Pesterzsébeti reggel

 

Hajnal, ha leszáll,

megül a villamostohán.

Füstöl, a sínen

várja tíznapos dohány.

 

Álmos bodega,

töltve a kávé, némaró

feles, és férfi

indul száj zugán a szó.

 

Ködben telepünk,

burrog a balkonoktatás.

Reggelre kelve

roppan hat galambtojás.

 

Tűzhely melegít,

tétova asszony lép elő.

Szalonna, zsemle,

jó lakótelepvelő.

 

Hangyák vörösen

másznak a konyha kék falán.

Fészkükbe morzsát

hordnak vasbetonnaszám.

 

Lányok füzetet

gyűrnek, az óra nyolc, a tag

remeg, majd padban

ülnek iskolagymatag.

 

Gyárak kapuja,

dörren a gépsor, rommező.

Halánték dobban,

hatszáz indulóerő.

 

Rozsdás keletünk

edzi ma szürke fémkohó.

Sorsunk műszálát

pedzi szüntelenfonó.

 

  

Vers, amelyben a költő verséről kérdez

 

Hány karakter a boldogság?

(És ne mondd, hogy kilenc,

mert cinkelsz mindig, tudom,

drága betűim is összecseréled!)

Vajon elfér hét szóban

egy kövérebb bánat?

Hány összetett mondat a derű,

és hány egyszerű?

És ha soványka a bú,

lehet a zokogás egytagú?

Van nevetés, amely átgördül

bekezdést a bekezdéstől

elszakasztó résen?

Van szerelem, amely átszökken

 

egy szakasztörésen?

Várhat-e mindig dupla sortáv,

 

vagy kellene írni másfelessel,

 

Nagy behúzások

szigorának elébe menni?

S ha nyílik a jobb lapszélen agóra,

szabad-e néha jegyzetelnem

a margóra?

Mennyi kérdés,

és ha végül mindet elhagyom,

megmarad úgy is a legnagyobb:

túl a lap alján, folytatódik-e

szövegem?

Ha más nem is,

te marha költő, biztosan tudod!

 

 

Bámész

 

[Te is fütyülsz, ha bugyuta nóta szól?

Te is meredsz, és minden szart elolvasol?

 

Hogy Angliában összedőlt a tőzsde,

és férjurát egy szőke nő kifőzte.

Hogy Angolában lázadó a kormány,

kevés a márna, málna és takarmány.

Hogy óvadék fejében újra kint van,

vakuk tüzében, ócska zöld szmokingban.

Hogy késve ébred, ölne, keddre válik,

tenisz, futó kaland és bomba vádlik.

Hogy álmaid valóra, gyorshitelre,

tekints előre bátran, vagy semerre.

Hogy kulcsrakészen, indulási áron,

s ha négyet is vesz, álomútra várom.

Hogy óvni kell a déli napsütéstől,

fehér kenyértől, este szélütéstől.

Hogy egy pohárral minden áldott reggel,

derűs mosollyal, éjjel új csövekkel.

Hogy ózonillat, délibáb az élet,

repít a vágy, veszély a renyhe széklet.

Hogy, jó anyám, szemed szívemben őrzöm,

tovább az úton, gyertya minden őszön.

Hogy árva lelkem tiszta füstje éget

koromsötét korongra szép meséket.

Hogy annyit olvas, és bevált azóta.

Az értelem kihuny, de zeng a nóta.

 

Te is fütyülsz, ha bugyuta nóta szól?

Te is meredsz, és minden szart elolvasol?]

 

Te is meredsz, és minden szart elolvasol?

È È È È – È –