A temetés, amelyen Esti Kornél letépi ingét

Kaszás Máté  novella, 2012, 55. évfolyam, 1. szám, 13. oldal
Lapszám letöltése
PDF-ben

epének

 

1.) Várta a pap a csodát, nagyon várta, számított rá, elvárta. Miért? Talán megjelent neki valaki álmában, és közölte vele, hogy: igen? Megingott-e hitében, amikor nem, amikor mégsem következett be a csoda? Méhében öt hónapos magzatával eltávozott a fiatal anya. Eltávozott?! El lehet innen távozni? A meghalás nem ittmaradás ugyancsak?... – gondolkozott Esti Kornél a harsányan zöldellő búzatáblák mellett elsuhanva vadonatúj, metálkék kocsijával, remélve, hogy időben érkezik a temetésre.

A várandós kismama és magzata temetésére.

Mert bár a pap váltig hangoztatta, hogy van remény a felgyógyulásra, a baj mégis bekövetkezett. A család egyik nap még teljes hittel bizakodott, másik nap már a kripta-csinálás (időben meglegyen) lázában égett. Az elhunyt anyja azt mondta a nászának: ő egészséges feleséget adott a fiának! Szó volt róla, hogy esetleg majd, ha túléli, a nagybeteg hazakerül a szülői házhoz, s ott ápolják tovább. Ő egészséges lányt adott nekik, a nászáéknak! Már nem sírt. Viszont az utcán jártában-keltében is folyton beszélt a lányához.

Esti emlékezett, ez a lányát elvesztő anya gyerekkorukban sokszor jött a városból a faluba nyaranta (kábé egyidősek ők), együtt játszottak a szomszédék szérűskertjében, pajtájában, itt-ott. Csöndes, a gondolkozásban, mozgásban kissé lassú, talán túlságosan is lassú természetű volt, s ő (lehet, hogy ezért?) különösen rokonszenvesnek találta.

Most meg, lám, ő jön a városból a régi falujába, pont a gyerekkori játszótársa lányának a temetésére, ez igazán szomorú!...

Anyjától úgy értesült, hogy a pap nem vállalta el a búcsúszertartást. Ugyan miért nem?! Talán fél, hogy elsírja magát? Vagy olyan nagy a csalódottsága, hogy képtelen az őszinte imára?... – Esti már a temető melletti szűk szurdokon kaptatott fölfelé vadonatúj metálkék autójával, de még mindig a pap hihetetlen elvakultságán töprengett, szinte maga is megszállottan. Biztos megálmodta! Igen, álmában jött hozzá az Angyal, és mondta neki: légy egészen nyugodt, tiszteletes, a fiatal nő és gyermeke felépül, menj, add hírül mindenkinek!... Ilyen gyönyörűségesen szép álma volt! Ezután hogyan is lehetne odaállni temetni?! Egy ekkora hazugsággal...

2.) Amikor a szomszéd faluból felkért idős pap Isten jóságát említette föl a ravatalnál, Esti megfigyelte, akkor fordult el és lépett odább az anya a halott lánya koporsójától. A lányától, akinek méhében ott volt öthónapos magzata. Nem mindjárt ezután, úgy fél percre rá kezdődött a nagy mozgolódás: széket hoztak ki a sírházból sietve, s az arcok is sorra arrafelé fordultak, ahol az esemény hirtelen lejátszódott. Esti viszont nem láthatta az előtte lévő széles oszloptól, hogy mi történik ott. Csak később tudta meg, hogy a lányát elvesztő anya ájult el. Férje, a gyászoló apa mindeközben rettenetesen elkínzott arccal, ugyanakkor mégis rendíthetetlen elszántsággal állt a vakító fehér koporsóval szemben – Esti csodálattal vegyes ámulattal végig őt nézte. Majd azután az elhunyt anyósa is rosszul lett. Ezt már maga az anyós mesélte el Esti anyjának, közvetlenül a temetés után, amikor átszaladt hozzá rövid időre, lévén szomszédok. Akkor mondta el Estinek, hogy az arany nyakláncot visszaadták a nászáéknak, csak a gyűrűt tartották meg, azaz húzták föl elhunyt menyük ujjára. Tartottak tőle, hogy nem fog fölmenni, hogy túlságosan dagadt az ujj, de nem volt dagadt, csak nagyon hideg. Egyébként – ő ugyan nem látta, mert nem akarta megnézni a felravatalozott menyét (maradjon meg emlékében olyannak, amilyen életében volt) – mások mondták, hogy szépen volt elrendezve minden, a fej kidudorodó varratait gyengéden takarta a szép batiszt kendő, s a szintén műtéti hegek szabdalta nyakra lágyan simult a fehér selyemsál.

Esti előtt egy kutya feküdt a földön, már jóval a temetés megkezdése előtt letelepedett oda, s Esti hagyta, hadd pihenjen az állat az árnyékában. Gondolkozott, kinek a kutyája lehet? S hogyhogy pont most jött ki ide? Pont a ravatalozó elé, meg az ő lábához feküdt, miért? Az állatok tudnak valamit, amit mi már régen nem, de valaha igen, az elmúlásról?

Végül, mikor már javában folyt a szertartás, valaki belerúgott az állatba, s az a farkát behúzva vonyítva elinalt.

3.) A sírnál, pontosabban a sírtól kicsit távolabb eső feketefenyő alatt, ahol a vadonatúj metálkék autójával leparkolt, Esti inge alá egy bogár repült, a bal ingujjába, és ott matatott Esti meztelen hónalja környékén. Történt mindez a fehér koporsó kriptába leeresztése pillanatában, akkor, amikor az ifjú férj fájdalmas zokogása az ég felé tört vigasztalhatatlanul. Esti először hangyára gondolt, hogy a rovar a fáról pottyant a ingére, s mászott azután belülre, aprócska jószág, elég lesz, ha a körmével lepöcköli. Ám amikor ujjbegyével kicsit hosszabban megérintette a különös lényt, és érezte, hogy az jóval testesebb, mint egy hangya, Estit jeges borzongás járta át. Ujjával újra és újra megkísérelte óvatos mozdulatokkal kiterelni inge alól a jövevényt, de terelgetés közben is csak még tovább fokozódott az idegentől való iszonyata.

Hát még amikor körvonalazódott előtte a teremtmény egészalakos profilja, előtérben a sikamlósan nyálkás, s gömbölydedségében is meglehetősen torz fejével, s a szintén sikamlósan nyálkás, s gömbölydedségében is torz alfelével!… És igazán csak ekkor tudatosult benne a szó valódi tartalma, az, hogy élő a lény, amely, lehet, immáron eltávolíthatatlanul rá van tapadva… – számára ennek már a puszta gondolata is elviselhetetlen volt.

S akkor egy éles nyilallással hirtelen világosság gyúlt benne: pillanatra újra gyermek volt, tisztán látta, hogy a temető e helyen még sűrűn be van nőve gyertyánnal-kökénnyel-akáccal, s ők, fiúk és lányok itt ásnak maguknak bunkert, a temető eme félreeső gyepűjében, ennek a földnek a szagát szívják, lélegzik be, míg nyögve-izzadva haladnak lefelé az ásóval, lapáttal, sőt még azután is belélegzik, hogy sorban körbekuporodnak odalenn, a gödörben, a gödör alján – nem felejti, sosem felejtheti! –, ijedtükben nem is csak hogy el-, de megnémulva, mert mind ugyanazzal a dermesztő érzéssel telve, hogy ők itt most annak a másik, annak az idegen világnak a leg-, a leges-legtitokzatosabb birodalmába tévedtek!…

4.) Idegességében s zavarában, egyik kezével a vadonatúj metálkék autó csillogó kilincse után nyúlkálva, másikkal kétségbeesetten az átizzadt inge alatt hadonászva, Esti furábbnál furább testhelyzetet vett föl, ott, az árnyékot adó fenyő alatt. Akkor már mindenki – még a sír szélén zokogó fiatalon megözvegyült férj is – ráfigyelt. Estinek most már tényleg hathatósan cselekednie kellett, s végre cselekedett: egyetlen rántással, villámgyors mozdulattal letépte magáról ingét, majd, mintegy merészen torkon ragadva, fél kézzel kikapta hónalja alól a bestiát!... Csupán csak némileg csorbította hősies kiállását az a rövid, éles sikoly, melyet közben óhatatlanul hallatott.

Mintha egy icipicit maga is halálra ijedt volna…


PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs