[birodalom]

 

királyi módja valaminek

a hallgatás

csak jutna észbe, hogy minek,

mindegy most már,

ha úgy tudnék

játszani, mint a zenészek,

nem rúgnék dühösen a penészes

edénybe, amit ottfelejtett

a kuka mellett valaki,

aztán rázendít

a környék összes

itt-ott felejtett tárgya,

hogy egyszerre a szívemig rántsa

a mindegy, mit,

s aztán, mert jólesik,

a ház oldalán nyomom el

a cigit

*

úgy másold, ahogy énekeket tanultál

úgy utánozd a hangokat

a remény jelen idejű szó

összhangzatában nincsen idő

jelen idejű, ha létezik ilyesmi

de ebben most kételkedem

most van, mint te meg én

vagyunk, és mit a félelem

*

ajtód zsanérja

kopott kincs

így zenél

és rajta a kilincs

*

káromkodsz

azért, hogy legyen mit

visszaszívni

mintha az nem lenne gond

pedig az, és kurvára idegesít

*

engedd el

magad

*

az emeletek

egymásra épült

életek

terek, elvileg

terek, teraszok

telepek

lapos tetők fölött

lapos hold

lépcsőházi korlátok

közé szorult a nyomor

itt élünk, na ne mondd, hogy

nincs benne semmi humor

*

tenyerem a vakolathoz

ér

csak megsimogatom

mindegyikünk helyett

ezt az elátkozott helyet

olyan lágyan

ahogy csak merem

ugyanitt sodortam le

a jobb kezem bütykeiről

futás közben a bőrt

tavaly

*

itt hordjuk a bőrt

és ha majd nem kell

a kuka mellé teszem

*

hazamegyünk

*

engedd el

a kezem

 

 

[őszi szünet]

 

háttal vagyok a szüretnek

a gyökerek az eget tartják

nagyon egyszerűnek látszik

a lábam a széttaposott fürtök

levében fejem fölött

bokánál

akasztott

ember

vagyok az indák lefelé

kapaszkodó erdejében

ha kiabálnék

éretlen hangom

a földre esne

 

 

[nyári szünet]

 

az én köröm kívül esik a húsvadászat és az álomcsapdák körén

annyit tehetnék hogy koszorúságba fonnám a férfias szomort

egy sör vagy bor mellett ülve elnyújtott büfögés az is jó emberes

elvégre nyár van és nyílnak az epresek a sarki gyümölcsös két

nagy néma szem egy dinnye és egy nem tudom milyen déli I.

osztályú termés univerzumkék blokkot nyom a kezedbe a nyár

szemérmetlenül csúcsra járat és rád jár mint a dögkeselyű ami

merészen megvillan a gyáva pusztulás fölötti kacér mosollyal és

kicsit mintha meggyőződésed is lenne valahol olvad a tölcsér

alján a költséges hit a tévedésekkel úszik el mint egy álmos

de még inkább kútba néző felhő az erdő na az erdő felé menjünk

de csak úszkál soványan csontfehéren már a zsír színén messze

túl izzadja le magáról a visszajárót a fagylaltoslány a foltos kis

kötényben a krémszínek a krémek állnak jól neked látod ez is

csak most derül ki egy ilyen átható szagú sebesen világító napon

vagyunk mint a lerágott köröm a zacc a cukrászdában összegyűrt

szalvéta szélén a maszat meg az összegyűlt hajak a lefolyóban

hogy víz csak víz legyen szomjan nézem a felújított házakat

amikben a vakolat alatt már örökre alszanak a denevérek éjjel is

már csak a tücskök és nekem a szandáltól kidörzsölt sarkam

még egy lusta szeretkezés és izzadunk és szúnyogok és kész