Építkezések

 

Köd, eső, november, mintha nem tudná

abbahagyni. Pedig tudnia kellene régen,

hol a határ. Mint a magasépítkezések munká-

sainak. Zuhannak a fejemre. Halott angyalkák

az égből, esőcseppek. Az lenne szép most, hogy-

ha egyáltalán nem beszélnék erről, hagynám,

ha elfelejteném az egészet, a na-

rancsos somlóit, a véletlen filmeket.

A Muzsika hangjait, a játszótereket. Mintha a na-

pozás közbeni gyász iszonyatos bűn volna,

csak évente egy-egy fél mondatot, mint testvérem.

Mintha én is láttalak volna holtan.

Mert mit kezdjek ennyi múlt idővel?

A megállíthatatlanul sugárzó anyagra

hiába hordtunk teherautókkal földet.

 

 

 

Hittan

 

kezén

a bőr foltokban megégett

sokszor csak hogy mutassam

nem félek nem undorodom tőle

megcsókoltam bőrét

az összegyűrt földet

volt egy pattogós foszforeszkáló labdánk

bátyámmal közösen

újra és újra begurult Kovács mamához

akkor épp ő haldoklott abban a szobában

anya azt mondta

csak én mertem érte bemenni hozzá

és megdicsért

anya még kislány volt mikor

véletlenül vagy

mert még nem hitte el hogy megéghet a tűztől

magára borított egy forró vízzel teli lábast

pár évre rá első gyermekét

egyetlen kislányát is

elégették

később nem hitte el hogy

a szocializmus valaha is véget érhet

de azért félt tőle

emlékezett a lábasra

nyár volt lakótelepi lakásunk

konyhaablakából

a felhőtlen boldogság épületére

munkahelyére láttunk

az arany öngyújtó lángja felett

sorra gyulladtak a helikon cigaretták

és csak nevettünk bizonyos lehetőségeken

miközben azért féltünk is tőlük

a végsőkig égett benne

a szinte vallásos hit

de végül boldogabb lett volna

ha ki tudja cserélni a miénkre

végül egészen közel került hozzá

képes volt irigyelni amit nem értett