„Istenem, édes Istenem, csak most az egyszer ne haljak meg, soha többé nem iszom egyetlen kortyot és leszokom a dohányzásról is.”

Letépte magáról az átizzadt pizsamát és meztelenül, fejét a két tenyerébe fogva, apró, gyors léptekkel járkálni kezdett a szobában, amely olyan hosszú volt, amilyen az ágya, mint aki abban bízik, hogy titkon rászedheti Istent, mert ha el is felejt segíteni rajta, addig biztosan nem halhat meg, amíg ilyen szemmel láthatólag bebizonyítja Neki és önmagának is, hogy él, mert nem csak egyszerûen a tagjait képes mozdítani, ennyire talán egy akármilyen haldokló is képes egészen a legutolsó pillanatig, hanem a legkülönbözőbb, egyedül az eleven embert jellemző, értelmes cselekedeteket képes végrehajtani: ablakot nyitott, hogy friss levegőhöz jusson, és őszinte fogadalmat téve Isten segítségét kérte az Atyához fohászkodott, anélkül, hogy ölbe tett karokkal várakozott volna könyörületére…

Jézus átvészelt már egynéhány ilyen rohamot átivott, áttivornyázott éjszakák után, de igazán csak az előző roham percei alatt szenvedett. Akkor nem vigasztalhatta semmiféle tapasztalat, hogy túl lehet élni a nyolc napot felelőtlenség és az aljasságok következményeit: amelyeket az ember önmagával szemben elkövet bûnösnek érezte magát, elfecsérelt, nincs életû embernek, aki pedig azért jött világra, hogy a jóság iránti […], és bizonytalan ügyeit cselekedetekre és hatalom változtassa át. Ezt a rohamot az önmaga feletti ítélet Ez a roham az Ítélet előtti figyelmeztetés volt. Ezt biztosan tudta, mint ahogy bizonyosan hitt az Ítéletben. És hogy változtat életmódján? A kérdés a semmibe lökte, mert váratlanul, hogy valamiféle magára kényszerített krízis, amely a lélekben habzsolást váltaná fel, céltudatosság, és életének kicsúfolása lenne.

A szobában lábszag, savanyú konyakszag és nikotinbûz keveredett az ablakon betóduló orgonaillattal. Jézus zakatoló szívvel térdre esett az ágya előtt, és savanyú leheletû szájából remegő, elcsukló hangú fohász tört elő:

– Istenem, mutasd meg az Utat, hogy jó lehessek! Látod, így/hogy nem tudok élni: büdös a lábam és nem szeretem az anyámat! Istenem, adj értelmet kis, szürke életemnek, add vissza hitemet a lábizzadás elleni gyógyszerben és az anyám iránti szeretetben egyaránt, ámen!

Sovány, remegő teste lassan felemelkedett a padlóról és Jézus pillantása a szoba egyetlen a meszelt falon lógó tükörre esett: öreg, csomós szakállú majomarc vigyorgott kacsintott rá.

Jézus Elfordult a tükörtől és, bizonytalan, határozatlan, tétova és remegő keze az ágya mellé a sarokba nyúlt és biztosan és határozottan megmarkolta a félig telt konyakos üveget. [Valószínûleg nem ide, hanem egy későbbi betoldási szándékra vonatkozik, de itt áll ez a szó:] Tibet!!!

Jézus cigarettára gyújtott. Vérében kellemes zümmögéssel zümmögve, duruzsolva áradt szét a konyak: íme ismét győzött, az Ítélet pillanata, íme ismét a végtelenbe nézett: tíz perc, fél óra, három nap, kétezer nyolcvan, 20 ezer év.

Anyja a reggeli kávét főzte a konyhában, és a lakást betöltötte a pirított kenyér illata. Jézus megivott egy pohár teát és néhány harapás vajas pirítóst evett, ismét rágyújtott, és a fürdőszobába ment.

A kádhoz tolt egy széket, rajta a borotválkozó eszközök fogkrém, fogkefe, shampoo. Elhatározta, hogy hajat is mos: tökéletesen tiszta, gyári tiszta akart lenni! Miközben vizet engedett a kádba, fütyörészett.

Nyakig a vízben, tükör nélkül biztos kézzel borotválkozott, aztán durva kefével egész testét végigdörzsölte. Fél óra múlva leengedte a piszkos vizet és meztelenül a tükör elé állt. A majom képû szörnyeteg helyén maga Adonisz állt: a sovány, remegő test és a nyomorúságot arcán hordozó lélek eltûnt a Fenyőgyöngye fürdősóval illatosított vízben, Isten csodát tett, meleg tenyere cirógatóan, megbocsátón végigsimított […] egyetlen fián.

A haldokló testen a nyirkos, szürke bőr, most finoman ívelt rózsaszínû […], nyúlánk és izmos férfitermeten feszült a piros Csodával elnémított, kutyaszemû, idegek fölött. És az arc, ez a jóságért kiáltó jóság iránti kielégíthetetlen vágyban égő gyerek vagy kölyökarc gyermek arc, a nagy megtört fényû sárgászöld tigrisszemekkel, amelyek most bárány szemként szürke pillantottak vissza a tükörből viselőjükre!

[Ez a bekezdés bekeretezve és két átlós vonallal áthúzva szerepel a kéziratban, az alatta lévő a javított verzió:] Konok és szomorú volt ez az arc, és valamilyen erőt – a borotválkozás és a Fenyőgyöngye fürdősó erejét sugárzott meggyőzően és megvesztegethetetlen – és szép volt, ahogy a mint ahogy a nőkből élő fiatalemberek arcán ragyog fel néha a szabadság. [Bekeretezés vége]

Konok és szomorú arc volt ez az arc, és valamilyen erőt – amelyet ki tudja, honnan kölcsönzött: talán nem volt más, mint a Super Silver borotvapenge és a Fenyőgyöngye fürdősó hatása, vagy talán valamely mélységes, minden verejtékkel és szorgalommal megszerezhető tudásnál súlyosabb és a lélek legmélyére elásott hitből táplálkozott –, egyszóval valami ilyen behízelgő, meggyőző és megvesztegető erőt sugárzott ez az ovális, finomrajzú arc – a megváltás igézetét [vagy: ígéretét] tükrözte és azt a fajta szépséget, amely ahogy a nőkből élő fiatalemberek a stricik arcán ragyogtak fel néha a felragyogó szabadságot sághoz hasonlít.

Jézus fehérnemût váltott és felvette Mikor Jézus felöltözött, anyja félig meddig elkészült már az előző nap eltervezett pogácsasütéssel. Sajtos pogácsát sütött: vendégeket várt délutánra. Két vendéget: név szerint Melindát, egy nőorvos feleségét, és a Pacsirta Umathumot, a festőmûvészt. […] A villanytûzhely sütőjéből a Megváltás részeg, jobbra-balra dülöngélő pogácsák alakját öltötte fel. Jézus kényelmesen elhelyezkedett egy karos székben. Itt, anyja szobájában, ahogy kinézett a kis budai villa ablakából a virágzó orgonabokrokra, és beszívta a sülő pogácsák illatát hirtelen nagyon erősen és világosan érezte, ez a hely az, amelyet elhagynia soha nem szabad, ahol bármi is történjék vele homályos indítékú cselekedetei és kalandjai során, itt mindig megpihenhet: hiszen ha az ember forró fürdőt vesz elfecsérelt valami alkoholos éjszaka után, és frissen vasalt öltönyben lép ki egy tisztes küllemû ház kapuján, rá se hederít […] a sors apró tûszúrásaira, és e csapások talán el sem érik.

– Ha pedig egyszer csakugyan rosszul lennék – gondolta – ott az asztalon a telefon. Akkor majd orvost hívatok.

Ha az ember talál valamit, mindig véletlenül találja. Jézus soha nem szerette előre eltervezni a programjait.

Lassan végigsétált a budai utcán, amely a Déli-pályaudvarhoz vezet. Ha pénze volna, fölülhetne ott az egyik vonatra, amely Siófokra vagy Balatonfüredre megy. De csaknem azonnal elvetette a gondolatot. Ha pénze volna, talán soha nem ülne vonatra, amely a könyvügynök számára ugyanolyan nélkülözhetetlen munkaeszköz, mint a könyvekkel és címjegyzékkel prospektusokkal megtömött aktatáska alatt látszó aktákat. Jézus hétköznapokon és az öreg ügynökök által megadott címekkel és nevekkel megtömött nehéz, zsírfoltos aktatáska: hol találni Szolnokon vagy Kiskunfélegyházán olcsó szállást, ahol néhány forintért vacsorát is főz a háziasszony, és talán reggelre az ügynök kockás flanelingét is kimosná. De hát mit csináljon? Megigyon egy korsó sört a „Gödörben”? Vagy csak úgy céltalanul sétálgasson egyet a Duna parton, a vizet és a cigarettája füstjét nézve?

A villamosmegállóban csinos strandszatyrokat lóbáló, nevetgélő lányokat és fiatalembereket látott. Hirtelen megirigyelte és megkívánta tőlük a jókedvüket, mint aki váratlanul heves vágyat érez egy harapásra annak a kenyeréből, aki azt örömmel és jó étvággyal eszi.

Így Jézus elhatározta, hogy vidám és boldog lesz; valójában a boldogság nem egyéb, mint kemény elhatározás kérdése, gondolta. Miért ne szállt volna föl a tarka és nevető többiekkel a villamosra, amely egyenesen a Gellért-strandra vitte őket?

Jézus úgy vitte körül barnára sült, napolajtól csillogó testén kissé oldalvást tartott szomorú fejét, a pázsitkockák szegélyezte hullámmedence körül, amelyen zöldes, homályos és szomorú szemek voltak az ablakok, mint ahogy a pap mutatja föl az templomunkban a Bárány Vérét az ezüst kehelyben fölfogott Ártatlan Vért. Nyitva voltak ezek az ablakok, de fényük nem az Igét a Mester lábainál hallgató Máriát vagy a finom keskeny, fehér ujjait fehér kendőjébe rejti. ezek az ablakok: fölnyílt, várakozó sebek, amelyeket a múltban elég gyakran kötözgettek különböző Máriák és Márták, akik 19 éves korukban filozófiai mûveket olvastak és Dylan Thomas Mann költeményeit regényeit olvasták és ismerték a gyomorbetegek számára előírt ételek elkészítési módját. módjait.

Jézus tudta, hogy minden férfi számára csupán egyetlen nő van megteremtve, és azt sok néven, különböző alakokban szeretjük.

Jézus mélységesen szégyellte magát, mikor szerelmeskedés után Locke filozófiájáról kellett előadást hallania, és ilyenkor buta és mûveletlen nők társaságára vágyott. És mivel a világ olyan szûk és rettenetes, szívet facsaróan kijózanító nap, ahol iszonyú módon minden emberi kívánság teljesül – gondolta Jézus – csak akarni kell valamelyest, És mivel e sorscsapások közül, amelyek az embereket sújtják, talán ez a legmegalázóbb az életben […] hogy csaknem minden emberi kívánság teljesedik egyszer, megajándékozta Jézust, buta és mûveletlen hölgyekkel is. S míg a hölgy az ágy szélén ülve a körmét reszelgette és időnként hangosan ásított, Jézus azon kapta magát, hogy Locke: Értekezés az emberi értelemről c. munkájából olvas fel fennhangon a fölolvasást meggyőző és erélyes kézmozdulatokkal kísérve részleteket, s mit sem törődik a feléje fordult tágra nyílt szemû, rémült lányarccal arcocskával, tovább fecseg, mintha élete legfontosabb feladata volna, hogy a mellette ülő az olvasottakat maradéktalanul megértse, és részt vegyen a felolvasónak örömében az Értelem iránti buzgó, s olthatatlan szerelmében…

Természetesen a Megváltás ösztöne dolgozott benne, amikor Locke-ról fecsegett – azon kívül szerette hallgatni a hangját: Olvasottságukat fitogtató nőknek néha hosszú részleteket olvasott fel a telefonkönyvből, hangosan ásított közben és nem tette a szája elé a kezét.

Néha órákat töltött ábrázolással, hogy elképzeljen magának egy nőt, akit igazán szeretni tudna. Mint érezte Alapos munkát végzett, apró részletekből, mozaikdarabokból igyekezett kirakni az ideál arcképét, ahogy a gyerekek teszik a Kirakós játékban vagy a rendőrségi nyomozók, mikor az egy-egy arcrészletre pontosan emlékezni vélő szemtanúk megfigyelései alapján fényképezik egyetlen arcba a kőrözött gonosztevő feltehetően élethû ábrázatát.

Jézus ezer és ezer férfi és női és gyermek arcot használt fel ehhez a munkához; ügyvéd, bibircsókos, tejszínû stb. arcokat – kutyák, majmok, és mókusok ellesett és madaraktól ellesett szelíd, könnyed, megható vagy kegyetlen fintorokat és mozdulatokat, és nem kerülte el figyelmét a fák az ég és a kövek színe és különös rajzolata sem –, mert tudta, hogy mindenbe, ami létezik, valamilyen módon szerelmesek vagyunk; egy valaha elroppant elkopogott hallott géppisztolysorozat, száraz […] és anyánk halálhörgése ugyanúgy része szerelmi vágyaink tárgyának, mint egy vércse átröppenő és visszatükröződő árnyéka egy sündisznó fekete sötét szemein.

Jézus összerakta összerakosgatta a Mindenségből kiválogatott képet amelyről azt hitte a Mindenség maga – hisz olyan alaposan és minden apró részletre kiterjedő figyelemmel válogatott! – Saját arcképét látta viszont, a kissé féloldalt tartott ovális rajzú, Krisztus-fejet, amint zöldes, hunyorgó szemmel a Napba néz.

Ahogy most visszagondolt arra az elképzelt lányra, akit talán igazán szeretni tudna, önkéntelenül lassan a Nap felé fordította és végigsimította arcát.

Hûvös víz loccsant végig arcán mellkasán és ujjain. Egy lány nevetett rá nevetése röppent föl a medencéből, s mikor Jézus zavartan és meglepetten lenézett a partról a nevetés fehér bőrû teltnyakú, párnáskezû gazdája nem fordította el az arcát és úgy imbolygott kissé kövérkés, puha, fekete szőrpihés combjain és lábszárain a bokáig érő vízben, mint lágy, meleg vérrel megtöltött tejes tömlőkön. Jézus biccentett, és most már zavar nélkül őszintén és boldogan elmosolyodott; tudta, hogy nem valaki mással tévesztették össze, hanem csak is őt várják ott a vízben; fölemelt karjával intett a lánynak és elindult hozzá lefelé a lépcsőkön.

– Mert Csoda, máshogy nem nevezhetem, ahogy mi találkoztunk – jelentette ki Jézus, és megkérte a lányt hogy ha kibontja a haját szedje ki hajából a tûket, mert kellemetlenül szurkálják a mellkasát – Vagy te nem annak érzed?

Olyan szép vagy és olyan szomorú az arcod – válaszolta a lány – Biztosan érdekes foglalkozásod van és kitûnően pingpongozol. És mondd csak, hogy hívnak?

Jézus megmondta a nevét.

És mindenki így nevez? – kérdezte a lány. A mamád? A házmester? A barátaid és ezen a néven ismernek így szólítanak a munkahelyeden? – Különben – tette hozzá – szép név és illik az arcodhoz.

Diák vagy? – kérdezte Jézus.

A Közgazdasági Egyetemre járok gazd. történet és filozófia szakra.

– Locke – rázkódott meg Jézus az utálattól – John Locke. Értekezés az Emberi Értelemről. Nyilván olvastad; igazán elsőrendû és úttörő és forradalmi munka volt a maga korában.

Ez volt a Csönd kezdete, az első perc, amikor mindketten megértették, hogy nem tudnak mit mondani egymásnak; közéjük zuhant válaszfal volt a Csönd, amely végül is közelebb hozta őket egymáshoz, mert közös volt bennük a szóval ki nem mondott szándék, hogy valamiképp ledöntsék ezt a falat.

Jézus kínlódó arccal feszengett a székén: ő legfeljebb pezsgőt vagy valami drága konyakot mert volna kérni ilyen ellentmondást nem ismerő hanghordozással, és mivel a számlát növelő rendeléshez nem volt pénze, tányérjába súnyta a fejét és villájával egy-két maradék kenyérdarabot kezdett ide-oda tologatni.

A lány miután jó félóra elteltével befejezte az étkezést papírszalvétába csavart egy félbevágott gyerektenyérnyi májdarabot, aztán egy bő nylonzacskót húzott elő retiküljéből, amelybe villájával lassú, magabiztos mozdulatokkal behelyezte az uborkasaláta maradékait, végül egy félig elfogyasztott kenyérszelettel együtt mindkét csomagot táskájába süllyesztette. Végül órájára nézett.

- Szólj a pin

– Fizessünk – mondta Jézusnak – még ki kell mennünk anyuhoz a kórházba.

Jézus piros fülekkel, rekedt hangon szólította a pincért.

A lány gondosan ellenőrizte a számlán feltüntetett végösszeget, majd ismét a táskájába nyúlt, a tükrében apró tükröt húzott elő és a haját kezdte igazgatni.

–Tudod az Édesanyám Anyunak méhrákja van és nagyon viszem – mondta a lány – a májat – mondta a lány – szereti a májat – mondta a lány – Nekem pedig még legalább öt kilót kell fogynom, és nem ehetek meg egy egész adagot.

Jézus zavartan bólintott, majd elnézést kért: a mosdóba kell mennie.

A lány húsz perc várakozás után értette meg, hogy otthagyták; [Bekeretezve a következő rész:] Csak arca rándult meg; és az ajkát keményen […] arra gondolt, hogy két év múlva, mikor már kezében lesz a diploma, a vizes fürdőnadrágját szorongató Jézust pedig sajtos pogácsával kínálta az anyja és […] a nőorvos középkorú felesége tréfás megjegyzéseket tettek csillogó szeme és farkas étvágya láttán. [Bekeretezés vége] a hazatérő Jézus karikás, csillogó szeme láttán Pacsirta úr és a nőorvos középkorú felesége néhány tréfás, kötekedő megjegyzést tett.