Otthon

Teljes csönd a nagyváros közepén.

Ember se jármű se gépzaj se rock.

A lakásban is egyedül vagyok.

A city magjában békés faluszél.

Ötven év előtti vasárnap dél.

Messziről olykor szűrt utcazajok.

Szobámban játszom írogatok.

Szemközt egy sarokablaknyi ég.

Mennyit vágytalak gyerekkorvidék!

És váratlan újra egyszer csak ott.

Itt: a valóságban is ugyanott.

Otthon. Ami örök visszatér.

Hodler-álom

Földényinek

Szivemen üt a kékes-zöld táj.

Ébren is biztos jártam itt már.

A táj mint az akt: szerelmi tárgy.

Álomképem kit helyettesít?

Elámulok a hegy szinein:

valódi létem helyszínein.

A forma a szín révén él, alakul.

Itt vagyok szabad, a szín hegyein.

A fák közt sétálva felolvasok.

Apám szövege elragadott.

A múltba? Az égbe? A szellembe? Hova?

Frissen szeretni és írni megint.