Rézbőrű asszony feketében

Uriah Heepnek　

A csibcsa-inkák ezüsttálon datolyával s arany ékszerekkel fogadták a partra szálló spanyolokat. Ezek, amint kitapostak a vízből, a gazdag ajándékot vasállványos nyílpuskáikból vesszőzáporral viszonozták. (1495–1497)

Rózsaszín-talpú, majdnem

fekete asszony tart lefelé

a tengerparton, hosszú

tollak hátracsapva boglya-

hajában, mint őseinek,

talpai meg-megvillannak,

belelép a sekély vízbe,

áll a karcsú, fekete csönd

a bokáig érő sastoll-

kapuban, aranytól lángol

a pirkadat a sötétkék

szemhatáron, sokujjú

pálmalevélbe fésülnek az

első sugarak, fekete ingben

az asszony, meztelen vállig

a karja, gyönyörű rézbőrű

ikon, gyöngéden fog egy

kis, mélyzöld koszorút,

narancsvörös szalagjait

szél libegteti, bogyófürtök

pirosozzák az örökzöldet,

szertartásosan csúsztatja

a tengervízre, kissé meg-

löki, ráfordul koszorúra

a szél, s bukdácsol befelé

ez a megfont, földöntúli,

szerelmes ölelés, ring,

távolodik, gyűrűnyi csak,

most érkezik egy irgalmas

cápa, sebesen szeli a vizet,

a kivégzett sugárzásért

elfogadja az emlékezetet,

s foga közt a jaj-koronával

lemerül, bűneitől mint

megsúlyosodott szív;

pedig ártatlan.