Rend és rendetlenség

Király Odett: Magamon kívül

Turi Tímea  kritika, 2010, 53. évfolyam, 5. szám, 582. oldal
Lapszám letöltése
PDF-ben

Király Odett Magamon kívül című verseskötetében kivétel nélkül szép versek vannak. Önmagában azonban ez nem erény, bár nyilván nem is hiba. Mégis ez a szépség – mint ahogy bármely költészet markáns és inherens tulajdonsága – egyszerre reménykeltő erő és átgondolandó veszély.

A versek szépsége nem csak a nyelv tiszta zeneiségét jelzi, a verssorok hibátlan, legtöbbször jambikus lüktetését, a költői megszólalás formába vetett bizalmát. Ez a szépség mint kerekség a motívumok használatában, azok lekerekítettségében is tetten érhető: „és végül nálam zárul be a kör", (Sírgödör, 7.) „s visszatér a múlt idő". (Négy hang, 17.) A szépségbe mint kerekségbe, mint rendbe vetett bizalom persze nem problémátlan, mindig kétellyel ábrázolt: „lehet hogy az egész nem nagy truváj / s csak nekem fontos hogy a szerkezet / ne romoljon el még idő előtt". (Nyomok, 42.) Az elromlani nem engedett szerkezet ugyanis e versek esetében úgy érinti a motívumok pontos és ökonomikus használatát, a szavak és jelentésük ritmus általi rendezettségét, hogy közben a rend mint motívum is kétségesnek tűnik a versekben. „[E]lmúlsz, mint a rend". (Így, 19.) „Én figyelem, // hogy mit mond, mert hátha talál / olyat mondani, hogy van rendbe // hozott élet is". (Hogy rögzítsük a jelentéseket, 51.) És: „ez amolyan rend lett" (Anyámmal kapcsolatban, 59.), olvashatjuk egy csöppet sem rendezett történet kapcsán.

A versek szépségét, a szerkezeti megoldásokba mint rendbe vetett bizalmat ugyanis sajátosan ellenpontozza a „megverselt" élethelyzetek – elsősorban szerelmi és családi kapcsolatok – eredendő szomorúsága és céltévesztettsége. Az ábrázolásnak és az ábrázoltnak az ábrázoláson keresztül megmutatkozó kettősségére Szabó T. Anna fülszövege is felhívja a figyelmet: „[d]allamos neve ellenére Király Odett kemény szövegeket ír, rögtön felkapja rájuk fejét a versek vonzó dallamától egy pillanatra gyanútlanná lágyuló olvasó". A szövegek keménysége azonban megtévesztő, ez a versnyelv inkább „magyarázkodás: / pontos és száraz". (Magyarázkodás, 62.) Hiszen a nyelv pontosságra való törekvése Király Odett verseiben mindig szelekció eredménye, olyan átalakítás, ami szerkezetbe rendez, megszépít, esztétizál tehát.

Mindez kapcsolatban lehet azzal, ahogy ez a költészet megvalósítja saját költőiségét, ahogyan ehhez a költőiséghez viszonyul. Az élőbeszéd természetességét idéző versek ugyanis nem csupán a motívumok koherenciája és a formai kerekség által teremtik meg ezt a költőiséget: a versek saját helyzetükre, megszólalásuk körülményeire való utalások által emelik el magukat az élő, vagyis a valós beszédtől, mégpedig úgy, hogy nem másnak vagy többnek, hanem kevesebbnek tételezik magukat a beszédnél, pontosabban a beszélgetésnél. „Te szó voltál, én némaság". „A hallgatás – szokás szerint – enyém. / Kettőnk között az eleven beszédre / soha nem volt és most sincsen remény". (Levélnyom, 21.) „[N]em vagy, így beszélni sincs kinek". (Levegőben, 22.) „[N]incs női hang, még én / sem beszélek, a számban / nincs szó". (Eső, ablak, 36.) Király Odett szép versei így a legtöbbször azt sugallják, szívesebben lennének kevésbé szépek, ha ezzel megnyerhetnék a valódi beszélgetés lehetőségét. Ezért lehet az is, hogy az amúgy is illanékony Király Odett nevű szerző alteregója, Tina elképzelt beszélgetése után úgy adhat valós puszit elképzelt beszédpartnerének, mintha valóban beszélgettek volna (Találkozás), és mintha nem gondolná azt egy találkozás lehetőségéről, hogy „ha bekövetkezik, úgy lesz: vége". (A találkozás veszélye, 54.)

Tina figurája mint Király Odett tükörképe (ami arra enged következtetni, hogy Király Odett is tükröz valakit) a kötet tükröződő motívumaival is összecseng. Mindez nem csak az általában ciklusnyitó versek páros összecsengését érinti (lásd a Sírgödör valamint az Elefánt és bolha vagy az Emlékekben és a József egymásra rímeléseit), hanem a motívumok ökonómiájával is kapcsolatban van, ám úgy, hogy a tükröződés nem csupán a felszínt érintő visszaverődésként jelenik meg, de a tükrözött dolgok egymással való felcserélhetőségére is emlékeztet. „Tina tudja ezt, / tud szinte mindent. Ő Személyi- / ségem egyik leszakadt darabja, // testemről a gomb. / Tudja, hogyan lehet / anyát hitellel játszani és mindig / úgy mosolyog rám a tükörből / vissza, akár a fiúk. / Szerintem anyám cseréje". (A találkozás veszélye, 53.) A tükröződés mint csere ugyanis megfordítja a kapcsolatot felszín és mélység között, ezt is bizonyíthatja Tina jellemzése, akinek „tekintete a felszínig hatol / arcán olcsón bujkál az enyhe smink". (Találkozás, 29.) A tükrözés ugyanakkor mindig ismétlés is, az ismétlés a leginkább pedig a Minden éjjel című versben lesz formaszervező erő, ahol a vers épp az ismétlődő motívumokon – köztük az egyik épp maga az ismétlődés – keresztül mutatja meg, hogy nem csak a versben beszélő szülei ismételték egymást, de ő is hogyan lesz olyan, mintha saját szülei ismétlése lenne. De akár csere, akár ismétlődés a tükrözés, az végeredményben mindig a motívumok szimmetriájáért szavatol, még akkor is, hogyha e tükröződés egyik oldalán mindig egy rend-, a másik oldalán pedig egy rendetlenségszerű elem áll. Ám épp ez a tükrözés – az aszimmetria szimmetriája – lesz az egyik legizgalmasabb elem a kötetben.

Az egyik ilyen látens ellentétpár az előre-megírtság és az esetlegesség kettőse. A versek beszélője és a versekben megjelent alakok érzelmi-cselekvési mozgásterét ugyanis, néha úgy tűnik, mintha előre megírt forgatókönyv határozná meg: „a forgatókönyv / adott, nekünk csak el kell játszani". (Forgatókönyv, 15.) „Hogy merre mész, úgysem te döntöd el." (Így, 19.) Mégis ennek a látszólagos rendnek valami mindig ellenszegül: a vers, amely úgy kezdődik, hogy „[e]zúttal tőled függ a játszma vége", már úgy végződik, hogy „a döntést mindenképp el kell fogadnod". (A tűz miatt, a víz miatt, 18.) Ez a kétféle rend – pontosabban a rend és a rendetlenség – ütközik össze egymással a Magyarázkodás című versben az anya és az apa értékrendjén keresztül: az anya szerint Istennek tetsző életet kell élni, ám az apa szerint mindegy, mit teszünk, „a végén Isten úgyis megbocsát". (61.) Láthatjuk azonban tehát, hogy a rend és a rendetlenség ilyetén szembeállítása látszólagos, hiszen bármelyikőjük bármit hisz, Isten gondoskodásában mint rendben mindketten ugyanúgy hisznek. Akárhogy is, a kötet szóhasználatával élve: a rendért felelő forgatókönyv mégis inkább reménynek, mint valóságnak tűnik; ahogy Tina írja például levelében a Télapóhoz: „[s]zeretnék egy naplót, egy teleírtat, / elolvasnám, hogy mikor mit csináljak" (15.)

Az utóbbi idézet arra is példa, hogy Király Odett verseinek logikája szerint milyen viszony fűzi egymáshoz a beszélőt és – vers lévén igencsak sajátos – beszédét. Ha nem mi írjuk a naplót, hanem a napló határozza meg tetteinket – még ha ez „csak" kívánság is –, akkor nem az individuum hagy nyomot, hanem a nyom kecsegtet az individualizáció reményével. A nyomok pedig e versekben egyaránt lehetnek emlékek vagy szavak: e kettősben pedig ott van egy megintcsak meghatározó ellentétpár. „Emlékeim a szavak összetörték", „megmaradsz, mint sor végén a pont" (19.) – az Így című versben a szavak, a nyelvi jelek győzedelmeskednek az emlékek felett. A Lelket, ablakot soraiban azonban már „[a] kéz az emlékekben él tovább", és nincsenek mások, mint „eltörött szavak" (63.), ott tehát voltaképpen az emlékek győzedelmeskednek a szavak felett. Rend és rendetlenség olyan felcserélhetőségét láthatjuk megint tehát, ami az aszimmetriát feloldja a szimmetriában.

Néha azonban történik valami ezekben a versekben, amikor ez a rend megbillen, és a forma már nem az össze-, hanem a széttartás irányába kezd elmozdulni. Emlékezzünk két, nyomokban már idézett, beszédes szövegrészre, hogy mi is tükörszerűen ismételjük e verseket: „[Tina] Személyi- / ségem egyik leszakadt darabja, // testemről a gomb". Vagyis Tina – mint képzelt és képzelő lény – bár összetartani hivatott a személyiséget, voltaképpen az összetartandóságra emlékeztetve annak törékenységét mutatja meg. A másik igen szép verszárlat – nyomokban már idéztük, álljon végre újra össze – pedig így szól: „Emlékeim a szavak összetörték. / Spájzban tartalak, mint anyám a körtét. / Így elmúlsz, mint a rend és – forma bont! – / így megmaradsz, mint sor végén a pont". A formabontás így íródik vissza a formába, zárul a kerek gomb, mint pont a sorvégre.


http://www.szinhaz.net

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs