Önellátás a századfordulón: tudományszervezés, könyvek és pásztorköltészet

Háromrészes episztola-ciklus

 

 

1. Irodalomtudomány-szervezés

 

Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok

Dr. Lipták András

Elnök

OTKA Bizottság

_______________

Tárgy: Új OTKA pályázat fogadása

 

Tisztelt Elnök Úr!

 

Ezzel a furcsa-merész kéréssel fordulok Önhöz,

Lipták úr, ki az OTKA Bizottság elnöke éppen:

Puszta-merő méltányosságból most, csak ez egyszer,

Szíveskedjék egy kicsit oldani jól ama gyeplőn,

Melynek a túlsó végén ott vágtázik az OTKA-

Pályázat leadási határidejének bősz paripája,

Míg az elülső szárát (úgy tudom) Elnöki jobbja

Fogja erősen, s el nem ereszti sosem: bizonyára

Eskü s egyéb nagy-erős kötelékek késztetik erre.

Ámde elég komoly és nyomatékos az érv meg az indok

(Gondolom én), mi e csöpp lazaság fele hajtani képes

Elnöki szívét, és (az amúgy helyesen szigorított)

Május másodikán kelt bélyegzési határnap

Egy kicsikét kitolódna: borítékom bizony ekkor

Béfogadásra találna Önöknél. Jól tudom én, hogy

Szemtelen, arcpiritó ez a kérés, mert precedenst szül

– Vetheti ellene bárki. Az effajtának azonban

Vasból van kebelében a szíve, ha semmibe nézi

Csöppnyi halasztásom mentségeit, ó Prezidens úr!

Mást mondok Teneked, Te pedig vesd jól a szivedbe

(Itt csak a versmérték s -hagyomány késztet tegezésre):

Késve pecsételt OTKA-borítékim beborító

Környűlállásit most gyorsan elősorolom mind.

Mint amidőn vak Phémiosz, isteni dalnok eseng a királyhoz,

Vagy mikor agg Priamosz keseregve siratni be vágyja

Hektórt, s jól megszállja ezért amaz isteni ihlet

(Argoszölő, ugyebár), s kíséri az agg fejedelmet,

Hogy tegye meg, mit egy ember sem tett eddig a földön: –

– Így vagyok én is, jóllehet épp nem is ekkora téttel.

Áldott állapotában (két hónappal előtte szülésnek)

Kis feleségemet én kórok házába bevittem,

S rám szakadott imigyen minden teher ím, a családban:

Pályázat, gyerek és… és gondolhatni a többit.

 

Tiszteletem teszem és kérem, ha lehet, boritékim

(Száma melyeknek öt) énnékem csak vissza ne küldjék,

Ám bírálják el hamar – úgy, ahogy egykor: a múltkor,

Féltucat évvel előtte (körülbelül) én elnyertem

Pénzeket OTKÁ-tól kutatásra, amit meg is ítélt

És bírált értőn a Modern Filológia Zsűri,

Értékelve “kiválónak” mindazt, amit írtam

Ebben a tárgykörben s szeparált könyvben ki is adtam.

Tiszteletem még egyszer, s őszintén bizom Önben.

Budapest, Ludovika tér, 2000. május 8., hétfő

 

 

2. Könyvvásárlás

 

Válaszlevél az antikváriusnak

 

Nemrég kelt emiledre, barátom, a válaszom így szól:

(Gyorsan, a fellegeket hadd torlaszolom legelőször!

– Mert hisz ezért kapok én jövedelmet az emberi néptől:

áldozatuk szaga éppen ezért orromba iramlik.)

 

“Hát, ha az égilakók, az Olümposzi bérceken ülve,

vagy pedig állva – de nékünk, kik, sajnos, de ma élünk,

egyre megy, áll-e vagy ül, ki a talpát fel sose dobja!

– nos, ha az ambrosziát befaló, nektárt vedelő nép

roppantul gyülevész seregének jó az időpont,

(és neked is, mert ez se fölösleges ám a sikerhez!),

sőt, emiledben is írod: már “e beszéd se badar(ság)”,

ám legyen akkor s ott a találkánk, hol javasoltam

én is: déli verőt követő első nagy ütéskor

jószagu, kurva büdös, de azonba’ sötét alagútba’

Franciskánusi tér mélyén (katakomba se rosszabb!).

Nem bambára, de nem pipogyára se vall a csütörtök!

Csúcs-digitális emilben hát úgy szólsz, ahogy illik,

én rábólintok pedig, és megrendül a trónom,

(majd’ kiesett a kezemböl a villám, s megsebesíté

kis híján, aki késlekedett, hogy előle osonjék).

– Most mehet át ez emil, bele jó-digitális iszákba,

jól s könnyen-gyakran lefagyó bill-gates-ketyerébe!”

 

Görbén fölfele nézve felelt imigyen leleménnyel,

füstölgvén fatökű Picinyég-puha vállalatára

rettenetes, sokezerfejü és -karu méla lidércnek

 

M. Miklós 1999. december 7-ikén.

 

 

3. Pásztorköltészet

 

Fél kilopixeles életkép hőség-rianással

 

Már ami engemet illet, e mostani nyáron egész nap

legszivesebben a bükk lombsátra alatt heverészve

erdei Múzsámmal muzsikálnék én vékonyka sipomba;

csakhogy nincs nekem egy vékonyka sipom sem,

játszani sem tudnék én rajta, ha volna – de hát nincs…

(Sült liba most nem kéne – de búzaser az bizony inkább.)

Bükkfám nincsen a kertben – igaz, van körte-, cseresznye-, fenyőfa…

Jó nekem itt: árnyék hüvösének örülhet az ember,

Pest peremén árkolt patakok meg légfolyosók közelében;

itt, hol a szomszéd mezsgye szegélyzi sövényünk,

most is vadméhek legelészik a fűzfa virágját –

lágy zsongásuk szór a szemünkre szelíd, puha álmot.

 

(Fűzfám sincsen a kertben, meg méhek se donognak…

Vergilius segitett – és jól hazudoztam ezúttal,

verssorait szeliden fogván, kitekerve kezéből.)

Még az a mázlim, hogy (bár szikkad a szellem ilyenkor):

bőven akad kutya s eb mi vicsorgva csaholjon,

és gerlék meg a lármázó kedvenceim (ők a galambok)

sóhajtoznak az égbe nyuló jegenyék tetejéről…

Kérded tán, hogy mért teszik ők ezt? Nem tudom – érzem:

mintha szakítana engem a kín, valahányszor ugatnak,

ébren tartva személyem e rengeteget csaholó kutya-falka.

 

2007 júliusában, 40 fokban