A huszadik század jelentős brit nőírója tanú és krónikás: a nők társadalmi szerepének változásaira, önértékelésük válságaira figyel. Doris Lessing életművének visszatérő témái a felnövekvés, házasság, gyermekszülés, válás, szerelem, kapuzárás előtti pánik, haldoklás. Több regényének címe a női tapasztalatok regisztrálásának olyan hagyományos műfajait idézi, mint a jegyzetfüzet, az emlékirat és a napló: The Golden Notebook (Az arany jegyzetfüzet, 1962), Memoirs of a Survivor (Egy túlélő emlékiratai, 1974), The Diaries of Jane Somers (Jane Somers naplói, 1984). Regényeinek hősnői, környezetüket és önmagukat vizsgálva, folyamatosan tanulnak: arra törekszenek, hogy a világ azon szeletében, amelyben élnek, megértsék szerepük lényegét, észrevegyék korlátait, és tapasztalataikból okulva életük egy újabb szakaszába lépjenek. Mindezek alapján Lessing műveinek többsége egy klasszikus műfaj, a fejlődésregény női szempontú újraírásának tekinthető.

A Bildungsroman elnevezés, Goethe Wilhelm Meister tanulóévei (1796) című regényét illetően, Wilhelm Dilthey nevéhez fűződik, aki a műfaj lényegi jellegzetességének az élet különböző szakaszaiban végbemenő fejlődés ábrázolását tekintette.¹ Ezt a mintát követik, a tizenkilencedik század angol regényének vonatkozásában, Walter Scott (Waverley, 1814), Charles Dickens (David Copperfield, 1850 és Szép remények, 1861), illetve Samuel Butler (Minden testnek útja, 1873) regényei. A műfajt képviselő művek közt ekkor még feltűnő a női hősök hiánya, hacsak Charlotte Brontë Jane Eyre-jét (1847) nem tekintjük annak, bár az ő történetében sok a tündérmeseszerű elem. A század jelentős nőírója, George Eliot szabályszerű fejlődésregényei, a Felix Holt (1866) és a Daniel Deronda (1876) hősei férfiak. Dorothy Richardson, a női fejlődésregény első huszadik századi képviselője, James Joyce Ifjúkori önarcképének megjelenésével (1916) szinte egyidőben kezdte kiadni Pilgrimage (Zarándoklat, 1915–1938) című regényciklusát.

A női fejlődésregényt azonban nem csupán megkésettsége választja el a műfaj minta-narratíváitól. A Bildungsroman jellemzően fiatal férfihősei a patriarchális társadalom közegében keresik a beilleszkedés, illetve a továbblépés lehetőségeit. A nők számára, mivel ők ugyanezen társadalomban peremhelyzetbe szorultak, a fejlődés lehetőségei korlátozottak. A női hősök esetében ugyancsak problematikus a felvilágosodás ismeretelméleti alapjain nyugvó fejlődésregény koherens, autonóm én-felfogása. A női én nem teljesen körvonalazott, életpályájára nem a fejlődés linearitása jellemző, hanem kitérőkkel, vakvágányokkal van tele. Fejlődése ezért nem is érhet véget a felnőttkor elérésével, mint a férfiaké, hanem befejezetlen marad, későbbi életszakaszokra tolódik ki.

Doris Lessing első fejlődésregénye egy öt részből álló önéletrajzi regényciklus, a Children of Violence (Az erőszak gyermekei, 1952–69), amely a fiatal Martha Quest útkeresését követi nyomon serdülőkorától haláláig. Ugyancsak fejlődésregényeknek tekinthetők középkorú nőkről szóló művei, The Summer Before the Dark (Az utolsó nyár a sötétség előtt 1973), The Diaries of Jane Somers (Jane Somers naplói, 1984), illetve az idős korba lépő hősnő sorsát követő Love, Again (Már megint szerelem, 1996). Ezeknek a regényeknek a tárgyalásakor a női Bildungsroman jellegzetes ismeretelméleti premisszáit és műfaji koordinátáit fogom szemügyre venni. Elsősorban azt vizsgálom, hogyan határozza meg a tanulás közege, a patriarchátus a női hős fejlődésének dinamikáját, identitását, illetve miért nem tekinthető a hősnő fejlődése a folyamat egyetlen pontján sem befejezettnek. Mivel pedig Lessing számára a tanulás folyamata az öregkorig tart és a halállal fejeződik be, a cselekménystruktúra leírására a Bildung (fejlődés) helyett a Barbara Frey Waxman által használt Reifung (érés), a műfajra pedig a Reifungsroman² kifejezést alkalmazom.

A fejlődésregény hősei igyekeznek megérteni, intellektuálisan beépíteni a világnak azon szegmenseit, amelyekkel életük korai szakaszában kapcsolatba kerülnek. A Children of Violence³ regényciklus hősnője, Martha Quest az afrikai brit gyarmat, fiktív nevén Zambézia, fullasztó környezetéből próbál kitörni. Társadalmilag, politikailag, intellektuálisan nagyon is behatárolt világára a huszadik század háborúinak árnyéka vetül: szüleit az első világháború sodorta egymás mellé, majd a rosszul működő dél-rhodesiai farmra. Martha fiatalkora a második világháború árnyékában telik, még mindig a gyarmati hátországban, ahonnan Londonba költözik, és a hidegháború éveit éli át. Amíg fiatal, minden vágya az, hogy kilépjen a középosztálybeli család oltalmazó és korlátozó köréből, és szembeszálljon a társadalmi és ideológiai tekintetben elnyomó gyarmati apparátussal. Kitörési kísérletei ellenére azonban újra és újra fogságba esik. Szüleinek lélekölő házassága elől házasságba, anyja elől anyaságba menekül. Első gyermekét, Caroline-t azért hagyja el, hogy megtörje a lelki rabság generációkon keresztül ívelő folyamatát, és felszabadítsa őt. A női fejlődésregény hőse társadalmi, kulturális közegének rabja: struktúráit nem feldolgozza, hanem megismétli. Növekvés, fejlődés helyett körbe-körbe jár.

Martha Quest történetében Lessing a szétesőben levő brit birodalmi kultúra panoramikus látványát nyújtja, jellegzetesen női nézőpontból. A Children of Violence ciklus a női hős felnőtté válásának története olyan történelmi pillanatok sorozatában, amikor világa széthullik. Fejlődésregény-tipológiájában Mihail Bahtyin külön kategóriába sorolja az olyan műveket, amelyekben “az egyéni felemelkedés elválaszthatatlan a történelmi fejlődéstől”. Ez a fejlődésregény-típus átmeneti történelmi korszakokat idéz fel. Bahtyin szerint a korszakok közti átmenet a hős révén valósul meg, akiben egy jövőbeli “új ember” típusa ölt testet.⁴ Lessing regényciklusában az egyéni és a történelmi folyamat párhuzamosan halad. A mű perspektívája szerint a nyugati liberalizmus kultúrája szétesőben van, tehát hősnőjének a kultúra folyamataihoz igazított fejlődése a fragmentálódás, a széttöredezés irányába mutat. A ciklus befejező, The Four-Gated City című regényében a hidegháború legsötétebb évei egybeesnek Martha pszichés összeomlásának időszakával. A krízist követő gyógyulás azonban nem a tudat és én koherenciájának visszaállítását eredményezi, hanem egy olyan tudatállapot állandósulását, amelyben Martha többé már nem egyén, hanem “figyelő tér”,⁵ aki másokkal való kapcsolatai által válik teljessé.

Az írónő legelőször egy 1957-es beszélgetésben állította, hogy akkor még befejezetlen regénysorozata “az egyéni lelkiismeret vizsgálata a közösséghez való viszonyában”.⁶ A sorozat utolsó kötete a közösséget – Lessing kialakulóban levő misztikus szemléletének megfelelően – úgy tekinti, mint az “új ember” létrejöttének a közegét. A Four-Gated City arra hívja fel a figyelmet, hogy a Bildungsroman hősének fejlődése a társadalmi nem szempontjából specifikus. A férfi hős, tapasztalatai során, azonosságtudatra tesz szert, amely úgy teszi őt különlegessé, hogy elválasztja másoktól. A női fejlődésregény hőse azonban a közösséghez való tudati kötődésben nyeri el identitását, amely nem az elkülönülés, hanem a másokkal való azonosulás képességét jelenti. Megújulásához Martha női, anyai képességeit használja fel, így lesz belőle segítő, közbenjáró és látnok.

Martha Quest (nevének jelentése: küldetés) fejlődése tehát, Lessing kialakulóban levő miszticizmusának értelmében, az “új emberé”. Az írónő utópiateremtő szándékának megfelelően a női hős célja felszabadítani mindenkit, aki elnyomásban sínylődik: feketéket, nőket és legvégül az egyéni tudatot. Martha harcot vív mindennemű korlátozó, ellenőrző, elnyomó tényező ellen, mint a polgári család, a politika, illetve az egyén gondolkodásába beépített ismeretelméleti gátak, a racionalizmus zsarnoksága ellen. Ő a gyengék erősítője és mindazok védelmezője, akik a hatalmi apparátussal szemben védtelenek. Saját és az ő felszabadulásukért vívott küzdelme a család, a politika és önnön korlátai ellen irányul, de ebben a küzdelemben szükségképpen fel kell adnia énjének stabilitását és koherenciáját.

A klasszikus fejlődésregény hősei olyan, a liberális humanista én-felfogással összhangban lévő identitást alakítanak ki, amelynek lényegi eleme az én belső koherenciájából adódó döntési képesség. A Children of Violence regényeinek kezdeti premisszája az én koherenciája, mint a klasszikus realista regény esetében. Martha kezdetben autonóm döntések sorozatával alakítja életét a felkínálkozó gyarmati, polgári minták ellenében. A fejlődés, a Bildung motívuma ugyanakkor egy sajátosan női szubjektivitás kialakulásával párhuzamosan érvényesül.

Annak ellenére, hogy a szülői házból való távozása után biológiai, társadalmi szempontból felnőtt életet él, Martha képtelen kikecmeregni a serdülőkorból. Julia Kristeva meghatározása szerint a kamaszkor nyitott rendszer: “mint az élő szervezet, amely a környezettel való kapcsolata során újítja meg önmagát, a kamasz-képződmény megnyílik az elfojtott dolgok számára, és ebben a pillanatban – a felettes én hatalmának nagymértékű fellazulása által – elindítja az egyén pszichikai újjászerveződését”.⁷ Az egyén e változás által integrálódik környezetébe, amelyben új státuszt nyer. A kamaszkor átmeneti, liminális jellege azonban a fejlődésregény női hősénél állandósul. Martha egész életén át kamasz-képződmény marad. Fejlődése kezdetben folyamatos krízis, melynek folytán változnak személyes, társadalmi és politikai kötődései, egyszóval lázadások és kompromisszumok váltakozásában él. Liminális helyzete akkor sem szűnik meg, amikor a regény végén helyreáll belső harmóniája. A tudtában lezajló jótékony változás a liminalitás állapotának elfogadása, és az, hogy hátrahagyja a felvilágosodás racionalizmusában gyökerező legutolsó képződményt, az énjét.

Az “én” felépítésének kulcsfigurája az anya, aki Martha számára a középosztálybeli nőiség követelményét jelenti. A női Bildung az anyától való elszakadás története. Martha kezdetben tehetetlenül ismétli azokat a mintákat, amelyeket az anyjától örökölt: a polgári házasság és az otthonteremtés kényszerpályáján mozog. Lázadása sem valódi önállósulás: öltözködését, szexualitását, baloldali politikai elkötelezettségét az anyai értékrend ellenében alakítja. Az újonnan vállalt feleség- és anyaszerep összecsúszik a lány szerepével, amelytől képtelen megválni. A klasszikus fejlődésregény az apai örökséghez méri a hős fejlődését, a kettejük közti kapcsolat pedig inkább szellemi, mint érzelmi. Azonban a női hős anyához való kötődése veszélyezteti a független személyiség kialakulását. Martha állandóan arra kényszerül, hogy meghúzza a határt önmaga és anyjának betolakodó énje közt. A Four-Gated City kulcsmozzanata az anyától való elszakadás, amely Marthánál egyúttal a pszichikai egyensúly felbomlása. A legalább két évtizedig tartó folyamatos anya–lány-küzdelem legnehezebb időszaka a Mrs. Quest londoni látogatását megelőző néhány hét, amikor Martha attól retteg, hogy anyja hozzá költözik. Mániás depresszióba esik, látomásai vannak, igyekszik kiűzni önmagából az anya árnyékát. Csak miután leküzdötte démonait, lesz képes anyjával szembenézni, és elutasítani a kérését. A döntés kíméletlen és hálátlanságra vall, de Martha úgy érzi, anyjával együtt a férfiuralmú társadalom követelményrendszerét engedné újra be az életébe, és ettől várhatóan végleg összeomlana.

A női Bildung hőse a patriarchális társadalom által felkínált szerepek egyikével sem tud azonosulni, ameddig identitását a társadalom által meghatározott ismeretelméleti kereteknek megfelelően határozza meg. Lessing fejlődésregényében az én felfogásának változásai a koherenciától a fragmentáltság felé mutatnak. A ciklus befejező része, a Four-Gated City elhozza annak a lehetőségét, hogy Martha fejlődjék, de a valós történelmi időn kívül, egy utópisztikus jövőben. A Children of Violence ciklus történelmi ideje a hidegháború korszaka. Martha Quest a “Bomba” utáni jobb világ építője, amelyben megvalósul kedvenc ifjúkori látomása, “a mozgás érzete, különálló dolgoké, amelyek egymásra hatva eggyé válnak, valami nagyszerűbbé, hatalmasabbá”.⁸ Ebben az új egységben az én nem behatárolható és autonóm, hanem szabad.

A Bildungsroman hagyományosan befejezetlen, cselekménye csupán abbamarad a hős fejlődésének valamely stádiumában. Ekkor a hős már nem tanuló, hanem mester, és készen áll kultúrájának kihívásaira. Lessing művei a női tapasztalat összetettségének és a férfiakétól való különbözőségének szempontjából értelmezik újra a fejlődés fogalmát. Amint már kiderült, Martha Quest fejlődése ifjúkorában, amely a Bildungsroman voltaképpeni tárgya, nem előrehaladó volt, hanem eltérített, sokszor akadozó. A tanulási folyamat betetőzése csak idős korában következett be, és állandó nyitottságában valósult meg.

Pályájának következő szakaszaiban Doris Lessing továbbra is női hősök sorsát követi nyomon, regényeinek cselekményeiben fellelhetők a Bildung motívumai. Ezek együttesen alkotják egy Lessing számára fontos folyamat, az idős korban átélt lelki, szellemi érés részeit. A fejlődés ideje jelentősen kitolódik, a hangsúly az érés folyamatára tevődik át, úgyhogy ezekben a művekben a Reifungsroman sajátosságai körvonalazódnak. The Summer Before the Dark, The Diaries of Jane Somers és a Love, Again című regények hősnői felnőttkoruk progresszív szakaszaiban élnek át meghatározó, tudatukat átformáló élményeket, ráadásul a női tapasztalat olyan szféráiban, amelyeket a társadalom nem vesz észre, elnyom vagy tagad. Ilyenek a szexualitás, az öregedő női testhez való viszony, a generációk közti kapcsolatok átértékelése. Mivel a női fejlődésregény legfontosabb strukturáló tényezője a női szerepek társadalmi megfogalmazásából adódó tudati konfliktus, az utóbbit tekintem át először.

Lessing korai fejlődésregénye, a Children of Violence legkeservesebb összeütközései anya és lánya között zajlottak. Martha Quest fájdalmas, de eredményes függetlenségi háborút viselt az anya, illetve a patriarchátus normái ellen. Az anya befolyása alól való megszabadulás, a gyűlöletig fajuló ellentét egyébként a hatvanas évek egyik alapvető regénytémája volt, ismert példája Sylvia Plath Üvegburája (1963). A két kisregényt magába foglaló Diaries of Jane Somers⁹ középkorú címszereplője újra eljátssza a régi anya–lány-szerepet, de a generációk közti konfliktus nélkül, és megfordított kapcsolatokkal: a gondoskodó anyaság élményét akkor éli át, amikor részévé válik egy aggkorú szülőfigura életének. Jane Somers, kedvelt becenevén Janna, aki annak idején meglehetős apátiával szemlélte anyja és férje haldoklását, a kilencvenkét éves Maudie, a nyomorban élő, inkontinens, független szellemű öregasszony támogatója és barátja lesz. Maudie gondozása Janna számára nem csak a vezekléssel járó megnyugvást hozza el. Öreg barátnője révén nyer betekintést a nők megíratlan, a hivatalos történelem árnyékában meghúzódó történelmébe. A tizenkilencedik és huszadik század fordulóján élő londoni kalaposok, Maudie világának megismerése Janna számára ablakot nyit a múlt felé, és segít megértenie jelenét. Janna maga is része egy ilyen nőket kiszolgáló, nők által működtetett rendszernek: egy női folyóirat szerkesztője. A lap neve, az új időkre jellemző módon, Lilith. Ő a zsidó apokrifák Ádámmal egyenrangú, lázadó nőalakja, akiből a patriarchátus kultúrája démont, a feminizmus hőst faragott. Janna életében azonban már nem a lázadás fontos. Maudie-tól az öregek szemlélődő türelmét tanulja meg, és azt, hogy a nő életének egymást követő, a halál felé araszoló szakaszait ne értékvesztésként, hanem természetes folyamatként élje meg.

Ugyancsak visszatérő fejlődésmotívum Doris Lessingnél az időskori szerelem. The Summer Before the Dark a negyvenes éveiben járó Kate Brown története, aki leteszi családjának gondját, és megpróbál új feladatokat találni. Háziasszonyi tehetségét a Globális Élelmezés nevű cég munkatársaként kamatoztatja, ahol kompetenciája révén egyre feljebb araszol a ranglétrán. Új szerepét azonban nem érzi autentikusnak, mert képtelen megszabadulni a régiektől, melyek közt az anyaság állt az első helyen. Visszatérő álmában egy sebesült fókakölyköt cipel, amelyet tengervízbe kell helyeznie, hogy életben maradhasson. A fóka elég könnyen átlátható freudi jelkép, az én, amelynek vissza kell kerülnie valódi elemébe, hogy Kate továbbléphessen, és megváltozott társadalmi szerepében is megtalálja a fejlődés lehetőségét. Kate Brown utazik, szerelmi viszonyt kezd egy fiatalabb férfival, aki szintén nyomasztó társadalmi nemi szerepéből keres kiutat. A viszonynak azonban a hősnő számára nincs különösebb jelentősége, Lessing ezzel is el kíván távolodni a patriarchátus kultúrájától, amely a nő jelentőségét szexualitásában kívánja rögzíteni. Mint énjének, a nő szexualitásának a fejlődése, érése is folyamatszerű, be nem fejezett. Akkor is létezik, ha a társadalmi diskurzus az idősödő nő testi vágyait nem tekinti legitimnek, és megszűnik beszélni róla.

Az időskori szexualitás témáját vizsgálja tovább Lessing újabb keletű regénye, a Love, Again. Hősnője a hatvanas éveiben járó Sarah Durham színdarab- és forgatókönyvíró. Nála senki sem tudja jobban, hogy a nő életének kulturálisan meghatározott forgatókönyve a fiatalkori szexualitás témájáról szól, és idős korban, amikor elvesztette testének kívánatos feszességét, számára többé nincs szerep. Sarah azonban egy opera színpadra állítása közben kilép érzelmi tespedtségéből, és fiatal férfi munkatársairól szövöget szerelmi és szexuális fantáziaképeket. Lessing felhívja figyelmünket az öregedő női testet érintő kulturális tabukra, illetve a nők és férfiak szexualitásának különböző megítélésére. Egy idősebb férfi, ha hatalmi pozíciója magas, vágyhat fiatalabb nőkkel való kapcsolatra, és meg is valósíthatja azt. Ugyanez egy idősebb nő esetében elítélendő, nevetséges. A férfi társadalmi pozícióját hatalmi erőviszonyok határozzák meg, a nőkét gondosan szabályozott szexualitásuk. A Love, Again hősnője azonban úgy érzi, hogy csak teste változik, belső lényege nem: “A hús sorvad az állhatatos mag körül”.¹⁰ Lessing női figuráit tekintve furcsa paradoxonra bukkanhatunk. Míg a nő fiatal korában teste szép, kívánatos és szexuális teljességet sugároz, addig az öregedő nő belső világa teljes, míg testének egysége széthullóban van.

Doris Lessing idős hősnőket felvonultató, a Reifungsroman kategóriájába sorolható regényei visszatérnek pálya kezdetére jellemző liberális humanista én-felfogáshoz és az egyéni pszichológia társadalmi összefüggésben való vizsgálatához. Az önéletrajzi ihletésű fejlődésregény-sorozat, a Children of Violence az egyéni tudatnak valamiféle egyetemes spiritualitásban való feloldódását tekintette a társadalmi utópia feltételének. Mivel fejlődésük feltételei instabilabb tudatstruktúrát eredményeztek, az effajta tudati utópiában való részvételre leginkább a nők képesek. A későbbi regények női hőseiben lejátszódó belső folyamatok, akár fejlődésről, akár érésről van szó, eltérnek ettől a mintától. Lessing számára újra fontossá válik az egyén, és a csupán partikularitásában átélhető egzisztenciális élmény, az öregedés. Ezek a fejlődő, idős nőhősök azonban szintén Lessing utópisztikus látásmódjának részei. Számára a női Bildungsroman teremt lehetőséget arra, hogy meggyőzze olvasóit: a nők, tanulási, fejlődési folyamataik csonka, ellentmondásos volta ellenére, a patriarchátus őket érintő definícióin kívül is léteznek.

Das Leben Schleiermachers (1870), de Gruyter, Berlin, 1922. 1:31.

2

From the Hearth to the Open Road: A Feminist Study of Aging in Contemporary Literature, Greenwood, New York, 1990.

3

A regényciklus kötetei: Martha Quest (1952), A Proper Marriage (Egy rendes házasság, 1954), A Ripple from the Storm (A vihar hullámai, 1958), Landlocked (Szárazföldön, 1965) és The Four-Gated City (A négykapus város, 1969).

4

“The Bildungsroman and Its Significance in the History of Realism. Toward a Historical Typology of the Novel”. In: Speech Genres and Other Late Essays, Vern W. McGee (trans.), Caryl Emerson and Michael Holquist (ed.), U of Texas P, Austin, 1986. 23.

5

The Four-Gated City, Macgibbon and Kee, London, 1969. 542.

6

Doris Lessing: A Small Personal Voice: Essays, Paul Schlueter (ed.), Knopf, New York, 1974. 14.

7

Julia Kristeva: “The Adolescent Novel.”, in: Abjection, Melancholia, and Love: The Work of Julia Kristeva, John Fletcher (ed.), Routledge, London, 1990. 8.

8

Martha Quest (1952), Plume, New York, 1970. 200.

9

The Diary of a Good Neighbour (Egy Jó Szomszéd naplója) és If the Old Could… (Ha az öregek tehetnék…).

10

Love, Again (1996), Harper, New York, 1997. 3.