Talált remény

Balla Zsófia: A harmadik történet

Bazsányi Sándor  kritika, 2003, 46. évfolyam, 12. szám, 1233. oldal
Lapszám letöltése
PDF-ben

„A tárgy tekintetemtől gyarapodik. Szemem egészíti ki. A figyelem, a kiemelés. A viszony. Az a tény, hogy valami elemien fontosra emlékeztet" – olvashatjuk A tárgy című kötetzáró prózaversben. A tárgyak, a dolgok, a látványok pedig rétegzett, súlyos szóképek formájában kerülnek ama bizonyos „viszonyba", a „tekintet", a „figyelem" nyelvi áttételekből szövődő hálójába. Ez persze általánosságban minden olyan költő művéről elmondható, akinek – miként Nemes Nagy Ágnesnek – „szívében boldogok a tárgyak", s ezt a boldogságot szóhoz is kívánja juttatni. Nézzünk hát inkább egy adott szóképet Balla Zsófia új kötetéből: „A sors tenyérnyi kajütablakában / hamis gravitáció a remény". (Jegyzetlapok – III. Túl az erdőn) Zavarba ejtő metaforapár, az egyik oldalon síkban jelenik meg a „sors" elvont fogalma, míg a másikon a „remény" vertikális irányú képben tárgyiasul. Ám lehet, hogy az ellentmondásos szerkezet – túl azon, hogy megbiccentheti az olvasás lendületét – valamiféle jelentéstöbbletről is árulkodik: a „sors" és a „remény" eleve egymás ellen feszülő természetéről, amely tehát most retorikai-térbeli hangsúlyt kap. Ráadásul, mintha Balla Zsófia kötetének legtöbb versében a sorsszerű kényszer és a reményelvű szabadság satujába szorított személy hallatná a hangját, mely hang – noha megvannak a térségi, életrajzi vagy nemzedéki összetevői is – elsősorban alkati gyökerezettségű.

Balla Zsófia sűrű szövésű szóképei a személyes vagy közösségi-történelmi múlt terhes tapasztalatainak nyomai, amelyek köré (elé, mögé…) egy-egy vers épül, például: „Tengered alatt hordalék, homok / kering, súllyá dermed. Holt hold az alja." (Homok és víz határán); „Kő vagyok. Vágy nélkül emlékezem." (Tíz év után); „Szótlan rejtély már az, ami / a helyszín édessége volt." (A képernyő vak halszeme) Minden képben, sorban vagy versben legalább egy cseppnyi hiány, szomorúság vagy elmulasztottság-érzés – ami tulajdonképpen a költészet sója, a kiválasztott-kiváló költő jele, így tehát a valós hiányból születő művi többlet elengedhetetlen feltétele, amennyiben: „Isten a balkezével / jelöltjét sóval irtja –". (A lélekzet) A jelöltség, megkötöttség, sors- vagy végzetszerűség ugyanakkor fel is szabadít, képessé tesz, például a látásra, mondjuk annak belátására, hogy csak annyiban vagyunk szabadok, amennyiben korlátozva vagyunk, csak annyira lehetünk boldogok, amennyire elfogadjuk a boldogság hiányát (ami persze nem feltétlenül boldogtalanság, csupán a boldogság egyik határesete). Egyszóval s poétikai értelemben, csak azért nézhetünk, mert minket is néznek: „Az olvasás alatt a két szál fényre nézek. / Néznek." (A találkozás) Vagy nézzük a (minket néző) Golyó című rövidke költeményt, amely mintegy kicsiben leképezi Balla Zsófia verseinek nyelvi-szemléleti alapszerkezetét:

 

talált

halál

 

A kétszavas mű a sortördelésnek köszönhetően olvasható akár a halál passzív elszenvedéseként, de annak aktív elfogadásaként is, mely utóbbi változatban a nyelvi többlet (a megtalált halál reménye) a tematikus egyértelműség (a ránk találó halál sorsszerűsége) ellen dolgozik, pontosabban ellensúlyozza, kiegyenlíti azt.

A kötet verseit olvasva úgy érezhetjük, azt sejthetjük, sőt bizonyosak lehetünk afelől, hogy vannak olyan érzések, sejtések, sőt bizonyosságok, amelyek csakis versben fogalmazhatók meg. Ha tetszik, csakis a vers világán belül érvényesek. Noha olykor úgy tűnik, úgy látszik, hogy azon kívül is, de nem. Vegyük csak a kötet címadó költeményét, amely szerint: „Szerelmed keserű só. Nincs szabadság / a más testben – soha nem teljesülhet / szorongásban szenvedély…" Ami viszont teljesülhet, az a teljesülhetetlenség deficites élményének belátása: „Te sem menekülhetsz, hiába vagy utód. / Ha bűntelen, tudod, az vak szerencse."; valamint – és ez a lényeg! – a deficites belátás képszerű rögzítése, maga a költői hozam: „A botrány sík olaj – eláraszt és befen." Hangsúlyosan „nyelvi" hozamról van tehát szó, amely persze olykor „dologi" haszonnal (a beteljesült „szabadsággal" vagy „szenvedéllyel") is kecsegtet; ám mindhiába. S ezt a „mintha, de nem"-jellegű tapasztalatot írja körül bőven Balla Zsófia az Angyalnak lenni című versfüzérben, amely – némiképp emlékeztetve Rilke Elégiáira – az emberi lét beválthatatlan ígéretét, végső esélyét, a „sors" ellen dolgozó „reményt" az angyallal azonosítja: „Megelőz szívünkben egy ismeretlen. // Botrány az angyal…" S ezt a tudást, az angyal „botrányát" nevezi Rilke „iszonyúnak". Ámde „véget vetni az iszonynak" – bármennyire is szerette volna költőnőnk földije, Szi-lágyi Domokos – nem lehet, csupán elviselni azt, s ennek módja (megtanultuk már Nietzschétől is) az esztétikai látszat: „Kettős az angyal: eltakar és láttat. / Testet csak akkor ölt, ha ő a látszat. / Egyszerre megnyit és eltorlaszol." Az angyal szörnyű titkokra nyit, de hogy Oidipuszként bele ne pusztuljunk, el is torlaszolja azokat előlünk, megvéd minket. Ez a védelmi, de mondhatjuk úgy is: önvédelmi rendszer működik az angyalos versek költőnőjének kötetében, amely tehát nem véletlenül váratott magára évekig.

Balla Zsófia verseiben a fájdalmasan megoldhatatlan és egyesíthetetlen mégiscsak megoldódik és egyesül – a költői látszat színeváltozása, a metaforikus nyelv szépen hazug működésmódja jóvoltából: „Összezárni egy szál hasonlatot. / Míg egy a kettőt megjelenti." (Transfiguratio mystica) S ugyanígy – a metaforikus csalásnak, a transfiguratio mysticának köszönhetően – szóhoz juttatható, sőt megélhető az emberi létezés megannyi határ- és csúcstapasztalata, a szül(et)éstől a halálig. A Mészöly Miklós délelőttje című versben például a gyászolók csoportja „halandókra hasad", s „mindenki saját / halála nyárshegyén forog", egyfajta végre-utaló műalkotásként. De ugyanez a „csalás" érhető tetten az Arany dal metaforájában is, azon belül az érzéki kép és a jelentés paradox feszültségében: „Versen függök. Ég fele hull a / pók a fonálon." Az első megközelítésben elfogadhatatlan tény tűnik többszöri nekifutás után mégiscsak elfogadhatónak a kötet leghosszabb, Csöndfoltok című kompozíciójában, amelyben a költőnő a pályatárs Petri György halálával szembesül több fokozatban, a Mielőtt lehull nyitódarabjától a Visszahozni című hatodik grádicson keresztül egészen a záró Búcsúzásig.

S a költői búcsúzás egyben üdvözlet is, hiszen Balla Zsófia hét év után új verseskötettel várja olvasóit.

 

(Jelenkor, Pécs, 2002, 128 oldal, 1200 Ft)


http://www.szinhaz.net

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs