Parapet

 

A Szív utcában minden este

fát vág egy asszony, hitvány, tarka

pongyolájában semmi teste,

egy kés, egy bárd, egy tompa balta

végén sikong, se kora, se neme,

csak ez a tűz, mi eluralta,

és csak a házak parapet-szeme,

mintha az Isten nézne rajta,

nézné bárányát és a fát,

ahogy cibálja, hasogatja

a bárd, a kés, a tél, a balta

a tarka pongyolát s magát,

míg egy halom lesz asszony és fa,

s így mindegyik determinált.

 

 

Lövölde tér

 

Üres a luggadt, szélsepert ég,

Lövölde tér, ősz, szürkület,

a bősz platánok mind leverték

már mérgüket és enyvüket,

a lombjuk tarlott és süket,

csak lóbázzák a koraestét,

keserű, elhányt terhüket,

Baka Pistát ma eltemették,

a vers segít kimondanom,

holnap temetik Csorba Győzőt,

fekszik majd a ravatalon,

Lövölde tér, minden napom

falhoz állítja az előzőt,

bábut egy lőgyakorlaton.

 

 

Holdsörte

 

Hideg a hold nagy udvara.

Hóharmatod szitál le rám,

lámpán a vastag zúzmara,

mélyhűtője a mennynek.

Kis húskoporsó-angyalok

lakják a konyhakész eget,

átsejlenek a fólián

lúdbőrkeresztek, tollhegek.

Nagy világvégi betlehem,

s ha állok cédulámmal pőrén,

te megmutatkozol nekem,

átsejlesz, mint a vadlibák,

műtőcsarnokod lepedőjén,

s rám Bosch-Lehelsz majd, Istenem.

 

 

Csalogányok

 

Mint dalbatűk a nyár forró husában,

csattog a csalogány egy varrodában.

Dalolnak szájkiférc a lenge nők,

s kezük alatt a fodros szemfedők.

Csattog a csalogány édes hangja,

varrnak, tillárom, ezüstpuhát,

minden határon túlmenő ruhát,

s klottvarrónők szép emlékeképpen

szalad az olcsó gyászszalag a gépben.

Elkínlódnak a gyári vatelinnal,

amíg az élet fogja, s el nem illan,

mint odafönn a kondenz repülősó,

szellőztetik a szívük szalmiákkal,

fúlnak, kacagnak, miként az Isten adta.

Tillárom, nehéz a csalogánynak,

olyan nehéz, akár egy kasztanyetta,

s estére majd sok pősze és fehér test

kinyújtja magát, mint a rétest.

 

Mire az éj minden ízükre ráj’ront,

kertek alól eljő értük a fájront,

lavor bokáik is lassan felére hűlnek,

ha a csalogányok biciklijükre ülnek,

és könnyű szívvel hazakarikáznak,

hajuk hullámzik, mint szelíd vetésük,

mert bombabiztos a megélhetésük,

hisz halk halomban várnak rájuk ők,

tillárom haj, a fodros szemfedők.