Volt időm

nem figyeltél rám uram

s látod mibe keveredtem

félig álomban gyötrődöm

ezen a különös bárkán

ahogy sejtetve a kések útját

a finom pólyák alatt

önfeledten sétakocsikázik

bennem a fájdalom

volt időm mindent végiggondolni

és nem akarok semmivel sem törődni

csak aludni

de mintha angyal szárnya

suhogna a félhomályban

vagy egyre türelmetlenebbül

sodor az idő?

Idill

barokk angyalok hasítják az eget

részegít a panteista élvezet

lebontott hajad vízesésként szakad

hangyák cirógatják rózsás talpadat

Elképzelhető

ahogy sokasodnak éveim

egyre jobban derülök bolondságaimon

így aztán elképzelhető

hogy annyira rokonszenves leszek magamnak

ha a fák majd nekem is aranykezükkel intenek

eszem ágában sem lesz mozdulni

De?

az emberélet útjának felén

ha jól tévedek

nem lelni az igaz utat

rendben van

de még utána is? nemegyszer?