Visszhang

Voltál-e megbűvölt bogár?

Függtél-e férfi mondatán?

Éltél-e páfrány-életet

az aljnövényzet oldalán?

Vertél-e képzelt gyökeret

egy képzelt patakpart felett?

Nem volt gyökér, csak léggyökér,

azt hitted-e, a földig ér?

A föld mélyén, kuszán, vadul,

a lélek-dzsungelt szelve át,

mikor kidől a képzelet,

érezted-e a szél fogát?

Hallottál hamis híreket,

hogy a szántóvető rokon?

És nemcsak az, ki itt rekedt,

s akinek háza tiszta rom?

És tudsz-e még statisztikát,

hogy merre jártak őseid,

kit és mit fogsz követni hát,

népszámlálást vagy Kölcseyt?

Ki lesz és hány lesz a legény?

Mondják: „jelöld”, mondják-e: „öld”?

Tudják-e, Istentől való

lábad alatt a honni föld?

Tudod te is? És merre jársz?

Azt hitted, megvált a halál?

Holt mondataid ágain

függök, mint megbűvölt bogár.

És október és március,

és álmok és országhatár.

„Ha lőnek, én rád zuhanok.”

És ha a fegyver nem talál?

Mert nem talált, az nem talált.

Golyóként égnek a szavak.

De köszönöm a zuhanást.

Seb nélkül is megáldalak.