Skarlátbetű

Tisza Denise emlékére

Nem folytatta velünk az általánost, nem is

tanult tovább sem Párizsban, a Sacré Coeurben,

sem Genfben a református leánykollégiumban.

Ki tudta mondani végig a néma H-t. Nem lett

a parasztasszonyok felcsere Szarvason, sem festő,

mint Zichy gróf felesége, Bolza grófnő. A félénk

kislány, Denise-Dönisz nem táncolt palotást soha.

Tejfehér bőre volt, és nagy zöld szeme, s ha

jól emlékszem, gesztenyebarna, félhosszú haja.

Hatodikban férfi osztályfőnökünk lett. Mindnyájan

beleszerettünk. Ő már nem ismerte. Minden lány

tetszeni akart a vékony – mint később kiderült –

tébécés férfinak. Miért lett volna éppen ő kivétel?

Neki talán bevallja, hogy rettenetesen fél.

El is vitték a családot a Hortobágyra. Volt hát oka,

hogy féljen. Talán megrugdosták és leköpdösték

őket a megszégyenítésükre kivezényelt helybeliek,

mint anyám sógornőjének nyolcvanéves szüleit

Vácott. De hogy istállóban laknak? Nem járhatnak

iskolába sem, s a felnőttekkel együtt dolgozniuk kell?

Markot szedni a tűző napon a lázas gyereknek?

Hogy skarlátbetűvé folynak össze homlokán a

kiütések? – Országos járvány volt, kórházban

feküdtem én is. Anyámat egy üvegfalon át láttam,

és követelőztem, vigyenek haza! Az istálló hűvös

szénájára biztos visszavágyott ő is, de nem

kellett sokáig várakoznia. A szíve vitte el mondták,

a szüleim, még hozzátették, hogy jobb így.

Ha ugyan ő volt, aki meghalt, és nem a testvére,

Mária, mert akkor Lajos Kálmán második gyermekére

vonatkozik, amit a néma H-ról állítottam, azaz, hogy

kimondta végül a halál szót, ami bátor dolog

egy gyerektől. Ha elhiszi, hogy van isteni könyörület,

azért, mert elfogadja, amit nem tapasztal. S ha nem

hiszi el, azért mert nem akar kétségbe ejteni senkit.