Húsom romlása

 

Egyszerűen elalélok a félelemtől,

ha arra gondolok,

védett és egészséges maradhatnék,

eláll a lélegzetem, egyszerűen térdre rogyok,

amikor az a gyanúm támad, hogy meghalhatok

örökre, egészben és élve.

 

Borzalmas, amikor bezárul halálom

forró bizonyosságának torka.

Egyszerűen, mint mikor érzem a menekülést

– itt az idő, hogy továbbinduljak.

 

 

Figyelmeztetés (I.)

 

Már átkozott,

akit soha nem átkoztak el.

Mennyországa létezik.

És övé az éden kulcsa.

 

Az ég szereti

majd, és meglehet, szüksége is lesz rá,

isten lesz,

és istenekkel barátkozik.

 

Éppen ezért

nem lesz a sivárságnak pokla:

több lesz,

illatosabb,

a vessző kihajtott

és kivirágzott,

fenséges, úgy mérges,

mesés és fényes

pompás és édes.

 

Csak soha nem lesz vége.

 

 

Figyelmeztetés (III.)

 

Ne higgy a lépcsőknek,

azok vezetnek.

A mennyhez támasztott létrának

ne higgy.

Törik el: fokról fokra.

 

Kopog: visszhang visszhangra,

hol szomjaztad hallani a hangot,

hol a menekülés utat mutatott.

 

És az ajtók mögött a vég dobog.

 

BOZSIK PÉTER fordításai

 

 

Hegy a felhők felett

 

Napoz, egez, már földezem.

Valóságot álmodom, álmot vallok,

amit az élők hajába fonok!

 

Te a saját árnyékod daganata vagy.

Beteg a gyógyszer, mert meghosszabbítja napodat.

A boldog füzek napján,

mikor elkomorodsz a küszöb ajtaja előtt,

nyom nélkül kilépsz a hallás törzséből,

a kenyér szentségéből,

a vér meg csak dől.

 

Ha daganatossá válik neked az időben, ahová a tér még nem érkezett meg,

a földes verklis kinevet, és megtekeri hengerét,

ezt lehet.

 

De eltavaszozott tavasszal lombod ne bontsd szét:

egy ág, melyen cseresznye nő és ujjak,

egy és mennyi vér,

amely mar,

amit mar,

tündöklő hajam, melynek fénye fajtámba vakságot szór szét,

amelynek fénye világított elsőként.

 

 

Lényegre térés

 

Egy órácskára tükröt állítottam magam elé,

de a világnak, hogy megmutatkozzon, ennyi elég,

azért, hogy elhallgasson, hogy meglássa, hazudik,

már evolúciókon át lökdösöm felé.

 

De benne szembogaram látni önmagát szeretné.

 

Ezért fordul a fa, benne a madár,

benne a szív fordul, és jajong.

Én is fordulok és nézem,

mi az, ami nekem a fánál, madárnál és az ő szívénél drágább vajon.

 

 

Árulás nélküli világ

 

Eszébe se jutott senkinek felfedni a világ tengelyét, mikor az terebélyes fává nőtt.

És most erdőket irtunk.

Senki sem emel önmagára kezet, hogy le ne engedje, ameddig el nem ernyed.

És most van gyerekkorunk, szerelmünk és temetőink, mindenféle művészeteink, háborúink és reményeink.

Senki, amikor még lett volna rá idő, nem gyanakodott senkire.

Így az feloszlott az italban is, a teremtményben is, életben is, amely, egyre inkább úgy tűnik, van is és lesz is.

És senki, de senki, aki a rímekkel felhagyna! Hogy a szavak szavak legyenek.

Senki, ki a némaságot kigyógyítaná.

 

Az, akivel minden reggel, a nap sugarain felhízva, derülten engednék teret

a fénynek.

 

 

Evolúció

 

Először megöltük az istent

majd az isten emberré lett,

bárány – öltük így és

egyre ritkább és soványabb lett.

 

Először feláldoztuk magunkat

majd végül az istent is,

most feláldozunk

akármit és akárkit – az istenit!

 

És nem áldozunk semmit,

pecsétünk az ima,

és amikor lelkén keresztülfúródik

a kés – nem talál már, csak egy halottba.

 

Végül mégis érthetetlen,

hogy még mindig létezik a világ,

a nap felkel, meg nem áll,

de minden hajnal későn dereng.

 

 

Szavak, melyeket nekünk mondok

 

Megszokhatnám, hogy bordáidat ujjaimmal keresztüldöfjem,

de én szeretlek,

minden szerencse ellenére.

És a remegés is megszokhatná térdeidet,

a nap szemeidet,

az élet a véredet,

hogy lesből, testközelből hátadba döfjem a kést,

amellyel elefántmemóriám határát körvonalazod meg.

 

Köszönöm neked.

 

A csillagoknak az égen az ég nem kell.

A kiütéseknek jó a bőr is,

a bőrnek a test

a lélek teste.

 

Maradjunk egymásnak más,

hogy a sötét ég ne zuhanjon

az imádkozó emberek fejére.

 

  

 A lélek tükre

 

Nézed a tekintetem. Látod, hogy nem hazudik.

Ha belőlük mégis nyugtalanság fenyeget,

azok a lélek vágyakozásai, amelyek téged keresnek.

 

Látod a tekintetem. Látod, ahogy lát;

hogy benne nem tükröződik a világmindenség,

azt jelenti, hogy a látás egyedül téged nem szégyell még.

 

 

A szláv Isztria visszhangjai

Két vers

 

éld az életed

hald a halálod

ne élősködj

ne halódj

gyötrődj

 

akkor barom vagy

akkor halott vagy

hulla

 

csak éld le

csak hald le

 

az élet kerekét

pergesd le

és a halálét

 

TÓBIÁS KRISZTIÁN fordításai