Vasjani

részletek

 

A pampuskát úgy kell a betonjárdához csapni

mint a pofont abban a filmben

mikor az ördögöt verik

nem a gyereket

csak éppen azon csattan

mert benne van

a fejiben

a beton az ördög

nézni

készülni

a beton az ördög

nagy durranás

annak idején nem is mertek a betonon járni

elkopik rajta a fapapucs talpa

pléhlemezzel szögelték be a lyukakat

a nedves sárgaföldből tenyérnyi fasírtokat gyúrni

közepit meg hüvelykujjal benyomkodni

és csatt a betonhoz

adjunk még egy pofont az ördögnek

az anyádat

kísérted ám a jó

és csatt

durranjon az a pampuska

a fekete pofáján

a lovak se szeretik a betont

meg kell patkolni őket

az ördögön is patkó van

mert a pokol földje is csupa beton meg szurok

forró szurok

és hogy ne fájjon a lába a füstösnek

meg szokta patkoltatni magát a kováccsal

és úgy galoppozik föl a rosszat csinálni

a pampuskát úgy kell a betonhoz csapni hogy

csattanjon az a pampuska

mintha az ördög pofájába vágnánk

hadd csattanjon a fekete pofáján

az ördög feketebeton pofáján.

*

Az úristen az asztal előtt ül

rákönyököl a terítőre

közelebb húzza a hamutartót

és körülnéz

rózsaszínszürke fehérmintás falak

vertfalszag

félhomály

az ablakok már csak a tegnapokat engedik be

tegnapi fényt

tegnapi levegőt

és a tegnapi legyeket

mikor megnyílnak a mennyeknek ablakai

kávét tölt egy zsíros dzsezvából

és egy zsebkendőt vesz elő kék munkáskabátjából

orrot fúj

majd dohányt morzsol a cigarettapapírra

keze remeg

megsodorja

rágyújt

a tévében forog a föld

és mégis forog

mint a jókaiban

és mégis

forog

még mindig

nagyot köp a szőnyegre

nemrég még mázolt föld volt itt

fényesre döngölt

sikált és koptatott

föld

tegnapi föld

körmei feketék

földfeketék

koromfeketék

zsírfeketék

csendfeketék

itt ül

ítél eleveneket és holtakat

mióta világ a világ

és még egy nappal azelőtt is itt pihent meg

a nagy teremtés után

a teremtés után még nem volt ilyen csend

kölkök rivalkodtak szanaszét a világban

bele a nagy semmibe

a mindenbe

sütött a nap

és jó volt

nézte az úristen

és milyen jó volt

igazán

a tegnapi föld

arcát mosolygósra barázdálták a ráncok

a tálalószekrény tükrében az idő mosolyog vissza

a ráncos idő

mint a negyedik márványfej

mint a kölök vasjani

visszamosolyog

fogatlan szájából cigarettafüstöt fúj

így tartósítja az emlékeket

hogy szép füstösek

sósak legyenek

az ünnepekre

amikor elő lehet kotorni őket

a kredenc mélyéről

hogy emlékezzünk

a teremtésre

az úristen teremtésére

és hogy eszünkbe jusson

ha eljön az idő

akkor

akkor egyszer

még egyszer mosolyogni fogunk.