LX. zsoltár

A magyarokhoz

 

1 Én, a zsoltárparazita,

repedtfazék hangomon

ezt éneklem:

2 Mikor harcoltunk

a szerbekkel,

a románokkal,

elvetettél és felnégyeltél minket.

3 Mikor harcoltunk

az osztrákokkal,

az oroszokkal,

veszni hagytál,

de fölmagasztaltál minket.

4 A két múlt században

két nagy szabadság-

vesztő harcunk volt,

és hálás érte a világ.

5 Mert a szabadságot

néha – valakinek –

látványosan el kell

veszítenie, hogy többen,

mint a valaki, lassan,

lépésről lépésre

tudatára ébredjenek

a sajátjuknak.

6 Megrendítetted az országot,

sokfelé szakasztottad.

Amikor az akár le

is győzhetők ellen

fordultunk, sárba löktél,

úgy vesztettünk,

amikor a legyőzhetetlenek

ellen, a vereségben

nyertünk.

7 Nehéz dolgokat

láttál velünk,

borral itattál, hogy

mással is lehess.

8 Add meg egyszer már

nekünk a belső

győzelem megaláztatását!

9 Jelző nélkül le se mertem

írni azt, hogy győzelem.

10 A magyar pusztában

mondta Isten:

Örvendezzetek, kiosztottam

délt és nyugatot.

Bécs csak egy kapu, lépjetek be!

Velence az én mosómedencém.

Berlinben az egyszerű életet tanuljátok,

Veronát értetek énekelem meg.

Amszterdamban ismerjétek meg

végre a nőt, Párizsban a férfit,

Rómában a helyettesemet,

Londonban a világot.

Lisszabonon át meneküljetek előle,

Compostelán át előlem.

11 Kicsoda vezet engem

az erős városokba?

12 Hatvan éve egy

focimeccsen siránkoztok.

13 Kilencven éve azon,

hogy maradt egyáltalán

országotok.

14 Az én népemnek

2000 éven át nem volt.

Akartok hát a kedvenceim lenni?

15 Istennel győzedelmet

vesztünk, ő tapodja el

bennünk az ellenséget,

az indokolatlan

és az indokolt gőgöt.

 

 

XL. zsoltár

A lázadásról

 

1 Attól, mert ott voltál

a létrejöttüknél, ezek az erők

nem lesznek kíméletesek veled.

2 Az Úr elhajolt tőlem,

nem hallhatta a suttogásomat,

de – csoda – mégis kitalálta,

amit kimondani

amúgy se mertem volna.

3 Régi éneket adott a számba

az Úr. Aztán túlságosan

újat, senkinek se tetszett

rajta kívül. De én

többre vágytam.

4 Azaz többel is beértem

volna, és igazából,

nagyon igazából, kevesebbre

vágytam.

5 Ezek talán nem is erők.

Ezek is csak ezek,

mint az eggyel ezelőtti

változás ezekjei.

6 Röhögve hirdetem

az igazságtalanságot.

Alig hallják. Vagy nem

az, akinek kéne.

7 Lázadjunk föl!

Dicsérjük az Urat

a lázadásban!

8 Legyen nagy gyülekezet

az utcán és a facebookon,

a templomban és a tőzsdén,

a könyvtárban és a boksz-

meccsen, a folyóparton

és a reptéren.

9 Tudja már mindenki,

hogy tévedtünk.

Hogy az is tévedett,

aki nem tévedett,

de most ezt a tévedést

egy újabb tévedéssel

visszavonja.

10 Ha kiszakad az ajkunk,

akkor is, ha összeég

a telefondrót, akkor

is, mondja és zúgja,

hirdesse és vakogja

mindenki, hogy:

Elég már!

11 Miből is? A pénzből

és a pénztelenségből.

Az önsajnálatból és

az öngyűlöletből.

A hűtlenségből és

a féltékenységből.

A vitákból és az

ítélethirdetésből.

12 Hé! Ti nem

vagytok erők!

Hé! Nem tudnátok

egy másik, egy jobb

világot találni magatoknak?

Hé, ti nem is

vagytok!

13 Aki van, az alighanem

egyedül az Úr.

14 A félig-lét bajnokai

trappolva végigmennek

az utcán. Aztán a naplementén

át felgyalogolnak az égre.

Nem sejtik: Nemrég

ott adták át a pokol

új bejáratát, híddal

a Styxen, mágneskártyás

beléptető rendszerrel.

15 Új egyenruha

az ördögökön is.

Magánalkalmazásban állnak.

A nyakukban dögcédula. 

 

 

LIX. zsoltár

 

1 A költészet ellenségei

ellepik a világot.

Kérlek, Uram, szabadíts

meg tőlük!

2 Járja egy angyal

karddal a földet,

és akinek a könyvtárában

nem talál verseket,

vágja le!

Akinek nincs könyvtára,

vágja le!

3 Szabadíts meg engemet

az olvasni nem tudóktól,

az érzelgős emberek

ellen tarts meg engemet!

4 Most íme, lelkem után

leselkednek, egybegyűltek

ellenem a semmitmondók

és a nagyhangúak,

az ócskaságkedvelők

és a gondolkodásképtelenek.

5 Ó, Uram, versek és irodalom,

érzések és pontosság Istene,

kultúra bentlakója,

gondolkodás működtetője,

ízlés csiszolója,

vélemény formálója,

szabadság edzője,

fújj bele sípodba!

6 Estenden megjelennek

a botfülűek és botlelkűek,

teletrappolják a várost.

7 Szájukban sarló,

kezükben horog.

Te pedig, Uram, neveted

őket. És rettenetes a Te

nevetésed, megcsúfol

minden egyformát és formátlant.

8 Szájuk vétke nagyobb

vagy fülük vétke?

Szemük vétke nagyobb

vagy sóhajuk vétke?

9 Hagyd őket egyedül

egy verstelen világban,

zárd be őket

egy irodalom nélküli

időbe. Félni fognak,

sírni és rimánkodni.

Könyörögni fognak,

hogy ostyán szavakat

vehessenek magukhoz.

10 De akkor nem fog

bennük megmaradni a szó!

11 Kegyelmezz nekik

búsulásukban,

estenden megjelennek,

teleszavalják a várost.

Könyvek után barangolnak,

antikváriumba törnek be,

aztán együtt olvasnak

a kiérkező biztonságiakkal.

12 Én pedig énekelek,

mert Isten az én olvasóm,

és én az ő olvasója

vagyok.