Enigma, Berlin 1936

 

Az átszúrt szív, amiben a szerelmesek

hisznek, engem feladatomra

emlékeztet. Vezérre vágytam

 

mindig. Apám szelleme kegyetlenségre

tanított. Amit elmulasztott életében, most

halálában kívánta pótolni. Nem

 

találtam megnyugtatónak neveltetésem.

Korunk szelleme túlságosan szabados

nekem. Megvetésem a gyengéknek szól.

 

 

 

Wannsee

 

 

De hol van már Otmar Freyherr von Verschuer,

ki tudós doktor volt, megszállott elme,

és a haladást mindennél többre becsülte?

De sajnos, csak azt becsülte!

 

Ki frissen metszett fejet kapott spirituszban,

a Birodalmi Posta szállította keletről, mert

a megkínzott gyermekarcok vonásait csodálta.

És különösen az ikrekért rajongott.

 

Famulusa küldött neki mindig a friss hullákból

anatómiailag korrektül kimetszett részeket,

ártatlan szemeket, mert mestere erre vágyott.

És gyűjteménye ma is ritkaság!

 

Hol van Georg Leibbrandt, Erich Neumann, Wilhelm

Kritzinger, hol Gerhard Klopfer, az ügyvéd, Otto Hoffmann,

a kereskedő és Heinrich Müller, aki eltűnt nyomtalan?

És a többi kilenc hová lett?

 

Tizenöt férfi beszélgetett kilencszásznegyvenkettő január

huszadikán az Am Großen Wannsee egyik villájában,

a kesernyés cigarettafüst és az erős konyak ködében.

A fanyar szag nem is hasonlított a véréhez.

 

És hamarosan nem várt megrendelések futnak be

az erfurti Topf und Söhne céghez. De ekkor már

senki sem kérdezte, hol van az őrült porosz tiszt?

És hová tűnt Henriette Vogel szeme kékje?

 

 

Három kavics a sírra

 

 

[ I. ]

 

Mert azt várják a holtaktól, hogy tudják az utat

a mindennapok szakadéka fölött. Amikor

elhagyják a kétségbeesés vidékeit, és elindulnak

egy távoli, ismeretlen birodalom felé,

amely olyan, mint a zene. Áradó, mindenütt

jelenlévő magányos várakozás. Ez a zene

nem töri át a falakat. Halkan kopog.

A réseken szivárog át. Nesztelenül belopódzik,

és feltöri a láda mélyére rejtett diót.

Előgurítja az elveszettnek hitt üveggolyót,

játszik vele. Egyszerre pattannak el a vitrinekben

a metszett kristálypoharak. Pattan el a húr.

 

 

[ II. ]

 

Nyitott doboz Isten léte, tele

halottakkal. Egymásra dobálva

fekszenek benne, és néznek el

messze. Szemüket egy pillanatra sem

hunyják le. Isten egy távoli zugban

kucorog, és reszket. Görcsösen össze-

szorítja szempilláit. Vékony,

nyüszítő hangon sír.

 

 

[ III. ]

 

Nyitott doboz Isten léte, tele

játékkal. Néha gyerekek ülik körül,

keresgélnek benne. Minden játék egy

rejtély. Isten ott ül közöttük, és

figyeli őket. Maga is gyermek, aki

keresgél. Amikor valamit talál,

megörül neki. Forgatja kicsi

kezében. Majd visszaejti.