Az orrszarvúak döndülő csapatja

 

Az orrszarvúak döndülő csapatja

a víz felé vivő utat kutatja.

 

Az álmatag szavannadéli csöndnek

tág szemhatárán elvonulva döngnek:

szabott ütemre lép kicsinyje, nagyja.

Úgy döng-düböng a nagyja, sőt kicsinyje,

miként megannyi masszív, régi kád,

s azokba dobva döng megannyi dinnye.

 

Az orrszarvúak döndülő csapatja

a víz felé vivő utat kutatván

(s ez mindenképp irányadó mutatvány,

hisz nem való, csak puszta délibáb)

közönnyel hordja léte bús kölöncét,

s – elérve majd a vízivó mödöncét –

azt teljesértékűleg éli át.

 

Az orrszarvúak döndülő csapatja

a víz felé vivő utat kutatja.

Én érzem szinte szomjuk végtelenjét,

és átjár némi méla nyúgalom,

s mert létezésben én volnék a gyengébb,

minek tagadni, sóvárogva lennék

sok dinnyeléptű orrszarvú nagyon.

 

 

 Egy másik életemben légy leszek

 

Egy másik életemben légy leszek,

osztottszemű és kékre fényezett;

jót zümmögök, gyakran mosok kezet,

a padra szállok, ott sütkérezek.

 

A pad sarkán feszül, illetve lóg

sok kis fonalka: legyet elkapók;

osztott szemmel csak épphogy láthatók,

ám rendszerükben mindig ott a pók.

 

Mármost fejemben egy kérdés ketyeg:

vajon sorsomnak más irányt vegyek,

kivívni egy bizonytalan kegyet,

hogy másik életemben pók legyek?

 

 

Mátyás király töke

 

Mátyás király, kinél király

aligha élt nagyobb,

sült tökre kelvén gusztusa,

lopott egy tökmagot.

 

Elülteté a vár elé

(ott volt a konyhakert),

trágyázgatá, öntözgeté,

és harmadnap kikelt.

 

A gondos jó uralkodó

naponta rápökött,

s e művelet gyümölcseként

termett egy nagy tököt.

 

Tökét megsütni az király

kemencét tervezett:

építék kilenc hónapig

kilenc jó mesterek.

 

Kilenc szakács felelt azért,

hogy sülne jól a tök;

kisülte szétkürtölteték,

mert nem volt az titök.

 

S Mátyás az ország nagyjait

Budára hívta mind,

és szólt: “Köszöntlek titököt,

ti hű jobbágyaink!

 

Ím, itt e tök, mely jöttötök

ünneppé szenteli;

óhajtom: költsük el, mihelyt

királynénk felszeli.”

 

S a jó királyné felszelé,

s igen finom vala,

s a nemzet kilenc héten át

csak sült tököt fala.

 

(Még ennyit záradék gyanánt:

mi végül megmaradt,

régész lapátja ássa most

ős Budavár alatt.)

 

 

A kilenc kukta balladája

 

Egyszer volt egy főszakácsnak kilenc szorgos segédje,

úgy gondolták, kakukkfüves nyulat sütnek ebédre.

Kettő nyúlra ment vadászni, másik kettő kakukkra,

öten meg a főszakáccsal ott maradtak magukra.

 

Volt tehát a főszakácsnak öt szorgalmas kuktája,

úgy gondolták, bánatukat belesütik buktába.

Kettő elment lekvárért, mert megette a lekvárját,

három meg a főszakáccsal ott maradt, hogy megvárják.

 

Maradt hát a főszakács most három fürge legénnyel,

úgy gondolták, fájdalmukat csillapítják lepénnyel.

Kettő elment megkérdezni, mi legyen a lepényben,

egy meg várt a főszakáccsal egyre tompább reményben.

 

Így tehát a főszakácsnak egy segédje maradt csak,

úgy gondolta, örül bármi egyszerű kis falatnak.

Elment tehát valamilyen egyszerű kis falatér’,

a főszakács azóta meg várja, hogy majd hazatér.

 

A főszakács magányában mit tehetett egyebet,

úgy gondolta, szel magának egy nagy karéj kenyeret.

Leült vele konyhabéli sámlijára, ott eszi,

nem gondol a kilenc eltűnt kuktára, és jól teszi.