„(Zárójelben: egyik addigi jó barátom Az Ikszek megjelenése után írt egy dörgedelmet, az Antikrisztus mûvének nevezte a regényt, és Dosztojevszkijhoz hasonlította, azzal a megszorítással, hogy ‘Dosztojevszkij legalább félig észnél volt még’. Beadta a volt barátom ezt a tanulmányt egy folyóiratba, de aztán sajnos visszakérte, pedig örültem volna, ha megjelenik, hadd lássák. Sose beszéltem vele erről azóta, de másról sem, mit mondjak.)" .

Jámbor Judit: Amíg játszol – Beszélgetés Spiró Györggyel 1998/99, Scolar Kiadó, Budapest, é. n. [2000], 133.¹

^{Világos, hogy ez az idézet arra a szövegre utal, amely most nyilvánosságra kerül, Balassa Péter Az Ikszekről írt kritikájáról, amelynek megjelenését, mint látható, Spiró György is támogatta, hogy az olvasó ítélhessen igazsága felől. Világos a Dosztojevszkij-utalásból, hiszen a szöveg címe, Krampuszok, mint az az írásból magából világossá válik, a nagy orosz szerző Ördögök címû regényére utal, az pedig, hogy Dosztojevszkij legalább félig még észnél volt, valóban szerepel a szövegben. Megtudjuk a mondottakból, hogy Spiró tudott a szövegről, hogy a kritika, anélkül, hogy megjelent volna, véget vetett kettejük barátságának, továbbá azt, hogy a szöveget Balassa először publikálni szándékozta, majd valamilyen okból meggondolta magát, így maradt kiadatlan. Radnóti Sándor, akitől értesültem egy beszélgetés során a kézirat létéről és aki volt szíves kérésemre előkeresni és rendelkezésemre bocsátani a tulajdonában lévő példányt (így került elő a szöveg) úgy tájékoztatott, ő és Margócsy István egyaránt megkísérelte lebeszélni a közlésről a szerzőt, a dolgozat különlegesen éles hangja miatt, és Balassa – aki elsősorban affirmatív kritikákat írt, azokról a mûvekről beszélt, amelyeket valamilyen módon fontosnak, jelentékenynek tartott – talán könnyen meggyőzhető volt.}

^{Az Ikszek 1981-ben lát napvilágot, a hivatkozott kritikákból bizonyosan tudható, hogy az írás 1982 legvége előtt nem keletkezhetett, ugyanakkor szintén Radnóti Sándortól azt is lehet tudni, hogy a Mozgó Világba szánta Balassa a kéziratot, tehát 1983 decembere előtt készült.}

^{Bár Balassa valóban nem szívesen írt negatív kritikát, ennek az írásnak a sorait erős szenvedély fûti, a regényen messze túlmenő kultúrkritikus következtetéseket von le a szerző arról a szellemi közegről, amelyik ünnepelte a regényt. Ezek a főleg a kilencvenes években született Balassa-mûvekben gyakran visszatérő kultúrkritikus megállapítások, illetve az, hogy a regény és kritikája lényegében két credo harca, világosan mutatja, hogy Spiró mûve, ha fontos ürügy volt is, lényegében ürügy volt arra, hogy saját kritikusi-világnézeti credoját egy a Spiró-regényénél messze szélesebb hagyománnyal szemben megfogalmazhassa, néha Spiró mûvét e célból maga mögött is hagyja az írás. A gyanakvás és leleplezés világérzékelésével szemben a megértés hermeneutikáját választja a szöveg, ezt az előzetes értékválasztást pedig – értelemszerûen – nem igazolja, az ilyesmi ugyanis egyszerûen nem igazolható. Az, hogy az ördög kicsi-e vagy nagy, hiány-e vagy szubsztancia, hit kérdése ugyanis. Balassa-kritikájának lényegi tézise az, hogy az ördög kicsi (gondoljunk csak egy másik Dosztojevszkij-regényből az Ivan Karamazov ördögére) és az, ha nagynak, ha az ármánykodást, az összeesküvést, a politikai manipulációkat lényegében azonosnak látjuk a politikával, az így értett politikát a teljes – ilyen módon lényegében eltörölt – történelemmel, paranoid és egyúttal önigazoló világlátás, továbbá e tézis, e gondolati konstrukció foglyává teszi az irodalmat, a szövegben megszülető, megtörténő igazság helyébe a szöveget megelőző, ideologikus igazságot állítja. Nem véletlenül beszéltem történő igazságról, meggyőződésem szerint Balassa megértésközpontú elképzelésének ideológiai támasztékává egyre inkább a heideggeri–gadameri hermeneutika vált a nyolcvanas években, amivel szemben megfogalmazódott ez az elképzelés, az pedig nyilvánvalóan az ideológiakritika, elsősorban a marxizmus volt. Beszédes, hogy a híres Feuerbach-tézist, ami a világ megváltoztatását állítja szembe az értelmezésével, a hatalom, akarásának aleseteként értelmezi.}

^{Ugyanakkor, mivel előzetes értékválasztását nem tudja, nem tudhatja igazolni, saját szövege is szükségszerûen válik ideologikussá, egy előzetes, csak másfajta világnézeti igazság számonkérésévé, noha jól látható a küzdelem, amit a szöveg azért folytat, hogy ezt a hibát elkerülje. Ez a probléma, ez az ellentmondás Balassa pályájának legnagyobb, lényegi problémája, a világnézeti kritika (és lényegében minden valamirevaló kritika kulturális ajánlattétel, tehát világnézeti javaslat is) és az antiideologikus, mi több antipolitikus esztétikai elkötelezettség összehangolása. A sajátos, semmi mással nem helyettesíthető igazsággal rendelkező, erről az igazságáról azonban autonómiája kedvéért le nem mondó esztétikai tapasztalat gadameri elképzelése és a lukácsi tézis miszerint a formakérdések mindig világnézeti kérdések, egyaránt segítségére voltak, mikor erről a problémáról gondolkozott és változó politikai és intellektuális körülmények közt is ez a kérdés – ennek különböző modulációi – maradtak mûvészetfilozófiai gondolkodásának középpontjában egészen a Lehetséges-e az esztétikai nevelés címû, az utolsó kötetben közölt írásáig. Mindebből látszik, hogy roppant vitatható Bán Zoltán András feltételezése, hogy semmit se tudott volna szembeállítani elméleti vértezettségének gyengesége miatt a Lukács-iskola gondolkodásával. Ez a szöveg bizonyos értelemben a velük való szakítás intellektuális történetének egy fontos fejezeteként is olvasható.}

^{Teoretikus orientálódás mellett szükség volt azonban még egy kritikusi-intellektuális szerepmintára is, ez pedig, mint ebből a szövegből is, sőt kontextusidegensége miatt ebből különösen látszik: Babits Mihály volt. Mindenfajta ideológiai elköteleződés „veszedelmes világnézet", a rendszertől és ideologikus kritikusaitól – mivel minden ideológiakritika alternatív hatalmi ideológia, mivel a valóság megváltoztatásának szándéka lényegében a hatalom akarása (újabb paradoxon a megoldhatatlan, egy fontos pályát mindig kísérő paradoxonok közül, hogy ezen a ponton milyen közel kerül a Balassa hatalomelmélete a Spiróéhoz) – egyaránt távol, a politikai tett helyett a mûvészi megértéssel kell foglakozni és ezt a megértést változtatni tetté. A szöveg alcíme a Németh Lászlóval vitatkozó Babitsot idézi, azt a Babitsot, aki kénytelen beszállni az aktuális politika harcaiba, de úgy, hogy az egyetemes értékekért emel szót mindenfajta partikularizmus, kirekesztő és öncsonkító nemzeti bezárkózás ellen. Ennyiben párhuzamos a helyzete a Balassáéval, aki kénytelen negatív kritikát és ideológiakritikát írni az ideológiakritika ellen. Ezt a helyzetet hangsúlyozza, feloldásának vágyát célozza a babitsi cím megváltoztatása, ellentétébe fordítása: Pajzs és dárda nélkül. Miközben, persze, óhatatlanul, nagyon is pajzzsal és dárdával. (A cím később visszatér a Csengey Dénessel folytatott levélváltásban.) Az ördögprobléma nem csak a Dosztojevszkij-elemzéseket vetíti előre, hanem az erős Dosztojevszkij-hatásokat is mutató Doktor Faustusról írottakat is. Túl azon, hogy egy nagy magyar regény, Az Ikszek értelmezéstörténetének fontos – utólagos – fejezete, Balassa nagyszabású és ezért szükségképpen problematikus szellemi profiljának megrajzolásához is nagyban hozzájárulhat.}