Levelek Öregemhez a sírban

 

 

A Karlovac–Zágráb autópályán

 

Ketten a Karlovac–Zágráb autópályán. Kék Mazdával megyünk dolgozni. Én vezetek, te mellettem ülsz. A forgalomról beszélünk, úgy mellékesen. Mindig azt kell képzelned, hogy egy fal áll előtted – mondod. Mellettünk nyárfalombok suhannak el, sebesen, ahogyan az autómosó sokszínű keféi. Szakadt, szürkeponyvás teherautót előzök, majd egy bizonytalan magyart és egy lassú bosnyákot. A volánon nyugvó kézfejemre tekintek, és a tiédet látom, erekkel behálózva, a csontosat és férfiasat, a Fityó hátsó üléséről. A kézben cigaretta. Én kicsi vagyok és türelmetlen. Anya mortadellás szendvicset készít. Megcsípem a húgomat, mert a fenségterületemre lépett. Megrúgom. Kiabálsz. A szívem kalapál. Nem látom az arcod. Az oldalablak elszívja a füstöt, szakállat növesztettem, szakasztott, mint a tiéd. A nő beszélt rá. Van egy fiunk. Őt sem láttad még. Megmutatom a fényképét. Míg a Vjesnik felhőkarcolójának árnyékába nem parkolok, azon töröm a fejem, hová is keveredhetett. Nincs sehol. A szélvédőn esőcseppek, a Novi Fosili réges-régi szalagja. Szentimentális dacból hallgatom már egy hónapja. Leállítom a motort, csend lesz, és én, öregem, moccanni sem akarok, mert attól tartok, hogy elszáguld a kék Fityód, és soha vissza nem tér.

 

 

A világűri szerelő

 

Szóval, öregem, unokád van. Egy világűri szerelő.

Ezt képzeld magad elé…

Éjfél után kettő. Elaludt a tőlem elorzott ciciken. Kék, bolyhos kezeslábas van rajta, a kobakja megolajozva. És a Nő is alszik, vonzó a pofikája. Oldalt fordulok, és gondolataimba mélyedek. A kölyök középre fészkelte magát. Az óriások lassan mély álomba szenderülnek. Mindkét oldalon egy-egy mozgó hegység. Kinyitja a szemét a kis emlős, levegőt szippant az orra, csettint a szája, kétszer ásít, és a keze egészen koordináltan kezd kalimpálni. Összeteszi a két tenyerét, összefonja az ujjait, majd megfeszíti a csuklóját. Felkészül a teendőkre. Két ropogós fingás után hátramenetbe kapcsol, becsúszik a takaró alá, és időzik kissé a szülei alkotta völgyben. A mellén hímzett helikopter. Beleül, az ülés alól RayBant vesz elő, és manőverez a lakásban. A folyosón Chips forgolódik. Halkan nyüszít. Asi a kosár falát kaparássza. Tudják, hogy elmegy. Számukra ez természetes. Horvátul is tudnak. Az ablakon nincsen üveg. Mint az számodra ismeretes, a vezetés csak gyakorlat kérdése, ha a műszaki feltételek rendben, és az ész a helyén. A kölyök nagyon ügyes, de én mégis félek odakiáltani, hogy “fiam, óvatos légy ott fönn, ahol dolgod van!”

És te követted-e az első kínai űrutazását? Azt mondják, tizennégyszer megkerülte a Földet, de a kínai falat egyszer sem pillantotta meg. És neked, öregem, mi a benyomásod a világűrből, mi itt lenn megérdemeljük-e egyáltalán, hogy az utolsó emberek legyünk a bolygón?

 

 

Amikor a szobába lépsz

 

Öregem, tudod-e mi változott meg, mióta apa lettem?

Állandóan rád gondolok.

Belépsz a szobába, és a fiam, akit épp a mellemre szorítok,

a te szívedet hallja.

 

 

Egyetlenem

 

Én már tizenkét éves koromban határozottan

költő akartam lenni.

Te voltál az egyetlen, aki az önbizalmamat

nem ingatta meg.

 

 

Tájékoztatás

 

Öregem, tudatnom kell veled, hogy vásároltam egy fúrógépet.

Soha nem engedted, hogy veszélyes szerkezetekkel babráljak. Én tartottam a vízmértéket, söpörtem össze a sutot, rögzítettem a kifogásokat. Te meg fúrtál, mértél, falaztál, vakoltál, csempéztél, hajópadlót és parkettát raktál. Közben megfigyeltelek, s most, bár piszok nagy lemaradásban vagyok, gyorsan tanulok: az első képhez három helyen rondítottam el a falat, a másodikhoz kettőn, azóta többnyire elsőre sikerül kifúrnom a lyukat.

 

 

Rózsabokor alatt

 

Te, Öregem, a háborúban megmentetted

a lemezt az SzSzSzK himnuszával,

egy sportgerelyt

és egy kitömött vadmacskát,

amelyet a rózsabokor alá rejtettél,

jól megrémítve ezzel anyát.

 

 

Hazám

 

Utolsó nagy utazásod Dániába vezetett. Jó gépeket szerettél volna vásárolni a vállalatnak, ahol egész szocialista életed leélted. Koppenhágában Bowie koncertjén tinédzserek között öngyújtóval a kezedben csápoltál. Büdös sajtot hoztál nekünk, a kis munkáscsaládnak, és azt mesélted, a dánok munkát kínáltak neked, hatalmas mérnöki fizetést, de te elutasítottad.

Egy évre rá hozzánk is elért a kapitalizmus, majd utána a háború. Téged, öregem, kirúgtak, a gépeket soha nem vásárolták meg, a gyárat ellopták, a lövészárokban rohadtál, pusztultál el, és még ma is azt mesélik rólad, jó ember voltál, de nem életrevaló.

 

 

Nehéz kéz

 

Csak egyszer pofoztál meg, Öregem,

mint agresszív tizenhét éves ripőköt.

A fürdőszobába mentem, nem gyújtottam villanyt,

a mosdóba vért köptem,

és nem volt előttem világos:

egy ilyen sovány embernek,

hogy lehet ennyire nehéz keze.

 

 

Schopenhauer olvasása közben

 

Öregem, az esik leginkább nehezemre,

hogy a hangod már elképzelni sem

tudom.

 

 

Újrahasznosítás

 

Nem hiszem Istent,

te sem hitted,

de nekünk, Öregem, az élet ünnep,

s bátran várjuk a halálunk utáni újrahasznosítást.

 

BESZÉDES ISTVÁN fordítása

 

Tomislav Èadež Karlovácon született 1969-ben. A Godine (Esztendők) és a Godine nove (Új Esztendők) kulturális folyóiratot szerkesztette, szerkesztősködött több hetilapban (Nacional, Globus). Ő az egyik vezető horvát színikritikus. Put u Hollywood (Úton Hollywoodba) címmel 2002-ben verseskötete jelent meg. Pillanatnyilag blog-recenziókat ír a www.jutarnji.hr portálra, de saját blogot is vezet a www.cadez.blog.hr címen. Evropa zdaj (Európa most) című regénye hamarosan megjelenik.