Wittgenstein–Hamletc.

(Roger Hilton félfigurális absztrakt festő emlékére)

 

Annyi mindent lehetne/kellene még mondanom.

Nem is, hogy nem lehet/nem kell.

De hogy

annyi mindent/és hogy mondanom.

És hogy

mondanom/és hogy annyi mindent. 

És ezt faragni lehetne.

És ez rokona annak, hogy

amiről hall lehet gatni, arról hall kell

gatni,

amiről be lehet szélni, arról be kell

szélni.

Hogy annyi minden és hogy mondani:

a legnehezebben hozza össze, hogy

annyi mindent,

és a „mond” ragozva.

És így se jó. Jó volt, de az már rögtön nem volt jó sehogy.

Olyan jó volt, hogy nem volt meg rá a „hogyan”.

Csak hiányolja-e egyik a másikát! És egyike/másika ugyan ennek az? 

 

XXX

 

Annyi mindent

még

mondanom.

De mondani?

És annyi minden?

 

XXX

 

Reggeliznek a még nem ismert szigeten.

„Egy kis…mit is…hogy mondanom”. Rendel.

Egyikük: „Hogy hogy mondanom?”

De ott jön Forty (Fortinbras).

Ha jól írom.

Én egy kis, mondom, ahogy a főúr visszajön

(mert főúri a kiszolgálás a szigeten, nem egy kiS Zolgálót

küldenek, egy kiS Zolgálólányt, bár ki tudja, hátha

volna jobb?!), mondom,

„én egy kis mindent kérnék”.

Hát nem egy kiS Zolgálót küld??

„Főúri”, mondom, „az annyi mindent nem is kell már mondani.”

De, de, így útitársam, épp hogy mondani lehet.

Jó, mondom. Mondjuk.

Így áll be a némaság, jön föl s hanyatlik a Nap.

Jaj, annyi mindent fent vagyok, s jaj, lent vagyok.

Jaj, annyi mindent lent vagyok, s jaj, fent vagyok.

Jaj, annyi mindent fent vagyok, s majd lent leszek.

Jaj, annyi mindent lent vagyok, s majd lent leszek.

Jaj, annyi mindent fent vagyok, s majd lent leszek.

Jaj, folyton összekeverem, ismételem.De ezt mind össze lehet rendezni is valahogy:

az alábbi ábra szerint:

Vagy: ahol Nap nem jár ugyan, de mindenki sziget

E világban itt nem a Nap jár, csak mindenki sziget,

és hiheti, a Nap járása négyszögesült.

Vagy mondjuk bármi egyebetc.

(S csak stb. a „sziget” is.)