Mi van a halál után?

Csorba Győző születésnapján

Mi van a halál után?, szerinted mi van?,

kérdezted, s kérdezgeted (bennem) azóta is,

tizenegy évvel a halálod után, s egyre

sürgetőbben, mintha most már helyetted

(s a saját érdekemben) is tudnom kellene, sőt,

mintha tudnám is, én tudnám csak, s ha

mégsem, akkor igyekezzek, mert könnyen,

bármikor úgy járhatok, hogy tudatlanul

végzem, akárcsak te s a többi halandó, bár

ki tudja, akik (mint mondják) visszajöttek

odaátról (az alagútból?, a kapuból?, honnan?),

mind valami jóságos (megnyugtató, végtelen)

fényességről (boldogságról?) beszélnek,

igaz, ők közben a testükben (a testük

közelében) maradtak (lebegtek?, figyeltek?,

kapaszkodtak?), bizonyíthatóan egyetlen

pillanatra sem szakadtak el tőle, te pedig

hipp-hopp eltűntél (kiszálltál) belőle.

Vajon melyik valahai részed befogadója

(elrablója?, folytatója?)“tud” többet

(valamit) rólad? A levegő-e, amelybe

“kilehelted a lelked”? A testedből is

táplálkozó gyökér? A fű, a fa, a féreg?

A koporsód maradványaival s a földdel

összekeveredett “porod”? A csontjaid,

amelyekből évszázadok múlva is

“azonosítható” leszel? Vagy mégiscsak

a gondolataid, amelyek a verseidben (a

könyveidben), mint zárt (?) palackban a

“szellem”, ringatóznak, sodródnak

valamely óceánban? Miközben az utókor

a fütyijével játszik (magáévá akarja tenni

a mindenséget megint), s azé lesz előbb,

aki megerőszakolja? Miközben csak a véreid

s azok védenek, kik még emberként szerettek?

S hogy a palack akkor is, azért is, továbbra is?

S egyszer majd kinyílik? Kinyitja valaki?

Ezt most te mondod (telefonálod?, esemesezed?,

emilezed?, villámlod?) nekem, vagy magam

találom ki? A falnak ezen az oldalán ennyi,

amit tudhatok (remélhetek)? S ahol te vagy

(ha vagy), ott (lent?, fönt?), ott mi van?