Ahogy a helyzet

Az udvarról jöttem be,

észrevétlen, azt hitték, játszom, a szobában már

kúszva közelítettem meg az ajtót. Azóta kúszva

közelítek meg minden mondatot, nem tudva, mikor

áll bosszút. Ha hallgatok, ha beszélek, melyikkel

öllek meg inkább?

E véletlen háborúban mi

vétlenek vagyunk, utoljára még leisszuk magunkat

a sárga földig, bevesszük rá a gyógyszert, vigyenek,

csináljanak velünk, amit akarnak, csak hagyjanak

békén. Magában átkozódott, fogai között szűrte, mint

gyerekkorában az imákat, hangosan csak a végét,

...nyádat, és a fákat tövében lehugyozta. Napközben

az intézményt vezette, utána ásott, magának ivott,

nem a kollegáknak. A kollegák meg, embere válogatja,

csak hagyjanak minket békén.

Kihirdették a nagy

amnesztiát, nem mozdult mégse senki, mindenki tette

tovább a dolgát, a tanító kölcsönkért tanmenetekből

tanított, a napszámos földre köpött, mielőtt megkapálta,

a szerelmes régi amerikai szélesvásznúra emlékezett,

amikor csókolt, a cukrász porokból üde eperszínt kevert,

a postás megköszönte borravalóját, és már tekert is,

a fogatos kipányvázta lovát, bele ne lépjen a rózsaágyba,

Nusika néni Singer varrógépét olajozta éppen, kortársai

a padon nagyot köszöntek, mikor a polgármester úr gyalog

tette meg útját hazáig, a közművelődési intézmények

közműveltek, míg Pali bácsi, a kertész, jóízűen szívta

pipáját. Nőnek a krizantémok, mindenszentekre

kinyílnak szépen.

Nem keresgélek kartotékok

után, békén hagyom halottainkat. Pontos információk

nélkül vallom be háborúnkat. Visszaadom az otthonról

elhordott kést, kanalat, villát, ha nincs is kinek, legalább

tőled nem veszem el újra, legalább a gyerekektől.

Tekintsd ezt szerelmi vallomásnak, olyan szép, csak

besúgók tudnak szólni ily megható szavakkal. A munka-

helyemen majd másképp beszélek, illő távolságot tartva,

de azért igyekszem suttogva olykor, bizalmasabban.

Ahogy a helyzet kívánja.