt még ci­gim sze­ren­csé­re. A ha­mu mi­att mon­dom. Ott vol­tál. Szép vol­tál. Meg­be­szél­tem Évi­ké­vel, hogy szed­jen le a Bittnerről. Így tör­tént. Most ve­le van. Sírsz egy sa­rok­ban. Rá­ko­si nem jött vé­gül. Nem azért sírsz, a Bittner mi­att sírsz. Meg az Évi­ke mi­att. Van ott egy kí­gyó­bű­vö­lő­nő. Meg egy ve­szé­lyes őrült, egy ku­rá­tor. To­ló­szék­ben. Én vis­­sza­jöt­tem. El­hoz­tam Évi­ke kar­ját. Anél­kül nem tud vissza­jön­ni. Ott hagy­tam a kom­mu­niz­mus­ban. Ta­lán a Bittnerrel él. Ta­lán össze­há­za­sod­tak. Már öreg ő is.

 

Csend

 

pa­li bá­csi: En­­nyi a lé­nyeg. Mit nem le­het ezen ér­te­ni, mondd meg?!

 

Ve­ro­ni­ka né­ni fel­áll. Pa­li bá­csi in­dul fe­lé, nyújt­ja a kar­ját, Ve­ro­ni­ka né­ni ré­mül­ten ki­ke­rü­li. A te­le­fon­hoz lép

 

pa­li bá­csi: Mit csi­nálsz?

 

Ve­ro­ni­ka né­ni tár­csáz­ni kezd, Pa­li bá­csi ki­ve­szi a ke­zé­ből, ha­da­koz­nak, Pa­li bá­csi az erő­sebb

 

pa­li bá­csi: Be akarsz zá­rat­ni, tu­dom. Pe­dig lo­gi­kus min­den.

ve­ro­ni­ka né­ni: Hát per­sze.

pa­li bá­csi: El­mond­tam min­dent. Töb­bet nem te­he­tek.

 

Né­mán né­zik egy­mást

pa­li bá­csi: Ta­lán iga­zad van. Meg­pró­bá­lom ki­alud­ni ezt az egé­szet. Le­dő­lök egy ki­csit. Be­hoz­nál egy üveg sört, ha légyszíves meg­kér­lek?

 

Ve­ro­ni­ka né­ni kön­­nyes szem­mel ki­megy

 

pa­li bá­csi (ma­gá­ban): Leg­alább tud­ja, ha nem is ér­ti. Nem ma­gya­ráz­ni kell a nők­nek, ha­nem fog­lal­koz­ni ve­lük. Kur­va Bittner, iga­za van. Vagy ki­nek is, nem ne­ki, an­nak a lis­­sza­bo­ni Erik-Má­ri­á­nak. Azt kel­lett vol­na ak­kor is, fog­lal­koz­ni ve­le, nem ma­gya­ráz­ni, meg kom­po­nál­ni. Nem len­ne ez az egész ka­la­maj­ka. Hagy­hat­tam vol­na a franc­ba a harsonakvartettet. De nem, mégse… Nem len­ne Pe­ti­ke. De hát nincs is. Most. De lesz! Meg fog szü­let­ni! Ös­­sze­ho­zom őket. Ös­­sze­ho­zom Ve­ro­ni­kát a Bittnerrel. Nem is kell ös­­sze­hoz­nom, csak ha­gyom.

 

Pa­li bá­csi tör­de­li a ke­zét, fog­ja a fe­jét

 

pa­li bá­csi: Csal­jon meg in­kább. Vis­­sza­me­gyek, el­in­té­zem, ha­za­ho­zom Évi­két,  cso­dál­ha­tod a Bittner bot­ját, Ve­ro­ni­ka. Büsz­ke­ség vagy Pe­ti­ke? Ez a kér­dés. Vis­­sza­szer­kesz­tem az ere­de­ti je­lent. A Pe­ti­két!

 

Pa­li bá­csi fel­kap­ja a ka­ro­kat, be­száll a szék­be. El­len­őr­zi a dá­tu­mot, rá­gyújt, na­gyo­kat szív. Már hal­lat­sza­nak Ve­ro­ni­ka né­ni kö­zel­gő lép­tei. Pa­li bá­csi gyor­san be­ön­ti a ha­mut a gép­be, meg­szo­rít­ja a ka­ro­kat, be­csuk­ja a sze­mét. Füst, sö­tét. Vi­lá­gos, Pa­li bá­csi nincs a szék­ben. Ve­ro­ni­ka né­ni jön be

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Pál! Pál! Még­is én bo­lon­dul­tam meg?

 

Le­ül, gon­dol­kod­ni kezd, va­la­mi eszé­be jut

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Az az öregember… Meg az a fi­a­tal lány… Úr­is­ten, az lehetetlen… 

 

A zse­bé­ből kár­tyát vesz elő, ki­rak­ja ma­gá­nak, „ol­vas­sa” a je­len­tést

 

ve­ro­ni­ka né­ni: „Amit nem sza­bad nyíl­tan meg­ten­nünk, ne te­gyük ti­tok­ban se. De azon, ami el­múlt, nem le­het se­gí­te­ni, s bú­sul­ni se ér­de­mes.” Nem ezt ke­re­sem most.

 

Ki­csit át­ren­de­zi a kár­tyá­kat, „ol­vas­sa”

 

ve­ro­ni­ka né­ni: „Ne ítélj túl­sá­gos szi­gor­ral éle­ted ba­ja­i­ról. Ha bol­do­gan akarsz él­ni, ne fe­led­kezz meg ar­ról, ami jó ben­ne.” Oké, de nem ez a lé­nyeg.

 

Megint át­ren­dez­ge­ti a kár­tyá­kat, „ol­vas­sa”.

 

ve­ro­ni­ka né­ni: „Az élet egy vak­me­rő ka­land – vagy sem­mi.”

 

Ve­ro­ni­ka né­ni elé­ge­det­len, ide­ge­sen ös­­sze­pa­kol­ja a kár­tyá­kat

 

 

 

6

 

Az a pil­la­nat, ame­lyik­ben az elő­ző 1952-es je­le­net be­fe­je­ző­dött. Szól a ze­ne, tán­col­nak, a fi­a­tal Ve­ro­ni­ka ke­ser­ve­sen sír a sa­rok­ban, iszik, gyű­löl­kö­dő pil­lan­tá­so­kat vet a csó­ko­ló­zó Évi­ke-fi­a­tal Bittner pá­ros fe­lé. Ku­rá­tor ki­gu­rít­ja ma­gát a tánc­par­kett­ről, gusz­tus­ta­la­nul iz­zad, a fi­a­tal Ve­ro­ni­kát fi­gye­li csor­gó nyál­lal. Oda­hajt­ja ma­gát hoz­zá

 

ku­rá­tor: Ne ve­gye a szí­vé­re, kis­lány.

fi­a­tal ve­ro­ni­ka: Ez borzasztó…

ku­rá­tor: Saj­nos nem jö­he­tett el Rá­ko­si elv­társ. Ne­kem is fáj. A mun­ka dan­dár­front­ja. Ér­tünk dol­go­zik most is. Na jöj­jön, meg­vi­gasz­ta­lom.

fi­a­tal ve­ro­ni­ka: Mind­járt job­ban le­szek.

ku­rá­tor: Tán­col­junk.

fi­a­tal ve­ro­ni­ka: Kö­szö­nöm, nem.

ku­rá­tor: Nem akar ve­lem tán­col­ni? Ve­lem?!

fi­a­tal ve­ro­ni­ka: In­kább csak ül­nék ki­csit.

ku­rá­tor: Ta­lán nem tet­szem?

 

A fi­a­tal Ve­ro­ni­ka szá­na­koz­va né­zi

 

ku­rá­tor: Na azért. Jöj­jön tán­col­ni.

 

Pa­li bá­csi ér­ke­zik, ab­ból az irány­ból, amer­re az elő­ző je­le­net vé­gén tá­vo­zott. Két ke­zé­ben a két kar. Kons­ta­tál­ja, hogy Évi­ke és a fi­a­tal Bittner csó­ko­ló­zik. Meg­hök­ken, ami­kor lát­ja, hogy a fi­a­tal Ve­ro­ni­ka Ku­rá­tor­ral be­szél­get

 

ku­rá­tor: Ne ké­res­se ma­gát.

fi­a­tal ve­ro­ni­ka: Nagy a bá­na­tom, ne ha­ra­gud­jon.

ku­rá­tor: Ne­kem nem kell ját­sza­nia az eszét, sza­rik ma­ga Rá­ko­si elv­társ­ra. Iga­za is van. Ma es­te én va­gyok itt a leg­fon­to­sabb em­ber.

fi­a­tal ve­ro­ni­ka: Nem ró­la van szó. Sze­ret­nék egye­dül len­ni.

ku­rá­tor (be­dü­hö­dik): Néz­zen rám! Lát raj­tam lá­ba­kat?

fi­a­tal ve­ro­ni­ka: Nem. De nem is er­ről van szó.

ku­rá­tor: Mi­e­lőtt kul­tú­ra-te­rü­let­re ve­zé­nyel­tek, fegy­ver­rel har­col­tam! A tes­ti ép­sé­ge­met ad­tam a sza­bad­sá­gért! És ma­ga ki­ko­sa­raz? Ez­zel sér­ti meg a pár­tot? Rá­ko­si elv­tár­sat?

 

Pa­li bá­csi köz­be­lép­ne, de Évi­ke és a fi­a­tal Bittner ki­megy egy aj­tón. Pa­li bá­csi utá­nuk men­ne, az­tán még­is in­kább a fi­a­tal Ve­ro­ni­kát fi­gye­li

 

ku­rá­tor: Meg­vizs­gál­tam a szőt­te­sét. Se­ma­ti­kus. Át­ad­ta az üze­ne­te­met a vén­em­ber? Mél­tá­nyos­ság­ból ma­rad­ha­tott a szőt­tes, pe­dig os­to­bá­nak áb­rá­zol­ta Rá­ko­si elv­tár­sat. Ki tud­ja, ta­lán szán­dé­ko­san? Ta­lán sza­bo­tázs? Meg­íté­lés kér­dé­se! Az én meg­íté­lé­se­mé! Hogy hí­ják?

fi­a­tal ve­ro­ni­ka: Jaj, ne, kérem…

ku­rá­tor (ki­a­bál): Mi a ne­ve?

fi­a­tal ve­ro­ni­ka: Veruska…

ku­rá­tor: Mi­lyen Veruska?

fi­a­tal ve­ro­ni­ka: Is­te­nem, tud­tam, hogy ma tör­té­nik va­la­mi nagy baj, a Vé­nusz a he­tes­be lé­pett haj­nal­ban.

ku­rá­tor: Ne is­te­nez­zen! És mi­lyen Vé­nusz?!

fi­a­tal ve­ro­ni­ka: Hí­res ipar­mű­vész sze­ret­nék len­ni, most kez­dő­dik a kar­ri­e­rem, ne te­gye tönk­re, ké­rem!

ku­rá­tor: Művész!… Mű­vész akar len­ni! Az a leg­egy­sze­rűbb! És a két­ke­zi­ek? Azo­kat le­né­zi, mi? En­gem is le­néz, igaz? Művész!…

fi­a­tal ve­ro­ni­ka: Két­ke­zi va­gyok én is. Mond­juk fő­leg jobb. És tisz­te­lem-be­csü­löm Rá­ko­si elv­tár­sat.

ku­rá­tor: És en­gem?

fi­a­tal ve­ro­ni­ka: Ma­gá­ra is fel­né­zek.

 

Ku­rá­tor lent­ről san­dít fel Ve­ro­ni­ká­ra, va­kar­gat­ja az ál­lát

 

fi­a­tal ve­ro­ni­ka: Va­gyis nem. Ha­nem tisz­te­lem-be­csü­löm. Szí­vem­mel, lel­kem­mel, két ke­zem­mel.

ku­rá­tor: Én ta­lán nem akar­tam hí­res len­ni? De jobb így. Szol­gál­ni. A pár­tot.

fi­a­tal ve­ro­ni­ka: Igen, igen. Nagy hős­nek tet­szik len­ni.

ku­rá­tor: Nem tu­dom, mit csi­nál­jak ma­gá­val.

fi­a­tal ve­ro­ni­ka: Kérem…

ku­rá­tor: Mi­vel­hogy tet­szik ne­kem, és rá is érek ma es­te, meg­bo­csá­tok ezegyszer. Még a se­ma­tiz­mu­sát is, majd ki­küsz­öbö­li. Eset­leg a kar­ri­er­jé­be is be­se­gí­tek, ha jó kis­lány lesz. De ak­kor vi­szont tánc, az­tán me­gyünk.

 

Ku­rá­tor meg­ra­gad­ja a fi­a­tal Ve­ro­ni­ka ke­zét, be­rán­gat­ja a tán­co­lók kö­zé. Az­tán rá­csap egy na­gyot a fe­ne­ké­re. Pa­li bá­csi el­in­dul fe­lé­jük. A fi­a­tal Ve­ro­ni­ka nem lát­ja őt, vi­szont gon­dol egyet, hir­te­len ki­fut a te­rem­ből, majd­nem fel­dön­ti a fegy­ve­res őrt

 

ku­rá­tor: Ho­va megy?!

pa­li bá­csi (oda­ér): Száll­jon le a fe­le­sé­gem­ről!

 

Pa­li bá­csi be­húz Ku­rá­tor­nak a ke­zé­ben lé­vő egyik kar­ral. Ku­rá­tor ki­esik a to­ló­szék­ből, el­te­rül a föl­dön. A ze­ne el­hall­gat, kö­ré­jük gyűl­nek. Ku­rá­tort vis­­sza­se­gí­tik a to­ló­szék­be

 

pa­li bá­csi (hal­kan, té­to­ván): Él­jen a párt. Én azt mon­dom.

ku­rá­tor (meg­le­pő­en nyu­god­tan): Ki­ről száll­jak le?

pa­li bá­csi: Bo­csi. A nép­pel én tűzön-vízen…

ku­rá­tor: …a fe­le­sé­gé­ről? Ma­ga, meg ez a nő? Azt hi­szi, ha bo­lond, meg­úsz­hat­ja? Fi­gyel­tem ma­gát egész es­te. Uj­jon­gott a be­je­len­tés­re, mi­sze­rint drá­ga ve­zé­rünk nem jön el kö­rünk­be. Azt hi­szi, nem lát­tam?

pa­li bá­csi: Fon­to­sabb do­log mi­att uj­jong­tam.

ku­rá­tor: Ma­gá­nak már tel­je­sen mind­egy. Amit tett, nem sú­lyos­bít­hat­ja az­zal, amit mond. Meg­ütött, és ez­zel a pár­tot ütöt­te meg. Azt hi­szi, az áb­rá­za­tom így már nem szo­ci­a­lis­ta em­ber­tí­pu­sú? A vér csak ne­me­sí­ti!

pa­li bá­csi: Nem vér­zik, uram.

ku­rá­tor (or­dít) Elv­társ, nem úr! A kutyaúristenit ne­ki!

pa­li bá­csi: Fon­to­sabb dol­gom van most en­nél. A jö­vőt ho­zom rend­be.

 

In­dul­na ar­ra, amer­re el­tűn­tek Évikéék, de le­fog­ják

 

ku­rá­tor: A jö­vőt mi épít­jük, a ma­ga­faj­ták nyíl­zá­po­ra­i­nak kö­ze­pet­te. De most le­sújt az ököl!  

pa­li bá­csi: Az van, hogy a jö­vő bo­nyo­lult. Ma­ga is ta­lál majd pár­tot ma­gá­nak, még vá­lo­gat­hat is, tárt ka­rok­kal fo­gad­ják.

ku­rá­tor: Mi­lyen vá­lo­gat­hat? Egy párt van!

pa­li bá­csi: Ko­rai még ez, nem ért­he­ti. De hagy­jon is en­gem a po­li­ti­ká­val, fel­ta­lá­ló va­gyok, és ez itt egy szü­le­tés­nap, nem vá­lasz­tás!

ku­rá­tor: Mi­lyen vá­lasz­tás?! Nincs vá­lasz­tás! Még nem fog­ta fel, ha­ma­ro­san mi tör­té­nik ma­gá­val. Nem len­nék a he­lyé­ben, an­­nyit mond­ha­tok.

pa­li bá­csi: Hagy­ja­nak el­men­ni.

ku­rá­tor: Ve­gyék el a fegy­ve­rét!

 

Pa­li bá­csi sze­mé­ben ré­mü­let. Ki­sze­dik a ka­ro­kat Pa­li bá­csi ke­ze­i­ből

 

pa­li bá­csi: Ad­ják vis­­sza. Azok nem fegy­ve­rek!

 

Le­te­szik egy asz­tal­ra a ka­ro­kat

 

pa­li bá­csi: Vis­­sza kell men­nem!

 

Ku­rá­tor oda­ki­a­bál a gép­pisz­to­lyos őr­nek

 

ku­rá­tor: Elv­társ, jöj­jön ide!

pa­li bá­csi: Meg­ma­gya­rá­zom! A jö­vő­ből va­gyok itt. A de­mok­rá­ci­á­ból!

ku­rá­tor: To­vább sú­lyos­bít­ja a hely­ze­tét?

pa­li bá­csi: Most ho­zom rend­be a múl­tat! Ami ne­künk je­len. Mint ahogy a jö­vő is je­len ne­künk ott.

ku­rá­tor: Őr! Tar­tóz­tas­sa már le!

 

Az őr nem moz­dul, va­la­ki a fü­lé­be súg va­la­mit

 

pa­li bá­csi: Ta­lán nem kel­lett vol­na vál­lal­nom ezt a küldetést… Nem erő­sö­dik meg az a nö­vény, amit gyak­ran át­ül­tet­nek, ahogy mond­ják. Ma­rad­hat­tam vol­na a seg­ge­men. Ezért, huss, vis­­sza­me­gyek, mint­ha mi sem tör­tént vol­na.

ku­rá­tor: Ma­gá­nak an­­nyi.

pa­li bá­csi: Az em­be­rek örök lel­ke mú­ló tes­tek­be köl­tö­zik, de ő ma­ga vég­te­len, sen­ki meg nem öl­he­ti, küzdj te­hát.

ku­rá­tor: Küz­de­ni, azt le­het.

pa­li bá­csi: Ez va­la­mi ke­le­ti mon­dás. Ez volt a jel­mon­da­tom, mi­kor kezd­tem fel­ta­lál­gat­ni ezt-azt. Fel­ta­lá­ló va­gyok. A jö­vő­ben.

ku­rá­tor: Hall­gas­son már el! Őr, azt mond­tam, jöj­jön ide!

 

Őr oda­megy két má­sik fegy­ve­res tár­sa­sá­gá­ban

 

ku­rá­tor: Mi­ért nem pat­tan, ha szó­lok? Mit kép­zel? Fog­ják le az öre­get.

őr: Po­fa be.

ku­rá­tor: Ezt ne­kem mond­ta?

őr: Le­tar­tóz­ta­tom. Ad­ja a ke­ze­it!

ku­rá­tor: Mit csi­nál?! Tud­ja, ki va­gyok én? Néz­zen rám! Lát raj­tam lá­ba­kat?

őr: Kuss! Ma­ga a nép el­len­sé­ge!

ku­rá­tor: Én?!

 

Őr meg­bi­lin­cse­li Ku­rá­tort

 

ku­rá­tor: Mi­e­lőtt kul­tú­ra-te­rü­let­re ve­zé­nyel­tek, fegy­ver­rel har­col­tam! A tes­ti ép­sé­ge­met ad­tam a sza­bad­sá­gért!

őr: Vi­gyék! Le­gyen ez in­tő pél­da min­den­ki szá­má­ra! Először min­dig be­lül kell ke­res­ni az áru­ló­kat!

ku­rá­tor: Hát ezért nem ta­lál­tam ma­gam az érett­sé­gi tab­lón! Teg­nap volt a ta­lál­ko­zónk, ki vol­tam re­tu­sál­va! En­ged­je­nek el, ez té­ve­dés!

 

A két fegy­ve­res ki­gör­ge­ti Ku­rá­tort. Dí­szí­tő, aki ed­dig ke­rül­ni pró­bál­ta őt, nagy bát­ran elő­lép, ta­szít egyet a to­ló­ko­csin

 

dí­szí­tő: Szar­há­zi.

őr (az em­be­rek­nek): Tes­sék, to­vább. Ün­nep.

 

Las­san kez­dő­dik új­ra a zson­gás, Pa­li bá­csi fog­ja a szí­vét. Évi­ke és a fi­a­tal Bittner jön be az aj­tón, nem lát­tak sem­mit, ki­me­rül­ve, elé­ge­dett mo­sol­­lyal né­zik egy­mást. A fi­a­tal Bittner el­lép ita­lért, Pa­li bá­csi oda­ro­han Évi­ké­hez

 

pa­li bá­csi: Mi­ből ma­radt ki, Évi­ke! Ezek az öt­ve­nes évek!… Jobb lesz vis­­sza­re­pül­ni mi­nél ha­ma­rabb. Majd­nem ki­vé­gez­tek!

évike: Én in­kább ma­rad­nék.

pa­li bá­csi: Szó sem le­het ró­la! Baj van!

évike: Azt így nem mon­da­nám mond­juk, min­den na­gyon jól si­ke­rült. Megint van ki­ért ra­jon­ga­nom!

pa­li bá­csi: Nem jó! Még­is ne­kik kell ös­­sze­jön­ni­ük! Ott­hon vol­tam, a jö­vő­ben, és nincs fi­am! Pé­ter nem szü­le­tik meg, ha Ve­ro­ni­ka nem lesz ma együtt Bittnerrel! Ször­nyű, de igaz. Pé­ter a Bittner fia!

évike: Hát ezért tet­szik ne­kem ő is. 

pa­li bá­csi: Fel­fog­ta, amit mond­tam?

 

A fi­a­tal Bittner ér­ke­zik két po­hár ital­lal, az egyi­ket Évi­ké­nek ad­ja

 

pa­li bá­csi (iz­ga­tot­tan): Uram… Most jö­vök a ha­lál tor­ká­ból. És itt a jö­vő is a nya­ka­mon. Van egy nő, is­me­rik már egy­mást, majd­nem ös­­sze­jöt­tek az es­te fo­lya­mán, saj­nos még ta­lán nem, pe­dig ő na­gyon sze­ret­ne Önnel… Len­ni. És ez el­en­ged­he­tet­len a jö­vő szem­pont­já­ból. Meg kell tör­tén­nie. Te­gye ma­gá­é­vá. Itt, ma. Min­dent be­le, en­ged­je el ma­gát! Nem kell vé­de­kez­ni!

évike: Pa­li bá­csi!

fi­a­tal bittner: No­csak.

pa­li bá­csi: Ne ma­gya­ráz­zon so­kat ne­ki, in­kább fog­lal­koz­zon ve­le, ez a leg­fon­to­sabb!

évike: Pa­li bá­csi, hagy­ja már ab­ba.

pa­li bá­csi: Nagy fel­for­du­lást csi­nál­tam, rend­be kell hoznom… Be­lő­lem most ket­tő van Bu­da­pes­ten. Itt va­gyok, idő­sen, de har­so­ná­zom is. Plusz majd­nem ki­vé­gez­tek. Dug­ja meg azt a nőt mi­nél előbb!

évike: Hopsz.

 

A fi­a­tal Bittnernek tet­szik a do­log

 

fi­a­tal bittner: Ha így áll a do­log, ke­res­sen fel a hölgy. Öröm­mel meg­há­gok szin­te bár­kit.

 

Évi­ke meg­le­pet­ten néz a fi­a­tal Bittnerre

 

fi­a­tal bittner: Min­de­nek­előtt azon­ban vi­ze­lek, azon­nal jö­vök.

 

A fi­a­tal Bittner ki­megy

 

évike: Én az előbb sze­rel­mes let­tem. Úgy tűnt, ő is.

pa­li bá­csi: Lát­ja, mi­lyen. Mind­egy ne­ki, ki­vel van. (gyű­lö­let­tel) A Bittner.

évike: Majd én meg­vál­toz­ta­tom. Hagy­jon itt, Pa­li bá­csi, jó lesz ne­kem az öt­ve­nes évek. Ne sza­kít­son el éle­tem sze­rel­mé­től!

pa­li bá­csi: Hát nem ér­ti? Ha nem hoz­zuk hely­re a dol­go­kat, an­nak be­lát­ha­tat­lan kö­vet­kez­mé­nyei lesz­nek! Gon­dol­jon Pé­ter­re! Nem akar­hat em­ber­ha­lált! Em­ber-nem­meg­szü­le­tést! Ma­ga sze­re­ti Pé­tert! Hoz­zá akar men­ni!

évike: A Lu­ca hoz­zá­megy.

pa­li bá­csi: Nem tud hoz­zá­men­ni, ha nincs!

évike: Nem tu­dom, ké­pes len­nék-e nél­kü­löz­ni őt a jö­vő­ben. (néz a WC fe­lé)

pa­li bá­csi: A jö­vő­ben ez egy öreg, sze­ren­csét­len, ág­ról­sza­kadt idi­ó­ta! Al­mát za­bál és hü­lye­sé­ge­ket be­szél!

évike: Egy bi­zo­nyos jö­vő­ben! De ha más­ként ala­kul? Ha meg­men­tem? Egy nő­nek min­dig kell va­la­ki, akit meg­ment­het.

pa­li bá­csi: Petikém… Petikém…

 

A fi­a­tal Bittner ér­ke­zik, kér­dőn né­zi a si­rán­ko­zó Pa­li bá­csit

 

évike: A fi­át si­rat­ja.

fi­a­tal bittner: Meg­halt?

pa­li bá­csi (a fi­a­tal Bittnernek): A ma­ga fi­át si­ra­tom. Aki meg sem szü­le­tik.

fi­a­tal bittner (Évi­ké­nek): Bo­lond a bá­csi, ugye?

Be­jön egy aj­tón a fi­a­tal Ve­ro­ni­ka, ki­csit dü­lön­gél

 

pa­li bá­csi (Ve­ro­ni­ká­ra mu­tat, a fi­a­tal Bittnernek): Ő az!

fi­a­tal bittner (ne­vet): A Veruska? Ró­la be­szél? Veruska ked­ves a szí­vem­nek.

 

A fi­a­tal Bittner fa­kép­nél hagy­ja Évi­két, in­dul a fi­a­tal Ve­ro­ni­ka fe­lé, Évi­ke le­for­ráz­va áll

 

pa­li bá­csi: Lát­ja, Évi­ke, az em­ber min­dig csa­ló­dik.

évike (dü­hö­sen): Hát jó. Mi­re vá­runk? Lesz itt még va­la­mi? Sógyurma, papirmasé? Zsákbanfutás, le­pény­evés? Gipsz­ön­tés, szal­ma­fo­nás? Va­la­mi? (ide­ge­sen ki­a­bál) In­dul­junk!

pa­li bá­csi: Csak még el­len­őriz­nünk kell, tény­leg ös­­sze­ka­va­rod­nak-e.

 

A fi­a­tal Bittner en­gesz­te­li a fi­a­tal Ve­ro­ni­kát, aki Évi­ke fe­lé mu­tat­va le­gyint­get

 

évike: Lát­ja ezt? Le­gyint rám! Mint­ha ré­szeg len­ne.

pa­li bá­csi: Ré­szeg.

 

A fi­a­tal Ve­ro­ni­ka a fi­a­tal Bittner vál­lá­ra om­lik. Pa­li bá­csi fáj­dal­mas arc­cal né­zi őket

 

évike: Férfiak…

pa­li bá­csi: Nők…

 

Óva­tos csó­kok a fi­a­tal Bittner és a fi­a­tal Ve­ro­ni­ka kö­zött

 

pa­li bá­csi: Ez az.

évike: Mi­cso­da ön­ző em­ber ma­ga. Hi­szen az ott a fe­le­sé­ge.

pa­li bá­csi: Még csak a sze­rel­mem. De én alap­ve­tő­en ma­gá­nak szur­ko­lok, Évi­ke. Hogy meg­le­gyen Pé­ter, mi­re ha­za­é­rünk.

évike (ki­fa­kad): De ő a Lu­cát sze­re­ti! Két pa­si kö­zött a pad alá fo­gok es­ni!

pa­li bá­csi: Ak­kor én ma­ra­dok ma­gá­nak, Évi­ke. De a Pe­ti­ke nem re­mény­te­len ügy. Csak hát a kor­kü­lönb­ség.

évike: Men­jünk, már ös­­sze­jöt­tek.

pa­li bá­csi: Ez még ke­vés.

évike: Ott akar len­ni, amikor… Az az igaz­ság, hogy ki­csit ki­me­rí­tet­tem a srá­cot. Ta­lán kell egy kis idő ne­ki.

pa­li bá­csi: Fe­le­lőt­len­ség volt! És ha emi­att nem szü­le­tik meg Pe­ti­ke? 1952 de­cem­be­ré­ben kell meg­szü­let­nie. Ma kell együtt len­ni­ük.

évike: Vagy hol­nap, nem mind­egy? Hi­he­tet­len, a sa­ját meg­csa­lá­sá­ért szur­kol! Az­tán majd ezért akar el­vál­ni.

 

Pa­li bá­csi el­gon­dol­ko­dik

 

pa­li bá­csi: Nincs más vá­lasz­tá­som. Vi­szont ne­mes bos­­szút ál­lok. Ma­ga lesz a bos­­szú­esz­kö­zöm. Jó sok bos­­szút kell áll­nunk ezért a gya­lá­za­tért.

évike: Ös­­sze­hoz­za a fe­le­sé­gét a sze­re­tő­jé­vel, az­tán meg­csal­ja ve­lem, hogy bosz­­szút áll­jon.

pa­li bá­csi: Pon­to­san. (el­gyö­tör­ten) Mit csi­nál­jak?

 

Nagyezsda sé­tál ar­ra

 

nagyezsda (Évi­ké­nek, oro­szul): Be­szél­ges­sünk a Ma­gyar-Szov­jet Ba­rá­ti Tár­sa­ság­ról.

évike: Na, ez is itt van.

nagyezsda (lát­ja, hogy Évi­ke nem ért oro­szul. Ma­gya­rul) Be­szél­ges­sünk Ma­gyar-Szov­jet Ba­rá­ti Tár­sa­ság­ról!

évike: Nincs is már Szovjetúnió, hagy­jon ez­zel a hü­lye­ség­gel!

pa­li bá­csi: Bi­zony, bi­zony. Már Moszk­va tér sincs.

nagyezsda (ma­gya­rul): Ver­jük le egy­más­sal kul­tu­rá­lis hídunk kö­zöt­ti cö­lö­pö­ket.

pa­li bá­csi: Ver­jük.

évike: Oda­néz­zen, Pa­li bá­csi.

 

A fi­a­tal Bittner ki­vi­szi a fi­a­tal Ve­ro­ni­kát azon az aj­tón, ahol Évi­ké­vel tá­vo­zott

 

pa­li bá­csi: Ez az.

évike: Ilyen­kor már nem sza­ro­zik so­kat.

 

Pa­li bá­csi ke­se­rű­en néz Évi­ké­re. Nagyezsda bű­vö­li Pa­li bá­csit

 

nagyezsda (Pa­li bá­csi­nak): Bát­ran be­ba­szott áru­ló kúrátornak, gra­tu­lá­lok.

pa­li bá­csi: Sem­mi­ség.

évike: Mit csi­nált?

nagyezsda: Sza­bo­tőr volt. Lát­tam raj­ta el­ső perc­től.

pa­li bá­csi: Ne­künk most saj­nos men­nünk kell.

nagyezsda: Ha­za­kí­sér­het­ne, ha uno­ká­ja meg­en­ge­di. (Évi­ké­re mu­tat)

pa­li bá­csi: Be­szél­jünk meg hol­nap­ra va­la­mit.

nagyezsda: Hol­nap jön ha­za fér­jem, Igor. Ma még nincs itt­hon, üres la­kás.

pa­li bá­csi: Fér­je­zett? Ak­kor nem! Be­csü­le­tes em­ber va­gyok.

nagyezsda: Hü­lye Ön.

 

Nagyezsda sar­kon for­dul. Kör­be­néz, ke­res­gél, Dí­szí­tő fe­lé ve­szi az irányt. Oda­megy, be­le­ka­rol

 

pa­li bá­csi: Men­jünk in­nen gyor­san. A ka­rok! El­vet­ték, mi­kor le­fegy­ve­rez­tek!

 

Pa­li bá­csi az asz­tal­hoz fut, nin­cse­nek ott. Két­ség­beeset­ten ke­res­gél

 

pa­li bá­csi: Anél­kül nem tu­dunk vis­­sza­men­ni!

 

Ke­re­sik. Évi­ke ész­re­ve­szi, hogy a fegy­ve­res őr vizs­gál­gat­ja a ka­ro­kat

 

évike: Hopsz. Ott van, an­nál a re­mek­be­sza­bott őr­nél.

pa­li bá­csi: Még egy sza­bo­tőr?!

évike: Si­ma őr. Ott, az.

pa­li bá­csi: Leg­alább meg­van. Meg kell sze­rez­nünk.

évike: Bíz­za rám.

 

Évi­ke ha­tá­ro­zott lép­tek­kel az őr­höz megy

 

évike: Őr úr, sza­bad egy tánc­ra? Ha nem za­var­ja a pisz­toly.

őr: Szép, ugye?

évike: Na­gyon szép.

őr: A nép­had­se­re­gé, nem az enyém. Ra­jon­gok a fegy­ve­re­kért. Csa­lá­di ha­gyo­mány, apá­ról fi­ú­ra száll.

évike: Az apa-fiú té­mát hagy­juk. És ne ma­gya­ráz­zon an­­nyit, tán­col­tas­son meg!

őr: Öröm­mel meg… tán­col­tat­nám, de vi­gyáz­nom kell a rend­re.

évike: Vi­gyáz­zon rám.

 

Őr le­dob­ja a ka­ro­kat egy asz­tal­ra, tán­col Évi­ké­vel. Pa­li bá­csi oda­lo­pó­zik az asz­tal­hoz, el­ve­szi a ka­ro­kat, jel­zi Évi­ké­nek, hogy meg­sze­rez­te

 

őr: Lát­ta a nagy ak­ci­ót? A le­tar­tóz­ta­tást?

évike: Csak ma­gát lát­tam egész es­te.

őr: Ké­szül­tünk rá. Nagy plé­num, nagy ak­ció. Nem volt ve­szély­te­len az ak­ció.

évike: Mi a ne­ve?

őr: An­dor. An­dor és ban­dá­ja. Majd ol­vas ró­luk.

évike: Nem ne­ki, ma­gá­nak.

őr: Ne­kem Győ­ző.

évike: Tud­ja, hány­szor lát­tam már ma­gát az ál­ma­im­ban, Győ­ző?

őr: Hány­szor?

 

Évi­ke meg­csó­kol­ja Őrt

 

pa­li bá­csi (ma­gá­ban): Mi­nek min­dig túl­zás­ba es­ni?

 

évike: Tet­szem ma­gá­nak?

őr: Sza­bad te­gez­ni?

évike: Sza­bad.

őr: Tet­szik. Hogy hív­ják?

évike: Ta­lál­ja ki.

őr: Vik­tó­ria.

évike: Nem. Még tip­pel­het, de előbb ál­mo­doz­zon ma­ga is ró­lam egy ki­csit. Csuk­ja be a sze­mét, és gon­dol­jon va­la­mi na­gyon dur­vát. Egy pil­la­nat, és jö­vök. Vár­jon itt.

 

Őr be­csuk­ja a sze­mét, Évi­ke el­li­beg tő­le, Pa­li bá­csi­val együtt ki­si­et. Őr so­ká­ig áll, csi­kor­gat­ja a fo­ga­it, az­tán ki­nyit­ja a sze­mét, ke­re­si Évi­két

 

 

 

7

 

A műhely. Pa­li bá­csi és Évi­ke áll az idő­gép mel­lett. Pa­li bá­csi tör­de­li a ke­zét

 

pa­li bá­csi: És ha még­se jöt­tek ös­­sze?

évike: Ak­kor ös­­sze­jöt­tek más­nap.

pa­li bá­csi: Le­he­tet­len. Egész nap együtt vol­tunk. Bújt hoz­zám, édes volt, mint ko­ráb­ban so­ha, csa­cso­gott az elő­ző na­pi si­ke­re­i­ről, hogy men­­nyi­re tet­szet­tek min­den­ki­nek a szőt­te­sei, men­­nyi szép mun­kát lá­tott, te­rí­tő­ket, pásztorbotot…

 

Pa­li bá­csi el­gon­dol­ko­dik, le­hajt­ja a fe­jét

 

pa­li bá­csi: Még el is me­sél­te.

évike: Ös­­sze­jöt­tek. Pont ez a bi­zo­nyí­ték, hogy túl­kom­pen­zált.

pa­li bá­csi: Hát ilyen lenne?…

évike: Nő. Em­lé­kez­zen, én is meg­csó­kol­tam az őrt, pe­dig nem kel­lett vol­na.

pa­li bá­csi: Az nem túl­kom­pen­zá­lás, ma­ga sze­re­ti a… Sze­rel­met. De mi van, ha meg­za­var­ták őket? Vagy le­tar­tóz­tat­ták a Bittnert? Ha fel­éb­redt ben­ne a hű­ség?

évike: De­hogy éb­redt.

pa­li bá­csi: Nem lehet?…

évike: Mér­ges volt ma­gá­ra, ami­ért nem ment el ve­le. Fon­tos volt ne­ki az az es­te. Nor­má­lis nő ilyen­kor bos­­szút áll.

pa­li bá­csi: Igen?

évike: Egyéb­ként meg mind­járt ki­de­rül. Az imén­ti, hat év­ti­ze­des ta­pasz­ta­la­tom alap­ján azt mond­ha­tom, ha a Bittner fél pil­la­nat­ra egye­dül ma­radt Ve­ro­ni­ka né­ni­vel, ak­kor pil­la­na­to­kon be­lül be­jön az aj­tón a fia.

pa­li bá­csi: Gon­dol­ja?

évike: Gon­do­lom.

 

Pa­li bá­csi­nak meg­re­meg a ke­ze, rá­gyúj­ta­na, Évi­ke int, hogy ne te­gye. Lép­tek hal­lat­sza­nak, Pa­li bá­csi infarktusközeli ál­la­pot­ba ke­rül

 

pa­li bá­csi: Idők is­te­nei, most se­gít­se­tek.

évike: Aki bújt, aki nem.

 

Ve­ro­ni­ka né­ni és Pé­ter sza­lad be, ugyan­úgy, mint ko­ráb­ban

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Nincs sem­mi ba­jod? Az űr­szon­da, ugye? Min­ket sújt, sze­gény ma­gya­ro­kat!

 

Pa­li bá­csi fel­ki­ált örö­mé­ben, oda­sza­lad Pé­ter­hez, meg­öle­li, Évi­ke szin­tén bol­dog, Ve­ro­ni­ka né­ni és Pé­ter ér­tet­len­ke­dik

 

pa­li bá­csi: Mű­kö­dik! Hely­re­állt min­den! Fi­am! De jó, hogy vagy!

péter: Min­den rend­ben, apa? Hogy ne len­nék?!

pa­li bá­csi: Ve­ro­ni­ka, hát megint lát­lak! Így, éretten…

 

Ve­ro­ni­ka né­ni és Pé­ter el­hűl­ten áll

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Meg­ütöt­ted ma­gad?

pa­li bá­csi: Mi­lyen szé­pen ki van ta­lál­va az élet!

ve­ro­ni­ka né­ni: Még­sem űr­szon­da volt?

péter: Sze­rin­tem csak egy kis föld­ren­gés. (tap­sol) Örü­lök, hogy ren­de­ződ­ni lát­sza­nak a dol­gok. Már csak a meny­asz­­szo­nyom hi­ány­zik. Apa, re­mé­lem, át­gon­do­lod még ezt a köl­tö­zés-öt­le­tet.

pa­li bá­csi: Átgondolom…. Bár fáj, de át­gon­do­lom. Majd­nem el­vesz­tet­te­lek, fi­am.

 

Pé­ter és Ve­ro­ni­ka né­ni nem ér­ti Pa­li bá­csit

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Le­gyen ez a min­dent-fe­lej­tés nap­ja.

pa­li bá­csi: Az azért ne, de hol­na­pig te­gyük fél­re az el­len­té­te­ket.

ve­ro­ni­ka né­ni: Én pe­dig azt mon­dom: fáty­lat a múlt­ra!

évike (ma­gá­ban): Azt el­hi­szem.

ve­ro­ni­ka né­ni: Mit mo­tyog? Meg­bo­csá­tok ma­gá­nak, as­­szisz­tens. Ta­lán nem akart ros­­szat, de ha igen, ak­kor se ha­rag­szom. Egy ilyen na­pon, ami­kor a fi­am rév­be ér, nem len­ne il­do­mos. Ra­vasz do­log az aszt­ro­ló­gia, né­ha úgy lát­szik, min­den ös­­sze­dől, az­tán elég egy kis el­moz­du­lás, és ren­de­ződ­nek a dol­gok.

 

Csend. Pa­li bá­csi sze­re­tet­tel néz vé­gig a töb­bi­e­ken. Meg­szó­lal Pé­ter mo­bil­ja. Fel­ve­szi. Ugyan­az a di­a­ló­gus, mint ko­ráb­ban

 

péter: Lu­ca! Hol vagy már? Képzeld… (el­ko­mo­ro­dik) Mi­cso­da? Ezt nem te­he­ted! Hallo! Hallo!

 

Pé­ter ki­nyom­ja a te­le­font, ös­­sze­om­lik

 

péter: Lu­ca nem akarja… Nem akar es­kü­vőt.

ve­ro­ni­ka né­ni (ká­bán bó­lo­gat): A Sza­tur­nusz mi­att van. Ami nem elég fe­hér, az ma fe­ke­te lesz. Még­se jó irány­ba tör­tént az el­moz­du­lás. Pe­dig már azt le­he­tett hin­ni.

 

Pa­li bá­csi meg­kö­szö­rü­li a tor­kát

 

pa­li bá­csi: Ked­ve­se­im! Ne bú­sul­ja­tok. Az élet gyö­nyö­rű, higyjétek el.

péter: A kur­va élet­be.

pa­li bá­csi: Kü­lö­nös nap ez a mai.

ve­ro­ni­ka né­ni: Az biz­tos.

péter: Hal­lot­tad, amit mond­tam, apa? Lu­ca le­mond­ta az es­kü­vőt! Most!

pa­li bá­csi: Fiam… Én ma meg­jár­tam a men­­nyet és a pok­lot.

péter: Mi lesz?! Luca…

 

Pé­ter ta­nács­ta­la­nul néz kö­rül, Évi­ke oda­lép hoz­zá, át­öle­li

 

évike: Ki­ta­lá­lunk va­la­mit.

ve­ro­ni­ka né­ni: Fel­hí­vom. Majd én be­szé­lek ve­le.

pa­li bá­csi: Nyu­ga­lom, Ve­ro­ni­ka. Fi­gyel­je­tek rám. Ös­­sze­fog­la­lok.

péter: Mi a fran­cot csi­nálsz?

pa­li bá­csi: Ös­­szeg­zek. Fur­csa lesz, amit hal­lo­tok. Megint bo­lond­nak fog­tok néz­ni, de nem ér­de­kes. Ma egy orosz űr­szon­da se­gít­sé­gé­vel és áll­ha­ta­tos do­hány­zó szen­ve­dé­lyem­nek kö­szön­he­tő­en si­ke­rült meg­va­ló­sí­ta­nom gyer­mek­ko­ri ál­mo­mat, az idő­uta­zást.

veronika: Mit csi­nál­tál, te sze­ren­csét­len? Be­ver­ted a fe­je­det a föld­ren­gés­kor! Hí­vom Lu­cát, Pé­ter­kém, mind­járt fel­hí­vom.

pa­li bá­csi: Várj. Ma meg­tud­tam, hogy a fe­le­sé­gem hat­van éve meg­csalt egy ócs­ka nyugdíjasotthon hib­bant­nak tű­nő la­kó­já­val.

évike: Hat­van­egy.

ve­ro­ni­ka né­ni: Ezen már túl vol­tunk egy­szer, most Lu­ca és Pé­ter házassá…

pa­li bá­csi: …jártam 1952-ben, meg­él­tem gyer­me­kem lé­tét és nem­lét­ét. Az­tán nemgyermekem lé­tét.

péter: Apa, te tisz­ta hü­lye vagy?!

évike: Iga­zat be­szél.

 

Pé­ter és Ve­ro­ni­ka né­ni egy­más­ra néz

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Ezek ös­­sze­fog­tak. Ki akar­nak idegelni ide­gi­leg.

pa­li bá­csi: Ép­pen az a lé­nyeg, hogy nem. Hogy sem­mi baj. Nem kön­­nyű ezt mon­da­nom a tör­tén­tek után, még­is ezt mon­dom. Mert hát ta­ga­dod-e, Ve­ro­ni­ka, hogy a ki­ál­lí­tá­son a Bittnerrel…

ve­ro­ni­ka né­ni: …hagyjuk már ezt. Az előbb még ra­gyog­tál a bol­dog­ság­tól.

pa­li bá­csi: Most is ra­gyo­gok. De… Légy erős, Pe­ti­ke. Te a Bittner fia vagy.

 

Pé­ter le­ül. Évi­ke oda­ug­rik, át­öle­li. Pé­ter hol Ve­ro­ni­ka né­ni­re néz, hol Pa­li bá­csi­ra

 

ve­ro­ni­ka né­ni (za­var­ban, da­dog­va): Ne rám nézz. Ő be­szél. Őt mi­nő­sí­ti, amit mond. (Pa­li bá­csi­ra mu­tat) És nem is biz­tos. És pont most kell ezt?!

péter: Ez sok ne­kem má­ra.

 

Ve­ro­ni­ka né­ni sír­ni kezd. Csen­get­nek. Pé­ter fel­kap­ja a fe­jét

 

péter: Lu­ca?

 

Ro­han ki aj­tót nyit­ni. Pa­li bá­csi és Ve­ro­ni­ka né­ni egy­mást né­zi, Évi­ke a be­já­rat fe­lé fi­gyel. Pár má­sod­perc­cel ké­sőbb Bittner tű­nik fel hü­lye mo­so­lyá­val. Mö­göt­te Pé­ter jön. Ve­ro­ni­ka né­ni fel­pat­tan

 

pa­li bá­csi: Bittner!

évike: Ő az?!

ve­ro­ni­ka né­ni: Hogy ke­rülsz ide? Hogy kép­ze­led?!

évike: Ke­gyet­len úr az idő.

pa­li bá­csi: Fi­am. Be­mu­ta­tom az apá­dat.

 

Bittner el­cso­dál­ko­zik

 

bittner: Nem hi­szem.

 

Pa­li bá­csi meg­in­dul fe­lé

 

pa­li bá­csi: Meg­ölöm!

 

Ve­ro­ni­ka né­ni fel­si­kolt, Bittner elé áll

 

pa­li bá­csi: Vé­ded? Tő­lem?

 

Pé­ter le­fog­ja Pa­li bá­csit

 

bittner: Fel­me­rül a kér­dés, mit ke­re­sek itt.

pa­li bá­csi: Fel.

bittner: Hal­lot­tam, nász van ké­szü­lő­ben, gon­dol­tam, el­ho­zom jó­kí­ván­sá­ga­i­mat.

pa­li bá­csi: Ki­től hal­lot­ta, gaz­em­ber?

bittner: Veruskától.

veronika: Nem azért mond­tam, hogy ide gye­re!

pa­li bá­csi: Mi­kor mond­tad ne­ki?

 

Bittner sze­lí­den mo­so­lyog, a töb­bi­ek le­fagy­va áll­nak

 

bittner: Vé­gig­gon­dol­tam a múl­tat. Át­pör­get­tem az idők óce­án­ján el­mém ha­jó­ját.

pa­li bá­csi: Ta­ka­rod­jon in­nen.

bittner: Ahogy a je­les szer­ző ír­ja, a ten­ger és a haj­nal ké­ke­sen ölel­ke­zik a horozinton. Nos, ugyan­így fo­nó­dik ös­­sze el­mém ég­szín­kék ze­nit­jén az em­lé­kek szí­nes, zűr­za­va­ros, bo­nyo­lult forgataga… (be­le­za­va­ro­dik) Egy­szó­val jöt­tem tisz­ta vi­zet ön­te­ni a po­hár­ba. Egy­ko­ron szín­mű­vész­nek ké­szül­tem.

pa­li bá­csi: Ki nem szar­ja le?!

bittner: Egy ked­ves kis szín­kör­be jár­tam.

péter: Ez most hogy jön ide?

bittner: Tí­zen vol­tunk. Négy fiú, nyolc lány. Ked­vem­re va­ló az el­osz­lás, még­is ab­ba­hagy­tam, mert egy íz­ben kép­te­len vol­tam hi­te­le­sen el­ját­sza­ni egy kro­ko­dilt. Más­kor nem tud­tam, hogy kell pat­tog­tat­nom a lab­dát, hogy szög­ben men­jen. Rá­adá­sul nem volt sem­mi­lyen lab­da. De mi­ért is mon­dom mind­ezt?

 

Vá­ra­ko­zón néz­nek rá, de nem foly­tat­ja. Me­red ma­ga elé

 

évike (óva­to­san): Mi­ért?

bittner: Mit mi­ért?

 

Bittner las­san elő­vesz a zse­bé­ből egy al­mát és egy bics­kát, ami­vel sze­le­tel­ni kez­di

veronika: Jobb len­ne, ha el­men­nél.

pa­li bá­csi: Tür­tőz­te­tem ma­gam, de már nem so­ká­ig.

 

Bittner Évi­két né­zi

 

bittner: Nem ta­lál­koz­tunk mi va­la­hol? Ha ma­gá­ra né­zek, mint­ha ma len­ne. Ma­gam­ra in­kább nem te­kin­tek.

évike (za­var­ban): Nem rém­lik.

bittner: Kü­lö­nös.

 

Eszi az al­mát. Évi­ke za­va­rá­ban a mell­tar­tó­ját hú­zo­gat­ja

 

pa­li bá­csi: El­megy ma­gá­tól, vagy a fi­am­mal do­bas­sam ki? A fi­á­val.

bittner (Évi­két né­zi): Kép­zel­jék el, hogy ab­ból az ener­gi­á­ból, amit a vi­lág ösz­­szes nő­je egy nap alatt ar­ra for­dít, hogy vis­­sza­rán­gas­sa a he­lyé­re a mell­tar­tó­pánt­ját, mek­ko­ra vá­rost le­het­ne el­lát­ni áram­mal.

 

Pa­li bá­csi el­gon­dol­ko­dik

 

bittner (vá­rat­la­nul ko­mo­lyan): Pál. Fel­tör­tek ben­nem az em­lé­kek. Én azon a na­pon, ame­lyet em­lí­tett, nem tet­tem ma­ga­mé­vá Veruskát. Ez szin­te biz­tos. To­vább­me­gyek: biz­tos. Nem sok­kal előt­te erő­sen le­fá­rasz­tott egy oda­adó hölgy (Évi­ké­re néz), aki a meg­szó­la­lá­sig ha­son­lí­tott er­re a kis­as­­szony­ra, Veruska pe­dig hul­la­ré­szeg volt. Ak­kor és ott nem tör­tént sem­mi köz­tünk. Csak majd­nem. Ezt sze­ret­tem vol­na el­mon­da­ni.

 

Csend. Ve­ro­ni­ka né­ni za­va­ros te­kin­tet­tel jár­kál, pró­bál em­lé­kez­ni, elő­ször hi­tet­len­ke­dik, az­tán kap­csol, mo­so­lyog­ni kezd

 

ve­ro­ni­ka né­ni (Pa­li bá­csi­nak): Na, mit szólsz? Mi­u­tán alap­ta­la­nul meg­vá­dol­tál, fel­bo­rí­tot­tad a csa­lá­di békét… (Bittnernek) Kö­szö­nöm.

pa­li bá­csi: Állj! És a le­vél?

bittner: Azt mond­tam, ak­kor nem tör­tént sem­mi. (megint mint egy bo­lond) Több­re nem em­lék­szem. Csak ez de­ren­gett fel. Hogy ak­kor nem.

 

Bittner vi­gyo­rog

 

péter: Ak­kor nem let­tünk sok­kal oko­sab­bak.

ve­ro­ni­ka né­ni: De­hogy­nem, meg­dőlt a vád, ami­vel apád il­le­tett, hogy az ő fia vagy.

pa­li bá­csi: Ha igaz, amit hal­lot­tunk.

bittner: Olyan igaz, mint hogy itt ál­lok.

pa­li bá­csi: És ké­sőbb?

bittner: Azt még fel kell hoz­nom az em­lé­kek galaktikus… Egy­elő­re en­­nyit si­ke­rült.

veronika: A csil­la­gok, a csill… A csil­la­gok csi­nál­ják ezt ve­lünk!

pa­li bá­csi: Azok lesz­nek, Ve­ro­ni­ka. A csil­la­gok. Meg az is­te­nek.

évike: Pa­li bá­csi, ma­ga többistenhívő? Már az előbb is fel­tűnt.

 

Pé­ter ki­tán­to­rog

 

veronika: Ho­va mész, fi­am?

bittner: Tá­voz­nék, vár vis­­sza a töb­bi hü­lye. Bo­rí­té­kol­tam egy lé­pést, kí­ván­csi va­gyok, mit lép a part­ne­rem a huszár-ef-6-omra.

 

Meg­ha­jol, ki­megy. Néz­nek utá­na

 

ve­ro­ni­ka né­ni (Pa­li bá­csi­nak): Re­mé­lem, kel­lő­en el­szé­gyell­ted ma­gad.

évike: Én nem hit­tem egy pil­la­na­tig se, hogy Pe­ti­ke a Bittner fia. Nincs sem­mi, ami­ben ha­son­lí­ta­na rá.

pa­li bá­csi: Ez igaz.

évike: Mond­juk ma­gá­ra se, Pa­li bá­csi.

pa­li bá­csi: Sze­ren­csé­re nem is má­ni­á­kus, mint az any­ja. Se aszt­ro­ló­gi­ai ér­dek­lő­dés, se szö­vés-fo­nás.

 

Pé­ter jön be egy ha­lom fegy­ver­rel, őrült te­kin­tet­tel

pa­li bá­csi: Leg­fel­jebb a hü­lye fegy­ver­má­nia.

péter: Csi­ná­lok egy ki­ál­lí­tást én is, anya. Te a szőt­te­se­id­ből, én a fegy­ve­re­im­ből. An­­nyi a kés, meg a pisz­toly, ös­­sze­sze­dem mind­et, csi­ná­lunk egy kö­zös tár­la­tot.

 

Évi­ke el­sá­pad

 

pa­li bá­csi: Tény­leg, hon­nan jö­het ne­ked ez a fegy­ver­má­nia? En­gem so­se ér­de­kel­tek. Apá­ról fi­ú­ra szo­kott száll­ni az ilyen. Az én apám fi­zi­kus volt, és bé­lye­get gyűj­tött. En­gem is pont ezek ér­de­kel­tek. De a fegy­ve­rek?!

 

Évi­ke a fe­jét fog­ja

 

évike: Apá­ról fiúra…

péter: Va­la­mi ősi ösz­tön le­het. Szé­pek.

évike: Uram­is­ten.

pa­li bá­csi: Ma­gá­nak csak egy, Évi­ke.

évike: Apá­ról fiúra…

pa­li bá­csi: Mit mond, Évi­ke?

ve­ro­ni­ka né­ni: Mo­tyog megint va­la­mit.

péter: Be­ho­zom a töb­bit is.

 

Pé­ter ki­megy

 

évike: Az őr…

 

Né­zik ér­tet­len­ked­ve

 

évike: A múltban… Az őr! A fegy­ve­ré­vel. Apá­ról fi­ú­ra, a fegy­ve­rek szeretete…

pa­li bá­csi: Az őr, aki­vel tán­colt?

 

Ve­ro­ni­ka né­ni za­va­rá­ban fel­dönt va­la­mit

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Ér­te­nem kel­le­ne va­la­mit?

évike: Igen. Ta­lán.

 

Pa­li bá­csi Ve­ro­ni­ka né­ni­re bá­mul, aki megint sír­va fa­kad

 

évike: Ve­ro­ni­ka né­ni, mond­ja el az iga­zat.

ve­ro­ni­ka né­ni: Nem tu­dom, mi­ről be­szél, as­­szisz­tens, de elmondom… A ki­ál­lí­tá­son, igen… Hos­­szú volt az es­te. A Bittner cső­döt mon­dott. Én it­tam. So­kat. Vod­kát, pezs­gőt. Ke­res­ni akar­tam va­la­kit, aki­vel ki­tom­bol­ha­tom ma­gam. Mert akar­tam a Bittnert, ez az igazság… De ő min­den­kit, aki csak fel­tűnt a lát­ha­tá­ron, aki élt és moz­gott, és nő volt… Ott­ha­gyott va­la­ki mi­att, az­tán vis­­sza­jött, ak­kor már ré­szeg vol­tam. Nem lett vol­na baj, csak nem ment ne­ki. És ak­kor az őr, aki ott volt a géppisztolyával… Női ne­ve­ket mon­do­ga­tott, föl-alá jár­kált, mint­ha ke­res­ne va­la­kit. Egy­szer csak az mond­ta, Ve­ra. És én a kar­já­ba ve­tet­tem ma­gam.

évike: Én mond­tam, hogy ta­lál­ja ki a ne­ve­met.

ve­ro­ni­ka né­ni: Ma­ga meg se szü­le­tett ak­kor még, ne be­szél­jen hü­lye­sé­ge­ket.

évike: Pa­li bácsi… Hadd men­jek el azonnal… Hadd utaz­zak el. A Nap­ki­rály­hoz. Vagy bár­ho­va.

pa­li bá­csi: Az őr nem­zet­te a fi­a­mat? Ezt aka­rod mon­da­ni, Ve­ro­ni­ka?

ve­ro­ni­ka né­ni: Ta­lán.

 

Pé­ter jön be újabb adag fegy­ver­rel

 

péter: Ezek a gye­rek­ko­ri mű­anyag­ok.

 

Né­zik őt csend­ben

 

péter: Mit néz­tek?

 

Évi­ke oda­sza­lad Pé­ter­hez, öle­li, csó­kol­ja

 

évike: Sze­ret­lek.

 

Csend

 

évike: Ki­csit hoz­zá­já­rul­tam én is, hogy le­gyél. (Pa­li bá­csi­nak) A ne­vek mi­att.

pa­li bá­csi: Majd­nem még­se let­tél, fi­am. Kö­szönd meg Évi­ké­nek, hogy vagy.

péter: Az előbb már úgy tűnt, szel­le­mi­leg nincs prob­lé­ma.

évike (Pé­ter­nek): Te is sze­retsz, tu­dom. És nem kel­le­nek va­ku­zó ja­pá­nok.

péter: Kik? Te se vagy nor­má­lis? Va­la­mi su­gár­zás ért ti­te­ket?

évike: Meg ko­po­gós ci­pők se. Sem­mi nem kell, csak te. Nagy gond len­ne le­mon­da­ni az es­kü­vőt, gon­do­lom. Csak mert eset­leg ki­ta­lál­hat­nánk va­la­mit.

péter: Ve­gye­lek el té­ged?

 

Évi­ke ne­vet, bó­lo­gat. Pé­ter té­to­ván át­öle­li

 

ve­ro­ni­ka né­ni: Olyan vol­tam, mint a tö­meg. Jel­sza­va­kat sze­ret­tem.

évike: Mi­ről tet­szik be­szél­ni?

ve­ro­ni­ka né­ni: Mint a tö­meg, ami sze­re­ti, ha ve­ze­tik. Jel­sza­va­kat kö­ve­tel, mind­egy, mi­lye­ne­ket, csak ve­gyék le ró­la a gon­dol­ko­dás ter­hét. Ilyen vol­tam én is. Ve­zé­rek, férfiak…

pa­li bá­csi: Ezt majd még rakd ki kár­tyán azért.

péter: És ak­kor a Luca?…

évike: Lu­ca már nincs. Évi­ke van.

ve­ro­ni­ka né­ni: Ne­kem so­ha nem tet­szett a Lu­ca. Nem azt mond­ja, hogy buk­fenc, ha­nem hogy gu­ru­ló át­for­du­lás. Ne­kem en­­nyi elég va­la­ki­ből.

évike: Én min­dig azt mon­dom, hogy buk­fenc.

ve­ro­ni­ka né­ni: Ma­ga se tet­szik, as­­szisz­tens. Gon­dold át, fi­am. Mi­nek el­kap­kod­ni? Házasság!…

 

Pa­li bá­csi bá­tor­ta­la­nul át­öle­li Ve­ro­ni­ka né­nit

 

péter: Évi­ke, ha meg­gon­do­lom, min­dig mel­let­tem áll­tál. Az ös­­szes csa­ló­dá­som után te vi­gasz­tal­tál meg.

pa­li bá­csi: Mi­cso­da?

 

Pé­ter óva­to­san meg­csó­kol­ja Évi­két

 

pa­li bá­csi: Hé! Ő az én as­­szisz­ten­sem! És bos­­szú­esz­kö­zöm.

évike: Be­le­fér, Pa­li bá­csi. Meg­old­juk.

péter: Ak­kor most? Küld­jük ha­za a nász­né­pet? 

évike: Egy­sze­rűbb, ha si­mán be­ug­rom. Én is jár­tam szín­kör­be, mint a Bittner. Egy­szer meny­as­­szonyt kel­lett ala­kí­ta­nom. Elég jól ment.

 

A rá­dió nyi­ko­rog­ni kezd, Évi­ke oda­megy, fel­han­go­sít­ja

 

rá­dió­be­mon­dó: Ked­ves hall­ga­tó­ink, a Ka­taszt­ró­fa­vé­de­lem köz­lé­se sze­rint sze­mé­lyi sé­rü­lés nem tör­tént a Leonyid
űr­szon­da da­rab­ja­i­nak mai be­csa­pó­dá­sa­kor, és az anya­gi kár sem je­len­tős. Büsz­kék le­he­tünk, hogy a szon­da min­ket vá­lasz­tott, ez­zel a vi­lág­saj­tó cím­lap­ja­i­ra ke­rü­lünk. Rend­kí­vü­li je­lent­ke­zé­se­in­ket ezen­nel be­fe­jez­zük. Adá­sun­kat „Köd­be ve­szett tö­re­dé­kes mű­vek” cí­mű mű­so­runk­kal foly­tat­juk, el­ső­ként hall­gas­sák meg is­me­ret­len szer­zők har­so­na­szer­ze­mé­nye­i­ből ké­szült ös­­sze­ál­lí­tá­sun­kat.

 

Ze­ne in­dul, tán­col­ni kez­de­nek. A je­le­net át­megy es­kü­vői lag­zi­ba. Egy­re töb­ben tán­col­nak a szín­pa­don, az egyik sa­rok­ban idős őr je­le­nik meg, né­zi a tár­sa­sá­got