Láncon

Egy szót Annyi se Odavetve

mint csont a kutyának

melyen elrágódhat egy darabig

Ez meg szűköl A húsát harapja

Vár Hogy hiába tudja De vár

Hogy a hiába mégis hátha Rakódik

benne reménytelenül rétegekre

Hogy fölösleges már azt is érti

Lánca a mégis A lehetetlen

Vonszolja hasát üvegszilánkon

ameddig köteléke enged

Visszhangtalanságban Egy

szó Annyi se Kutyának odavetve

Se a felejtés nyelvtana

Grammatikája se Ameddig

enged Szűköl A húsát harapja

Hasában üvegszilánkok

Lánca a lehetetlen Mégis

Mindent összevérez Nem

veszi észre Vonszolja magát

Visszhangtalanságban Hátha

Csont a kutyának Vár ha hiába

Második hóesés

Elengedted
mégis visszarántottad
pedig érezted már zuhansz
Most zuhan
együtt ő is valahol
és tágra nyitott szemmel
bámulja
az idő hogy vágja félbe a holdat
Nincs bátorságod
a magányhoz Reszketsz
minden érintéstől tárgytól
semmiből
kiforduló emléktörmeléktől
– szánalmas
ez is ahogy most
felejtésedbe törülköznél
Mire ideér
a második hó
meg kell írnod
igazoló jelentésedet
az úristennek
honnan azok a véres
ujjlenyomatok a papíron
s már nem a te
döntésed lesz bűn-e
az öncsonkítás amire most
még úgy s annyira büszke vagy
Eléd áll
zsebedből
cigarettát húzol elő
megkínálod
a fejét rázza nem
rágyújtasz Te megint
dohányzol Mióta Egy hónapja
de az életről már csak leszokóban