Csepül

 

A szavak erre nem vállalkoznak

– talán másra, de erre nem –.

 

Nem végzik dolgukat,

mindenkinek mást mondanak,

mindenkihez másként szólnak.

 

Kertelnek, cserbenhagynak.

 

Repülnek, mint a madarak.

Titkukat őrzik; függetlenek.

 

És mi félünk, hiszen elhagytak.

Szótlanul.

 

Mi marad hátra, a csend mögött?

 

Kavicsok, lábnyomok. Romok.

 

 

Talán

 

Mikor építették a pályaudvart?

Mikor indult el a tehervonat?

Vagy közben talán felszámolták a síneket?

 

Az utak elkészültek, az alapzatok is,

A jókedvű vendéglők és sörözők:

Asztalok, poharak, lábosok.

 

És idecsöppentek a művelődés szomorú házai.

 

A véletlen őrzi őket, gondosan vigyáz rájuk.

 

Üresek.

 

 

Szórás

 

Mit keresnek itt a csillagok?

Gyerekek szórják őket vagy felnőttek?

Kertelnek, a holdnak udvarolnak:

fakulnak.

 

Később Sztálin-orgona pásztázza az egeket:

betakarítja az emlékeket,

a telhetetlen háborút.

 

Keresetlen, egyszemélyes csillagok,

elfoglalnak:

az én történetemet kürtölik szét.

 

 

Néhai

 

Néhai kísértetek,

lankadó látomások.

 

Minden egyre megy.

Holnap már ketten lesznek,

talán hárman is.

Mennek rendületlenül.

 

A végzet hívja őket,

a törhetetlen jövő:

 

menetelnek.

 

 

Cogito ergo sum

 

Méltóságos, tehát méltatlankodik.

Könyörtelen, tehát könyörög.

Gátlástalan, tehát gátat vet.

Embertelen, tehát emelkedik.

Szertelen, tehát szeretkezik.

Részeg, tehát részre hajlik

Uzsorás, tehát uzsonnázik.

Csintalan, tehát csillog.

Kevély, tehát kevesel.

Győztes, tehát gyöngélkedik.

Nincstelen, tehát incselkedik.

Szerelmes, tehát szertelen.

Hazátlan, tehát hazudik.

Magyar, tehát magyaráz

(magyarán: magyarázkodik).

Gondtalan, tehát gondolkozik.

És folytatása nem következik.