Virrasztók

– Jól van. Látom, már össze is pakoltál.

Taxit hívtam. Majd reggel hatra jön.

Adok veled egy kis ennivalót,

ne éhezz: uzsonnát, tízórait… –

Minden szó mint a bádog. Ülnek ott,

emez fejét fogja, nem válaszol,

bámul maga elé a semmibe,

futnak a percek, csend van. Most pedig

a lány a retiküljéből egy borítékot

tol elé, s gyerekesen vékony hangon

így folytatja: – Csupa olyasmiket

kapsz tőlem, amit ember nem vehet

el többé. Nézd, lesznek emlékeid.

Másik ajándékom teljes bizalmam –

kiérdemelted és megtarthatod.

És ezt is itt, ezt a harmadikat.

A borítékban egy képet találsz,

rólam; ma délután én készítettem,

a negatívját megsemmisítettem –

egy van belőle, nálad. Senki más

nem láthat így, lelkemig meztelen;

s egyedül csak te tudd: ez mind igaz.És most már csak virrasszunk holnapig.

Örökké ősz

Viborgi rakpart. Kósza nénikék

vödörből árulják az áfonyát,

az állomásokon a kék vonat

ahol megáll. Repeszek és szilánka távolság embertől emberig:

s összeaprítva bennünk törmelék

képek, vérző gyümölcsök, ősz van itt,

örökké ősz, és vérző berkenyék.