Napraforgó

 

Először az zavart, hogy itt nincs előszobánk.

Ki itt belép, belénk lép, ajtónk, ha nyitja ránk.

Ki itt belép, az egyből szoba-konyhánkba lép:

belátja kis lakásunk húsz négyzetméterét.

S aztán a fény hiánya. Mióta itt lakunk,

az utcafronton nincsen kilátni ablakunk,

a tátitányi garzon belső udvarra lát,

átszűri félhomálya az egy plusz fél szobát.

De hogyha szép idő van, úgy fél három felé,

kiállhatunk a gangra, albérletünk elé,

és egy kávéra gyújtunk, és nézünk fölfelé,

mert tudjuk, épp ilyenkor, úgy fél három felé

a napfény tükröződik egy felsőbb ablakon,

s a fényben megfürödni ez éppen alkalom,

mert épp ránk tükröződik, ha félórára csak,

egy hosszú mandinerben míg lassan elhalad

útjának félköríve, csak félórát talán,

hogy így tükrözze hozzánk égboltos ablakán

leendő sok lakásunk, ahol még más lakik,

megannyi hollevésünk visszhangos házait,

hová a többi házból tovább és így tovább,

egy tükrözésbe mossa az ablakok sorát

hol nincs is tükrözés már, és nincsen trükközés,

csak fény van és hiánya, a túl sok túl kevés,

vakító félhomálya áttetsző foltjain,

garay utca ötven, gangos némafilm.

 

 

Napirend

 

Reggelente sarkig tárom a kertet

nézem a járókeretes nénit aki épp ilyenkor

a dudáló kocsik között szlalomozni kezd

járdaszigettől járdaszigetig

 

Hajat mosok és gépet kapcsolok

elég furcsa levelek érkeznek hozzám

és elég furcsa híreket kapok

de a délelőttre megforrósodó sivatagi szél

viszonylag gyorsan tengerpartra kényszerít

 

Halászni mennék de ha kivetem a hálóm

egy erdőnyi madár elragadja

mikor az irodai kávéfőző gőznyomása

csészémbe présel egy fekete vízesést

 

Én köveket cipelek a raktárak között

és hírnökök jegyzik minden beszédemet

 

A déli szieszta közben

egy buszsofőr szívverésére leszek figyelmes

ahogy egy sirály csap le a város

ívó halrajára a sűrű forgalomban

 

Én süket és vak leszek délutánra

mikor meztelen vagyok és hátamat

zizegve hűti a hóesés

és épp az erdőben focizó kölykökre látok

 

Én minden este úgy ülök lóra hogy

majd éppen aznap este

a lassú víz felső folyásához érek

de a forrásvidékeken

mindig szomorúság fog el

 

Az éjszakai buszról leszállva

már csak néhány perc séta a házig

a boldogsághoz hasonlít mikor hallgatom

az imbolygó utca

hideg és pontos lépéseit