Egy rendes portugál

Laudáció Kőrösi Zoltánról

Nagy Boglárka  alkalmi írás, 2006, 49. évfolyam, 9. szám, 908. oldal
Lapszám letöltése
PDF-ben

Tisztelt Hölgyeim és Uraim,

 

az elkövetkezendő percekben nem a fociról lesz szó. Arról szeretnék beszélni, hogy a Jelenkor folyóirat első ízben adja át a róla elnevezett nívódíjat két szerzőjének, akik a lap tavalyi évfolyamában a kuratórium értékelése szerint kiemelkedő írásokkal tisztelték meg a folyóirat olvasóit. A Jelenkor-nívódíj, miként az adományozó lap, nem hagyomány nélkül alapított, új kezdeményezés. Létrejötte, ha úgy tetszik, némiképp a magyar kultúra működésének is lenyomata: a valahai Szinnyei Júlia Emlékdíj alól lassan, de biztosan kimúlt a kamatérlelő anyagi tőke, ám az emlékdíj örökségeként tekintünk a nívódíjra. S mert a szellemi tőke viszont nem emlékként, hanem jól láthatóan-olvashatóan létezik a folyóirat körül, a Jelenkor és a kuratórium új névvel, új támogatói formában megőrizte az elismerést, s most először a szépirodalmi publikációiért Kőrösi Zoltánnak adja át.

Az elmúlt évben három írását közölte a Jelenkor: a májusi számban a Tolnai Ottó Költő disznózsírból című interjúregényéről szóló kritikáját; szeptemberben, az “Európa Kulturális Fővárosa 2010” elnevezésű pécsi pályázat jegyében szerkesztett számban a Városszag című esszéjét Lisszabonról. S végül, de nem utolsósorban decemberben olvashattuk a közelmúltban megjelent könyve, a Milyen egy női mell? nyitó fejezetét. Bár 2006-ban a szerző további részleteket közölt a regényből a folyóiratban, valamint egy kiváló interjúesszét is, ahol a kérdező Molnár Csaba volt, jövőre biztosan nem adunk díjat Kőrösi Zoltánnak. A Jelenkor-nívódíj olyan, mint a nagy szerelem, vagy soha nem részesülünk belőle, vagy csak egyszer az életben, akkor viszont már nem feledhetjük el, s többé nem tehetünk úgy, mintha meg sem történt volna.

Mondhatnánk, a Tolnai-kritika nem kifejezetten a szépirodalom műfajába tartozó írás, és valóban, nem szívesen áltatnám Önöket azzal, hogy olyannyira szépíró szerzette bírálat ez, hogy nélkülözné például a mű leírására vonatkozó mondatokat, netán az értékelő mozzanatokat. A Tolnai-csipke az író tekintete által befogott horizontot és az elemző kritikus szemléletének horizontját különös keresztmetszetben vonja össze. Amit ez a kancsalnak is nevezhető keresztező tekintet megmutat az olvasónak, abban benne van Tolnai Ottó megragadó személyisége, benne van a Tolnai-jelenség villanásszerű, de pontos jellemzése, miként a vajdasági irodalmat jórészt ignoráló hazai kritika léhaságáról szóló megjegyzés is. Kőrösi figyelme azonban megbízhatóan érzékeny: a Tolnai-művek szerkesztés- és elbeszélésmódjáról szóló bekezdésekben nem megállapításokat tesz, nem beszél Tolnai-akcentussal, nem csontozza ki a művet, hanem megérez és megérzékít valamit az elsőre nehezen befogható interjúregény egyszerre zárt és ezer csáppal kifelé nyújtózó világából.

A Városszag című esszéjében, mely, ahogy az alcíme mondja, mintavételek sorozata, illékonynak tűnő benyomásokat rögzít egy távoli ország fővárosáról, s nem is a közelmúlt emlékeiből, hanem elsősorban 1989-ből. S Portugáliáról, amely az “egyetlen ország Európában, ahol megbuktak a gyorséttermi láncok”. A szövegből ugyan nem tudjuk meg, hogy az elmúlt évtizedben vajon nem győzedelmeskedtek-e mégis, de kiderül sok minden más. És nem csak Lisszabonról, de arról a történelmi pillanatról is, amikor az esszé szerzője rövid időre “kiteszi … a lábát hazulról, és rögtön kivonják alóla a rendszert”. Kiderül, hogy a convívio, vagyis az együttélés évszázados formái Portugáliában az egymás iránti tiszteletet és érdeklődést jelentik, s bár a ’89 óta eltelt másfél évtizedben Lisszabon kívülről újjászületett, a saudade, vagyis a “múlhatatlan vágyakozás” mint a portugál lélek sajátja – világkiállítás ide, Európa Kulturális Fővárosa oda – örök és megfoghatatlan titka maradt az országnak. Ha vágy, az nekünk Portugália. Ha remény, akkor esperanza.

Végezetül essék szó arról a regényről, amelynek közlése a 2005. decemberi Jelenkorban indult, s amelyről úgy hírlik, az elmúlt hónapok egyik könyvsikere lett. A Milyen egy női mell? Hazánk szíve című kötet egy évszázadokon átívelő családregény formáját ölti. A Kőrösi Zoltán munkásságát akár csak kis részben ismerő olvasó számára valamiféle szintézisként is megmutatkozik a szerző tizedik könyveként megjelenő opus. Nem feladatom most, hogy a regényről mondjak elismerő szavakat, megtettem ezt másutt… Mindig alkalmas könyvnek gondolom, mindig alkalmas időben. A műben megjelenített, összefonódó és szétszálazódó történetek labirintusaiban megrendítő sorsok rajzolódnak ki a 19. és 20. századi történelem tablójának előterében. De nem a história illusztrációjaként sorjáznak fejezetről fejezetre az események, az újra és újra felsejlő motívumok – vagy épp a különös alakok, mitikus árnyak, hús-vér figurák. Nagyon is eleven, az olvasót megszólítani képes regényvilágot, s hozzá áttetszően absztrakt nyelvet teremtett a szerző. A sodró, érzelmes, finom rezdülésekből és megállított pillanatokból szőtt mese a szívet találja el. Óvatosan lépked, s az álmainkon jár. Nem veszélytelen könyv.

Nem kérjük a szerzőt, mondaná el végre, tulajdonképpen milyen is a női mell? Fogadja inkább olyan szeretettel a Jelenkor-nívódíjat, ahogyan őt fogadták a lisszaboni kávéházban: Bom dia, senhor, ola.

(Nagy Boglárka és Takáts József itt olvasható laudációi az Alexandra Kiadó által támogatott Jelenkor-nívódíj átadásán hangzottak el a pécsi Művészetek Házában 2006. június 18-án. - A szerk.)


PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs