Bevezetés a költészetbe

 

mosakodj meg a magzatvízben

és maradj tiszta

a szeretettel a hártyán át

is világosan

látsz majd mindent

lépj ki a világból

nyisd meg

a halál iskoláját

tépd szét a hálót

és űzd a kifogott halat

a sötétségbe

vond szét

a képzelet lábát

emlékezz azokra akik

a tárgyszerűségbe

rakták csontjaikat

fejleszd ki a szenvedés

csodálatos képességét

egy elhasadt dobocska

elvezet a zenéhez

rakj tüzet magadban

a parazsat rúgja szét patád

szarvad döfjön a semmibe

aztán elered

a megbocsátás esője

és mivelhogy egymagad

semminél kevesebb vagy

májadat vesd

a nők és a kutyák elé

a mosolyt azonban ne áldozd föl

egy szent kezével támaszd meg magad

s a lator ugyanazon

kezével

írd meg tömör

bevezetésed a költészetbe

 

 

Határkerámia

 

vésnök vagyok

havonta egyszer átmegyek

a határon:

sakktáblán kívüli bábu

kegyetlen porcelánbaba:

drágám –

minden egyes hazugságtól nagyobb lesz a

péniszem

térjünk hát vissza a termékenységhez

és a halálhoz

a vámos sejti hogy a vázákban

rendre kicsempészem az időt

megrázza fölfordítja valamennyit

belenéz a sötétbe és felüvölt: üresek!

összeszedem a cserepeket:

édesem –

a széttört agyag is lehet

szintézis

 

 

 Lanciano

 

a test az test a vér az vér

magnézium foszfor fehérje

ásványi sók

sárga enyhe barnás már-már rózsaszín

bor helyett öt isteni csepp

az oltáron

az ostya helyett a szívizom-metszés

a fáradatlan izom szövete

felmutatáskor az áttetsző húscafat

egyszer csak világít akár a rubin

a bazilita kezében tartja az istent

és hiszek benne törékeny mint az ostya

őrültségi rohamban vergődik

és hiszek benne reszket

a félelemtől

amely mindnyájunkat így vagy úgy ősidők óta

lebír

nem azért mert isten nincs jelen

nem a váratlan átváltozás miatt

nem a csoda folytán

tamás

elégett ujja miatt

az öröklött pokoli megingások miatt

ez az amit közelebb érzünk magunkhoz mint az élő kenyeret

mint a való életet

mint a szerelmet

 

 

Nárcisz

(költőmészárlás)

 

teliben élni meg a reggel

illúzióját

rámosolyogni a kezdetre

kiszellőztetni

aztán

a hirtelensápadt

falba beverni egy kampósszöget

fölsöpörni és elszívni egy cigit

egy kendersálban

még egyszer utoljára

felágaskodni

hogy elérd ami fenn van

és így tovább…

vágjátok el a hegymászó

kötelét

csak próbáljátok meg

törjétek be

szeme

tükreit

a szemetekre

vetheti majd (amikor

zuhan lefelé)

csak próbáljatok

ilyesmit tenni

vele aki föntről

nézi a világot

vele aki egyszer csak

megdermedt a csodálkozástól:

(láthatatlan

maga után

nyomot hagy)

fogakat a pohárban

grimaszt a csontból faragott

ablakban

egy kétségbeesetten

keresztre feszített bábot

 

CSEHY ZOLTÁN fordításai

 

Marián Milčák (1960): költő, lengyelből fordít, recenzióíró, irodalomtudós, egyetemi oktató. Hat verskötete jelent meg, a legutóbbi címe: Ženy obedujúce s màtvym (A halottal ebédelő asszonyok). Válogatott versei nemrég láttak napvilágot Opus her(m)eticum címmel a szlovén Apokalipsa Kiadó gondozásában. Verseiből most készül egy lengyel nyelvű válogatás is. Lőcsén él és alkot.