Nem a beszéd már, nem a szó

A hetvenéves Nagy Imrének

Nem a beszéd már, nem a szó,

s az ember alkotta zene,

a húrok, sípok deleje,

csak ami ki sem mondható.

A szavak alatti való,

a lüktető, a nincs neve,

a nyelvbe vesző semmi se,

a hol van a tavalyi hó.

Csak a csontok csendje hunyó,

az óceán tekintete,

az eget tükröző mese,

a hang nélkül folytatható.

Madarakkal társalkodó

Madarakkal társalkodó,

veréb, rozsdafarkú, rigó,

gerle, mátyásmadár, galamb

kórusában egy semmi hang.

Fűben, fában gyönyörködő,

körte, barackfa, rózsatő,

szilva, dió, málna, eper,

minden, ami rezzenni mer.

Eget, földet tapogató

zajok, színek között a szó,

s hogy oda a lélegzeted,

de nélküled is zeng a hegy.